Egy 9 éves belga „csodagyerek” lehet a világ legfiatalabb diplomása

Gáspár Ildikó előtt nem zárták le a határokat. Ő ugyanúgy utazik most is Európában, mint korábban. A kamionosok nélkül megállna az élet.

„Áruszállítókra a koronajárvány alatt is szükség van, ez az első hullámban kiderült, úgyhogy mi megyünk folyamatosan” – meséli, miközben épp Ausztriában utazik.

Két éve úton van hétfőtől péntekig, ilyenkor mindössze két négyzetméter az otthona.

„A kamionban élek, de én ezt nagyon szeretem, mindenem megvan, ami kell.

Amikor új helyen kezdek, olyan autót kérek, amiben nem cigiztek, alaposan kitakarítom és berendezem. Két ágy van, egy felül, egy alul, alatta hűtő és két szekrény. A tető alatt van még 3 fiók is papíroknak, ruháknak és a mosakodó felszerelésnek. Már tudom, hol a legjobb zuhanyozni. Ott állok meg, ahol akarok, ez a szabadság.”

Ilyen szép helyeken öröm vezetni

A legújabb otthona egy DAF lett. Ez más mint, a korábbi volt.

„Nagyobb, barátibb a fülkéje, de lassúbb, lomhább. A réginek olyan váltója volt, hogy sosem kérdezett vissza. Volt már ilyenem, meg kell szokni.”

Körülbelül egy hónapja dolgozik egy ausztriai székhelyű magyar cégnél, eddigi legjobb fizetése mellett az is pozitívum, hogy önkihordós a kocsija, így a vezetésen kívül kevesebbet kell dolgoznia.

„Ennek csak a tetejéről kell eltekerni a ponyvát, a korábbiaknál az oldaláról is. Negyedannyi munka ez nekem, bár a korábbit is megoldottam.”

A hétvégéket mindig otthon tölti. A zalaegerszegi lány az anyukájánál él Körmenden. A családot sokszor munka közben sem kell nélkülöznie, mindkét öccse és szüleik is utaztak már vele kísérőként. A tíz éves testvérének még kicsit hosszú az 5 nap, ő pihenőt kért a következő útig, a 15 éves csak iskolaszünetre vár, hogy elkísérje nővérét. Apjára két évig várt, míg elvihette magával.

„Anyunak időre van szüksége, de, amikor van, akkor jön velem. Nem csoda, ő is kamionos akart lenni, csak annak idején jöttem én és így lemondott a tervéről.”

Anya és lánya másban is hasonlítanak. Mindketten imádnak motorozni. Ildikó azonban ezt is csak akkor tudta meg, amikor kiderült, hogy ő is nagymotorra ült.

Anyukája nem azt válaszolta, hogy inkább ne, mert féltelek, megmondta, hogy neki is van motoros jogosítványa.

Bő húsz évig nem használta, amíg nem ment túrázni a lányáékkal.

Elvált édesapja már kevésbé boldog a motorozástól, ő a robogót tartja biztonságosnak. A kamionozással neki sincs gondja, úgy látja, az munka.

„Szerintem inkább hobbi. Sosem fogsz dolgozni, ha azt csinálod, amit szeretsz. Én így vagyok.”

Az első barátja vezette a motorok és a kamionok felé. Odaadta a sajátját, és Ildikó nem ijedt meg.

"Nem volt bennem semmilyen félelem. Nekem ez nem nehéz, egyszerűen élvezem.”

Kevés ilyen ember van, de amit kap, azt elvezeti.

A kamionos vizsgán nem volt több lány, csak ő. Vele bátorították a többieket, az oktató azt mondta, ha ő betolat mindenhova, akkor mindenkinek be kell. Negyvenen indultak, de csak a fele kapott jogosítványt és csak öten dolgoznak teherfuvarozóként.

Édesanyja is kedveli a motort és kamionokat

Ő rögtön munkába állt. Több cégnél dolgozott már. Volt, amit azért hagyott ott, mert nem kapott kamiont, a felettese félt, hogy összetöri. Olyan hely is akadt, ahol a defektet is levonták a fizetéséből.

Bár a mostani fizetése közeledik ahhoz, amit nagyon szeretne, de nem is 8 órát dolgozik.

"Napi 13-15 óra a munka hétfőtől péntekig, a fennmaradó időben pedig többnyire a kocsiban pihenek, filmet nézek, telefonálok. Nagy barangolásokra nem megyek idegen helyeken egyedül, a legnagyobb biztonságban az autóban vagyok”

- magyarázza, milyen az élete az európai utakon.

KÖVESS MINKET: