hirdetés
alyssa-carson-mars-urhajos-asztronauta.png

Egy 18 éves lány lehet az első ember, aki 2030-ban a Marsra lép

Alyssa Carsonnak három éves kora óta ez az álma. Hét kiképzésen van túl, föld körüli pályán már repülhet - és nem fél.
Daily Mail - szmo.hu
2019. július 12.


hirdetés

A NASA már bejelentette: az első Mars-expedíció legénysége 2030 körül (esetleg pár évvel később) indul útnak a vörös bolygóra. Az is kiszivárgott, hogy az első ember, aki a bolygóra lép, feltehetően egy nő lesz.

Most az is kiderült, hogy ennek a galaktikus jelentőségű, történelmi pillanatnak nagy valószínűséggel egy most 18 éves Lousiana állambeli lány, Alyssa Carson lesz a főszereplője.

Az elképesztően tehetséges, elkötelezett lány lehet az első emberi lény, akinek a talpa érinti a vörös bolygó felszínét, és akinek vezetésével az első Mars-kolóniák is kiépülnek.

Alyssa saját bevallása szerint három éves volt, amikor kijelentette a szüleinek, hogy űrhajós akar lenni, és el akar jutni a Marsra. Ezt természetesen akkor senki sem vette komolyan, ám Alyssa akadályt nem ismerve tört a célja felé.

Tizenkét éves korában már a NASA mind a tizennégy kiképző-központjában elvégezte a korának megfelelő űrhajós-kiképzést.

Azóta a világ hét legnagyobb asztronauta-kiképző központjában fejlesztették tovább a tudását és az állóképességét. 16 évesen már a föld körüli pályán való repülésre is megvolt a "jogosítványa".

A NASA a "Mars One 2030" nevű, első Mars-expedíció nagykövetének választotta, a szakemberek szerint a fiatal lány már most képzettebb, mint a nála tíz évvel idősebb asztronauták nagy része.

Alyssa hamarosan elkezdi az egyetemet, asztrobiológusnak tanul, ezt a tudást a vörös bolygó kolonizálásában is kamatoztathatja majd. A lány tökéletesen tisztában van vele, hogy amire készül, az életveszélyes.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
horvat-autopalya-magyar-auto-baleset-1000x558.jpg

Videón, ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába a horvát autópályán

Egy térfigyelő kamera rögzítette a brutális csattanást. Megrázó felvétel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 12.



Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos autóbaleset történt egy horvát autópálya fizetőkapujánál: egy horvát rendszámú BMW nagy sebességgel hátulról belerohant a kapunál várakozó két magyar rendszámú autóba.

A baleset július 11-én, csütörtökön, 12 óra 40 körül történt Szentivánzelina (Sveta Helena) határában.

A tűzoltók 45 percen át szabadították ki a sérülteket: a 38 éves magyar férfit és a 38 éves magyar nőt, valamint a gyermeküket.

A család tagjait válságos állapotban szállították kórházba. A RTL horvát csatorna híradója úgy tudja: állapotuk nem javult, mesterséges kómában tartják őket.

Eddig csak képek jelentek meg a közösségi oldalakon a brutális balesetről, most azonban előkerült egy videófelvétel is, amin látszik a nagy erejű csattanás.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
dunai-hajotragedia-hableany-matroz-temetes-1-990x760.jpg

Díszsortűzzel búcsúztatták a Hableány matrózát

P. János hamvait egy papírurnában engedték le a Dunába, majd egy koszorút is elhelyeztek a vízen. A hozzátartozók pedig virágokat dobtak a folyóba.
Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2019. július 12.



Pénteken vettek végső búcsút a dunai hajóbalesetben elhunyt magyar áldozatoktól, a Hableány turistahajó kapitányától és matrózától.

A búcsúztatón összesen 15 hajó vesz részt, akik 11 órakor indultak el a Dunán a szertartás helyszínéhez, az Északi összekötő hídhoz, vagyis az Újpesti vasúti hídhoz.

A hozzátartozókat a Halászbástya nevű hajó szállította.

A kapitány esetében egyházi, a matróz esetében pedig polgári búcsúztatást tartottak a hajó belsejében, a nyilvánosság kizárásával.

Ezután P. János, a Hableány matrózának hamvait papírurnában, egy egyenruhás hajós parancsnok féltérdre ereszkedve engedte le a Dunába, majd egy koszorút is a vízre helyeztek. Ezt követően katonai díszsortűzzel búcsúztak az elhunyt matróztól, majd a Halászbástyán álló hozzátartozók virágokat szórtak a hajóról a Dunába. Majd egyszerre megszólaltak a hajók kürtjei.

A videókhoz kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
raja.tenger-buvar.png

Videóra vették, ahogy egy hatalmas rája 'könyörög' a búvárnak, hogy mentse meg az életét

Horgászhorgok akadtak a szemébe, a videón látszik, ahogy megmutatja a búvárnak. Lélegzetelállító felvétel.
Independent - szmo.hu
2019. július 12.



A szívmelengető videót a nyugat-ausztráliai partoknál húzódó Ningaloo korallzátonynál rögzítették. Jake Wilton búvároktató - könnyűbúvár felszerelésben - a mélyben összetalálkozott egy majdnem három méter széles rájával.

A hatalmas tengeri állat meglepetésére nem úszott el, hanem egyre közelített hozzá, majd úgy fordult, hogy a férfi lássa: horgok akadtak a jobb szemébe. A búvár először nem értette, de mivel az állat kitartóan mutatta, mi a baj, szinte könyörgött a férfinak, hamar rájött, mi a probléma.

"Akkor egyértelművé vált, hogy mit kér: szedjem ki a horgokat, mentsem meg az életét."

- számolt be a nem mindennapi élményről Wilton.

A búvár megtette, amit az állat kért, odaúszott, és kiszedett egy horgot. Aztán visszament a víz felszínére, levegőért, és újra lemerült.

Monty Halls tengerbiológus azt nyilatkozta az Independentnek:

"Jake csak feljött, és már merült is vissza. Ezt többször is megismételte, egymás után. Minden merülésnél kiszedett egy horgot a rája szeméből."

A videóért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
viharos_szeles-1000x666.jpg

Felhőszakadással, jégesővel csapnak le a zivatarok az egész országban - kiadták a figyelmeztetést

Már szombat hajnalban záporokra és zivatarokra kell számítani, napközben pedig egyre jobban erősödik majd a vihar.
MTI - szmo.hu
2019. július 12.



A zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológia Szolgálat.

Szombatra virradó éjszaka, illetve főként hajnaltól a Dunántúlon záporos, zivataros csapadékrendszer várható, amely fokozatosan kelet felé helyeződik.

Szombaton napközben a záporok mellett több helyen várható zivatar is, helyenként felhőszakadással (rövid idő alatt 20-40 milliméter csapadékkal), néhol 60-70 kilométer/órát meghaladó széllel és jégesővel. Intenzívebb zivatarokra nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon lehet számítani.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 11-16, a legmagasabb hőmérséklet 20-25 fok között valószínű.

Vasárnap az Időkép előrejelzése szerint szeles napra és további záporokra, zivatarokra számíts. Az északias szelet sokfelé erős, főként a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.

A legmelegebb órákban is csak 20-25 fokra van kilátás.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x