hirdetés
csaj.jpg

Egy hétig bulizott az anya, miközben szomjan halt otthon az egyedül hagyott hároméves lánya

Az oroszországi Kirovban élő nő anyját is megkérdezték, aki azt mondta, nem tudta, hogy a gyerek egyedül maradt a lakásban, sőt, néha ő adott pénzt a lányának, hogy unokájának ételt vegyen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Megkezdődött annak az orosz nőnek a pere, aki több napra magára hagyta 3 éves gyermekét közös lakásukban tavaly februárban. A kislány szomjan halt, mire az anya hazaért. A kis Krisztina egy hetet töltött egyedül a lakásban; az anyja egy barátnőjéhez ment. A kislány halálát kiszáradás okozta.

A kislány épp a 3. születésnapján halt meg. Anyja – még hazatérése előtt – a kislány születésnapjáról is megemlékezett a közösségi oldalán, és fogadta az ismerősök gratulációit.

A Ren Tv egy, a bírósági tárgyaláson jelen levő újságíró, Ivan Svecov jegyzeteiből idéz. A riporter szerint a nőt gyakran érik hazugságon, sokszor változtat a vallomásán, ami így egyre kevésbé tünteti fel őt bűnösnek.

Az első hírekben még az szerepelt, hogy Pljonkina étlen-szomjan hagyta a kislányt, később a nő már azt vallotta, hogy néhány falat csirkét, egy pohár joghurtot és némi virslit ott hagyott neki. Szintén nem tiszta, hogy az anya élt-e valakivel párkapcsolatban a tragédia idején. Korábban ugyanis nem említette, hogy bárkivel együtt élt volna, ám később azt mondta, azért volt tele szeméttel a lakás, mert összeveszett barátjával, és a vita hevében a hulladékot tartalmazó zacskókat feltépkedte, és teleszórta a tartalmukkal a lakást.

A nő anyját is megkérdezték, aki azt mondta, nem tudta, hogy a gyerek egyedül maradt a lakásban, sőt, néha ő adott pénzt a lányának, hogy unokájának ételt vegyen. A fiatal nő elbulizhatta az összegeket. A szóban forgó héten egy barátnőjével járt bulizni, akinek lakása mindössze nagyjából negyed óra sétára volt attól az ingatlantól, ahol a kislányt egyedül hagyta.

hirdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#послесмены#домроднаякровать

Мария Пленкина (@mary_boo_o) által megosztott bejegyzés,



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rh1.png

Énekelt, miközben megfojtotta 3 gyermekét egy 22 éves amerikai nő

Egyelőre nem tudni, mi késztette a borzalmas gyilkosságra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 22.


hirdetés

Beismerő vallomást tett a bíróságon az a 22 éves nő, aki mindhárom 4 év alatti gyermekét megfojtotta, majd a földre fektette őket, mintha aludnának – írja a The Sun.

Rachel Henry a jelentések szerint rendszeres drogfogyasztó volt, és az utóbbi időben nagyon különösen viselkedett.

A három gyereket hétfő este 7:30-kor találták meg az arizonai nő nappalijában. A bírósági dokumentumok szerint egyesével megfojtotta, majd a földre fektette a gyerekeit.

A nő bevallotta, hogy ő okozta a gyerekek halálát. Először a kétéves lányát ölte meg, aki megpróbált védekezni, ezért erősen a szájára szorította a kezét. Ezután a három éves fiát csalta be a hálószobába, legvégül pedig a 7 hónapos kislányával végzett, miután megetette, hogy elaludjon.

Elmondása szerint énekelt is a gyerekeknek, miközben megfojtotta őket. A nyomozóknak egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy pontosan mi is történt a gyilkosságok előtti órákban.

hirdetés

Egy, a házban lakó hozzátartozó értesítette a rendőrséget hétfő este. A kiérkező tisztek megpróbálták újraéleszteni a gyerekeket, de már nem tudtak segíteni rajtuk.

Az ügyben azóta is tart a nyomozás, hogy megállapítsák, mi vezethette az anyát - aki nem rég költözött Oklahomából Arizonába - a végzetes tettre.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
torok-gabor-megszolalt-a-karacsony-interjurol.jpg

Török Gábor: Hatalmas öngól volt a köztévének a Karácsony Gergely-interjú

„Ebben a primitív formában teljesen kontraproduktív” – írja a politológus.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 22.


hirdetés

Karácsony Gergely, a tavaly októberben megválasztott budapesti főpolgármester a köztévé vendége volt, először kapott meghívást az M1 műsorába a győzelme óta.

Az interjút a műsorvezető azzal indította, hogy Karácsony miért nem biciklivel érkezett az MTVA székházba a Kunigunda útjára, valamint, hogy miért parkolt messzebb és nem közvetlenül a bejáratnál, és miért állítja, hogy a megválasztása óta nem hívták be a köztévébe, hiszen az M5-ön, a kulturális csatornán már próbálták megszólaltatni.

A beszélgetésre a Facebook-oldalán reagált Karácsony Gergely.

Többek közt azt írta: "Számonkértek amiatt is, hogy nem ott állt meg az autóm (a bejárat mellett álltunk meg), ahol ők kamerával filmezték volna az érkezésemet. És a propagandista műsorvezető azt is nehezményezte, hogy Magyarország legnagyobb közvetlen felhatalmazással bíró politikusaként nem értem be közmédiás szereplésként azzal, hogy egyszer mikrofonvégre kaptak egy fotókiállításon."

hirdetés

Fürjes Balázs is reagált Twitteren a köztévés interjúra, szerinte "sokszor éri méltatlan támadás a köztévét, de ez a tegnapi vállalhatatlan volt. Vállalhatatlan a főpolgármester és a budapestiek felé."

Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán kommentálta a Karácsony Gergellyel folytatott köztévés beszélgetést.

"Hatalmas öngól volt ez az interjú: miközben könnyedén lehetett volna színvonalasan kritikus, a főpolgármesternek valóban kellemetlen újságírói kérdéseket feltenni, ez a műsorvezetői performansz (ami valószínűleg elsősorban nem is a zavartan viselkedő riporter, hanem a főnökei "érdeme") közel 25 percen keresztül bizonyította a köztévé nézőinek, hogy a közpénzekből működő állami tévé a látszatra sem akar adni, és kizárólag buta harci kutyaként tudja elképzelni a saját szerepét.

Ennek így semmi értelme: a köz szolgálatához semmi köze nincs, de valójában még a kormányt sem szolgálja, mert ebben a primitív formában teljesen kontraproduktív."

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
rendor-borton-korrupcio-6ev.jpg

6 év börtönt kapott a rendőr, aki 24 ezer forintot szerzett meg jogtalanul autósoktól

Korrupcióért és zsarolásért ítélték jogerősen szabadságvesztésre a tiszthelyettest.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 22.


hirdetés

Letöltendő börtönbüntetést kapott egy rendőr, miután jogalap nélkül intézkedett és pénzt kért az autósoktól.

A hírt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tette közzé.

"A katonai büntetőeljárásban a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya 2018. évben korrupciós és vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt emelt vádat" - írják a közleményben.

"A rendőr vádlott 2017. év során egy esetben készenléti szolgálatban, további három esetben pedig szolgálaton kívül Budapesten és az M3-as autópályán közlekedés, illetve a közterület rendjét sértő szabálysértésekre hivatkozva, tényleges jogalap nélkül rendőri intézkedés alá vont állampolgárokat."

Ezután azért, hogy a további eljárásától eltekintsen, készpénz átadására szólította fel az autósokat.

hirdetés

Három sértettől összesen huszonnégyezer forintot szerzett meg. Egy negyedik személytől átvett ugyan kétszázötezer forintot, de azt később visszaadta.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 2020. január 20-án kihirdetett másodfokú jogerős ítéletével a fellebbviteli katonai ügyész súlyosításra irányuló indítványának helyt adott.

Az időközben a rendőri testülettől leszerelt vádlottat, jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt, valamint hivatalos személyként e minőség felhasználásával elkövetett zsarolás miatt halmazati büntetésül hat év börtönre ítélte, ezen kívül hat évi közügyektől eltiltás mellékbüntetésre és összesen kétszázezer forint pénzbüntetésre, illetve huszonnégyezer forint vagyonelkobzásra.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
rendorkocsi.jpg

Súlyosan megsérült a négyéves kisfiú, aki vasembert játszott és leugrott az emeleti erkélyről

A gyerek közel négy és fél méter zuhant, anyja ellen most emeltek vádat.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. január 22.


hirdetés

A Pápai Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy huszonöt éves asszonnyal szemben, akinek négy és fél éves, rövid időre felügyelet nélkül hagyott gyermeke – hogy az egyik népszerű filmbeli szuperhőst utánozza – a lakásuk első emeleti erkélyéről kiugrott - közölte honlapján az ügyészség.

A vád szerint az anya 2019 júniusában a három kiskorú gyermekével, köztük a négy és fél éves sértettel, volt otthon. A kisfiú több napja említette, hogy repülni akar, de az anya ennek nem tulajdonított jelentőséget, mert máskor is fantáziált már hasonlóról.

A nő kora délután teregetni akart, és karján legkisebb gyermekével a ruhákért a fürdőszobába ment, miközben a sértett és annak hat éves bátyja a talajtól közel négy és fél méter magasságban lévő erkélyen maradt játszani.

A szülői felügyelet hiányát kihasználva a kisfiú, elhúzva a ruhaszárítót, az erkélyen lévő asztalra, majd onnan a korlátra mászott, ahonnan leugrott.

A gyermek az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

hirdetés

A járási ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban a vádlott próbára bocsátására tett indítványt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!