A klímaváltozás, a természetes források elapadásának egyik legriasztóbb következménye, hogy a sok helyen elfogyhat az emberi fogyasztásra alkalmas víz. Bár az elmúlt években számos, már-már óceán méretű, föld alatti édesvíz-tárolókat fedeztek fel, többek között a tartós aszály valóságos szimbólumává vált Szahel-övezetben, de ezek olyan mélységben vannak, hogy felszínre hozataluk a jelenlegi technológiai feltételek mellett lehetetlen. Így más módszerhez kell folyamodni. Például a szennyvizek újrahasznosításához.

A Wired egy kaliforniai üzemet mutatott be, amely

San Diego Pure Water nevű kezdeményezésének célja, hogy csökkentsék a városnak a messziről szállított ivóvíztől való függőségét.

A North Water Reclamation Plant rendszerében először ózonnal támadják meg a szennyvizet, elpusztítva a benne lévő baktériumokat és vírusokat. Aztán olyan szénszemcsékkel ellátott szűrőkön eresztik át, amelyek felfogják a szerves szilárd anyagokat. Ezt követően a vizet olyan mikroszkopikus pórusú hártyákon eresztik át, amelyek megtisztítják a még benne maradt mikrobáktól és szilárd anyagoktól, gyakorlatilag csak a vízmolekulák jutnak át. De ez még nem minden: a vizet UV fénnyel is átvilágítják az esetleges fertőző anyagok elpusztításához.

Ahhoz azonban, hogy iható legyen, ásványokat kell hozzáadni. Enélkül ugyanis a tiszta víz kimosná a rezet a vezetékekből, és ha ezt meginnánk, kivonná a szervezetünkből az elektrolitokat – a testfolyadékban lévő ásványi anyagokat, – amelyek elengedhetetlenek a szív, az idegek és az izmok megfelelő működéséhez.

A Pure Water program szeretné San Diego vízszükségleteinek több mint 40%-át helyi forrásokból kielégíteni 2035-ig. A víztisztító üzemben folyamatosan kísérleteznek, hogy milyen membránok a legalkalmasabbak a szennyvíz tisztítására. Épül egy nagyobb gyár is, amely a tervek szerint 2025-ben indul be, és akár napi 100 millió liter vizet is megtisztíthat, de még egy ennél is nagyobb kapacitású üzemet is terveznek.

San Diego példáját valószínűleg sokan követik. Júniusban az amerikai képviselőházban törvényjavaslatot nyújtottak be, amely 2027-ig 750 millió dollárral járulna hozzá 17 nyugati állam vízreciklálási terveihez.

Ezek a technológiák már közel fél évszázada léteznek. Csakhogy egy-egy ilyen víztisztító üzem felépítése rengeteg pénzbe kerül, ráadásul nem lehet mindenütt ugyanazt az eljárást alkalmazni, mert sok függ például az egyes vizek ásványtartalmától, és a különböző összetételű szennyvíz más-más szűrőket igényel. És akkor még nem szóltunk a szivattyúk működtetéséről, és az ezzel járó energia-felhasználásról.

A vízreciklálás Todd Gloria, San Diego polgármestere szerint jó befektetés. Már csak azért is, mert a városban az import víz ára megháromszorozódott az elmúlt 15 évben. A polgármester szerint az emberek megértik, mekkora előny, hogy vízgazdálkodásuk többé nem lesz másoknak kiszolgáltatva. Továbbá az a veszély is megszűnik, hogy egyetlen folyó vagy tó vízhozamára kelljen építeniük, ami a klímaváltozás okozta egyre gyakoribb és intenzívebb szárazság miatt nem kis kockázattal jár.

Más dél-kaliforniai városok is próbálkoznak a legkülönbözőbb módokon a vízellátást biztosítani. Carlsbad például tengervizet sótalanít, és ebből napi 150 millió literrel látja el San Diego megyét.

Los Angeles-ben a Tujunga Spreading Grounds úgy működik, mint egy hatalmas szivacs: beszívja az esővizet, amelyet begyűjt a földalatti víztározóba. Erre azért van szükség, mert a jövőben Dél-Kaliforniában ritkábban fog eső esni, de amikor esik, nagyobb mennyiség hull le, mivel a melegebb atmoszféra több vizet hordoz.

Ugyanakkor nagy kérdés, ha a világ leggazdagabb országát is ilyen kihívások elé állítja a klímaváltozás okozta vízhiány, mi lesz a legszegényebbekkel, amelyek önerőből képtelenek a hasonló megoldásokra.