hirdetés
nyito2-1.jpg

Egy elvarázsolt magyar erdő, ahol bármikor eléd toppanhat egy tündér

...vagy egy kobold. Három hely, három különleges világ az élővizek városában, Tatán.
Szöveg és fotók. Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2016. augusztus 07.


hirdetés

Tata az egyik legkedveltebb magyar kisváros, amely már a régi időkben is forrásairól, tavairól, patakjairól volt híres. A tatabányai bányászat miatt 1973-ra a vizek elapadtak, a források kiszáradtak. A bányák bezárást követően azonban 2001-ben kezdtek feléledni a vizek és újra felszínre törtek, visszahódítva jó pár korábbi területüket.

Aki Tatán jár, tapasztalhatja, hogy szinte minden látványosság mellett akad valamilyen víz. Mi most három nevezetes vizes hely partját jártuk be.

tata_2016_07 (18)_2

Fényes-tanösvény

A Fényes-fürdő mellett 2015-ben adták át a város új látványosságát. A kiszáradt láp feléledt, a víz nyomán pedig újra élvezhető és csodálható lett a lápi világ. A területen egy 18 állomásból álló ökoturisztikai útvonalat építettek ki, ahol fapallókon lehet a víz felett sétálni és gyönyörködni a nem mindennapi helyben.

tata_fenyes_2016_07 (5)_2tata_fenyes_2016_07 (24)_2

A lápréteken és erdőkben lévő forrásokból 20-22 fokos, enyhén szénsavas víz tör fel. Ez pedig ideális helyet biztosít számos fokozottan veszélyeztetett fajnak, állatoknak, növényeknek egyaránt. Itt lehet látni Pókbangót, Fehér tündérrózsát, Selymes boglárkát, Sárga úritököt vagy Erdei fülesbaglyot, Pettyes vízicsibét és Cigányrécét is.

A közismertebb madarak közül élnek itt kócsagok, harkályok, gémek, íriszek és a mondókából ismert (és sokak által vakvarjúcskának hívott) kvakvarjú is (a kvak a hangjára utal – a szerk.).

A leglátványosabb azonban maga a láperdő, melynek jellemző fája a „lábakon álló” éger.

A mintegy egy kilométer hosszú úton végigsétálva elröppen a 1,5-2 óra, annyi a látni és hallgatni való. Az egyes állomásokon érdemes elolvasni a táblákon lévő tájékoztatókat.

tata_fenyes_2016_07 (31)_2
A legszebb része a békalencsével fedett „mező”, melyből kimeredeznek az elpusztult fák csonkjai. Nem véletlenül építhették ide a fa kilátót. Itt aztán sok-sok percet el lehet időzni, hallgatózni, hiszen a madarakén kívül fantasztikus élmény a buborékozó víz hangja. Mintha egy szénsavas palackot nyitottak volna ki alattunk. A vízből pedig előbukkannak a teknősök, békák ugrálnak, pókok szaladnak a víz színén, kacsák érkeznek csapatostul. És aki elég türelmes, az rájön, hogy vele szemben nem egy farönk ágaskodik, hanem egy mozdulatlan gémmel néz farkasszemet. A távolban a fákon is ülnek madarak… és ekkor jövünk rá, hogy ide bizony távcsövet is érdemes lenne hozni.

A kalandvágyóknak is tartogat meglepetést a hely. A séta következő állomásán egy kötélhágcsón lehet átkelni a túlpartra. A gyerekeknek vízi játszótér is épült (de jelenleg zárva van).

A tansövény új programja a most induló Zöld detektív interaktív program, amely 1,5-3 órás remek kikapcsolódást ígér. Aki pedig szeretne kicsit borzongani is, annak az éjszakai Telihold túrát ajánljuk.

tata_fenyes_2016_07 (39)_2tata_fenyes_2016_07 (64)_2

Angolpark, Nyári-lak

A Tatára látogatók egyik kedvelt sétálóhelye volt eddig is ez a csodálatos park, mely Magyarország első angol kertje volt. Az Esterházy-család megbízására Böhm Ferenc alakította ki 1783-ban.

tata_angol_park_2016_07 (58)_2tata_angol_park_2016_07 (61)_2

Most még inkább érdemes felfedezni, ugyanis felújították és megnyitották a Kiskastélyt, az Esterházy-család kedvenc pihenőhelyét.

A copf stílusú kerti lak két szintes, földszintjén a körteremben sajnos már csak vetített formában látható a valaha volt szépséges falfestmény, mert azok, az idők folyamán annyira megsérültek, hogy csak egy kis darabon lehetett valamennyire helyreállítani. A teremből nyíló egyik szalon a hölgyeké, a másik az uraké volt. Most korabeli bútorokat és herendi porcelánokat lehet megtekinteni.

Az emeleten a kertről, és más európai kertekről látható bemutató.

nyarilak3
Nem véletlenül került ide a herendi porcelán. Farkasházy Fischer Mór Tatán alapította meg manufaktúráját. Stingl Vince, aki a herendi porcelángyárat alapította, a kőedények gyártása mellett porcelánnal is kísérletezett. Ám veszteséges volt, így nem maradt más választása, bevette a cégbe Farkasházy Fischer Mórt. A cég fellendült és a mai napig is világhírű.
tata_angol_park_2016_07 (5)_2tata_angol_park_2016_07 (22)_2

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
hortobagyi-eg.jpg

A Hortobágy csillagos ege az egyik leggyönyörűbb a CNN szerint

A Grand Canyonnal említik egy lapon. Mutatjuk az álomszép fotókat!
Képek: VisitDebrecen - szmo.hu
2019. július 30.



A világ egyik legszebb csillagos egét láthatjuk a Hortobágy felett a CNN összeállítása szerint.

Olyan természeti csodával említik egy lapon, mint a Grand Canyon,

ráadásul egy hónapon belül júliusban kétszer is ajánlották a térség látványosságait.

A 23 legjobb hely a világon, ahol csillaglest tarthatunk

namíbiai, írországi és amerikai helyezettek mellett két magyar célpontot: a Hortobágy és a Zselici Tájvédelmi Körzet is felkerült a listára.

Hortobágyot említve a 20. század elején élt ottani pásztorokról is megemlékeznek: azt írják, hogy nagy szükségük volt a csillagok és a csillagképek ismeretéhez a tájékozódáshoz.

A CNN július 23-i cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy Debrecen a túlturizmus nyertese is lehet, hiszen Budapesthez képest jelentősen kisebb zsúfoltság, mégis remek kirándulási célpont.

Aki éjjel járt már a Hortobágyon, az tudja, valóban mennyire csodás, fényszennyezéstől szinte mentes égboltra tekinthet fel a síkságnál.

Most mi is mutatunk néhány gyönyörű fotót róla:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fuzer-var-zemplen-eszak-magyarorszag.jpg

4 remek kirándulás Észak-Magyarország gyönyörű helyeire

Különleges, kihagyhatatlan élmények.
SzÉ - szmo.hu
2019. július 31.



1. Füzér

Utoljára egy osztálykiránduláson láttam a vulkanikus hegyen álló, akkor még romos várat. Egy szempillantás alatt lenyűgözött, és ide felmászni is élmény volt, de egyébként is mindig vonzottak a romok. Szerettem volna még egyszer látni úgy, abban az állapotban, de nem jött össze, és már nem is fog, mivel a várat a XXI. században folytatott munkák során újjáépítették.

Füzér várát először a 13. században említették a források, a történészek szerint 1235-ben, II. András halálakor már állt. Az évszázadok során sokszor gazdát cserélt. A Füzér község fölött 170 méter magasan, álló erődítményben őrizték egy ideig a magyar koronát, mivel 1526-ban Perényi Péter koronaőr a mohácsi vész és Szapolyai János koronázása után ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna, Füzérre szállíttatta.

A XVII. századra egyre veszített a jelentőségéből, ám a Wesselényi-felkelés után biztonsági okokból (hogy ne foglalhassák el lázadók) 1676-ben a császári katonák felgyújtották a tetőszerkezetét és lakhatatlanná tették. A feltárása a XX. században zajlott, a rekonstrukcióval pedig láthatóvá tették számunkra az egykori erődítményt.

VIDEÓ: A füzéri vár a magasból:

2. Boldogkő

Egy újabb fantasztikus magyarországi várrom. Miskolctól északkeletre, sziklaszirten áll Boldogkő erődítménye. Először a III. András által kiadott oklevélben említették, és vagy Tyba ispán vagy Aba Amadé építtette. Ennek a várnak is sok tulajdonosa volt, és a Rákóczi-szabadságharc előtt, 1701-ben hasonló sorsra jutott, mint a füzéri vár: a császári csapatok lakhatatlanná tették.

