HÍREK
A Rovatból

Valamikor szükség lesz egy új vakcinára az omikron variáns ellen a BioNTech vezérigazgatója szerint

Ugur Sahin szerint egyelőre az a kérdés, hogy mennyire lesz sürgős elérhetővé tenni az újfajta oltóanyagot.

Link másolása

Egyelőre még a tudósok sem tudják biztosan, hogy a koronavírus legújabb, először Dél-Afrikában felfedezett, de már világszerte terjedő variánsa, az omikron mennyire veszélyes, és hatásosak-e ellene a jelenleg alkalmazott koronavírus-védőoltások. A gyártók már tesztelik az oltóanyagaikat az új mutánssal szemben, de egyelőre még nem érkeztek hivatalos adatok ezekről a vizsgálatokról.

A Pfizerrel közösen vakcinát fejlesztő BioNTech vezérigazgatója, Ugur Sahin most a Reuters konferenciáján azt mondta, a német cég viszonylag gyorsan tud változtatni a védőoltáson, ha kell, az pedig a következő hetekben fog eldőlni, hogy mennyire lesz sürgős a frissítés.

Ugyanakkor szerinte eljön az a pont is, amikor már egy új vakcinára lesz szükség az omikron ellen, a kérdés az, hogy milyen sürgősen kell ezt elérhetővé tenni.

Elmondása szerint a Pfizer-vakcina újabb, omikron ellen is hatásos változatának tervezése már folyamatban van, és 100 napon belül elérhetővé is válhat. De ha bebizonyosodik, hogy a meglévő oltások védenek a súlyos megbetegedés ellen az új variáns esetében is, azzal a vakcinagyártók időt nyerhetnek.

"Ha a harmadik emlékeztető oltás továbbra is 85-90 százalékban megelőzi a betegséget, több időnk lenne az oltóanyag omikronhoz való igazítására"

- mondta Ugur Sahin.

A BioNTech vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy az omikron variáns szerintük "kicselezheti" az antitesteket és nagyobb eséllyel fertőzheti meg azokat, akik már beoltatták magukat. Ugyanakkor arra számítanak, hogy az oltottak továbbra is védettek lesznek a súlyos megbetegedéssel szemben. Sahin egyébként arra számított, hogy csak valamikor jövőre jelenhet meg egy ilyen rendkívül mutáns vírus. Hozzátette, az, hogy a vírus ilyen gyorsan és ilyen sokszor mutálódik, azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel évente szükség lesz a védőoltás beadatására, ahogy a szezonális influenza esetében is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET: