hirdetés
ketteszakadt-auto-vonat-baleset-kecskemet-mti-donka-ferenc2.jpg

Egy 8 és egy 11 éves kislány halt meg a kecskeméti vonatbalesetben

Az autót a 62 éves nagymamájuk vezette, aki a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A környékbeliek szerint ugyanakkor a lámpa sokszor nem működött rendesen az átjáróban.
Címkép: MTI/Donka Ferenc - szmo.hu
2020. február 16.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy vonattal ütközött egy autó vasárnap délelőtt Kecskeméten. A balesetben a kocsi két utasa életét vesztette. Az M1 tudósításából nemsokkal később kiderült, hogy

az autót egy 62 éves nagymama vezette, a hátsó ülésen pedig az unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány ült. Ők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal meghaltak. A nagymamát kórházba szállították, de állapotáról egyelőre nincs információ.

A kislányok szülei is a helyszínen voltak, az M1 információi szerint teljesen összeomlottak.

Az M1 megtudta, hogy a kislányok az édesapjuknál voltak hétvégén, a nagymama vitte volna haza őket.

A sofőr a piros jelzés ellenére hajtott rá a sínekre. A környékbeliek szerint viszont többször volt arra példa, hogy a lámpa pirosan villogott, de a vonat nem érkezett, illetve gyakran fordítva is előfordult, hogy a jelzőlámpa fehér volt, ám mégis jött vonat az átjáróban. Ezért sokan figyelmen kívül hagyják a lámpát.

hirdetés

Az InterCity vonat Budapestről Szegedre tartott, az M1 információi szerint ezen a szakaszon az IC-vonatok 100–120 kilométeres sebességgel közlekednek, így a vonatnak esélye sem volt arra, hogy megálljon.

Az autó kettészakadt az ütközéstől. A vonat a jármű hátulját kapta el, az autó eleje körülbelül 50 méterrel távolabb található.

A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a Barka utcát, de már feloldották a forgalomkorlátozást, így járható az útszakasz.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
buntetofek-a-mento-elott.jpg

Büntetőfékezett a szirénázó mentőautó előtt egy 23 éves férfi, de már megbánta

Levelet is írt az Országos Mentőszolgálatnak.
Fotó: Illusztráció - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Egy törteli lakos közlekedett autóval Martfű külterületén néhány napja, amikor utolért egy megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőautót - írja a 24.hu egy azóta már eltávolított Facebook-poszt alapján.

Az autó vezetője meg akarta előzni a mentőt, még a távolsági fényszóró felvillantásával, továbbá dudálva is többször jelzést adott a mentő sofőrjének. A mentő beteget szállított, ezért a sofőr jól megválasztott sebesség mellett folyamatosan szeretett volna haladni.

"Miután a 23 éves férfi végül mégis megelőzte a mentőautót, hatalmasat büntetőfékezett a sérültet szállító jármű előtt" - áll a cikkben.

Bevallotta bűnösségét a szándékosan fékező férfi - írja a 24.hu. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ellen.

A lap beszámolója szerint az Országos Mentőszolgálatnak küldött levelében részletesebben is megmagyarázta a történteket.

hirdetés

A levelében a férfi azt írta, hogy csak megkülönböztető fényjelzést használt a mentős, és nem történt büntetőfékezés, amivel gátolta volna a mentőautó előrehaladását. Azzal azonban tisztában van, hogy így sem szabadott volna előznie. Az bosszantotta fel leginkább, hogy miért haladt ilyen lassan (50-60 km/h) miközben sérültet visz. Kihallgatásakor közölték, hogy a beteg sérüléséből adódóan csak ilyen sebességgel tudott közlekedni a mentő. Ez sokkolta, beismerő vallomást tett, elismerte, hogy hibázott, és vállalja a következményeket.

Via: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
turkmen-elnok.jpg

Betiltották a koronavírus szót Türkmenisztánban

A médiában nem lehet leírni, az iskolákból és kórházakból eltüntették a járványról szóló felhívásokat, sőt még az utcán sem beszélhetnek róla az emberek.
Címkép forrása: Wikipédia / Kremlin.ru - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet adta hírül, hogy a türkmén kormány meglepő intézkedéshez folyamodott: egyszerűen betiltották a „koronavírus” kifejezés használatát az országban.

Türkmenisztán eddig sem ismerte el hivatalosan, hogy lenne az országban fertőzött, így semmilyen korlátozó intézkedést sem vezettek be, most azonban egy huszárvágással azt is megoldották, hogy egyáltalán téma legyen a vírus.

A teljes állami felügyelet alatt működő médiából már ki is irtották a szót, az iskolákból és kórházakból pedig eltüntették a járványról szóló felhívásokat.

Egyes beszámolók arról is szólnak, hogy a járványról beszélgetőkre civil ruhás rendőrök vadásznak az utcákon.

A Riporterek Határok Nélkül a példátlan lépéssel kapcsolatban a nemzetközi közösség reagálását sürgeti, mivel álláspontjuk szerint az „informálás megtagadása veszélyezteti a türkmén állampolgárokat, miközben megerősíti Gurbanguly Berdimuhamedov elnök hatalmát."

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
macska-cica-pixnio.jpg

Újabb macska fertőződött meg a koronavírussal, miután elkapta gazdájától

Hongkongban már három állatnál mutatták ki a kórokozót.
Címkép: illusztráció (Pixnio) - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Egyre több eset igazolja, hogy az emberek háziállataikat is megfertőzhetik a koronavírussal. Még februárban beszámoltunk arról, hogy egy kutya tesztje pozitív lett, miután a gazdájánál is kimutatták a vírust, Belgiumban pedig egy macska kapta el a kórokozót.

Most Hongkongban történt hasonló eset: egy macska szintén a gazdájától kapta el a vírust

- számolt be róla az MTI.

Az állat semmilyen tünetét nem mutatta a betegségnek, de karanténba küldték és megfigyelés alatt tartják.

hirdetés

A cica már a harmadik állat, amelyről Hongkongban kimutatták - többször is tesztelve - hogy koronavírust hordoz.

A hongkongi Mezőgazdasági és Halászati minisztérium jelentette a hírt, és egyben felhívta a figyelmet arra, hogy

jelenleg nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy háziállatok fertőznének a vírussal, gazdáiknak nem szabad megválni tőlük.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt írja a honlapján, hogy nem bizonyított, hogy kutyák, macskák vagy más szobaállatok tovább tudnák adni a koronavírust, amely immár világszerte fertőz az emberek között.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
borton-pxfuel.jpg

90 ezer rabot engedhetnek ki a börtönökből a koronavírus-járvány miatt Törökországban

Nem minden fogoly szabadulhat, például a nő elleni erőszakért vagy szándékos emberölésért elítéltek rács mögött maradnak. A többi fogoly közül is csak azokra vonatkozik a tervezet, akik büntetésük legalább felét már letöltötték.
MTI, címkép: illusztráció (PxFuel) - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében - közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Özkan elmondta, hogy a javaslatot az AKP és a parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.

A politikus azt mondta:

terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték

- tette hozzá.

hirdetés

Ezen felül az érintettek mintegy fele,

nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.

A tervezetről szóló vita jövő kedden kezdődik meg az ankarai parlamentben.

Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva. Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel.

Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős török törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter kedd este Twitter-fiókján azt írta, hogy

az előző 24 órában rekordmértékben, 2704-gyel 13 531-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 46-tal pedig 214-re nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. Hozzátette: jelenleg 847-en szorulnak intenzív ellátásra, 622-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 243-an ugyanakkor már meggyógyultak.

A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt ugrásszerűen megnövelte a napi koronavírus-tesztek számát, eddig több mint 92 ezret végeztek el, ebből csak kedden mintegy 15 400-at. Ez az érték szombaton még nagyjából 7600, múlt kedden pedig még körülbelül 4000 volt. Az esetszámok meredek emelkedése részben ennek a következménye.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!