A régészeti kutatás az 1960-as években kezdődött, később egyes részeit helyreállították, a 2000-es években felújították. A munkák során a várban lefedték a palotaszárnyat, helyreállították a szárazmalmot, a háromszögű torony védőfedést kapott, a régészeti kutatást követően rekonstruálták az északi védművet és az alsóvár kapuját. legrégebbi része a 13. századi öregtorony. A vár legkorábbi szakaszában csak ez az épület állt, amit lakótoronyként is használtak. Ikonikus része a Déli torony alatti megfigyelőbástya, ami számtalan fotón szerepel.

A környék 1984 óta a Zempléni Tájvédelmi Körzet része, gazdag növényvilágáról híres, és erre halad az Országos Kéktúra útvonala is, ezért érdemes nagyobb kirándulásban gondolkodni és egy teljes napot szánni Boldogkőre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
matracim.jpg

5 csodás hely a Mátrában, amit látnod kell

Közel sem csak a Kékestető miatt érdemes odautazni!
Dobó Maitz Petra cikke; képek: DJ fotó - szmo.hu
2019. július 29.



Évente egyszer felüdülni, kikapcsolni járunk a Mátrába. Oda, ahol az őzikék és a mókusok a jó barátaink, ahol a friss levegőt harapni lehet és ahol minden évben találunk valami új kirándulóhelyet, vagy újdonságot, amiért érdemes elutazni az ország legmagasabb hegyei közé.

Most öt olyan különleges helyet mutatunk, amelyeket neked is érdemes végigjárnod, meglátogatnod!

Tar – Buddhista sztúpa, szentély

2500 év tanait viszi tovább az a buddhista templom és sztúpa, ahol a csend, a béke és a nyugalom lakik.

Tar község határában már a távolból látszik a színpompás, kupolás templom, ahová délelőttönként az érdeklődők is betérhetnek, a sztúpa pedig, a közepén található óriási haranggal olyan élmény, amely a más vallást követők számára is igazi spirituális élményt nyújt.

Hogy mi is az a sztúpa? A buddhista építészet jellegzetes alakú megjelenítése, amely a kezdetekben nem volt más, mint egy földhalom, ahová Buddha relikviáit temették.

A Taron található épületek mellett helyet kapott a Kőrösi Csoma Sándor emlékét dicsérő emlékpark.

tar1tar2
Tippünk, ha ott is aludnál

A környék számtalan lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, túrázásra és fürdőzésre, így érdemes több napra tervezni. Az aktív pihenés szerelmeseinek, de a város zajától menekülők számára is ideális szálláshely lehet a Teddy House Relax & Wellness Vendégház.

Náluk mindent megtalálsz, ami valódi feltöltődést biztosít egy családi nyaralás vagy barátokkal történő kiruccanás során, de abban az esetben is, ha csak pároddal szeretnél eltölteni pár romantikus napot kettesben. A vendégház a Mátra északi lábánál helyezkedik el, gyönyörű festői környezetben. Recsken egy csendes mellékutcában található, a környéken és a településen egyedülálló privát wellness részleggel.

A vendégházban kompletten felszerelt konyha-éléskamra, nappali, 2 szoba, fürdőszoba található, a kertben kerti sütögető, játszótér, hintaágy és szabadidős tevékenységekhez eszközök (pl.: bicikli, labda, csocsó) vannak. A különálló épületben levő privát wellness pedig valódi kényeztetést nyújt (jakuzzi, szauna, sófal). További részleteket ide kattintva találsz!

Mátraszentimre – Mátra Ásványház

Magyarország legmagasabb településén, a festői szépségű Mátraszentimrén nyílt meg a Mátra Ásványház Múzeuma. A mintegy 150 négyzetméteres kiállítóteremben nem csupán a Mátrában, vagy akár a Magyarországon fellelhető ásványok, fosszíliák és egyéb kincsek láthatóak, hanem az egész világról érkeznek ide ritkaságok.

Amiért ez a múzeum a mátrai kirándulások egyik fénypontja lehet, az a sokoldalúság, ami az egész család számára szuper, egész napos programot adhat.

A múzeum alsó szintjén például ásványcsiszoló műhelyt látogathatnak meg az ide betévedők, egyedülálló módon nyerhetnek bepillantást, hogyan is dolgozik egy ásványvágó, vagy ásványcsiszoló gép.

A gyerekek pedig kérhetnek kincskereső szettet, amivel a kertben saját maguk is elsajátíthatják az ásványmosás (ők majd úgy fogják mondani: aranymosás) mesterségét. Az így nyert kincseket pedig haza is vihetik.

asvany1asvany2

Parádfürdő – Ilona-völgyi vízesés

Sokan a magyar Plitviceként hívják az Ilona-vízesést, ami persze egy picit barokkos túlzás, ugyanis száraz időszakban a forrás néha elapad. Ritkán, de előfordul: mi tavaly augusztusban jártunk ott, verőfényes negyven fokban és akkor zubogott. Egy hónappal később ismerőseink már nem találkoztak a jelenséggel, de megnyugtatok mindenkit: ez tényleg ritka.

A vízeséshez egy közel 5 kilométernyi gyalogtúra vezet, ami minden egyes méterén pazar élmény és látvány.

Ahogyan a Wikipédia fogalmaz: Az Ilona-völgyi-vízesés Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga, a mesterségesen kialakítottak közül pedig csak a lillafüredi vízesés magasabb nála.

ilona1ilona2

Mátraballa – Ahol a legendás Csodaszarvas otthonra lelt

Mátraballa egy tüneményes kis falu, tele vendégszerető emberrel és egy fantasztikus főtérrel, amely 2000-ben, a millenneumi ünnepségsorozat keretén belül egy igazi kincset kapott.

A legendás Csodaszarvas szobrát, amelyet Király Róbert, egri szobrászművész álmodott és alkotott meg. Az óriási sziklatömbön álló, arany színű szarvas tekintetét az égre emeli.

matraballa2matraballa1

Galyatető – Galya kilátó

Ha azt szeretnéd, hogy szinte egész Magyarország a lábaid előtt heverjen, látogass el Galyatetőre.

Az ország második legmagasabb hegyére épített kilátót 2015-ben adták át, tetejéről szédítő látványban van részed, amelyet 360 fokban élvezhetsz.

galya2galya1
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-4.jpg

Európa ötödik legjobb gyógyvizét és Magyarország legnagyobb tudományos játszóházát Mosonmagyaróváron találod

A várban Fekete István és Vuk fogad, a Lajtán pedig vízi csúszdákon át vezet az út.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. augusztus 18.



Különleges természeti környezetben épült fel Mosonmagyaróvár, amely már a régmúlt időkben is fontos, stratégiai szereppel bírt. A Duna alapvetően meghatározta a vidék arculatát és lehetőségeit. A több országgal is igen közeli kapcsolatban álló település egyre nagyobb gazdasági, kulturális, turisztikai jelentőségűvé vált.

A környék szépsége, a város vonzó lehetőségei miatt érdemes több napot is rászánni, és kiélvezni a család minden tagjának jó szórakozást nyújtó programokat.

A múlt - Ad Flexum és az egyesülés

A kitűnő természeti adottságokat kihasználva jöttek létre a Duna és a Lajta mentén az első települések.

Már a római korban katonai tábor és polgári lakóhely is volt Ad Flexum néven.

A mai Mosoni-Duna partján állt, annak egyik kanyarulatánál, a neve is ezt tükrözte (A kanyarulatnál). A helyen átvezető hadi úton bonyolódott le a kelet-nyugati kereskedelem is, ezért kiemelkedő szerepe volt a településnek. Helyén napjainkban a város lucsonyi városrésze található.

Óvár (Magyaróvár) 1354-ben Erzsébet anyakirálynétól kapott kiváltságokat és mezőváros lett. A 16. században Huszár Gál prédikátor rövid életű nyomdát és iskolát hozott létre a településen. 1548-ban lett a Habsburgok birtoka, majd 1766-ban Mária Terézia leányának, Mária Krisztinának adományozta.

Moson - a mai város egy része- az államalapításkor Moson megye központja is volt. Moson régen ispáni központ volt erős várral, Péter, András és Salamon királyaink is megszálltak benne. A földvárat a 13. században lerombolták, és ekkor a fejlődése is megtorpant. A tatárjárás után a közelben egy kővár épült a Győr nemzetségből való Konrád mester vezetésével.

