hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Egészség, házasság, gyerek is rámehet a rengeteg túlórára
A pluszmunkára azért van szükségük, mert csak így tudják megkeresni azt a jövedelmet, ami ahhoz kell, hogy a háztartásuk össze ne omoljon.
Neuberger Eszter, Abcúg - szmo.hu
2018. december 24.


hirdetés

A melósok úgy érzik, a túlóratörvénnyel csak még több jöhet abból, amiből már eddig is volt bőven: alváshiány, fáradtság, elidegenedés a családtól és még több olyan egészségügyi ártalom, amit a monoton gyári munkavégzés okoz. Annak ellenére, hogy tudják, a túlóra a pihenéstől veszi el az időt, sokszor maguk keresik rá az alkalmat, mert szükségük van a plusz pénzre. Hiteleik vannak, amiket fizetni kell, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy váltsanak, ha elégedetlenek a körülményekkel. Félnek, hogy a két szék közül a pad alá esnének.

Január elsején életbe lép a túlóratörvény, amit az országos tiltakozási hullám ellenére múlt szerdán megszavazott az országgyűlés, csütörtökön pedig aláírt Áder János köztársasági elnök. A törvény alapján a munkáltatóknak lehetőségük lenne 400 órára emelni a munkavállalóik éves túlórakeretét, Ráadásul a mostani egy év helyett a cégeknek három évük lesz rá, hogy elszámolják és kifizessék ezeket a túlórákat.

A törvény és a kormány ellen is tiltakozó tüntetéseket valószínűleg megakasztja majd a karácsony, a szakszervezetek egy része viszont már bejelentette, hogy január elejére sztrájkot szerveznek. A nagy kérdés, hogy van-e annyi dühös munkavállaló, hogy a munkabeszüntetés tömeges és hatásos legyen.

Az elmúlt napokban több munkással is beszélgettünk a munkakörülményeikről és arról, hogyan gondolkodnak a túlóráról. Hogyan érzik magukat most, hogy akár még többet is dolgoztathatják őket a munkahelyeiken? És egyáltalán: mi fér bele egy gyári munkás idejébe három műszak és a túlóra mellett?

A túlórára a legtöbbjüknek szükségük van: a többségük ugyanis csak így tudja megkeresni azt a jövedelmet, ami ahhoz kell, hogy a háztartása össze ne omoljon. Sokukat hitelek terhelnek, ami nehézzé teszi azt is, hogy munkahelyet váltsanak, ha elégedetlenek a munkakörülményekkel. Nem merik ugyanis bevállalni a kockázatot, hogy két szék közül a pad alá eshetnek, ha nem sikerül a váltás.

Azonban szinte mindegyikük érzi: nincs rendben, hogy csak túlmunkával kereshetnek elég pénzt, és hogy a törvény védelmében a kormány arra hivatkozik, hogy a munkavállalóknak segítenek több munkához, ezáltal több pénzhez jutni. Ahelyett, hogy a bérek emelésére ösztönöznék a munkáltatókat.

“Ennyi erővel Amerikában is dolgozhatnék, akkor sem látnám gyakrabban a családom”

Már most is alig tud időt szakítani családjára a negyvenes éveiben járó László, aki amellett, hogy három műszakban dolgozik egy dunántúli autóalkatrész-gyártó cégnél, másodállásban biztonsági őr. Emellett még arra is szakít időt a szakmunkásképzőt végzett férfi, hogy érettségire felkészítő képzésre járjon. Igaz, ezt a túl sok munka miatt épp most készül feladni.

Lászlónak nem ment mindig ilyen rosszul a sora: március végéig 500 ezer forintos fizetéssel csoportvezető volt a cégnél, amikor azonban belső problémák adódtak a multinál, egy összevonás következtében elvesztette ezt a beosztását. Egy másik munkakörben, immár 230 ezer forintért, három műszakban kellett folytatnia.

“Mivel a lakáshitel-konstrukciónkat az én fizetésemre, konkrétan erre a bérre építettük, muszáj volt másodállást keresnem, hogy a hitelt továbbra is fizetni tudjuk úgy, ahogyan elkezdtük”

– magyarázta az Abcúgnak László, aki épp délutános műszakban volt aznap, ezért délelőtt tudott ránk szakítani. “Alig várom most is, hogy aludhassak még néhány órát, mielőtt elindulok munkába” – mondta., majd hozzátette, “most azon gondolkozom, hogy megint el kéne mennem táppénzre, hogy aludhassak”.

László szerint a túlóra rákfenéje éppen az, hogy a pihenéstől veszi el az időt. Mivel a munka után elvégzendő feladatok nem oldódnak meg maguktól, az ember pedig a családjával is szeretne minél több időt tölteni, szerinte az alvásból csíp le mindenki. Ez pedig súlyos következményekkel jár: “az alváshiány miatti fáradtság ingerültséget szül, az ingerültség pedig veszekedéseket otthon”. László úgy érzi, hogy ha nem változik záros határidőn belül a mostani helyzet, azaz, hogy a férfi gyakorlatilag csak aludni, enni és fürödni jár haza, a házassága bánhatja.

László felesége egy óvodában dolgozik, ezért ő tud többet lenni közös gyerekeikkel, egy tízéves fiúval és egy 17 éves kamaszlánnyal. László sokszor napokig csak telefonon vagy az interneten beszél a család többi tagjával. “Ők délután vannak otthon, én pedig akkor vagy alszom, vagy dolgozom, hétvégén pedig irány a biztonsági őr munka” – mondta.

Rájött, hogy nincs értelme a túlórának, hisz úgysem azon múlik, hogy előléptetik-e

Hogy nem lehet eleget a gyerekeivel, abból lett elege a 37 éves Katalinnak is, akinek a valódi nevét kérésére megváltoztattuk. Katalin is az autóiparban dolgozik, állítása szerint azonban havi kétszer nyolc óránál nem hajlandó többet túlórázni. Ez azt jelenti, hogy havi két hétvégén a két napból egyen dolgozik.

“Mindenkitől elvárják, hogy minimum két alkalommal menjen be pluszban, de ha azt bevállalod, békén hagynak”

– magyarázta a családanya, aki korábban azért vállalt ennél jóval többet is, mert úgy gondolta, minél többet dolgozik, annál nagyobb az esélye, hogy előléptetik.

“Amint rájöttem, hogy egy ilyen multicégnél is simán urambátyám alapon működik minden, elvesztettem a motivációmat, és arra is rájöttem, hogy nem szeretném, hogy csak egy fénykép legyek a gyerekeim polcán.”

Katalinnak két kamaszlánya van, és így is rosszul érzi magát attól, hogy sokszor fontos pillanatokban nem tudja támogatni őket.

“A nagyobbik lányom néhány napja épp az iskolában volt, amikor először jött meg a menzesze, és rossz volt, hogy nem tudtam – akár csak telefonon – azonnal tanácsot adni neki, hogy mit kezdjen a helyzettel.”

“A férjemnek épp most volt visszérműtétje, és a talpai is kikészültek”

A fiatal családanya, Réka, és férje igyekeznek minél jobban felosztani a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat. Mindketten három műszakban dolgoznak: ha Réka épp délelőttös, akkor férje délutános vagy éjszakás, és ugyanez fordítva. Így mindig van, aki iskolába, óvodába vigye a gyerekeket, nagyon kevés viszont az idő, amit a fiatal házaspár együtt tölthet.

“A pihenőidőből vesz el” – ezért nem boldog Réka attól, ha arra kérik, húzzon még rá a munkára, és a 8 órát toldja meg még néggyel. Míg ő akkor vállal túlórát, amikor kötelezik rá, férje “jobban kihasználja” ezt a lehetőséget, hogy plusz pénzt keressen. Főleg az éjszakás és délutános műszakban, mert az fizet a legjobban – mondta.

Réka férjét viseli meg igazán fizikailag a sok munka: a férfinek állandó visszérproblémái vannak, nemrég volt is egy visszér-műtétje, “és a talpai is nagyon kikészülnek”. Réka szerencséjére olyan munkát végez, ami állandó mászkálást igényel, ő minőségellenőr.

