HÍREK
A Rovatból

Megszüntetné a szabad orvosválasztás jogát és államosítaná a járóbeteg-ellátást Pintér Sándor

A belügyminiszter szerint az egészségügy átalakításánál nincs szükség széles körű társadalmi egyeztetésre.

Link másolása

Részletesen beszámolt a Medical Online arról az előterjesztésről, amelyet Pintér Sándor nyújtott be az egészségügy átalakításáról.

A belügyminiszter szerint az egészségügy átalakításánál nincs szükség széles körű társadalmi egyeztetésre, mert „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik”.

A dokumentumból kiderül, hogy az állami kórházakban dolgozók munkáltatója a megyei, irányító kórház lesz, munkaszerződésük pedig változó telephelyre szól, így a társkórházakban is biztosítva lenne a humán-erőforrás rotációja. Hangsúlyozzák azt is, hogy kórházat nem zárnak be, de járási egészségközpontokat alakítanak ki. A városi kórházakban egynapos műtétek, belgyógyászati alaptevékenység, szülészeti és sürgősségi ellátások lesznek elérhetőek.

2023. január 1-től szakdolgozói béremelést szorgalmaznak az előterjesztésben, amelyre a költségvetésből jövőre 130, 2024-ben pedig 142 milliárd forintot irányoznának elő. A béremelés célja az orvosi és szakdolgozói fizetések egészséges bérarányának kialakítása – ez jelenleg 27 százalékos.

Az államtitkárság célja, hogy az állami intézményekben csak a szolgálati jogviszonyt vállalók (vagy önkéntes segítők) dolgozzanak, ezért a közreműködő, mint foglalkoztatási forma valamennyi típusát kivezetik a rendszerből 2024. január 1-ig.

A gazdaságtalan üzemméretű praxisokat 2028. január 1-ig számolnák fel, de a helyhatóságok a háziorvosi ellátás biztosításáról ennél hamarabb is lemondhatnak, amikor is a feladatellátási-szerződést az OKFŐ alá tartozó praxiskezelő kötné meg az orvossal, ahogyan annak személyéről is ő dönt, véleményezési jogot biztosítva az érintett települési önkormányzatoknak.

Hamarosan a védőnői körzetek kialakításának joga is állami kézbe kerül. Egyúttal a védőnők a jövőben a városi kórházaknál lennének alkalmazotti állományban.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 81 járásban 102 helyen tervezi az ügyeleti központok kialakítását a Hajdú-Bihar megyei pilot mintájára, elsődlegesen a fekvőbeteg-ellátó intézmények Sürgősségi Betegellátó egységei mellé települve. A tervezet értelmében a háziorvos hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között saját rendelőjében látja el a területéhez, vagy a praxisközösségéhez tartozó betegeket. Délután 4-től este 10-ig, illetve hétvégén és ünnepnapon reggel 8-tól délután 2-ig ügyeletet lát el a járási szakrendelőben. Este tíztől reggel nyolcig, illetve hétvégén délután 2-től másnap reggel 8-ig a háziorvosi jellegű sürgős esetekre vonatkozó orvosi ügyeletet az OMSZ biztosítja.

A budapesti ügyeletet egyelőre nem szerveznék át, és a MedicalOnline más forrásból úgy értesült, hogy a felnőtt- és gyermek háziorvosi ügyeletet sem választanák szét.

2023. július 1-től államosítanák az önálló járóbeteg-szakellátókat, amelyek a megyei irányító intézmény telephelyeként olvadnának be a költségvetési szervbe.

Ennek megalapozására az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) most felmérést végez 136 szolgáltatónál, ami kiterjed a vagyonelemekre, a személyi állományra, és a megkötött szerződésekre, kötelezettségvállalásokra. Első lépésként az államosítás 95, száz százalékban önkormányzati tulajdonú rendelőt érintene, amelyekben a szakorvosi/nem szakorvosi kumulált óraszám eléri vagy meghaladja a 100 órát.

A centralizációs törekvések sorába illeszkedik a nemzeti orvoslaboratóriumi diagnosztikai hálózat kialakítása. A kormánynak készült mostani előterjesztés szerint 2023. március 1-től a labordiagnosztikai szolgáltatásokat a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft. (NOLD NKft.) önálló, országos intézményként végezné 5 régió 81 laboratóriumában az egyetemi laborok mellett.

Újragondolnák az alkalomszerű szűrővizsgálatok körét, 2025-től a 25, 45 és 65 éves korban elvégzendő vizsgálatokat elsősorban a háziorvosoknak, másodsorban – a még aktív korosztályba tartozók esetében – a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók is végezhetnék; utóbbiak beutalási jogot kapnának a feladat ellátásához.

A háziorvosi praxisoknak kötelezővé tennék, hogy részt vegyenek a vastag- és végbélszűrés szervezésében és lebonyolításában.

Az előterjesztésben hangsúlyozzák, hogy nem szankcionálható az a páciens, aki nem jelenik meg az önkéntesen igénybe vehető szűréseken.

A látogatási időn kívül a jövőben egy ápolási segítő is támogathatja az önmagát ellátni nem tudó, hosszú távú kórházi ellátást igénylő, pszichés krízishelyzetben lévő vagy haldokló beteget.

Szigorúbb, egységes látogatási szabályokat rendelnének el a kórházakban, amelyek szerint a látogatási idő és a látogatók száma egyaránt korlátozható, valamint előzetes bejelentkezéshez köthető, például online előjegyzéssel.

A most készült előterjesztés szerint a szabad orvosválasztás az alapellátás kivételével megszűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: zivatar, viharos szél és jégeső is jöhet szombaton
Főként az ország északnyugati részén lehet számítani esőre, zivatarokra. Vasárnap is marad majd a borús, felhős idő.

Link másolása

12 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést szombaton zivatarok miatt.

A HungaroMet előrejelzésében azt írja, hogy délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés.

Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre szombatra.

Vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk