RÓKALAND

Hotdog-orgia a Ráday utcában: végigettük a BudDogot

A BudDog újraértelmezte a hot dog fogalmát, a szokásos kifli-virsli-mustár triót jóval meghaladó változatokat kóstoltunk náluk.

Link másolása

Ezerrel pörgött Budapesten a finedining- és streetfood-őrület az elmúlt két nyáron, nem győztük kapkodni a fejünket, hogy éppen melyik legendás gyorskaja állóvize kavarodik fel, és vet új hullámokat. Valamikor az év közepén jött el a hot dogok ideje, amikor már egynél több konkrét hotdogozót tudtunk lelkesen ajánlani a virslire éhező külföldinek vagy gasztrohipszternek az utcán. A még tavaly debütált Hot Dog and Cold Beer budapesti zászlóshajója után idén a BudDog öltöztette a virsliket merészebb módon a megszokottnál. Sőt, ami azt illeti nem is virsliket, hanem kolbászokat.

A BudDog jelenleg két helyen operál: az Eiffel téren kialakított új foodtruck-összecsődülésnél (tavasszal és nyáron), és állandó helyükön, a Rádayn lévő Rombuszban. A kínálat ugyanaz, és: lehengerlő.

Az első találkozásomkor a buddogokkal csak arra tudtam gondolni, hogy ezek túl szépek ahhoz, hogy megegyük őket. Ezek ékszerek!

buddog_1200x800

buddog2_1200x800

csop3_1200x800

A kolbászkák felvették díszes ruhájukat, és indulnak a bálba. A gondolatmenet továbbgördül a fejemben, és az étvágysablon helyett arra gondolok, hogy legyen tánc, lássuk el lehet-e fogyasztani is, vagy egy tic-tacnyi mennyiséget sikerül beleoktrojálni végül a számba, ahogy az lenni szokott.

A palettán alig több mint fél tucat, de annál izgalmasabb dog foglal helyet. Ezekbe háromféle kolbász figyelhet: a jó paprikás magyaros, a sápadt testű fűszeres bajor, és az ultimate kacsakolbász. Felmerül a kérdés, így még hot dognak nevezhetőek-e, de őszintén szólva nem találtuk sehol a "Hot dog 10 parancsolatot", ami megválaszolná ezt a kérdést.

Lö Kacsa

kacsa

Fotó: BudDog / Facebook

Ez az a fajta dog, amiből bizony egy is elég a jóllakáshoz, tehát jól meg kell gondolni melyik lesz az. Lö Kacsa. Lezser de elegáns hangzású név, egy lezser de elegáns ízvilágú hot dognak. Rozmaringos kacsakolbász, narancsos mustár, grillezett hagyma, bébispenót és csíra temetkezik a kiflibe. Édes-savanyú ízek és a roppanó kacsa találkozik a szánkban. Az élmény kacsarajongóknak hasonlíthat az első bóléáztatta szerelmes csókra a négy éve kipécézett lányra a szalagavatón.

A betyár dog

betyar_1200x800

Nem hittem a szememnek. A paprikás kolbász rösztitallérral, tejfölös és csípős szósszal, valamint kovászos uborka és kapor a kontent ebben a csodában. Egy komplett újragondolt Tisza menti csárda étlapjának snack-oldala bele lett komponálva. Egyetlen aggodalmam az volt, hogy ennek a monstrumnak az elfogyasztásához négy kéz kellene, de a helyzet korántsem volt ennyire súlyos. Bár a röszti eléggé fickándozott, egy hamar betanulható kisujj-tartással ez jól kompenzálható.

Gusto

gusto_1200x800

Van itt kutya, kérem, az olasz szcénából is a Gusto formájában. pestós-sültpaprikás-rukkolás megoldás kedvez a mediterrán streetfood-rajongóknak. Ha létezne konkrétan digó étel, akkor tuti ez lenne az (bár azt hiszem, létezik konkrétan digó étel, és az a pastrami). Ha valaki esetleg mégsem a pestós-hot dogos hangulatában kelt volna fel reggel, egy padlizsánkrémes-paradicsomos verzió is akad itt, ami talán egy picit pár nekem is meredekebb kombó a kolbászal, nem ezt szavaznám meg az első helyre, de hát ízlések és hotdogok...

csoport_1200x800

sracok_1200x800

Ezeken kívül találunk még szezonális kreációkat, újabban leveseket, sőt hotdog-burgert is. A leendő és aktuális hotdog-fanoknak tehát kihagyhatatlan állomás akár rendszeres ebédmegoldásnak is a Buddog. Ráday utcai telephelyük pedig igen hangulatos elfogyasztóhely még így késő ősszel is.

Ha szívesen megkóstolnád valamelyik BudDog-hotdogot, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
4 fantasztikus hely, ahol egyszerűen imádunk reggelizni
A kiadós reggelire könnyű rászokni. Főleg ha az ember olyan helyet talál, ahol közben nyugodtan intézheti a dolgát, és hangolhatja rá magát a napra.

