hirdetés
mulab.jpg

Egy szörnyű balesetben vesztette el a lábát, de már visszanyerte önbizalmát

A 19 éves lánynak nem volt könnyű eljutnia idáig, de most már simán elmegy strandolni, és bikiniben sem szégyenlős.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. augusztus 17.


hirdetés

Két évvel ezelőtt, 2015 június 2-án örökre megváltozott Leah Washington élete.

A lány is rajta volt az Alton Towers vidámparkban azon a hullámvasúton, ami többször is átpördült, és többen súlyosan megsérültek.

Leah, és barátja Joe csak hat hete jártak, amikor a vidámparkba mentek. Éppen azt ünnepelték, hogy Leah megszerezte a jogosítványát.

Mindketten megsérültek a hullámvasúton, szerencsére a fiú nem olyan súlyosan, és azóta is együtt vannak. Leah-nak azonban a lábát is amputálni kellett a baleset miatt, azonban ma már úgy érzi, újra magabiztos tud lenni.

leah washington (@leahwashy) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

A 19 éves lány nyaralásán készített képeket, amiket az Instagramra töltött fel, ezeken pedig látszik, hogy kezdi elfogadni magát. Képei azt bizonyítják, hogy minden test csodálatos, a méretétől és alakjától függetlenül.

Azt is leírta a képhez, hogy a beleset után a legnagyobb baja az volt, hogy nem volt elég önbizalma a kinézete miatt, viszont most már sokkal boldogabb.

„A testem és az életem is örökre megváltozott, amihez még mindig nem szoktam hozzá teljesen.

"

Az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy elmegyek nyaralni, és bikiniben kell mutatkoznom mások előtt, most azonban kezdem már jól érezni magam a bőrömben (és a bikinimben is :) ), és arra is rájövök lassan, hogy mindenki jól néz ki a maga módján…

És hogy nem szabad azzal foglalkozni, mit gondolnak mások, nem számít.”

Sokakra hatással voltak bejegyzései, követői a következőket írták a képe alá:

„Igazi inspiráció vagy, Leah!! Ne aggódj azon, hogy nézel ki, bár amúgy lenyűgözően, nagyon büszkének kellene lenned magadra!”

„Nagyszerűen nézel ki, bármit is mondjanak mások! Szerintem csodálatos vagy, és motiváló a történeted, főleg azok után, amiken keresztülmentél!”

"

Fantasztikusan nézel ki! A sebek és a sérülések történeteket mesélnek el, nem a gyengeség jelei!

A baleset megelőzhető lett volna, emberi mulasztás okozta, Leah-nak nem kellett volna olyan fiatalon elveszíteni a lábát.

Ő azonban nem adja fel, a kártérítésből fizették ki a műlábát is, a lány szerint pedig mindent megtesz érte a vidámparkot üzemeltető cég.

„A cég gondoskodik rólam és a családomról is. Megértem azt is, hogy az enyémhez hasonlóan bonyolult követelések nem intéződnek el pár nap alatt. Szeretném megköszönni nekik azt a sok segítséget, amit az elmúlt években tőlük kaptam”.

Egy másik lány is elveszítette a lábát ebben a balesetben

Korábban egy másik lányról is írtunk, akinek egyik lábát amputálni kellett, mert ő is megsebesült ugyanebben a balesetben. A csodaszép, 21 éves Vicky Balch először depresszióba esett, azután azonban saját maga és mások bátorítására meztelen portrékat közölt magáról.

Forrás: Independent


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
veronka-néni.jpg

Egy bajai asszony a világ 50. legidősebb embere

Veronka néni 112 éves, jó kedélyű és szereti magát fiatalokkal körülvenni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Február 24-én, hétfőn este a bajai illetőségű Zsilinszki Veronika lett a világ 50. legidősebb élő embere - írja a Magyar Hang.

Veronka néni 1908. február 4-én született a vajdasági Kevevárán (ami akkor még Magyarország része volt), azaz nemrég múlt 112 éves.

A Wikipédián van egy folyamatosan frissülő lista, ami a legidősebb, élő embereket listázza, ezen jól látható, hogy az 51. helyzett (az amerikai Edith Ceccarelli) mindössze egy nappal fiatalabb a bajai hölgynél, míg a 49. helyezett (a szintén egyesült államokbeli Stella Lennox) négy nappal született korábban. A legidősebb ötvenes listán egyébként mindössze 7 férfi szerepel - legelőkelőbb helyen a brit Robert Weighton, aki márciusban tölti be 112. életévét. Ebből jól látszik, hogy a listán való helyezéshez néhány nap is sokat számít.

A legidősebb, életkorát bizonyítani tudó ember a világon jelenleg Kane Tanaka, aki ma (február 25-én) 117 éves és 54 napos.

Zsilinszki Veronika egyébként viszonylag aktívan tölti mindennapjait egy róla tavaly megjelent videó szerint. Még mindig érdeklik a világ dolgai, és szereti magát fiatalabbakkal körülvenni. Jelenleg leginkább unokája viseli gondját, míg tükörbe nem szereti nézni, mert megrémíti az öregedés gondolata.

hirdetés

„Mindenkinek örülök, aki körülvesz és meglátogat. Az öregség az rútítja az embert. Én még szép öreget nem láttam, és én se nézek a tükörbe, mert félek az öregségtől”

- mondta el Veronka néni tavaly a BajaTV-nek.

 

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
csukas-istvan-mti-foto-mohai-balazs.jpg

Hazavágyott a kórházból Csukás István, mert újabb meséket szeretett volna írni

A legendás meseíró 83 évesen a kórházban hunyt el. Az egyik barátja szerint ugyanakkor nagyon hitt benne, hogy felépül.
Címkép: MTI/Mohai Balázs - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Mi is beszámoltunk róla, hogy 83 éves korában meghalt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író. Számtalan mesét és ifjúsági történetet alkotott, például a Süsü, a sárkányt, Pom Pom meséit, a Keménykalap és krumpliorr történetét, A nagy ho-ho-horgászt és a Mirr-Murr kandúr kalandjait.

A Blikk arról ír, hogy a legendás meseíró halála előtt kórházban volt, de onnan is hazavágyott, mert újabb meséket szeretett volna írni.

"Vizesedni kezdett a tüdeje, ezért került kórházba, de nagyon hitt benne, hogy felépül. Bízott az orvosokban. Most is hallom, ahogy mondta: „Igyekezni kéne ezzel a kórházzal, mert újabb meséket szeretnék írni.” Aztán, amikor pár nappal később megint ott ültem az ágya szélén, már nem tudtam vele beszélni. Miután a veséje felmondta a szolgálatot, elvesztette az eszméletét. Ez az állapot a halála pillanatáig tartott"

- mondta a Blikknek Húros Annamária díszlettervező, aki a Keménykalap és krumpliorr színpadi változatát tervezte a Szolnoki Szigligeti Színházban.

hirdetés

A díszlettervező jó barátja volt Csukás Istvánnak. Húros Annamária szerint az orvosok elképzelhetőnek tartották, hogy a legendás mesemondó magához tér, a díszlettervezőnek Csukás István is erről beszélt utoljára.

"Úgy emlékszem, hozzám azok voltak az utolsó szavai, hogy „ó, hát jövünk majd ki”, de abban egészen biztos vagyok, közben mosolygott, mert mindig mosolygott"

- mesélte a lapnak a díszlettervező.

A Blikk információi szerint a legendás meseíró nagyon boldog volt, amikor a köztévé 13 Süsü-folytatást kért tőle. Csukás István a lap szerint azt tervezte, hogy végig ott lesz a Süsüke világot lát című bábfilmsorozat hangfelvételeinél, de erre már nem kerülhetett sor.

Az egyik legismertebb mesefigura, Süsü Bodrogi Gyula hangját szólalt meg. A színész a Blikknek arról beszélt, nagyon megrendítette Csukás István halála.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
dinnyes_2020_02-31-Copy.jpg

15 ezer ingyen belépőt ajánlott fel magyar középiskolásoknak a dinnyési Várpark megálmodója

Alekszi Zoltán, aki a különleges középkori makettjeiért már kétszer is megkapta a Guinness Rekordnak járó oklevelet, azt szeretné, ha megszerzett tudásuk minél több fiatalhoz eljutna.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

A kétszeres Guinness Rekorder Várpark megálmodója és elkészítője, Alekszi Zoltán rendszeresen jótékonykodik, segít azoknak, akiknek egy-egy kiállítás felkeresése nehézségbe ütközik. Tavaly a látássérülteknek tartottak külön foglalkozást, és idén is készülnek hasonló meglepetésre.