Ahogyan a többi riportalanyunknak, Rékáéknak is nehéz a kötött munkaidő mellett időt szakítani a magánéletükre. Egyedül a nyári leállás marad, amikor huzamosabb ideig tudnak együtt időt tölteni négyesben. Amikor munka után hazaérnek ki-ki csinálja a saját dolgát: Réka takarít, férje a kertben tesz-vesz, vagy épp a fűtéshez a fát hordja be.

“A karácsonyi bevásárlásra is kénytelenek voltunk szabadságot kivenni” – mondta a családanya. Saját magára meg aztán végképp alig van ideje: talán akkor, amikor néhány havonta eljut kozmetikushoz vagy fodrászhoz, és a lefekvés előtt lopott kicsi időben. “Olvasni nagyon szeretek, fél órával elalvás előtt mindig beiktatom.”

Egy magányosan demonstráló postás

A túlóratörvény érintettjeit leginkább a gyári munkások között látja a közvélemény, de ennél azért jóval nagyobb a kör.

Kerékgyártó Ákos Pécelen dolgozik kézbesítőként: legyen bármilyen idő, szolgálati kerékpárjával akkor is kiviszi a leveleket, csekkeket, nyugdíjat, ha esik, ha fúj. Ákosban van egy jó adag elhivatottság, munkáját közszolgálatnak tekinti, ezért igyekszik mindig lelkiismeretesen elvégezni. Ám egy ideje észrevette, hogy ha tényleg mindent megtesz, hogy az ügyfelei elégedettek legyenek, az már nem fér bele napi nyolc órába.

Munkatársai körében észrevette, hogy ők is egyre elégedetlenebbek a helyzettel, a túlóratörvény elfogadását követő tüntetés-sorozaton, különösen az első: nagy szakszervezeti tüntetésen egyetlen postás szakszervezetet sem látott.

Ez ihlette Ákos december 19-én közzétett Facebook bejegyzését, amiben a postás elmeséli:

a munkáltatója úgy oldja meg a feladatok ellátásához túl szűknek bizonyuló 300 órás túlórakeret kiterjesztését, hogy meghatározott időre másod munkaszerződéseket köt a munkavállalóival.

Így tudta Ákos is például az előző két év végén túllépni a 300 órás túlórakeretet.

“Tudom milyen a postán 400 órát túlórázni. Azt is tudom, hogy minden körzet más, sokatoknak nem kell megszakadni, sokatok kap olyan borravalót, ami miatt nem akar ugrálni.”

– utalt Kerékgyártó arra, hogy a túl sok munka leginkább a nagyobb, ezért tovább nyitva tartó és nagyobb körzeteket ellátó postákon dolgozók problémája. Ezért is nehéz egységesen fellépni ilyen, a túlóratörvényhez hasonló kérdésekben.

Pedig szerinte fontos lenne, hogy a helyzetükkel elégedetlen postások is tiltakozzanak a törvény ellen, ami szerinte állandósít egy olyan állapotot, amire eddig maximum csak átmenetiként gondoltak. Magyarul azért, hogy a munkaerőhiány problémáját úgy kezeli majd a kormány, hogy legalizálja a még több túlmunkát.

“Sokáig gondolhattuk azt, hogy ez csak valami átmeneti állapot. Túlélünk még egy-két hetet, és aztán csak akad valaki az üres járatba. Akad majd egy helyettes. Két nap szabadság után visszakaphatom a járatom úgy, ahogy otthagytam. Gondolhattuk azt, hogy a másod munkaszerződések létének már a puszta ténye olyan rendszer szintű problémát jelez, amire a vezetésünknek megoldást kell találnia. Az ügyfelekkel beszélgetve pedig azt tapasztalhatjuk, hogy ezzel a mi cégünk nincs egyedül.

