hirdetés
kati.jpg

Egy neves úszóedző fia lehet Hosszú Katinka szerelme

Együtt látták őket Barcelonában a hétvégén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 17.


hirdetés

Egy úszóedző fiával alkot egy párt Hosszú Katinka, írja a Bors. A bulvárlap úgy tudja, hogy a 33 éves Gelencsér Mátéról van szó, aki maga is úszott fiatalon, de az utóbbi években a modellszakma felé nyitott. A párt a Blikk egyik olvasója le is fotózta a hétvégén Barcelonában, ahol a Mare Nostrum legutóbbi állomása volt.

Hosszú Katinka 2013-ban ment hozzá akkori edzőjéhez, Shane Tusuphoz, de 2018-ban a kapcsolatuk véget ért, azóta már el is váltak. Az úszónő utána Dudás Dániellel jött össze, de a kapcsolat nem bizonyult tartósnak. Dudás a szakítás után el is hagyta Hosszú klubját és visszatért régi edzőjéhez, Gelencsér Andráshoz, Máté édesapjához.

"Mátét nem ismerjük még annyira, így nem tudjuk, mennyire karizmatikus egyéniség és az is kérdés, Katka mennyire érzi majd magát hosszú távon biztonságban mellette. Mindenesetre mi, a környezetében nagyon szurkolunk nekik és a boldogságuknak"

– mondta egy ismerős a lapnak.

Katinka Instagramján egyelőre nincs nyoma az új szerelemnek, legutóbbi képén azt újságolja, hogy egyéni csúcsot úszott a hétvégén:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
vasvarivivien20181208.jpg

Vasvári Vivien romantikus fotót posztolt: máris megvan Fecsó utódja?

A kép tanúsága szerint a modellt egy titokzatos idegen igazán filmbe illő gesztussal ajándékozta meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Amint arról korábban beszámoltunk, a Feleségek luxuskivitelben sztárja szeptember elején Instagramon közölte a nagyvilággal, hogy 4 év után vége a Szegedi Fecsóval való kapcsolatának.

Az RTL Klub Nyerő Páros című műsorának győztesei tavaly nyáron kötötték össze hivatalosan is életüket, miután megszületett közös fiuk, Edward.

A szakítás pontos okairól egy darabig nem lehetett tudni, Vivien annyit nyilatkozott, hogy ő több esélyt is adott férjének a folytatásra és a változásra, de be kellett látnia, hogy szerelmük zátonyra futott.

A napokban Fecsó is megszólalt az ügyben, szerinte ők mindig is egy tipikus, "olaszos pár" voltak, ami egy ideig izgalmas dolog, de egy életet nem lehet így leélni, túl sok volt a feszültség közöttük.

Ugyan a válás még le sem zajlott, Vivient máris ostromolják a férfiak.

"Rengetegen próbálkoznak. Sokan írnak üzenetet, hogy szeretnének megismerni, randit kérnek. De szórakozóhelyen vagy akár az utcán is odajönnek, leszólítanak, ami – nem tagadom – jólesik"

- nyilatkozta korábban.

És bár azon az állásponton volt, hogy egyelőre nem keres párt, hanem a gyermekeire és a munkára koncentrál, egy friss bejegyzése másról árulkodik.

A modell Facebookon egy olyan fotóval lepte meg rajongóit, melyen az látszik, hogy egy titokzatos illető mécsesekkel borított étkezővel és lépcsővel kedveskedett neki.

Ha kíváncsi vagy a fotóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
szegedi-fecso-1000x625.jpg

Megszólalt Vasvári Vivien férje a szakításukról

Szegedi Fecsó őszintén elmondta, miért nem működött már a házasságuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Először beszélt nyilvánosan Szegedi Fecsó, Vasvári Vivien férje a szakításukról.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a luxusfeleség szeptember elején jelentette be, hogy elválnak útjaik, ám az okokról akkor még nem árult el semmit. A pár tavaly nyáron házasodott össze, nem sokkal azután, hogy megszületett közös gyerekük, Edward. Négy évig voltak együtt, tavaly az RTL Klub Nyerő Páros című műsorát is megnyerték.

A kétgyermekes édesanya később elmondta, többször is volt mélypont a kapcsolatukban, és több esélyt is adott férjének a folytatásra, ám végül belátta, hogy nem működik. Azt várta párjától, hogy megváltozik, de ez nem történt meg, ezért döntött a válás mellett.

"Szeretnék boldog lenni, és ami a legfontosabb, azt szeretném, ha a gyermekeim, Ariana és Edward is boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus környezetben nőnének fel. Új életet akarok kezdeni a kicsikkel"

- nyilatkozta korábban.

Most végre Fecsó is elmondta, mi volt a szakításuk oka.

"A Vivi is egy elég erős jellem, én is az vagyok. Mi voltunk úgymond az olaszos pár, a Nyerő Párosban is. Ez így izgalmas, felpezsdíti a kapcsolatot, de egy életet így azért nem lehet leélni szerintem, hogy van ez a feszültség, és elég sűrűn összeveszünk. Nyugodtan tudtunk elválni, normálisan tudtuk megbeszélni a dolgokat, remélem ez így is marad. Azt mondta, vagy megváltozok, vagy költöznöm kell"

- árulta el a Fókusznak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
vamos-erika.jpg

Vámos Erikát 14 évesen megerőszakolták, majd sorsára hagyták az erdőben

A műsorvezetőt egy ismerősének a párja vette fel autóval, amikor meglátta, hogy a buszmegállóban várakozik. Az édesapja temetése előtti napon erőszakolta meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 18.



A Blikk cikkében beszélt gyerekkorban elszenvedett traumájáról Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője. Mint kiderült, 14 éves volt, amikor egy ismerősének a párja megerőszakolta, egy nappal az édesapja temetése előtt. A borzalmas élményt a mai napig próbálja feldolgozni, szakember segítségével is. Erika most azért szólalt meg, hogy a hasonló dolgokat átélt áldozatoknak erőt adjon.

14 éves volt, amikor balesetben elveszítette az édesapját. Erőszakolójával éppen a temetés előtti napon találkozott véletlenül, amikor egy buszmegállóban várakozott. A 30 év körüli férfi, aki egy ismerősének a párja volt, kocsival volt és szólt neki, hogy elvinné.

"Az autóban beszélgettünk, majd azt vettem észre, hogy letér az útról, aztán az erdő felé veszi az irányt. Megállt, elkezdett fogdosni, próbálta leszedni a ruhámat, és hiába sírtam, kérleltem kiabálva, hogy hagyja abba, egyszerűen megtörtént... Erőszakot követett el rajtam, majd kitett az erdőben. Ott álltam szótlanul, kezemben egy papír zsebkendővel, amivel törölköztem"

- mesélt a borzalmakról Erika, akinek volt annyi ereje, hogy a történtek után elmenjen a rendőrségre és feljelentést tegyen. Végül a férfi négy és fél év börtönt kapott, bár végig azt állította, hogy a lány is akarta az együttlétet.

A műsorvezetőt annyira megviselték a történtek, hogy megpróbált öngyilkos lenni. Egy egész dobozt bevett a nagymamája altatójából, de szerencsére az édesanyjáék még idejében rátaláltak.

Az erőszakolóval később még kétszer futott össze: egyszer az utcán, máskor pedig egy szórakozóhelyen.

"Hazáig követett az autójával. Rettegtem, és ez a félelem sokáig nem múlt el, az arca pedig örökre beleégett a retinámba"

- emlékezett vissza Erika, aki évekkel később fordult csak pszichiáterhez, miután szorongásos tünetei lettek.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
demimoore_ashtonkutcher-1000x664.jpg

Többször is hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t Ashton Kutcher

Az 56 éves színésznő hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a házasságuk titkait.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Demi Moore és Ashton Kutcher még 2003-ban jött össze, két évvel később megházasodtak, de csak hat évig maradtak együtt. A Mirror megtudta, hogy a színésznő szeptember 24-én megjelenő életrajzi könyvéből az is kiderül, hogy miért.

Az Inside Outban (magyarul Kifordítva) hosszasan taglalja az 56 éves színésznő, hogy a Kutcherrel kötött házassága nem a kettejük között lévő 15 év korkülönbségre ment rá. A nála jóval fiatalabb színész többször is megcsalta feleségét, de arra is volt példa, hogy hármas szexre vette rá. Utóbbi kétszer is előfordult, és Demi Moore mindkét esetben nagyon megbánta az édeshármast. Könyvében azt is bevallja, hogy miért ment bele ezekbe a helyzetekbe: bizonyítani akarta fiatal férjnek, hogy mennyire laza és jófej.

A könyvben kitér arra is a színésznő, hogy kikkel csalta meg Ashton Kutcher. Az egyik nő az akkor mindössze 21 éves Brittney Jones volt, akivel Kutcher egy bowlingpályán találkozott, ahol éppen Demi Moore egyik lányának születésnapját ünnepelték. Brittney később remek szeretőnek jellemzte a férfit egy bulvárlapban. A másik megcsalás Sara Leallal történt, akivel korábban hármasban is szexeltek.

Moore nemcsak erről ír a könyvben, hanem arról is, hogy korábban teherbe esett Kutchertől, de sajnos hat hónapos korában elvesztették a babát.

Demi Moore és Ashton Kutcher 2011-ben mentek szét, a válást két évvel később mondták ki. A színész azóta feleségül vette Mila Kunist, és két közös gyerekük is lett már.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x