hirdetés
gyor.jpg

„Egy mentálisan beteg ember szúrt meg egy másik embert” – az iskolai késelés margójára

Tegnap egy diák késsel többször megszúrta tanárát. Az eset értelemszerűen nagy visszhangot váltott ki, de nem biztos, hogy a megfelelő problémáról folyik a diskurzus – és szinte biztosan nem a megfelelő stílusban. Vélemény.
Malinovszki András; fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

A cikket az eset éjjelén írom. Bár megfogadtam, hogy nem fogom a témával kapcsolatos kommenteket olvasni, a véleményem megírásához kizárólag a hírekre hagyatkozom, akaratomon kívül megláttam néhány hozzászólást. Nem lettem vidám.

Azt már most tudom, hogy pénteken számtalan cikk és magazin fog az üggyel foglalkozni. Nem kezdek bele, de tippjeim arra is lennének, kik milyen következtetéseket vonnak majd le az esetből. Reggeli műsorok hüledeznek majd, hogy "hova jutottunk", és dühös hallgatói üzenetek kívánják majd az elkövető vérét. Sok helyütt elő fog kerülni a "hol élünk, ha egy hármasért is késel egy diák" vagy a "nem normális, hogy ma az iskolákban a gyerekeknek már mindent lehet" toposz. Pedig ez egyáltalán nem releváns.

Az ügy publikus részeit ismerve az én olvasatomban

nem "egy diák" szúrt meg "egy tanárt", hanem egy mentálisan beteg ember egy másik embert.

"Ebből majd tanul" - mondta a fiú. Vigyorogva ült a tanári székben. Nyugodtan várta a rendőröket. Rossz és ijesztő ilyen mondatokat olvasni, de arra rávilágít, hogy itt nem olyan esetről van szó, amit általánosítások puffogtatásával el lehet intézni. Bár jártam pszichológiai előadásokra egyetemen, mégsem vállalkoznék a szűkös információk alapján egy "profil" felvázolására. Annyit azonban biztosan állíthatunk, hogy

hirdetés

itt valamiféle súlyos pszichikai probléma áll az ügy hátterében, ami teljesen más megvilágításba helyezi a történetet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az ügyről és annak tanulságairól ne kellene beszélni, de üdvös volna nem a "mai fiatalokra" és az "ide vezető túl megengedő nevelés"-re fogni a dolgot. András azért szúrta meg a tanárát, mert konfliktusa volt vele (nem elhanyagolható, bár jelen írásban ki nem bontandó részlet, hogy nem csak neki, hanem az egész osztálynak), könnyű áldozatnak számított. Előre jelezte osztálytársainak, hogy ha hármast kap a dolgozatára, megöli tanárát. Nem a legrosszabb, elégtelen jegyet mondta, hanem a sok diák számára kifejezetten megváltásnak számító közepest. A viszonylag jó tanuló diáknál ez persze rossznak is tűnhet, de ahhoz kevés, hogy emiatt ölni akarjon. Az ügy teljes részleteinek ismerete nélkül meg merem kockáztatni, hogy András akár pontosan tudhatta, hogy a dolgozat valószínűleg éppen hármas lesz, ezért nevezte meg ezt az osztályzatot oknak. Könnyen lehet, hogy ha nem most, akkor később teszi meg, ha nem a tanárát szúrja le, megteszi ezt a boltban rosszul visszaadó boltossal, a buszon rászóló ellenőrrel, neadjisten valamelyik rokonával.

Innentől véleményem szerint

a "hogy történhet ilyesmi?" kérdés nem csak a késelőre, hanem a körülötte lévőkre, ha úgy tetszik a rendszerre is vonatkozik.

Hogyan lehet az, hogy bár többen lobbanékonynak tartották, nem tudni róla, hogy szakember látta volna? Hogy többen is megerősítették, tudtak arról, hogy 12 centiméteres pengéjű késsel jár (kifejezetten jó hírűnek számító) iskolájába, mégsem szólt róla senki senkinek? Vajon nem arról van-e szó, hogy akik tudtak vagy akartak volna tenni valamit, nem volt hova fordulniuk? Az érintett iskola honlapja meglehetősen szűkszavú a dolgozókról szóló adatokkal kapcsolatban, így nem tudjuk, hogy az intézményben dolgozik-e például iskolapszichológus. Nem tudjuk, hogy ha a diáknak (minden jel szerint) komoly problémái lehettek, vajon azokkal fordulhatott-e megfelelő szakemberhez.

Azt egy korábbi tanulmányból viszont tudjuk, hogy a világban elfogadott sztenderd szerint egy országban 1000-4000 diákra kellene egy iskolapszichológusnak jutnia, és azt is, hogy bár Magyarországon a rendszer sajátosságai miatt csak közelítő becsléseket tudunk, ennek a számnak a töredéke jellemzi az iskolapszichológusi ellátottságot. A Magyar Narancs két évvel ezelőtti riportja pedig bemutatja, hogy a meglévő szakemberek milyen nehéz körülmények között, mennyire lehetetlen helyzetben végzik napi munkájukat. Ha mindenáron kérdéseket szeretnénk feltenni, szerintem e problémák okainak feltárásával kéne kezdenünk.

Az elkövetőt természetesen semmi nem menti fel tettének következménye alól: bűnt követett el, amiért a büntetését meg fogja kapni. Azonban azért, hogy ez megtörténhetett, talán nem ő az egyetlen felelős. Magam is hasonló korú diákok között dolgozom, korábbi pályafutásom során gyermekotthoni nevelőként vettem már ki kést is fiatal kezéből. Tudom, hogy nem normális és elfogadható állapot ez. Azonban

érettnek tűnő felnőtt emberek kommentjeiben egy mentálisan beteg fiatal meglincselésének, agyonverésének vágyát olvasni legalább ennyire nem normális.

Talán ha ilyenkor egy mély levegőt vennénk, vagy akár egy lépést hátralépnénk, bölcsebben ki tudnánk találni, mi legyen a teendő, hogy minél ritkábban fordulhasson elő, hogy segítségre szoruló ember segítség híján szélsőséges tettekre vetemedjen.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghan-harry-megxit.png

Meghan „Kardashian” Markle fél kézzel lenyomta az angol királynőt az Insta-vezérelt, új világban

Legalábbis ezt lehet kiolvasni a brit lapok cikkeiből és a kommentek tízezreiből. Harry és Meghan faképnél hagyták a királyi családot, irány Hollywood, de továbbra is a brit kisember adójából dőzsölnének. A királyság végének a kezdete, vagy egy új, globális Insta-királyi pár születése? Vélemény. 
Hargitay Judit - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Szappanopera. Követve az elmúlt napok – hónapok – eseményeit a sajtóban és a globális közösségi médiában nekem ez ugrott be arról, ami a brit királyi családban folyik. Csak azért nem a "valóságshow" kifejezést használom, mert ezeknek az embereknek jól láthatóan az égvilágon semmi köze a valósághoz. 

Harry és Meghan "kiugrásáról" olyan mennyiségű cikk és komment született, hogy bizton állíthatom: gyakorlatilag lehetetlen kibogozni, mi is történt valójában. A szikár tények a következők: a sussexi hercegi pár novemberben hathetes szabadságot vett ki, hogy kipihenjék az elmúlt év "embert próbáló" királyi kötelezettségeit. A hat hetet Kanadában, egy Vancouver-szigeti luxusvillában töltötték – állítólag egy milliárdos barátjuktól kapták kölcsön –, majd hazajöttek Londonba, és szinte azonnal "rádobták az atombombát" a királyi családra.

A királynő engedélye, valamit Károly és Vilmos előzetes értesítése nélkül, az Instagramon jelentették be, hogy nem kívánnak többé a királyi család főállású tagjai lenni.