A munkatörvénykönyv új módosítása szentesíti ezt az állapotot. 14 év alatt az EU-s pénzhegyekből felépítettünk egy olyan társadalmat, mely fenntartásához a munkavállalók napi nyolc órányi munkája nem elég. Azt mondják, hogy ez a törvény csak a munkavállalók kis részét érinti. Igen, mert a többiek csak be vannak jelentve minimálbérre, de az elszámolás már feketén megy. Felépítettünk egy olyan társadalmat, ahol ez a normális.”

– írta a 31 éves postás a hosszú bejegyzésben, amihez egy fotót is csatolt, amin egyenruhában tüntet a Kossuth téren az egyik előző heti demonstráción. Arra biztat, tegyen így a többi elégedetlen postás is a december 21-i, este nyolcra meghirdetett tüntetésen.


KÖVESS MINKET:





“Egy véresre vert kutya volt az öreg, nagybajszú katasztrófavédelmis kezében”
Nem szoktam ilyet kérni. De most megteszem. Aki kezdi elveszíteni a hitét az emberekben – vagy már el is veszítette – kérem, olvassa el ezt a történetet.
Hargitay Judit. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Van egy öreg kutyánk. Busa fejű, nagy szemű, jól megtermett szetterkeverék. Másfél éve daganat nőtt a jobb hátsó lábán. Eddig háromszor műttettük, és ahhoz képest, hogy az orvosok akkor maximum két hónapot jósoltak neki, még mindig vígan elvan. De néhány hete ismét begyulladt a beteg lába, ezért vasárnap délelőtt az öcsémmel elvittük kontrollra egy éjjel-nappali állatklinikára. Nagyon profi hely, a másik kutyánkat is kezelték már ott, bízunk bennük.

Hétvégén csak két kezelőszoba van ügyeletben, de a méretes, napos váróban nagy volt a nyüzsgés. Egy bekötözött lábú, sárga tacsikeverék (elég nagy jóindulattal, leginkább semmilyen fajtára nem hasonlított, ezek a kedvenceim), egy “dögös" kutyamellénybe bújtatott, riadtan nyüszögő kis westie, egy hatalmas, vizslaszerű gyönyörűség, aki idegességében nagyokat lefetyelt a fal mellé készített kübli vízből, egy hordozóketrecben lapító nyuszi, és a mi kutyánk, aki mind a 45 kilójával úgy reszketett, mint a nyárfalevél (szegény, ismeri már a dörgést, tudta, hogy nagy szurit kap). És persze mi, a gazdák, akik félig levett kabátban, megilletődve ücsörögtünk a padokon, néha megnyugtatóan végigsimítottunk az izgatott blökiken, és vártunk.

Ekkor belépett egy középkorú férfi. Nagy, fehér bajsza volt, aminek a csücskét kicsit besárgította a bagó, néhány szál hátrafésült, vállig érő, őszesbarna haja, és hajlott háta. Ha a viseltes nadrág és a kockás ing fölött nem lett volna rajta valami egyenruhának tűnő, sötétkék mellény, esküszöm, eszembe se jutott volna hivatalos személynek nézni. Ahogy odament a nővérpulthoz, elolvastam, mi van a hátára írva: “Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”. A nővér felnézett:

– Bántalmazott kutyus? Az öreg bólintott, és kifelé intett, az udvaron álló, fehér kisbuszra. Halk párbeszéd következett, a nővér a számítógépbe pötyögött. Csak néhány szót kaptam el: “A rendőröktől? Folyik az eljárás? Tehát hivatalos látlelet is kell...” Aztán együtt kimentek a buszhoz egy chip-leolvasóval, nyilván ellenőrizni, hogy a kutyában van-e chip (Magyarországon minden kutyának kötelező).

Néhány perc telt el, közben az egyik vizsgálóba behívták a kötözött lábú tacsit. Aztán a másikból kinézett egy fiatal, világoskék ruhás állatorvos, és biccentett az öreg felé. Ő kiment a kocsihoz, és hamarosan egy fehér törölközőbe bugyolált csomaggal tért vissza. A következő pár másodpercet nehéz lenne leírni, de azt hiszem, az ilyen helyzetekre szokták azt mondani, hogy kimerevedett az idő. Az összes várakozó gazdi lefagyott, még az addig izgő-mozgó állatok is elhallgattak, mintha érezték volna, hogy valami rendkívüli történik.

A nagybajszú katasztrófavédelmis kezében egy véresre vert kutya volt. Középtermetű, sárga, gyönyörű izomzatú állat, a staffordshire terrierekre jellemző, széles pofacsonttal, bénultan hátracsapott fülekkel. A feje, ami kilógott a törölközőből, csatakos volt a vértől, a szemei úgy bedagadtak, hogy résnyire alig bírta kinyitni őket.

Nem is akarta, mintha még most is ütlegelték volna, reményvesztve lapult bele a törölközőbe, mint aki örökre el akar tűnni a világ elől. Magánál volt, de jól láthatóan sokkos állapotban, semmit sem fogott fel.

Azt hiszem, még csak nem is kell állatbarátnak lenni ahhoz, hogy egy ilyen látvány mélyen megrázza az embert. A váróban pedig csupa állatbarát ült. Szólni senki sem bírt, csak közelebb húztuk magunkhoz a saját kutyáinkat, az egyik nő még puszit is nyomott a vizslája fejére. Én az öcsém kabátujjára meredtem, kedvem lett volna ráborulni és bőgni, de nem tettem. Ő is lesápadt, a zsebében cigi után kotorászott, aztán mielőtt kiment rágyújtani, halkan csak annyit mondott: “Remélem, elkapták a rohadékot. Na, az ilyet addig ütném, amíg mozog. “

A kutya sokáig volt odabent, de kint szinte mindenki azt várta, mi lesz vele. Azok a gazdák se mentek haza, akik már végeztek. Körülbelül negyven perc telt el, mire az öreg kijött. Most hajlottabbnak tűnt, mint azelőtt, fáradtan lépdelt a kijárat felé, kezében a véres törölközővel. Kint az öcsém odanyújtotta neki a doboz cigit, az öreg hálásan kivett egy szálat. A nyitott ajtón át mindenki hallotta a párbeszédüket.

– Túléli? – kérdezte az öcsém.

– Igen, úgy néz ki, megúszta – bólintott az öreg. – Nincs agysérülése, a tüdeje is tiszta. A fogait sem tudták kiverni, pedig próbálták. Szerencséje volt. Itt a dokik majd rendbe hozzák.

– A rendőrök mentették meg?

– Igen, két járőr. Állítólag két perc alatt ott voltak, elkapták a fickót. Eljárást indítanak ellene.

– Remélem, bekasznizzák. Azért jó, hogy ez már bűncselekménynek számít...

– Jó... – az öreg hangja rezignált volt. Sem öröm, sem megkönnyebbülés nem érződött rajta, de ezen nem csodálkoztam. Elpattintotta a csikket, beszállt a kisteherautóba, és elhajtott. A váróban még mindig vágni lehetett a csendet.

Azt kértem ennek az írásnak az elején, hogy azok olvassák el, akik egy kicsit vissza szeretnék nyerni a hitüket az emberekben. Tudom, nehéz ebben a sztoriban másra is fókuszálni, mint az állatkínzó szörnyetegre, akinek a lelkivilágába jobb, ha meg se próbálunk belepillantani.

De mostanában, amikor azt tapasztalom, hogy mi, emberek is annyit bántjuk egymást, annyit vagdalkozunk, aljazunk, fröcsögünk és kesergünk, és annyira nem akarjuk észrevenni a jót, sehol, senkiben, én ennek a szerencsétlen kutyának a történetében mégis a jóságot láttam meg.

Öt – legalább öt – jó embert. Két rendőrt, egy nagybajszú állatvédőt, egy nővért és egy orvost. Akik megmentettek egy összevert állatot a biztos haláltól. Igen, ez a munkájuk, talán nekik ez napi rutin, de nekem senki se mondja, hogy egy ilyen munkához nem kell szív és lélek.