Link másolása

Volt egy projektem. Le akartam tesztelni a város legmenőbb reggeliző helyeit, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a lehetetlenre vállalkozom: Ebben a városban ugyanis annyi, de annyi klassz reggelizőhely van, hogy szinte lehetetlen korrekt és szuperfriss listát készíteni róluk (kivéve ha az ember napi háromszor reggelizik egy hónapon át)... Így inkább csak hátradőltem és élveztem azokat, amik szembejöttek velem.

Ez a lista most egyszerűen csak négy szuper helyet tartalmaz, ami egy rohangálós, folyton laptopon dolgozó, későn reggeliző nő rutinjához igazodik.

Írjátok meg, hogy ti hova jártok! Hátha még egyszer nekiveselkedem majd...

 

Pesten:

Spíler

Király utca 13

Reggeli: 8:30-11:30

A bulinegyed napközben sem halott, de azért szerencsére jóval kevesebben randalíroznak ilyenkor, mint éjjel.  A Spíler hangulatát nagyon szeretem, és így világosban jobban ki is lehet élvezni, például egy jó reggeli mellett.

Van itt minden, ami csak felmerülhet az emberben ha a reggelire gondol: Angol serpenyős 1980-ért vagy waffel 1320-ért, és nem egy szimpla, rohanós kávézóélményt kapunk mellé, hanem egy bohó és trendi étterem kiszolgálását, ami mellet szépen neki is lehet látni az e-mailekre válaszolgatásnak.

De randiszituációnak is tudom ajánlani. Reggelizni hívni valakit szerintem kifejezetten rendhagyó ötlet.

Budán:

Cafe Five Szépvölgyi

Szépvölgyi út 7.

Reggeli: 7:30-11:30

Ha Budán járok, a Cafe Five-ra esik a választásom. Kiadós, friss, finom minden, és meglepően olcsó. Szeretem, hogy igazi "gyorsan bekapok valamit és már rohanok is" hangulata van, de a hátsó falnál található kanapén sikerült már kicsit hosszabban is ejtőzni.

Itt az angol reggeli csak 990, de én a bundáskenyér rabja vagyok, amit kézműves sajttal és tejföllel szervíroznak. Van frissen facsart narancs és bitangjó kávé is. (Olyan espresso gépük van, amelyen az eltérő kávékhoz személyes beállításokat rendeltek, és olyan őrlőik, amelyek figyelik a hőmérsékletet, a páratartalmat, ezzel is segítve a tökéletes beállítást, és a tökéletes kávé elkészültét.)

A személyzet kedves és gyors. Mi kellhet még?

Egész nap:

BITE bakery café

Király utca 59. és Oktogon

Nyitvatartás: 7:00-20:00 (vasárnap 8:00-20:00)

A BITE az egyik kedvenc helyem, ha ennék egy kis glutént a nap bármely szakában. Nem kifejezetten reggeliző, mégis tökéletesen megfelel arra a célra is... meg ebédre, vacsorára, tízóraira, uzsonnára...

Nem magyaros és nem is hasonlít a többi pékséghez a kínálata, éppen ezért izgalmas, és baromi gyorsan függőséget okoz!

A kakaós csiga helyett itt olyan tekercs vagy roll van, amitől egy igazi édesszájúaknak könny szökik a szemébe. Nekem mégis inkább a hot dog feljavított verziója a kedvencem. Tökéletes tésztába van burkolva a minőségi kolbi, és ha olivás-sajtos mártogatót is kér hozzá az ember, az egekbe emel.

Vannak limitált finomságok is. Biztos, hogy erre a téli szezonra is kitalálnak majd valamit! (Tavaly egy pisztáciás panettone rabolta el a szívemet!)

Kedvenckém:

Solinfo Café & Tom Dixon Showroom

Wesselényi u. 6.

Nyitvatartás: 8:00-20:00

Érdekes, hogy bár ez a legszebb hely mind közül, a fotóimon ez baromira nem köszön vissza. Az a baj, hogy itt mindig elfelejtek fotózni, és csak vagyok, mint a befőtt. Túl jól érzem magam!

A Solinfo Café egy Tom Dixon Showroom is, ezét olyan pöpec a design. Szóval ami itt megtetszik neked, az később akár a nappalid vagy a szobád dísze és központi bútora is lehet.

Persze szerintem a legtöbben nem széket venni térnek be, sokkal inkább ez a "kényelmes és kellemes iroda" hangulat vonzza be az arra járókat. Itt lehet a legkomfortosabban laptopozgatni, és ezt nem csak én mondom, elég csak a nap bármely szakában körbenézni.

Eredeti olasz kávét lehet kapni (Caffé Vergnano) és egész nap elérhetőek a különböző reggelifélék (meg saláták meg sütik).

Itt ettem életem legfinomabb bundáskenyerét (gondolom lassan sejtitek, hogy ez a legkedvesebb reggelifélém), és hogy mindössze 690 forintba fájt sajttal és kis zöldségel együtt, az csak hab a tortán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

RÓKALAND
Velő, kijevi és tökéletes rizses hús - Csopakig mentük a Szomszéd főztjéért
A Szomszéd kertje Csopakon a legzöldebb! Zseniális éttermet találtunk a Balaton partján.

Link másolása

Biztos mondtam már, de nekem az őszi Balaton az igazi. Kellemes idő, színek és nyugalom a köbön, miközben körbevesz a természet. Annyi mindent lehet ilyenkor csinálni, amihez a nyári kánikulában nem mindig van kedve az embernek. És miközben bebarangoljuk a hegyeket, völgyeket, bitang jókat lehet enni és inni. Egyre jobbakat!

Lassan, de biztosan haladnak a partmenti helyek az egész éves nyitvatartás irányába, és olyan új szereplők tűnnek fel, akik miatt valóban érdemes egy utazást szervezni a környékre ősszel, vagy akár télen is.

Az egyik ilyen friss gyöngyszem a Szomszéd Kertje, ami már első ránézésre izgalmas hely. Benne van a falusi kocsma életérzés, de annál sokkal több, annál sokkal varázslatosabb.

A tulajdonos, Tóth Attila Wes Andersont szerette volna megidézni. Szerintünk sikerült.  

De mit ér a trendi külső, ha nem ad annyit az étel, hogy még másnap is beszéljünk róla... Hát a Szomszéd kertjének séfje, Bajkai Gábor úgy főz, hogy mi hirtelen annyi mindent mondtunk volna, hogy nem találtuk a szavakat.

Nézzétek csak:

A hely nagy erőssége, hogy nem izzadtságszagú. A legegyszerűbb ételt is eléd rakják anélkül, hogy erőlködés és millió újragondolt elem lenne a tálon. A velős pirítós például szimplán egy karéj vastag kenyérszelet, irdatlanul megpakolva belsőséggel. Ha eddig nem mertél ilyet kóstolni, itt ugorj először fejest az élvezetbe!

És ha az előétel után még fér bármi az emberbe, akkor szerencséje van, mert a folytatás is figyelemreméltó.

Ezen a ponton meg kell említenem, hogy tényleg derék adagok vannak, és az árakra se lehet panasz. A "baconbe göngyölt szerelem" például 2800 forintba fáj, és egy olyan burgert takar, ami szinte lemászik a tányérról. A sajttal töltött és baconbe tekert hús mellett a zöldségeket sem spórolták ki belőle, és az uncsi jégsaláta helyett például fodros kel emeli a tétet.

De az egyszerű rizses hús vagy a kijevi is izgalmas tálalást kap, miközben az ízek hozzák azt az egyszerű nagyszerűséget, amire ilyen ételeknél vágyunk.

És van sok mentes finomság, így a vegán sem marad éhen. Jah, és a csokitorta! Na azt szintén nem szabad kihagyni!

A Szomszéd kertje sok fővárosi éttermet kenterbe ver, és a környezete is jobb hatással van a lelkünkre, mint a nyüzsgő belvárosé. Ha tehetitek, válasszátok a Balatont ezekben a nyugalmasabb hónapokban. Minden szempontból üdítő változatosságban lesz részetek!
Csopak
Kossuth Lajos utca 97
(30) 769 0528
Nyitvatartás:
Hétfő: 12-22
Kedd- Szerda: zárva
Csütörtöktől Vasárnapig: 12-23

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RÓKALAND
Töltött, nutellás, tejbegrízes – a legfinomabb kürtőskalácsokat kóstoltuk az idei fesztiválon
Már a látványuktól is összefut a nyál a szánkban. Te melyiket kóstolnád meg?

Link másolása

Ott voltunk az idei Kürtőskalács Fesztiválon, ahol a legérdekesebb és legfinomabb verzióit kóstoltuk meg ennek a közkedvelt édességnek.

Volt például olyan, amit tejbegrízzel töltöttek meg, de az egyik kedvencünk a Kürtős Csapágy lett, ami egy igazán extra és nyálcsorgató finomság.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RÓKALAND
"Van barnamedvénk és farkasunk is" – egy őszi délután a Budakeszi Vadasparkban
Használjátok ki ezeket a szép őszi napokat, és irány a Vadaspark. Rókákkal, medvékkel, de még dinoszauruszokkal is találkozhattok!

Link másolása

Kétség sem fér hozzá, hogy az állatkerteket inkább a gyerekes családoknak találták ki... de két infantilis felnőtt is jól szórakozhat ott.

Nem hiszitek? Nézzétek meg a mi kirándulásunkról készült videót, és ha tehetitek, húzzatok ti is túrabakancsot, és irány a természet!

 

Budakeszi Vadaspark

http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétköznap: 9:00 - 15:30 (A vadaspark területét 16:30-ig kell elhagyni.)

Hétvégén és ünnepnapokon:  9:00 - 16:00 (A vadaspark területét 17:00-ig kell elhagyni.)

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk