hirdetés
jail.jpeg

Egy 1590 forintos krém miatt két éjszakát töltött fogdában egy 17 éves lány

A krém véletlenül maradt nála, szó nélkül visszaadta, mégis bevitték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Két éjszakát kellett fogdában töltenie egy 17 éves Svájcban élő brit-magyar lánynak, akinek véletlenül a kezében maradt egy krém - írja a 444.hu.

A magyart alig beszélő lány jogász édesapjával érkezett Magyarországra.

Október 22-én, délután fél 2-kor a lány és édesapja a nyíregyházi plázában vásárolgattak, majd különváltak, a lány egy drogériába ment. Az apa telefonon hívta lányát, hogy siessen, menniük kell.

A lány éppen elhagyta volna az üzletet, amikor megjelent a biztonsági őr, hogy közölje, lopáson kapta. A lány ugyanis elfelejtett fizetni egy 1590 forintos krémért, ami a kezében maradt.

hirdetés

A lány elnézést kért, és visszaadta a krémet. A biztonsági őr viszont ragaszkodott hozzá, hogy a lány vele menjen az üzlet raktárába, az édesapát pedig eközben nem engedte be.

A lány rosszul beszéli a magyart, de még a biztonsági őr által hívott rendőrökkel is egyedül kellett beszélnie, ugyancsak magyarul, a jegyzőkönyvet is ezen a nyelven vették fel, és íratták alá vele.

A rendőrök ezután magukkal vitték a lány, apját pedig csak este hat után engedték be hozzá.

Ekkor kezdődött a második meghallgatás. Itt már a férfi is jelen lehetett. A meghallgatás alapja a raktárban felvett jegyzőkönyv volt.

A lány újra elismerte tettét, bocsánatot kért, de így is őrizetbe vették.

A bíróság este 7-kor bezárt, az október 23-i ünnepnap miatt pedig csak két nappal állhatott bíróság elé a lány, ezért két teljes éjszakát a fogdában kellett tölteni. Azért, hogy végül megkapja a legenyhébb kiróható büntetést: szóbeli megrovást.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
wizzair.jpg

Lekötöztek egy őrjöngő utast a Wizz Air Budapestről Tenerifére tartó járatán

Egy középkorú férfi minden előzmény nélkül kezdett tombolni nem sokkal a leszállás előtt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

November 1-jén a Wizz Air W6 2493-as számú Budapest-Tenerife járatán a célállomás megközelítése során egy utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett.

A 24.hu egyik olvasója szerint hirtelen óriási ordibálást lehetett hallani, majd azt látták, hogy az egyik légiutas-kísérő próbál lefogni egy 40-45 év körüli férfit, aki folyamatosan üvöltve káromkodott, aztán egy "biztonsági övnek kinéző szíjjal" megkötötték a kezeit.

Leszállás után mindenkinek a helyén kellett maradnia, amíg a problémás utast el nem vitték a helyi hatóságok.

A Wizz Air az esettel kapcsolatban azt írta a portálnak, hogy a kiképzésüknek megfelelően kezelték a helyzetet.

hirdetés

"Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb, ezért légitársaságunk zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló erőszakos szóbeli és tettleges viselkedést. Az ügy innentől a hatóságok hatáskörébe tartozik."


KÖVESS MINKET:




hirdetés
emberkereskedo-prostitucio-texas-1000x583.jpg

Szexrabszolgának adta el 11 és 16 éves lányrokonait egy nő hónapokon keresztül

A kiskorú lányokat mindig ugyanaz a két férfi erőszakolta meg több mint fél éven keresztül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 05.


hirdetés

Szexkereskedelem miatt tartóztattak le egy 29 éves nőt az amerikai Texas államban, miután a gyanú szerint kiskorú rokonait szexre kényszerítette idegen férfiakkal, ezért cserébe pedig ő pénzt kapott.

Victoria Nicole Bautista hónapokon át kihasználta 11 éves és 16 éves családtagjait, akiket szexrabszolgaként adott el. Mindez idén márciusban kezdődött Mesquite városában, amikor arra utasította a gyerekeket a Motel 6 nevű motel parkolójában, hogy szálljanak be egy fekete Mercedes autóba, amelyben három férfi ült. Azt nem mondta nekik, hogy miért kell ezt tenniük, de amikor a lányok beültek, a férfiak pillanatok alatt fogdosni kezdték őket, majd gyorsan levetkőztek, és megerőszakolták a két unokatestvért.

Az autó sofőrje pénzt adott a gyerekeknek, amit nekik felnőtt rokonuknak kellett átadni az erőszak után. A rendőrség szerint Bautista meg sem kérdezte őket, hogy jól vannak-e.

hirdetés

Mindez a fiatalabbik lány 11. születésnapja után két héttel történt, majd

minden második héten megismétlődött egészen október 15-ig, vagyis több mint fél éven keresztül.

