Vajon hosszú távon milyen lenyomatot hagy a lelkünkön a járvány? Milyen mentális kihívásokkal küzdünk most a bezártság és a szorongás mellett? Harkai Viktória pszichológussal beszélgettünk minderről és még sok másról.

- Jelenleg is praktizálsz?

- Igen, magánpraxisban dolgozom.

- A tavalyi vírusrobbanás óta érzékelsz-e változást a hozzád fordulók mentális állapotában, ami esetleg a koronavírushoz kapcsolódhat?

- Határozottan igen. Leginkább a szorongásos és hangulati problémák szaporodtak meg a régi és új pácienseim között. Ez a két nagy tünetcsoport, melynek a megerősödését én és a kollégáim is érezzük. Az addiktológiai problémák is gyakoribbak lettek (alkohol, dohányzás).

- Magam is azt tapasztalom, hogy még a nem szorongókban is megnőtt a feszültség. Van egy-két ötleted, hogyan éljük túl ezt az időszakot?

- Amit mindenkinek tudok javasolni, függetlenül a probléma intenzitásától: a napi rutin. Most különösen fontos. Mind a fizikai állapotunknak, mind a lelki egészségünknek jót tesz, ha van egy jól felépített napirendünk, gondolok itt a lefekvés-kelés időpontjára, az étkezésekre, a munka, a tanulás, illetve a kikapcsolódás időpontjai legyenek nagyjából lefixálva. A másik, ami segíteni tud: az alapvető fizikai szükségleteink megfigyelése és tiszteletben tartása: minőségi ételek fogyasztása, megfelelő folyadékbevitel és a sport - utóbbit nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mekkora gyógyító ereje tud lenni fizikai és lelki értelemben is.

- A mentális problémákkal küzdők most nehezebb helyzetben vannak. Akik pánikosak vagy generalizált szorongásban küzdenek, nekik mit javasolsz?

- Tény, hogy akik mentális betegséggel vagy pszichés problémákkal küzdenek, most fokozott veszélynek vannak kitéve. Ezt érdemes tudatosítani, amikor még jobban oda kell figyelni a mentálhigiénére. Aki kezelésben részesül, ezeket nem szabad abbahagyni, legyen az gyógyszeres vagy pszichoterápiás.

- Én tudatosan limitáltam a vírussal kapcsolatos hírfogyasztásomat a szükséges minimálisra. Erről mi a véleményed?

- Fontos kérdés. Nyilván ne az legyen, hogy teljesen homokba dugjuk a fejünket, de az sem jó, ha elárasztanak a rengeteg forrásból érkező információk. Az is jó, ha ennek is van kerete: akár a napunkban egy kitűzött időpont, amit tudatosan le kell zárni - és hiteles hírforrásokból tájékozódjunk. Ebben van egy önismereti munka is: megtapasztalni, hogy mi a jó mennyiség nekem?

- Bocs a fekete humorért, de az agorafóbiások - azok a pánikbetegek, akik zárt terekben vagy nagy nyílt terekben nem érzik magukat biztonságban, ahonnan úgy érzik, nem tudnának szabadulni - most örülnek?

- Van ráció a kérdésedben. Sok olyan páciensem van, akik jól meg tudják élni ennek az időszaknak a pozitív hozadékait is. Ennek én örülök, mert igenis vannak ennek a krízishelyzetnek olyan oldalai, aminek lehet örülni, amikből tudunk töltekezni.

- Lelassult az életünk, nem kell ötfelé rohanni egy napon belül.

- Ezt sokan mondják, hogy a rengeteg utazás elmaradása pozitív élmény tud lenni.

- Milyen általános mentális problémák erősödhetnek most fel? Nyugtassuk meg az olvasókat, hogy amit átélnek, normális.

- Fontos, hogy elkülönítsük, hogy akár a szorongás, akár a kedvtelenség, a reménytelenség, a magasabb feszültségszint, ingerültség mind-mind teljesen normális érzelmi reakciók erre az időszakra. A probléma az, ha ezek intenzívvé, tartóssá válnak és akár a napi életvitelt is gátolják.

- Meddig bírja az ember? Igazából bármeddig, nem?

- Én is optimista vagyok. Az ember iszonyúan rugalmas. Rengeteg krízishelyzetet és traumatikus időszakot képesek vagyunk jól kezelni. Nyilván vannak egyéni különbségek, de a rugalmasságot is lehet fejleszteni.

- Hogyan fejleszthetjük a lelki rugalmasságunkat?

- Van egy csomó olyan pszichológiai technika, ami kifejezetten az alkalmazkodóképességünket edzi.

- Ha beírom a Google-be, találok ilyet?

- Ha beírod, a reziliencia fejlesztésnél találsz ilyen technikákat. De ott vannak a relaxációs technikák, a mindfulness meditáció, a gondolkodásunk átstrukturálása, a kognitív viselkedésterápiás technikák - ezek könnyen elsajátíthatók és bárki személyiségéhez illeszthetők.

- Kik azok, akiknek a mentális egészségére kell különösen odafigyelni?

- Nekem egyből a frontvonalban dolgozók jutottak eszembe: az egészségügyi, szociális szférában dolgozók, akik fizikailag is ki vannak téve jobban a vírusfertőzésnek.

- Ők gondolom számíthatnak is rá, hogy PTSD-t (poszttraumás stressz szindrómát) élnek majd át utólag.

- Előző pandémiás helyzetek kapcsán születtek is kutatások: valóban, náluk a PTSD előfordulása valószínűbb lehet. Nekik nagyon oda kell figyelni arra, hogy minél kevésbé terhelje meg őket a helyzet, már amennyire megtehetik. A lelki-fizikai egészségüket óvni kell. A mentális betegek is több figyelmet érdemelnek mind maguk, mind az intézmények részéről.

- Mit tudnak magukért tenni az egészségügyi dolgozók? Kibeszéljék, leírják? Mi tudja őket segíteni, hogy megtartsák a lelki stabilitásukat?

- Fontos, hogy ne egyedül küzdjenek meg a mindennapi traumákkal. Legyenek olyan kapcsolataik, akikkel tudnak beszélni az élményekről. Az is látom, hogy sok munkahelyen, mondjuk kórházakban az ottani pszichológusokhoz lehet fordulni, vannak team-megbeszélések, elsősegély-vonalak. Hál' Istennek sok a kapaszkodó a számukra.

- Mire tippelsz, amikorra védetté válunk az oltások után, milyen viselkedéssémák általánosodhatnak vagy tűnhetnek el? Eltűnik a puszi és ölelés lesz? Vagy nem megyünk annyira közel egymáshoz?

- Az első időszakban ilyesmi lehet. Ahogy hozzászoktunk, hogy ezeket a gesztusokat elkerüljük, egy időszak kell rá, hogy visszaálljuk a régi, vagy akár egy új rendhez. Bár azt is el tudom képzelni, amitől tartok is egy kicsit, hogy ennek az ellenkezője lesz: durr bele, és átesünk a ló túloldalára. A léleknek kell idő, hogy elengedjen egy időszakot és elkezdjen egy újabbhoz alkalmazkodni.

- A szorongásaink el fognak tűnni szerinted?

- Én optimista vagyok ebben a tekintetben is. A kutatások többféle eredményt hoztak: akár négy-hat hónapig is fellelhető a fokozott szorongás vagy harag, de bízom benne, hogy ezek ki fognak kopni.

- Sajnos sokan érintettek a betegségben, családok köszöntek el tagjaiktól a járvány miatt. A praxisodban ezt mennyire látod?

- Abszolút. Sok példa van rá. Mindenkit egyéni módon visel meg az adott helyzet, de ha valakit ért ilyen veszteség, hogy elveszíti a Covid következtében, vagy nem amiatt, de ebben az időszakban egy szerettét, az nagyon meg tudja nehezíteni ezt az időszakot. Alapból ez egy katasztrófa időszak, ha ehhez még jön egy ilyen trauma, az nagyon nehéz helyzeteket tud okozni. De a családon belüli konfliktusok is megszaporodhatnak.

- Az emberek, azt tapasztalom, nagyon félnek attól, nehogy kórházba kerüljenek.

- Ez eddig is jellemző volt, hogy mindent megteszünk annak érdekében, nehogy kórházba kerüljünk. Sok esetben tévhitekből és ijesztő, egymásnak mesélt történetekből táplálkozik ez, amiről azt gondolom, nem ez a realitás. Ez a fokozott félelem is le fog csengeni. Vannak olyan kórházak már Magyarországon is, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a betegek lelki egészségére, gyógyulására is (a fizikai mellett), és ez így van a Covid-járvány idején is.

- Milyen állapotban vannak az emberek mentálisan, lelkileg?

- Ez egy soha nem látott kihívás a számunkra, sem nekünk, sem a betegeknek nem volt eddig ilyen tapasztalata. Van ugyanakkor pozitív oldala is: olyan megküzdési stratégiák jönnek elő, melyek nagyon hasznosak. Orvosi oldalról azt a felismerést látom, hogy nem minden betegségre van azonnali megoldás, hanem a türelemre is szükség van, magunktól is meggyógyulunk, és ezt el is tudjuk hinni. Az, hogy saját magunkat is meg tudjuk gyógyítani, hogy tehetünk érte - ez a gyermekellátásban erősen megnyilvánul. A szülők kompetensebbek lettek a gyermekeik átmeneti betegségeivel kapcsolatban. A Covid ezeknél sokkal súlyosabb betegség.

- És a felnőttek, a saját betegségeikkel kapcsolatban?

- Ők is. Egy megfázás vagy egy egyszerű hasmenés már világos, hogy otthoni kezelést igényel, konzultálunk róla, és tényleg megtapasztalják azt, hogy ezek elmúlnak maguktól.

- Vagyis elkezdtek hinni a szervezet öngyógyító folyamataiban?

- Így van. Hiszen az ember nem egy gép, amit meg kell szerelni, hanem igenis működnek gyógyító mechanizmusok, energiák. Eddig türelmetlenek voltunk magunkkal, három nap alatt meg akartunk gyógyulni, most lassabb tempóra kellett kapcsolnunk. Maga a koronavírus is így működik: alig van kezelési mód és tulajdonképpen csak várunk és reménykedünk, hogy nem lesz rosszabb és elmúlik magától. Persze az esetek egy részében sajnos kórházi, intenzív kezelés szükséges. Ehhez képest egy egyszerű megfázás, aminek a gyógyulási ideje 5-7 nap - teljesen más, és tudunk neki örülni.

- Amikor a praxisában koronavírusos lesz valaki, mennyire látszik annak a mentális lenyomata (előtte, közben, utána)? Hozzáad a betegséghez, hogy megijednek tőle?

- Nem feltétlenül és nem mindenki esetében. Most már régebb óta élünk ezzel a betegséggel, eleinte volt a rettegés, most pedig azt látom, hogy beletörődés van, ha kiderül, hogy az illető elkapta. Nem történt nagyobb dolog, hogy a teszttel bebizonyosodott, hogy az illető pozitív, hanem ez egy képlet, és a teendőket is ismerik jól már: türelmes várakozás, illetve annak felismerése, ha netalántán kórházba kell menni. Gyorsan és kreatívan megszervezik a mindennapi feladatokat (bevásárlás, gyógyszerek beszerzése) is. Amúgy az esetek nagy részében nem szükséges kórházi kezelés. A türelem sokat jelent: tudjuk, hogy hosszadalmas, sok nyűggel jár, és azt látom, a pozitív teszt is a türelmet erősíti meg az emberekben.

- Nem szoronganak már annyira?

- A betegforgalom nagy része most a valódi pozitívakból áll, a szorongásra kevesebb figyelmet tudunk fordítani. Az oltások kapcsán minden 60 év felettit - aki nem volt rajta az oltási listán - megkerestem, hogy miért nem regisztrált és azt látom, a rettegés már elmúlt. Voltak, akik rettegtek, és már beoltottuk őket, és

A középkorosztályban tapasztalom most a legnagyobb félelmet: nekik még életkor szerint messzebb van az oltás, és a gyermekik és munkájuk miatt nem tudnak teljesen "bezárkózni".

A harmadik hullámban egyre többen élik át, hogy egy hozzátartozójuk kórházba kerül és napokig, hetekig a bizonytalanság, a kétségbeesés, a tehetetlenség, az elvesztéstől való félelem határozza meg az egész család életét.

- Akkor az oltásig ezt is javasolja, a távolságtartást?

- Igen, és mindenképpen javaslom az oltást.

- Mit tanácsol háziorvosként az otthon maradóknak a "szakszóval" "befordulás" ellen?

- Az ingerek hiánya vagy átalakuló volta nagyon megviseli az embereket. Az látszik, hogy akinek napirendje van, tehát valamilyen ritmus szerint él, illetve jó ingereket talál - pl. sakkozik vagy nyelvet tanul -, az jól bírja. Illetve azok is, akik valamiképp hasznossá váltak: például egy nagymama, aki főz a családnak. Több nagymama szinte étteremszerűen készíti a gyerekeknek az ételt és bedobozolja, hiszen sok család home office-ban otthon dolgozik, plusz a gyerek is otthon van. Remek rajz, technika, fizika házikat készítenek egyes nagyszülők.

Rendszeresen kapunk mi is csomagokat a nagyszülőktől: sütemény (akár félkész állapotban), megjavított ruhák, kézműves alapanyagok, apróbb ajándékok... ezekre egy dolgozó szülőnek alig van ideje. A nagyszülőkkel való személyes találkozás nem javasolt. Az oltás nem 100%, és a második oltás után 1 hét, amikorra kialakul a gyártó által beígért védettség. Inkább használjuk kreatívan az online felületeket a nagyszülőkkel való kapcsolattartásra.