Magyaróvár a térség ipari és kulturális központjává fejlődött, Moson nagyközség pedig a gazdálkodók, kereskedők lakóhelye volt. A két városrész 1939-ben egyesült, a már 1905-ben Magyaróvárhoz csatlakozott Lucsonnyal együtt, így jött létre a több mint 32.000 lakosú város.

A vár, ahol Fekete István és Vuk vár

A kalandos sorsú vár a 13. században épült vár délnyugati saroktornyában raboskodott Hunyadi Mátyás 1457-ben. Mohács után itt élt II. Lajos özvegye, Habsburg Mária királyné is. A most is látható várkapu a 16. századból származik, a várárok hídja a 18. században épült. A 17. században emeletet építettek a várra, és ekkoriban a Szent Koronát is őrizték a falak között.

A 19. század elején újabb szintet húzott rá Albert Kázmér szász-tescheni herceg, ő alapította 1818-ban a mezőgazdasági akadémiát. Mellszobra ma a bejárat mellett látható.

A vár mellett álló 1912-ben átadott, szecessziós épületben a Széchényi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara működik.

A vár korlátjánál fogadja a látogatókat Fekete István író szobra, lábánál a kis Vukkal.

A Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia egykori hallgatója 1924-től két évig élt a városban diákként és itt végzett mezőgazdászként. Később felnőttként szívesen járt vissza a Szigetközbe, és a közeli dunakiliti erdészházhoz vadászni. Az 1968-ban megjelent Barangolások című könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. A mű elején olvasható: "A 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolának szeretettel ajánlja ezt a könyvet öreg diákja." Fekete István bronzszobrát Trischler Ferenc, pécsi szobrászművész készítette.

Hírességek, híres helyek

A városban számos híresség megfordult, emléküket ma is őrzik a szobrok, emléktáblák, a legendák

A Városháza előtti téren áll a Habsburgok főhercegi kastélya, amelyben Napoleon is megszállt. Gróf Széchenyi István, a megye országgyűlési követe és Jellasics is járt benne. Kossuth Lajos 1848 októberében az erkélyről hívta hadba a környékbelieket. Leghíresebb lakója Habsburg Frigyes volt, padon ülő bronzszobra a kastély oldalában látható.

Habsburg Frigyes főherceg lakott a leghosszabb ideig a kastélyban, és az óváriak is igen kedvelték.

1920-tól 1936-ban bekövetkezett haláláig élt Magyaróváron és mindennapi sétái közben szívesen beszélgetett az alkalmazottaival, vagy a ház előtt lévő padon ülve üdvözölte az arra járókat. Ennek emlékére készült el 2006-ban a padon ülő főherceg szobra, melyet a Magyar utca torkolatánál helyeztek el.

A Fő utcán áll a város első középiskolája, az 1739-ben alapított Piarista Rendház és Gimnázium. A Fekete Sas Szálló és Étterem a város legrégebbi fogadója volt, amely Bethlen Gábor fejedelmet is vendégül látta. Az utca leghíresebb épülete a Cselley-ház, amelyben a Hansági Múzeum iparművészeti kiállítása, és a 19-20. századi magyar festők – Munkácsy, Rippl-Rónai, Vaszary – remekművei is láthatók. De Gyurkovics Tibor irodalmi emlékszobáját, és a római kőtárat is érdemes megnézni.

A Városkapu tér 2016-ban az Entente Florale Europe versenyen elnyerte az Európa legszebb főtere címet.

Itt áll például a neoreneszánsz Postapalota és a városi bíróság is.

A városi malom 1754 óta áll a Lajtánál, közelében található az uradalmi malom és az egykori főhercegi sörgyár.

Nagyon szép a középkori eredetű, mára barokk stílusú Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébániatemplom. Az altemplomban a Habsburg-kripta érckoporsóiban alussza örök álmát Frigyes főherceg és felesége.

A klasszicizáló épületben található Mosonvármegyei Múzeum az ország egyik legrégibb alapítású múzeuma, benne az őskori kürttől a rúnaírásos fibulán át a 19. századi báli ruháig sokféle műkincs látható.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x