Mindig ugyanaz a két férfi várta őket (akik állítólag unokatestvérek voltak), és minden alkalommal más volt a harmadik társuk. A hónapokon át tartó bűncselekmény mindig más motelnél történt.

A sorozatos erőszaknak végül az vetett véget, hogy a 11 éves kislány bevallotta az egészet egy másik rokonának, miután egyszer az egyik férfi úgy fejbe vágta őt, hogy elájult, és arra ébredt fel, hogy egy másik férfi megerőszakolja őt.

A családtag értesítette a dallasi rendőröket, akik október 17-én kezdtek el nyomozni az ügyben. Másnap már el is fogták Bautistát, akit kiskorúak sérelmére elkövetett emberkereskedelem, prostitúcióra kényszerítés, kábítószerkellékek birtoklása és 100-tól 750 dollár értékben elkövetett lopás miatt tartanak őrizetben.

Forrás: Daily Mail, címkép: Dallas Police/Google Street View


KÖVESS MINKET:





hirdetés
glazer-timea-dk-gyor-1000x525.png

Glázer Tímea: Borkai Zsolt „átjátszotta a Fidesz kezére” Győrt

Az ellenzék győri polgármesterjelöltje a lemondáson nem, legfeljebb az időzítésen lepődött meg. Szerinte Borkai tisztességtelenül viselkedett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Amint arról mi is beszámoltunk, Borkai Zsolt szerdán egy győriekhez idézett nyílt levélben jelentett be, hogy a győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről.

Elmondása szerint a folyamatos vádaskodás ellenére azért nem mondott le eddig, mert szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek megválasztottak és képes Győrt vezetni.

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszer csupán egyetlen szóval reagált Borkai döntésére: "Heuréka" - mondta a hvg.hu-nak.

hirdetés

A lap néhány perccel a bejelentés után felhívta Glázer Tímeát, az ellenzék közös polgármesterjelöltjét, aki így tőlük értesült a fejleményekről.

A DK-s politikus "készen áll" az új választásokra, de az esetleges indulásáról még az ellenzéki pártokkal is egyeztetnie kell.

Azt mondta továbbá, hogy épp egy sajtótájékoztatót terveztek arról, hogy a szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltnak le kell mondania.

Ő maga a döntésen nem lepődött meg, legfeljebb az időzítésen.

"Nem volt más választása és úgy tűnik, hogy ő is megértette, hogy nem lehet a polgármester"

– mondta.

Hozzátette, hogy szerinte Borkai azzal, hogy csak az alakuló ülés után mond le, ahol az alpolgármestereket is megválasztják, a Fidesz érdekeit szolgálta.

"Ha Győr érdekeit szolgálta volna, akkor már előbb visszalépett volna, ez viszont így tisztességtelen viselkedés, hiszen a Fidesz kezére játszotta a várost."


KÖVESS MINKET:





hirdetés
jail.jpeg

Egy 1590 forintos krém miatt két éjszakát töltött fogdában egy 17 éves lány

A krém véletlenül maradt nála, szó nélkül visszaadta, mégis bevitték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Két éjszakát kellett fogdában töltenie egy 17 éves Svájcban élő brit-magyar lánynak, akinek véletlenül a kezében maradt egy krém - írja a 444.hu.

A magyart alig beszélő lány jogász édesapjával érkezett Magyarországra.

Október 22-én, délután fél 2-kor a lány és édesapja a nyíregyházi plázában vásárolgattak, majd különváltak, a lány egy drogériába ment. Az apa telefonon hívta lányát, hogy siessen, menniük kell.

A lány éppen elhagyta volna az üzletet, amikor megjelent a biztonsági őr, hogy közölje, lopáson kapta. A lány ugyanis elfelejtett fizetni egy 1590 forintos krémért, ami a kezében maradt.

hirdetés

A lány elnézést kért, és visszaadta a krémet. A biztonsági őr viszont ragaszkodott hozzá, hogy a lány vele menjen az üzlet raktárába, az édesapát pedig eközben nem engedte be.

A lány rosszul beszéli a magyart, de még a biztonsági őr által hívott rendőrökkel is egyedül kellett beszélnie, ugyancsak magyarul, a jegyzőkönyvet is ezen a nyelven vették fel, és íratták alá vele.

A rendőrök ezután magukkal vitték a lány, apját pedig csak este hat után engedték be hozzá.

Ekkor kezdődött a második meghallgatás. Itt már a férfi is jelen lehetett. A meghallgatás alapja a raktárban felvett jegyzőkönyv volt.

A lány újra elismerte tettét, bocsánatot kért, de így is őrizetbe vették.

A bíróság este 7-kor bezárt, az október 23-i ünnepnap miatt pedig csak két nappal állhatott bíróság elé a lány, ezért két teljes éjszakát a fogdában kellett tölteni. Azért, hogy végül megkapja a legenyhébb kiróható büntetést: szóbeli megrovást.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!