A jövőben egy jóval "progresszívabb" szerepet képzelnek el maguknak, igyekeznek anyagilag függetlenedni, és gyakorlatilag átköltöznek Észak-Amerikába. Meghan az Insta-felmondólevél utáni napon sietve vissza is repült Kanadába, ahol otthagyták kisfiukat, Archie-t. Harry meg itt maradt leboltolni a dolgokat. 

Nehéz megmondani, hogy a robbantás után a Windsorok, vagy a brit közvélemény volt jobban felháborodva. Mintha a briteket sokkal jobban felkavarta volna a Megxit, mint a Brexit. Minden újság, tévécsatorna, netes fórum és kommentszekció ezzel foglalkozott.

hirdetés

A királynő nem szólalt meg, de tegnap válságtanácskozásra hívta Károly herceget, valamint Vilmost és Harryt norfolki kastélyába, Sandringham-be, ahol egy két és fél órás kupaktanács után II. Erzsébet kiadott egy szokatlanul közvetlen hangú közleményt, megerősítve, hogy "családjával együtt mindenben támogatja" Harry és Meghan függetlenedését. 

Ismétlem: senki nem tudja, pontosan mi zajlott a háttérben, ami a mindössze húsz hónappal ezelőtti, boldogságban úszó, világra szóló hercegi esküvő után ekkora blamába torkollott. Cikkek százainak (beleértve Meghan volt családtagjainak és barátainak egyre gyakrabban előbukkanó beszámolóit), és kommentek ezreinek elolvasása után én most csak egy verziót vázolok fel, amelyet a brit közvélemény igen nagy – sőt, mondhatom, túlnyomó – része oszt kisebb vagy nagyobb mértékben. Ez NEM az igazság, ez egy sztori. Vagy szappanopera-forgatókönyv, ahogy tetszik. És nem fest hízelgő képet Meghanról.

Szóval a sztori egy nagyravágyó, valószínűleg nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, nem túl sikeres, elvált (állítólag kétszeresen is), amerikai kábeltévé-színésznőről szól, aki a negyvenes éveihez közeledve még mindig élete nagy dobására vár. Mivel tinédzser kora óta megszállottan rajong Diana hercegnőért, éveken át rendszeresen portyázik a londoni éjszakai életben, ahol újságírókkal, publicistákkal igyekszik összehaverkodni, azzal a nem titkolt céllal, hogy felcsípjen egy "gazdag brit férfit."

Miután egy sztársportolónál és egy tehetségkutató-sztárnál sikertelenül próbálkozik, egy máig meg nem nevezett celeb-barát összehozza a Nagy Hallal: Harry herceggel.  

Mint a nárcisztikusok általában, a színésznő különleges sármmal és manipulatív képességekkel rendelkezik. Eljátssza Harrynek azt, amire a mentális problémákkal régóta küzdő herceg a legjobban vágyik: Diana reinkarnációját. A bűbájos, megértő, anyáskodó, egyszersmind törékeny, védelemre szoruló, hatalmas Bambi-szemeivel a vajat is megolvasztó tündérkirálylányt. Akinek soha nem volt családja (egyébként van, elég nagy, csak dobta őket, amikor Harryvel összejött, az apjával azóta szóba sem áll).

És a sztori szerint ezzel a színésznő megüti a jackpotot. Harry halálosan beleszeret, és szinte pillanatok alatt, Vilmos herceg, Fülöp herceg és legjobb gyerekkori barátja, Tom Inskip komoly figyelmeztetései ellenére ország-világ előtt feleségül veszi. Majd szinte rögtön megszületik a baba, Meghan számára az életre szóló "kajajegy" (ezt a kifejezést a britek előszeretettel használják, rengeteg kommentben szerepel): Archie. 

Csakhogy a színésznő máshogy képzeli el a hercegnőséget, mint ahogy az a valóságban kinéz. Meghan egy Disney-Kardashian féle, rózsaszín ködös, Givenchy-ben illegő-billegő, az Instagramon százmilliós rajongótábort magába bolondító Diana-klón akar lenni. Ehelyett unalmas angol kisvárosok közösségi házai előtt kell kezet fognia a pórnéppel, szalagokat átvágni, erkélyeken integetni, ráadásul a második sorban, mert elöl Katalin hercegné áll. A sajtó is piszkálja néha (ahogy egyébként az új királyi jövevényeket szinte mindig, ezen Katalin is átesett). És még az idő is szar.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
elhizas2-1000x666.jpg

Tényleg sok elhízott nőt hagy ott a férje pár évvel a gyerek után – de ettől még Schobert Norbinak igaza van-e?

Előre kérem a kommentelőket: először olvassák el a cikket, azután szóljanak hozzá. Ne a címre 'ugorjanak rá'. Mert szerintem erről a témáról érdemes lenne átgondoltan vitatkozni. 
Hargitay Judit. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nyugodtan állíthatom, hogy atombombaként robbantotta fel az online világ magyarul értő részét a fitnesz-, fogyókúra,- és életmód-birodalmat működtető üzletember, Schobert Norbert Facebook-videója, amelyben arról beszél, hogy "sajnos a nők a szülésnél cseszik el", mert a baba után elhíznak, és a férjük többé nem kívánja meg őket. EZÉRT megy tönkre annyi házasság. 

Norbi azóta némileg korrigált, tegnap újra élőzött a közösségi oldalán, ahol kijelentette: felvállalja a véleményét, nem kér bocsánatot, és nem a duci nőkkel van baja, hanem úgy látja, az elhízás elleni harcban a "szexus és a hiúság" fegyverével lehet a leghatásosabban küzdeni. Tehát ha beparáztatjuk a nőket, hogy ha szülés után elhíznak, ott lesznek hagyva, mint a huzat, akkor majd jól odafigyelnek magukra. Norbi itt hozzáteszi: ez egyébként igaz a férfiakra is. 

Tény, hogy a fitneszguru alaposan felkavarta a magyar lelkeket. Én szándékosan nem olvastam el semmilyen, ezzel kapcsolatos publicisztikát, celeb-véleményt és kommentet, kizárólag azért, hogy csak a saját véleményemet írhassam meg. Kezdjük a nehéz részével: bár elég hülyén, és sokak számára sértőn fogalmazta meg, Norbinak szerintem részben igaza van.

Az a mondata, miszerint a férfiaknak "a vágy nem megy úgy, hogy az csak lelki kötelezettség", tetszik, vagy nem tetszik, de igaz. Van az a mondás, hogy "a nők a szexet a szerelemért csinálják, a férfiak a szerelmet a szexért". Természetesen ez általánosítás, de aki szexelt már életében, az tapasztalatból tudja, hogy van ebben valami. 

Óriási szerelemnek kell lennie annak, amely szexuális értelemben is túléli egy több évtizedes házasság elkerülhetetlen testi változásait. A férfiaknál talán jobban, de tegyük hozzá: ez mindkét félre igaz.

hirdetés

Igen, sok szerelem beleroppan a nőknél az elhízásba, a hajszolt élet miatti leharcoltságba, a megereszkedett testrészekbe, a vágykeltő hamvasság tovatűntébe. A férfiaknál meg a sörhasba, a kopaszságba, a szintén hajszolt élet miatti elhanyagoltságba, a borostába, a vágykeltő, feszes izmok tovatűntébe. Én láttam (és látok) olyan nagy szerelmet, ahol a lelki kapocs abszolút felülírja a testiséget, de bevallom, sokkal több olyat látok, ahol a szerelem nem sokkal éli túl a testi vágy elmaradozását, majd végleges elhalálozását. Igen, elég sok házasságot néztem végig, amely (részben!) azért ment tönkre, mert a férfi frissebb, ropogósabb hús után nézett. Vagy éppen a nő.

Nézzünk már szembe vele: ez egy össztársadalmi jelenség, amit lehet vitatni, meg felháborodni, hogy valaki miért nem a "lelkéért" szereti a társát egy életen át, csak attól még a tények tények maradnak.

Amivel nekem problémám van (Schobert Norbert nyers stílusán, és azon kívül, hogy sikerült a súlyproblémával küzdő nőket úgy en bloc vérig sértenie), az az, hogy ő KIZÁRÓLAG ebben látja a riasztó magyar (és nemzetközi) válási statisztikák okát. És ráadásul az első videóban KIZÁRÓLAG a nőkre is fogja az egészet. "A nők ott cseszik el..." – ugye. Nos, én elvált vagyok, nem szültem, és ráadásul szerencsés az alkatom, soha nem volt súlyproblémám.

De ha össze kéne számolnom, hogy hányszor hibáztattak életemben azért, mert "nőként" mertem olyan dolgokat tenni, amely csak a férfiaknak "jár", akkor igen csak nagy szám jönne ki. 

Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy a férjem tizenöt éve elhagyott. Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy utána nem mentem újra férjhez, nem "szedtem össze magam", nem adtam le az "elképesztően magas" igényeimből, nem "kötöttem kompromisszumot", nem "fogtam meg végre valakit".

Nőként én voltam a hibás, hogy karriert csináltam, és nem szültem. Én voltam a hibás, hogy miután két évig neveltem egy elvált férfi gyerekeit, és tűrtem a volt feleség folyamatos hisztijeit, egzecéroztatását, és azt, hogy a gyerektartáson kívül havonta százezreket zsarolt ki a férjéből, míg én a doboz joghurtomat is kifizettem, feladtam, és kiléptem a kapcsolatból.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
dusnok-szulok.jpg

A szívem szakad meg a dusnoki babáért és a szüleiért, de a hatóságok nem tehettek mást

Több korábbi, tragédiával végződő eset miatt dönthettek úgy, hogy kiemelik a családból a kisfiút, akit születése után nem akartak anyakönyvezni.
SzÉ - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

A gyermeküket szerető szülők egyik rémálma, hogy a kicsit elvesztik a tömegben vagy valaki elveszi, elrabolja tőlük, és nem láthatják többé.

Ez rémálom öltött testet Dusnokon január 22-én, amikor a hatóságok a rendőrök segítségével vitték el a kisbabát, akit nem akartak a szülei anyakönyveztetni.

Bizonyára ti is olvastátok azt a cikkünket, amelyben beszámoltunk róla, hogy településen szeptember elején otthon született egy baba, de kéthetes kora óta nem tudtak róla semmit. A védőnő utánanézett, és kiderült, hogy a szülők még terhesgondozáson sem jártak soha; az is felmerült, hogy esetleg a kötelező védőoltásokat sem kívánják beadatni.

Miért nem akarták anyakönyveztetni a picit? "Amúgy semmilyen állami támogatást nem kértünk soha sehol, és a továbbiakban sem akarunk semmilyen gyest, családi pótlékot felvenni, ugyanis szabad embernek szültük a gyermekünket. A jegyző elkezdte küldözgetni a családsegítőket, hogy menjünk be anyakönyveztessük, ez csak egy papír. Mi azonban tudjuk, hogy nemcsak erről van szó, hanem hogy lemondunk a gyermekünkről, és átruházzuk a tulajdonjogot Magyarországra" - írták erről a szülők a levelükben.

hirdetés

Az RTL Klubnak később azt mondták, a természetességre törekedtek a természetes otthonszüléssel is, és ez nem papírok függvénye. Valamint hogy elvesztették a bizalmukat a hivatalokkal szemben, hogy a kérdéseikre nem válaszol senki, csak azt mondják, hogy ezt vagy azt kell tenni.

Borzasztó, hogy rendőrök segítségével vitték el a fiatal pár négy hónapos kisbabáját. Képtelen voltam végignézni vagy akár végighallgatni az erről szóló felvételt, és rettentően sajnálom a szülőket. De a hatóságok nem tehettek mást.

Több olyan tragédia is történt a közelmúltban, ami miatt úgy vélhették, hogy ez a helyes megoldás, akkor is, ha drasztikusnak tűnik.

Mi is írtunk annak idején a gyöngyösi esetről: 2016 májusában éhen halt egy másfél éves kislány, testsúlya halálakor annyi volt, mint egy (egészséges) újszülötté: 3,4 kg. A bíróság megállapította, hogy

a gyöngyösi szülők 2015 júliusától a 18 hónapos gyermek haláláig elzárkóztak mindennemű kapcsolattartástól, amellyel kiskorú gyermekük egészségi állapotára fény derülhetett volna, így az orvosi és a védőnői ellátástól, továbbá minden szociális beavatkozástól is.

Nem vitték sem orvoshoz, sem védőnőhöz a kislányukat, és gyakorlatilag a lakásba zárkózva éltek.

Vagy ott volt a 2013-ban halálra éheztetett, másfél éves agárdi kisfiú iszonyatos tragédiája is. A gyermek jó anyagi körülmények között élő családba érkezett, ahol a szülők és a nagyszülők egy házban laktak. A kicsi mégis meghalt, halálakor súlyosan alultáplált volt.

Abban az ügyben első fokon bűnösnek mondták ki a család által fogadott természetgyógyászt és a gyerekorvosukat is, és a gyermekorvos ügyvédje azzal védekezett, hogy ha a védence szólt volna a gyermekvédelemnek, szerinte akkor sem történt volna semmi.

De sokan hallottak már annak a csecsemőnek az ügyéről is, aki hathetesen halt meg 2013. január 8-án. A boncolási jegyzőkönyv szerint a K-vitamin hiánya okozta agyvérzés miatt halt meg. A gyermek legális otthonszüléssel jött a világra, azonban születése után nem kapta meg a kötelező és szükséges K-vitamin adagot. Ez a vitamin elsősorban azért fontos, hogy megakadályozza a vérzékenységet az újszülötteknél. Ha elmarad a beadása, az súlyos esetben agyvérzéshez, gyomor- vagy bélrendszeri vérzéshez is vezethet.

A három esetben a közös vonás az, hogy a szülők megtagadtak valamilyen ellátást a gyermeküktől, és az, hogy a tragédia után a közvélemény felzúdult, és sokan azt kérdezték: miért nem léptek a hatóságok? Hát most léptek. Keményen, de léptek.

Úgy ítélték meg, hogy akadnak olyan kérdések, amelyekben nem dönthetnek önkényesen a szülők. És ilyen többek közt a kicsi egészségügyi ellátáshoz való joga. Ezt a jogot viszont csak akkor lehet gyakorolni, ha a baba rendelkezik személyazonossággal, tudni lehet, hogy hol lakik, kik nevelik, hogy hívják, mennyi idős, stb. És az is fontos információ, hogy azok akik nevelik a kicsit, megfelelően táplálják-e, beadatják-e azokat a védőoltásokat, amelyek bizonyos betegségek súlyos egészségügyi következményeitől óvják meg, illetve esetleges betegsége estén a baba megkapja-e a szükséges gyógyszereket és orvosi ellátást. De az sem elhanyagolható kérdés, hogy ne adj'Isten bármilyen baj esetén a szülők igazolni tudják-e egyáltalán, hogy a baba valóban az ő gyermekük.

A hatóságoknál dolgozók nem láthatnak a kőkerítések és a házfalak mögé. Így ha semmilyen kapcsolatuk nincsen egy néhány hónapos gyerekkel és annak szüleivel, joggal kezdenek aggódni. És lépnek, még mielőtt újabb tragédia történhetne.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
lovasi-dezsi.jpg

„Behódolt, eladta a lelkét” – meg kell-e kövezni Lovasi Andrást, amiért kiállt a győri fideszes jelölt mellett?

Normális esetben akár még örömteli is lehetne, hogy valaki végre túl mer lépni az évtizedes szekértábor-logikán. De van itt pár dolog, ami bonyolítja a képletet. Vélemény.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. január 27.


hirdetés

Fél éven belül másodjára vonta magára a nem kormánypárti szimpatizánsok haragját Lovasi András, amikor videoüzenetben biztosította támogatásáról Dézsi Csaba Andrást, a Borkai Zsolt utódjául kiszemelt – és vasárnap meg is választott – fideszes polgármesterjelöltet.

(Aki nem emlékezne az előzőre: nyár közepén a Kiscsillag tusványosi fellépése, illetve a frontember ennek kapcsán tett nyilatkozata vert hasonló, vagy még ennél is nagyobb hullámokat.)

De mi is történt most? Lovasi az alig pár másodperces videóban annyit mondott: „Ha a Fidesz minden jelöltje olyan lenne, mint Dézsi Csaba András, akkor én Fidesz-szavazó lennék.”

Pár órával később aztán hivatalos Facebook-oldalán hosszabban is kifejtette, mire gondolt: mint írja, Dézsit kb. 15 éve ismeri, mivel rendszeres vendég a győri koncertjein, és személyében egy „rendkívül segítőkész, okos, toleráns embert ismert meg, aki egy igazi nagybetűs Orvos.”

hirdetés

A posztban újra megerősítette, hogy nem Fidesz-szavazó, sőt kifejezetten utálja a rendszert, amiben élünk. (Valóban könnyedén lehet tőle kormánykritikus nyilatkozatokat találni.) De frontharcosnak sem tartja magát, aki mindenre lő, ami a túloldalon mozog.

„Ha minden politikusunk ilyen lenne, egy sokkal jobb világban élnénk, függetlenül attól, milyen színű a zászló” – indokolta meg, miért mondott azonnal igent a videóval kapcsolatos felkérésre.

Abból a szempontból igaza is van, hogy normális esetben egyáltalán nem kellene ügyet csinálni abból, ha egy elismert művész kiáll valaki mellett, akit becsületes, jó embernek ismer, és alkalmas jelöltnek tart – a pártállásától függetlenül.

Az ezredforduló utáni magyar politika egyik legártalmasabb jelensége a szekértábor-logika, vagyis hogy ha egy alapból nem politizáló közszereplő – akár érvekkel alátámasztott – pozitív véleményt mond egy bármilyen oldali politikusról, a másik oldalon állók egyből elkönyvelik, hogy „na, ez is eladta magát, mekkorát csalódtam benne...”

Persze ennek is van egy vállalhatatlan szintje – példákat hadd ne mondjak –, amit már sokkal inkább a haszonszerzés motivál, de itt most aligha erről van szó, hiszen Lovasi még csak nem is győri, semmi közelebbi kötődése nincs a városhoz.

Egyszerűen csak hangot adott a meggyőződésének, és ne legyenek illúzióink: ha akár ő, akár egy másik művész éppenséggel az ellenzék jelöltje mellett állt volna ki ugyanígy, mert őt ismerné hasonlóan régóta, ugyanilyen heves reakciókat kapott volna, csak épp az ellenkező oldalról, amelyik most védi őt.

A közhangulatnak nagyon jót tenne, ha minél többen képesek lennének pártállástól függetlenül elismerni a más nézeteket vallók érdemeit, vagy legalább leülnének egymással vitatkozni a kölcsönös sárdobálás helyett, ami szintén erősen hiánycikk manapság.

Ugyanakkor van itt még egy nem elhanyagolható tényező, ami komolyan befolyásolja az ügy megítélését, és amit a jelek szerint Lovasi sem gondolt át eléggé.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!