Elsőként a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából

a diákoknak szeretne segíteni. Az év végéig várja a 9-12 osztályos, Kárpát-medencei magyar középiskolás fiatalokat, akik ingyen nézhetik meg a különleges várakat.

Összesen 15.000 ingyen belépőt ajánlott fel a középiskolásoknak, és naponta két csoportot tudnak fogadni.

A „várkapitány” elmondta: „Szeretném, ha minden magyar anyanyelvű fiatal ismerné történelmünk meghatározó, de mára jórészt elfeledett várait, elődeink életmódját és büszke lenne nemzeti értékeinkre. Ennek jegyében március 1. és december 31. között várjuk szeretettel a csoportokat.”

hirdetés

Bejelentkezés: telefonon: +36-20-992-4399, +36-20-9287-156, e-mail-en: [email protected]

Rendhagyó történelemórák

A középiskolásokon kívül szinte minden korosztálynak tudnak érdekes, izgalmas foglalkozásokat tartani. Zoltán felesége, Nikoletta pedagógus, ő rendhagyó történelemórákat tart. Óvodások, iskolások számára is van az életkoruknak megfelelő foglalkozás.

Az iskolai csoportok, osztályok a Várparkban megismerhetik a ma már csak romjaikban létező várakat és azok történetét. A sétány mentén pedig a 90 emlékoszlop segítségével felidézik az összes magyar uralkodót, fejedelmet, kormányzót. A Skanzenben az épületek (fatemplom, veremházak, műhelyek, gazdasági épületek, gémeskút) eredeti méretükben nézhetők meg, a műhelyekben rendszeresen a régi mesterségek művelői mutatják be a szakmájukat.

Választható csoportos programok:

- Tulipiros Vitézi Hétpróba - Óvodás- és az alsós iskolás csoportoknak: A gyerekek jelmezbe öltözve, csoportmunkával oldják meg az életkoruknak megfelelő játékos feladatokat, így mesés köntösbe bújtatva ismerkednek meg a Várparkkal és történelmünkkel.

- Rendhagyó történelemóra - 5-12 évfolyam évfolyamos osztályoknak ajánlják. A Várparkban található várak korszakát felölelő, különleges történelemórát tartanak, akár többféle tematikáról is.

- Mesterségbemutatók és kézműves foglalkozások a skanzenben – Nemezelés, fazekasság, bőrözés, táltos dob készítés, kőfaragó szakmákkal lehet ismerkedni és kipróbálni.

Bővebb információk ITT

Alekszi Zoltán már gyerekként egy nagy vár megépítéséről álmodott, majd felnőttként sikerült megalkotnia a ma már nemzetközi hírre szert tett, a Velencei-tóhoz közeli Várparkját.

A kalandos vállalkozásról, a nehézségekről és örömökről beszélgettünk vele tavaly.

Fotók: Okolicsányi Zoltán, Söptei Zsuzsanna

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
budapesti-mento-ujraelesztes.jpg

Két szomszédja életét is megmentette néhány héten belül egy fiatal férfi

Gábor először a lépcsőházban élesztett újra egy lakót, aki összeesett. Majd az egyik lakásból kérték a segítségét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Gyakran előfordul egy társasházban, hogy egymástól kérnek segítséget a lakók vészhelyzet esetén. Borik Gábor szomszédságáért azonban igencsak hálásak lehetnek, az elmúlt hetekben ugyanis kétszer mentett életet saját házában a fiatal férfi - írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Gábor először egy lépcsőházban összeesett lakót élesztett újra, később pedig az egyik lakásba hívták segíteni.

A srác mindkét esetben kiválóan állt helyt, példát mutatva emberségből és cselekvőképességből az egész lakóközösség számára. A hős szomszéd szerénysége azért is bámulatos, mert ezek ellenére sem volt biztos tudásában és a második eset után azért látogatott el a mentők Hősképzésére, hogy megtudja, vajon mindent jól csinált-e?! És igen! - áll a posztban.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy az újraélesztés lépéseit bárki, bármelyik megyeszékhelyi mentőállomáson megtanulhatja minden hónap utolsó hétfőjén.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!