hirdetés
dunai-hajobaleset-buvar-buvarok-lelki-teher-holttestek-hableany-1000x666.jpg

Egy holttestet ölelve feküdt le a Duna alján az egyik búvár, annyira kimerült a vízben

Borzasztó rajtuk a nyomás. Ezek az emberek hősök, minden nap az életüket kockáztatják – mondta a búvárszövetség elnöke.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 06.


hirdetés

Jelenleg is zajlik a múlt heti hajóbalesetben elsüllyedt Hableány felderítése Budapesten, a Margit hídnál.

Nemrég a fővárosba érkezett az 50 méteres Clark Ádám daru - ezzel tervezik kiemelni a kirándulóhajó roncsait.

A daru szerdán reggel 7-kor indult Komáromból és a Dunán 9 óra alatt ért Budapestre, de csak Újpestig jutott, a Duna ugyanis még mindig emelkedett, így még nem tudni, mikor kezdhetik meg a munkákat.

A búvárok folyamatosan dolgoznak a helyszínen. Nyíri Iván a Búvár Szakszövetség elnöke az atv-nek elmondta, az a kérdés, hogy mikor csökken a vízhozam 4 méter alá, mivel a búvárok akkor tudnak biztonságosabban dolgozni.

A búvárok hajóépítő mérnökökkel és közlekedési szakemberekkel együtt azon gondolkodnak, hogyan lehet úgy rögzítési pontokat találni a hajón, hogy az nem roppan szét.

A halálos hajóbalesetben elsüllyedt Habeány roncsainál dolgozó búvárok számára a a fizikai igénybevétel mellett a lelki teher is nehéz. "Erősnek kell maradnunk, ezt meg kell tennünk" - mondják a magyar búvárok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
arviz.jpg

Elmosta az özönvíz az egyik legősibb magyar falut – segítséget kér a polgármester

Hűtőre, gáztűzhelyekre és bútorokra lenne a legjobban szükség.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 05.



Május 29-én és 30-án is elöntötte az árvíz Dédestapolcsányt és a település mintegy negyedét, vagyis 150 házat tett ezzel részben, vagy teljesen lakhatatlanná.

A környékbeli városokból hiába küldtek segítséget, a tűzoltók sem tudtak mindent megmenteni.

Sok házat alá kellett dúcolni, de olyan is van, ahová talán soha nem térhetnek vissza a lakók.

Dédestapolcsány mindeddig a Bükk egyik legősibb ékköve volt, most azonban a fennmaradása is veszélybe került.

Az egyik legősibb magyar falu, hiszen már ezer éve lakják, viszont az elmúlt napok heves esőzései és áradásai nagy veszélybe sodorták. A helyi patak kilépett a medréből és egyre inkább elhódítja a száraz területeket, az ott élők az elmúlt évtizedek legnagyobb árvizének lehettek tanúi.

A helyzeten az sem segít, hogy a települést korábban körbeölelő erdőség nagy részét kiirtották, ezért a hegyoldalról lezúduló víz is szabad utat kapott.

Az önkormányzat felmérte a károkat, abban reménykednek, hogy az állam és különböző segélyszervezetek anyagi segítséget nyújtanak a vészhelyzetben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
hajroncs-hableany-duna-tragedia-halalos-hajobaleset-buvarok-magyarok-1000x666.jpg

Erősnek kell maradnunk, ezt meg kell tennünk - mondják a magyar búvárok

A halálos hajóbalesetben elsüllyedt Habeány roncsainál dolgozók számára a lelki teher a legnehezebb.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 06.



Ki kell emelni a holttesteket, hogy a családok elbúcsúzhassanak szeretteiktől, erősnek kell maradniuk, amíg be nem fejezik a feladatot - ezt mondta az RTL Klub Híradójának a Hableány roncsánál merülő búvárcsapat vezetője.

A roncsnál dolgozó csapat magyar tagjai szerint ők jól bírják, de a dél-koreai búvárokat lelkileg nagyon megviseli a munka.

A hajóroncs közeléből eddig egy nő és két férfi holttestét hozták fel.

Előbb csak sáros lé, azután vaksötét. A búvár csak ennyit lát, és azután úgy érzi, mintha a semmibe mászna le a létrán. Ráadásul a lámpa sem segít - mondta az RTL Klub stábjának a roncsot felderítő csapat vezetője.

A Dunában most nagyon sok a hordalék. A magyar búvárok már ismerik a magyarországi folyókon a helyzetet, ezért ők vezetik a múlt szerdán történt hajóbalesetben elsüllyedt hajó felderítési és mentési munkálatait. Mi is írtunk róla, hogy videót tettek közzé arról, mennyit láttak a búvárok a vízben.

A csapat vezetője elmondta, hogy nincsen köztük olyan, akit ne kellett volna már kimenteni. Legutóbb hétvégén volt olyan vészhelyzet, amikor mentésre volt szükség.

A videóhoz és a folytatáshoz, kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
margit-hid-virag-mecses-mervai-mark5.jpg

Dél-koreai turista holttestét találták meg a Margitszigetnél

A férfi a múlt heti dunai hajóbaleset tizenharmadik dél-koreai áldozata.
MTI, Címkép: Mervai Márk - szmo.hu
2019. június 05.



Azonosították a Margitszigetnél délelőtt talált holttestet.

A férfi a múlt heti dunai hajóbaleset tizenharmadik dél-koreai áldozata

- közölte a rendőrség szerda este az MTI-vel.

A rendőrség közölte, folyamatos a kutatás, a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 13 dél-koreai utast és a hajó kéttagú magyar legénységét.

Korábban az M1-en arról számoltak be, hogy szerda délután a Duna Fejér megyei és budapesti szakaszán találtak egy-egy holttestet, de az azonosításuk még tart.

Múlt szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely 35 emberrel a fedélzetén másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét még aznap megtalálták, 21 ember pedig eltűnt. Azóta nyolc holttestet találtak a Dunában; ha bebizonyosodik, hogy a szerda délután előkerült kettő is a hajóbaleset áldozatáé, akkor még 13 embert kell keresni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
hajo2.jpg

Hableány-tragédia: újabb holttestet találtak a Dunában, a víz felszínén lebegett

Ő lehet a tragédia 14. áldozata.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 05.



A mai nap folyamár már találtak egy elhunytat az elsüllyedt hajó egyik nyílászárójánál.

A holttestre a műszaki mentésért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá, miközben a hajóroncs műszaki állapotát mérte fel, és lehetséges rögzítőpontokat keresett a későbbi kiemeléshez.

Az Index szerint délután négy óra előtt egyszer csak megjelent a víz felszínén egy újabb holttest, amelyet aztán motorcsónakokon érkező rendőrök vettek körül, majd kiemelték.

Az információt a rendőrség a hvg.hu-nak megerősítette.

"A mai napon, a délután folyamán a kutatásban részt vevők találtak egy holttestet a Duna budapesti szakaszán, amelynek azonosítása folyamatban van"

- írták.

Múlt szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt.

Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Azóta több újabb áldozat holttestét találták meg, ám még mindig 10 felett van az eltűntek száma.

Mivel csütörtök délutánig néhány centiméteres vízszintemelkedésre számítanak a Duna budapesti szakaszán, ezért várhatóan még csütörtökön sem próbálják meg kiemelni a múlt heti hajóbalesetben elsüllyedt roncsot.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x