hirdetés
diak.jpg

Egy magyar ezüst-, és két bronzérem született a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

A versenyfeladatok nem hétköznapi kódolási ismereteket, hanem komplex algoritmikus gondolkodást igényeltek a versenyzőktől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 31.


hirdetés

Az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) tizenhárom ország ötvenöt, húsz évesnél fiatalabb diákja vett részt. A magyar diákok egy ezüst- és két bronzérmet szereztek, míg aranyéremmel idén két lengyel, egy cseh és egy horvát versenyző térhetett haza.

A péntek délután zárult CEOI 2020-on részt vevő, legfeljebb húsz éves középiskolások két, öt-öt órán át zajló versenynapon mérték össze versenyprogramozási ismereteiket három-három feladat önálló megoldásával.

Ezek olyan emelt szintű algoritmusok kreatív alkalmazását igénylő feladatok, amelyek megoldása még egy végzős informatika szakos egyetemista számára is komoly kihívást jelentenének. Nem hétköznapi kódolási ismereteket, hanem komplex algoritmikus gondolkodást igényelnek a versenyzőktől.

A magyar csapat tagjai közül három diák szerzett érmet a CEOI 2020-on:

EZÜST: Tóth Gellért, Óbudai Árpád Gimnázium

hirdetés

BRONZ: Szabó Kornél, Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

BRONZ: Szente Péter, Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

A diákolimpia négy aranyérmét Tomasz Nowak (Lengyelország), Marcin Martowicz (Lengyelország), Jiří Kalvoda (Cseh Köztársaság) és Dorijan Lendvaj (Horvátország) vihették haza 2020-ban Nagykanizsáról. Tíz versenyző ezüst-, és 14 versenyző bronzérmet kapott az elért eredményéért. A magyar csapat érmeseit az OTP Bank különdíjjal jutalmazta. A feladatokat a versenyek másnapján bármely országból meg lehetett oldani a Codeforces.com oldalon keresztül: idén összesen 10875-en vállalkoztak erre.

“A versenyen megoldandó feladatok nehézsége, illetve a versenyen induló régióbeli diákok készségei miatt a CEOI világszinten is elismert programozási versenynek számít, ahol komoly rangot jelent érmet szerezni. Ez egy későbbi egyetemi felvételi, ösztöndíj illetve állásinterjú során is komoly előnyt jelent a versenyzőknek, ezért nagyon örülök a három magyar éremnek” - mondta el Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke, a verseny főszervezője a diákolimpián elért eredményekről.

A CEOI 2020 a Neumann Társaság, az ELTE Informatikai Kara és Nagykanizsa városa rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Tungsram cég támogatásával valósulhatott meg. A járványhelyzet miatt a diákolimpia különleges körülmények között zajlott: a résztvevő tizenhárom ország közül hat ország (Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Litvánia és Románia) diákjai az interneten keresztül kapcsolódtak be a megmérettetésbe.

A magyar, cseh, szlovák, holland, német, lengyel és svájci csapatok - jelentős óvintézkedések mellett - személyesen vettek részt a nagykanizsai diákolimpián, így lehetőségük volt felkeresni például az önvezető járművek számára létesített ZalaZONE tesztpályát, illetve a Tungsram gyárát is. Ezen kívül a diákok voltak hajózni a Balatonon, megnézték a Festetics-kastélyt, és kiereszthették a gőzt a Zobori Kalandparkban.

“A Tungsram célja az élelmiszerellátás biztonsága, a fertőzésmegelőzés, az energia- és költséghatékonyság, hogy mindannyiunk környezete élhető maradjon – vagyis maga az emberi jól-lét. Minden hasonló megoldás adatvezérelt, amely számos információtechnológiai elemet tartalmaz.

A Nagykanizsán megmérkőző IT-olimpikonok egy hét alatt bemutatták, hogy napjaink tinédzserei és fiatal felnőttjei milyen kiválóan hozzájárulhatnak fenntartható megoldásokhoz.

A Tungsram is örömmel gazdagítja majd a vállalat munkaerejét a ma generációjának képviselőivel” - mondta Jörg Bauer, az ipari főtámogató Tungsram cég elnök-vezérigazgatója.

A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n: az idei díjakkal együtt összesen ötvenkilenc érmet gyűjtöttek össze 1994 óta. Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben Tatán. A jövő évi CEOI-t a tervek szerint Horvátországban fogják megrendezni.

A Neumann Társaságról

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek és a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
605_38235708994_5673_n.jpg

„Afrika legeldugottabb pontján is hallottam magyar szót” - interjú Földvári András utazóval, aki 796 reptéren járt már

Földvári András építtetett vízvezetéket indiánoknak, járt nem létező országokban, és nem fél a vírustól. Könyve, az "Elmentem világgá - 80 sztorival a föld körül" pedig a sikerlista élére repült.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

A Malévnál kezdte pályafutását, dolgozott az izraeli légitársaságnak, és a Turkish Airlinestól ment nyugdíjba. 796 reptéren utazott át, és alig van ország ahol nem fordult meg. Földvári András arról is mesélt, mit írtak róla megfigyelői, és hogy mikor indul az Antarktiszra.

- Ön valóban igazi világutazó. Barcelonából válaszolt az e-mailemre, most Temesváron fogadja a hívásomat, és lefogadom, hogy mire a cikk megjelenik, megint máshol fogja olvasni. Egy évben átlag hány napot van itthon?

- Azért nehéz megmondani, mert a járvány bezavart. Még soha nem utaztam olyan keveset, mint idén.

Amikor állományban voltam, 45 napot tudtam utazni egy évben. 30 nap szabadságom volt, azt feldaraboltam és hozzácsaptam az állami ünnepekhez. De mióta nyugdíjas lettem, jóval több időm van.

A járvány kitörése óta voltam hosszabb időre Ukrajnában és Lengyelországban.

hirdetés

Ezt az utat Lengyelországban kezdtem, onnan Angliába mentem, Angliából Spanyolországba, onnan ide Romániába.

Tulajdonképpen Temesvárt azért találtam ki, hogy ne kelljen hazamennem, mert akkor karanténba raknak. Mert 80 kilométerre a határtól már érdekes módon nincs járvány. Vasárnap megint utazom tovább Londonba.

Azt szoktam mondani, hogy mindenütt jó, de legjobb útközben.

– Mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy meglehetősen kitágította a home office fogalmát.

- Az biztos. World office. Egyébként nagyon sok informatikus ismerősöm van. Az egyik magyar barátom vancouver-i, aki ténylegesen Mexikóban él, és onnan van „bekötve” Vancouverbe. Sokkal jobb a klíma.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
glamour1.jpg

Ők lettek a 2020-as Women of the Year nyertesei

Az olvasók 6 kategória jelöltjeire szavazhattak és most derült ki, hogy kik lettek az Év női.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as Women of the Year gálát márciusban elhalasztották, így most került sort az eseményre a Várkert Bazárban. Az olvasók 6 kategória jelöltjeire szavazhattak és most derült ki, hogy kik lettek az Év női.

A gálát Kiss Ramóna nyitotta meg, majd kiosztották a díjakat.

Az Év hősnőjét, Dr. Gyurkó Szilvia - a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és kuratóriumának elnöke.

Az év divattervezője díjat Cakó Kinga, a CAKO márka tervezője kapta.

Az év énekesnője díjat Péterfy Bori nyerte el.

hirdetés

Az év női vállalkozója Kulcsár Edina lett, a BRAIDME&MORE nevű vállalkozásával.

Az év sportolónője Illés Fanni, parasportoló lett.

Az év lakberendezője Pataki Lili.

Az év színésznője Trokán Nóra lett.

VIDEÓ: A Gála szereplői és a díjátadó

Forrás: Glamour

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
DSC09903-1000x668.jpg

Államilag elismert iskola lett a Budapest School – A következő lépés a nemzetközi terjeszkedés

Halácsy Péterrel, az iskola egyik alapítójával beszélgettünk.
K.U.D., címlapkép forrása: Budapest School - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója, 2015-ben néhány társával hozta létre a Budapest School mikroiskola-hálózatot, amelyről már többször írtunk.

Idén szeptembertől már 14 helyszínen közel 400 gyerek tanulhat a BPS egyedi szakmai programja alapján óvodás kortól a középiskola végéig.

Ráadásul vége a diákok magántanulói státuszának, mostantól ugyanis államilag elismert iskolaként működnek, programjuk akkreditált, egyedi programként alkalmazható általános iskolában, gimnáziumban és szoftverfejlesztő technikumban is.

Az akkreditációhoz vezető út hosszú volt és rögös, de szükség volt rá. A Budapest School tanulóinak különböző iskolákban kellett vizsgázniuk, ez pedig Halácsy Péter szerint sok szorongást okozott a szülőknek és bonyodalmakat a tanároknak.

"Több magyar és nemzetközi oktatási és tanügyigazgatási szakértővel konzultáltunk folyamatosan, rengeteg iskola működését tanulmányoztuk, több mint 107 jogszabályt vettünk figyelembe. Mindenki azt kérdezi, hogy tudunk a mi oktatási módszereinkkel megfelelni a Nemzeti Alaptanterv követelményeinek, de messze nem ez volt a legnagyobb probléma”

hirdetés

– számolt be tapasztalatairól Halácsy a Szeretlek Magyarországnak. A BPS-modell ugyanis tökéletesen illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez.

Halácsy Péter, a Budapest School egyik alapítója

"Egyetlen jogszabály sem definiálja a tantárgy fogalmát, csak azt, hogy legyen matematika vagy etika. Nálunk a tantárgyak ugyanúgy kapnak szerepet, mint a NAT által definiált kulcskompetenciák, fejlesztési területek. Azaz ott vannak a programunkban, foglalkozunk velük, csak épp nálunk nem ezek adják a mindennapok struktúráját, hanem a tanárok szabadon válogathatnak össze egy-egy foglalkozásba tantárgyi követelményekből, a korszellem kihívásaiból, a gyerekek érdeklődéséből. Nagyobb gondunk volt azzal a szemlélettel, hogy az állam szeretné, ha mi mindent eldöntenénk 12 évre előre az iskolában. Például a programunkban rögzíteni kellett az érettségire való felkészítést. Ez valahogy annyira magától értetődő volt számunkra, hogy az iskoláinkban felkészítjük a gyerekeket az érettségire, hogy korábban nem került be a programba, de akkreditált iskolaként elengedhetetlen, hogy ezt is leírjuk” – említ egy olyan követelményt, amelynek meg kellett felelniük.

Az akkreditáció során sokszor szembesültek azzal, hogy XXI. századi iskolaként olyan kérdések merülnek fel bennük, amelyekre korábban nem igazán volt példa, és a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem igazán halad a korral.

"Mai friss frusztrációm, hogy kiderült, egy iskola például nem indíthat telephelyet év közben. Hiába lehetne beköltözni például egy decemberben elkészülő épületbe, amely sok szempontból kényelmesebb és ideálisabb lenne a gyerekek és a tanárok számára is, erre nincs lehetőség. Szeptember 1-jéig bezárólag lehet bármit módosítani. Persze, ennek is megvan az oka, és nem a minisztérium rosszindulatáról van szó: amikor a jelenleg is hatályos törvény készült, az év közbeni költözés, mint opció, fel sem merült”

– jegyezte meg.

Az akkreditáció folyamata során folyamatosan egyeztettek az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a szakhatósággal, menet közben pedig újabb és újabb kérdések merültek fel. Nem triviális például a szellőztetés kérdése az iskolákban.

Laikusként azt gondolnánk, nincsenek szigorú követelmények ezzel kapcsolatban, azonban ez nem így van. A Pozsonyi úti telephelyen például a szellőztetéssel volt gond. Vagyis tulajdonképpen nem volt, hiszen voltak ablakok, sőt, egy modern levegőztető rendszert is beépítettek, hogy biztosan jó levegőben tanulhassanak a diákok, azonban az ÁNTSZ előírásainak így nem feleltek meg, mert a hivatal csak az ablakokat nyithatóságát nézi. Végül sikerült megoldást találni, de azt, hogy milyen részletekkel kellett megküzdeniük, jól mutatja ez a példa is.

"A jogszabály alkotásakor nem léteztek ilyen profi berendezések, ezért nyilván nem ejtenek erről szót. Sok hasonlóba futottunk bele. Februárban például - még a COVID-19-től teljesen függetlenül - felmerült bennünk a távoktatás kérdése és konzultáltunk a minisztériummal, amely teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől. Aggályosnak tartották a gyermekek biztonságának való biztosítását, ha távoktatásra kerülne sor. Kicsit életszerűtlen példa, de felvetettem, mi van, ha a tanár például épp a Nemzetközi Űrállomáson van és tartana egy lebilincselő órát a csillagászatról" – mesélte nevetve Halácsy. Végül az élet ezt a kérdést felülírta, és a tavaszi félévben gyakorlatilag minden iskola a digitális oktatásra állt rá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zwbqi-swimmer-guide-dog-olympics-2.jpg

Elvesztette látását az amerikai tini, most a vakvezető kutyájával készül a paralimpiára

Az úszás hozta vissza őt a teljes reménytelenségből.
Fotó: Guide Dog Foundation - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Szinte az egyik pillanatról a másikra veszítette el a látását 14 éves korában egy amerikai tinédzser, akit az úszás és vakvezető kutyája hozott vissza az életbe, most pedig már az első paralimpiára készül - írja a a Today.

A New York-i Anastasia Pagonis minden előzmény nélkül mindössze 2 hónap alatt veszítette el látását. Nyolc hónapnyi szorongás és depresszió után jutott arra, hogy kezdenie kell magával valamit.

"Oké, megvakultam. Mit kezdjek most az életemmel?"

- tette fel magának a kérdést.

A választ pedig a sportban találta meg. Az úszást látása elvesztése előtt fél évvel kezdte el, de már akkor is beleszeretett ebbe a mozgásformába. Elmondása szerint ez volt az, ami a rendkívül sötét időszakban visszaadta számára az életbe vetett hitét.

hirdetés

Alig két év alatt annyit fejlődött, hogy

idén a World Para Swimming World Series versenyén két aranyat is nyert Ausztráliában.

Ezt követően történt meg vele azonban az, amit mennyben köttetett szövetségnek nevez:

a vakvezető kutyákat kiképző The Guide Dog Foundation felhívta a lányt, hogy a rendelkezésére bocsátanának egy Radar nevű labradort.

Az eb kölyökkora óta egy hokicsapattal nevelkedett, így nem volt idegen tőle a sportolók világa. Pagonis elmondása szerint párosuk tökéletes.

"Radar nagyfokú önállósággal ajándékozott meg, teljesen belehabarodtam. Ő a legjobb dolog az életemben"

- nyilatkozta a lány a lapnak.

A kutya természetesen az edzéseinek is szerves részét képzi, és már el is utazott a lánnyal Colorádóba, ahol az ország legjobb parasportolói készülnek a 2021-es tokiói paralimpiára, ahol Pagonis is versenyezni fog. A lány Instagram-oldalán osztja meg életét - immáron a kutyájával együtt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!