hirdetés
gyori-keselo.jpg

Egy órán keresztül együtt sírt a megkéselt tanárnő és a késelő fiú apja a kórházban

Az apa meglátogatta 17 éves fia áldozatát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Mint azt megírtuk, szombaton elrendelték a tanárát megkéselő 17 éves győri diák letartóztatását, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye.

A támadás hátterében az állhatott, hogy az egyébként jó tanuló fiú most csak hármast kapott az egyik dolgozatára.

A diák állítólag már jó ideje elégedetlen volt osztályfőnöke módszereivel. A pedagógust a hátán, illetve a kezén szúrta meg, azzal a késsel, amit az ügyvédje szerint az édesapjától kapott.

"Egy amúgy teljesen ártalmatlan svájci bicska volt nála" – mondta el az ügyvéd az RTL Híradónak, hozzátéve: a fiú családja tökéletesen rendezett, mindenki dolgozik vagy tanul, egzisztenciális viszonyaik kiegyensúlyozottak, a legkisebb szikrányi jele sem volt az egésznek.

Az ügyvéd szerint a fiú nem akarta megölni tanárát és már megbánta tettét. A tanárnő még mindig kórházban van, a diák édesapja beszélt is vele: az ügyvéd elmondása szerint tegnap egy órán keresztül együtt sírtak.

hirdetés

A Híradó riportja:



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
buntetofek-a-mento-elott.jpg

Büntetőfékezett a szirénázó mentőautó előtt egy 23 éves férfi, de már megbánta

Levelet is írt az Országos Mentőszolgálatnak.
Fotó: Illusztráció - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Egy törteli lakos közlekedett autóval Martfű külterületén néhány napja, amikor utolért egy megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőautót - írja a 24.hu egy azóta már eltávolított Facebook-poszt alapján.

Az autó vezetője meg akarta előzni a mentőt, még a távolsági fényszóró felvillantásával, továbbá dudálva is többször jelzést adott a mentő sofőrjének. A mentő beteget szállított, ezért a sofőr jól megválasztott sebesség mellett folyamatosan szeretett volna haladni.

"Miután a 23 éves férfi végül mégis megelőzte a mentőautót, hatalmasat büntetőfékezett a sérültet szállító jármű előtt" - áll a cikkben.

Bevallotta bűnösségét a szándékosan fékező férfi - írja a 24.hu. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ellen.

A lap beszámolója szerint az Országos Mentőszolgálatnak küldött levelében részletesebben is megmagyarázta a történteket.

hirdetés

A levelében a férfi azt írta, hogy csak megkülönböztető fényjelzést használt a mentős, és nem történt büntetőfékezés, amivel gátolta volna a mentőautó előrehaladását. Azzal azonban tisztában van, hogy így sem szabadott volna előznie. Az bosszantotta fel leginkább, hogy miért haladt ilyen lassan (50-60 km/h) miközben sérültet visz. Kihallgatásakor közölték, hogy a beteg sérüléséből adódóan csak ilyen sebességgel tudott közlekedni a mentő. Ez sokkolta, beismerő vallomást tett, elismerte, hogy hibázott, és vállalja a következményeket.

Via: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gulyas.bmp

Gulyás Gergely: a teljes kijárási tilalom államcsődhöz vezetne

Tizenötször annyi beteg lehet az országban, mint ahányról hivatalosan tudunk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

A kijárási korlátozás húsvét szombatig fog tartani, a kormány ekkor majd mérlegeli, szükséges-e meghosszabbítani azt, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show vasárnapi adásában – írja az atv.hu.

Gulyás Gergelyt idézve a teljes kijárási tilalomról írják: semmit nem lehet kizárni, de „ha teljes kijárási tilalom lenne, az ország megállna, senki nem tudna dolgozni, jövedelemhez jutni”.

"Teljes kijárási tilalom még Olaszországban sincsen, az az államcsődhöz vezető egyenes út"

– hangsúlyozta Gyulás Gergely kiemelve, hogy a betegség kapcsán „tizenötszörös a látencia”, vagyis 15-ször annyi beteg lehet az országban, mint ahányról hivatalosan tudunk.

hirdetés

A miniszter szerint radikális gazdaságépítő lépésekre lehet majd számítani, ezen dolgozik a kormány és a jegybank is. Amikor a megbetegedések száma csökken, vagy amikor az életfeltételek és a munkafeltételek biztonságosan szavatolhatóak, akkor indul a gazdaságélénkítő program.

A miniszter a műsorban elmondta azt is, hogy hétfőn elfogadhatja a fideszes kétharmad a koronavírus-törvényt, így az még aznap éjfélkor hatályba is léphet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
rendorseg-bunugy-gyilkossag.jpg

Megöltek egy újszülöttet Tiszakécskén

A kicsi holttestét az udvaron rejtette el az anyja.
Forrás: police.hu, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A Tiszakécskei Rendőrőrsön 2020. március 30-án délelőtt tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy helyi nő egy héttel korábban egy halott csecsemőt rejtett el saját udvarában.

A hírt a police.hu tette közzé.

A rendőrségi portál azt írja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves nő március 24-én tiszakécskei otthonában – eltitkolt terhességéből – gyermeket szült.

"Az élve született csecsemő légutait lezárta, aki ennek következtében meghalt."

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a nőt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

hirdetés

Őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
meghalt-chrudinak-alajos.jpg

Meghalt Chrudinák Alajos

A Panoráma című műsor egykori főszerkesztője 82 éves volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Március 11-én,

82 éves korában elhunyt Chrudinák Alajos.

A Panoráma című műsor egykori főszerkesztőjének halálhírét csak vasárnap este erősítette meg a Magyar Nemzet.

Chrudinák Alajos oknyomozó újságíróként vált ismertté - írják, kiemelve, hogy bátorsága legendás volt, bírálta a kommunista rendszert, amiért börtönbe is került.

A hatvanas évek végétől visszavonulásáig több riport-dokumentumfilm került ki a kezei közül, az erdélyi magyarokról, Trianon tragikus következményeiről, a közel-keleti konfliktusról, a kommunista diktatúrák kegyetlenségéről. Chrudinák Alajost igazán ismertté a Panoráma című műsor tette.

hirdetés

Munkásságát Monte-Carlóban Arany Nimfa díjjal ismerték el. Visszavonulása előtti utolsó munkái az Echo TV-n jelentek meg.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!