Ez az öt ember annak a kutyának az egész világot adta vissza. És ahogy a kutyák elképesztően megbocsátó, jóhiszemű, minden gonoszságot feledni képes természetét ismerem, a szegény blökiben, ha majd rendbejön, és találnak neki egy rendes gazdát, előbb-utóbb újra ki fog csírázni az emberekbe vetett, évezredes bizalom.

Sok ilyen ismeretlen, névtelen ember él közöttünk. Nem celebek, nem nagy a PR-juk, nincs körülöttük felhajtás. Csak végzik a dolgukat. Megérdemelnek annyit, hogy észrevegyük, amit csinálnak. És hálásak legyünk érte.


KÖVESS MINKET:




73 évesen építette fel újra az életét – egy hős asszony, Erzsi néni emlékére
Augusztusban lett volna 90 éves. Tavaly ősszel még ereje teljében volt, és azt mondta: 'Sok dolgom van'. Dr. Hős Erzsébet február 12-én távozott el úgy, hogy egész életében méltó volt nevéhez, a szó mindennapi értelmében.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. február 15.


hirdetés

Erzsi nénit szelíd mosolyával, tiszta, biztatóan világító kék szemével nagyon sokan ismerték és szerették szülővárosában, Hódmezővásárhelyen, ahol szülész-nőgyógyászként kezdte pályafutását, később a város egészségügyének egyik irányítója lett, tiszti főorvosként ment nyugdíjba. Az élet azonban bőven juttatott neki a kemény próbatételekből. Egyetlen gyermekét, Andrást, 8 éves korában amiotrófiás laterál-szklerózis (ALS) támadta meg (ebben a kórban szenvedett például Stephen Hawking is), és Erzsi néni következő évtizedeit, ahogyan a fiú állapota romlott, egyre inkább András emberhez méltó életének megteremtése töltötte meg – miközben dolgozott, második férjének két árván maradt fiát is nevelte (az első elhagyta a beteg gyermekükkel). Már András középiskolás éveinek idején Tóalj utcai otthonuk hatalmas társasági életnek volt a központja, a program a vérre menő ultipartiktól a zenehallgatáson át a vég nélküli kupaszerdákig tartott. (Az 1970-es években a vásárhelyieknek a magyar tv-adás mellett ott volt két jugoszláv, sőt, még egy román csatorna is, egy napba akár 3-4 meccs is belefért…). Ilyenkor Erzsi néni mindenféle finomsággal etette a bandát, töltött tök-receptjét azóta is szívesen elkészítem.

András és édesanyja között egészen különleges beszédstílus alakult ki, amelyben egészséges vagányság, humor, önirónia és nem kevés cinkosság vegyült.

És ezt vállalták a barátok előtt is, akik mint egy nagy törzs tagjai gyűltek András köré.

Soha nem panaszkodott egyikük sem, a betegségről szó sem esett – már 15 éve ismertük egymást, amikor megtudtam, hogy pontosan mi a baja Andrásnak - és soha annyit nem nevettem, mint az ő társaságukban. A novemberi Erzsébet-András-napok pedig szinte olasz neorealista filmek családi ünnepeire emlékeztettek, ahol nem ritkán nekem jutott a ceremóniamesteri funkció. Miközben tudták, hogy Andrásnak a gyógyulásra semmi reménye, és a vég bármikor bekövetkezhet.

A remek eszű fiú még elvégezte az orvosi egyetemet – ezért beköltöztek Szegedre, az egyetem közelébe – de arra már nem volt ereje, hogy praktizáljon: orvosi szakfordítóként dolgozott élete végéig. És ez a derű, ez a belőlük áradó életöröm még akkor is megmaradt, amikor András már járni sem tudott, de ezt játszották 2002. februárjáig, amikor egy éjszaka a fiú szíve 47 évesen felmondta a szolgálatot. Akkor már ismét Vásárhelyen laktak, és ismét ketten maradtak.

Erzsi néni azonban nemcsak túlélte ezt a tragédiát, hanem, új lakásba költözve, 73 évesen újra felépítette életét. Egyedül volt, de sosem magányos.

Otthonából nem csinált emlékhelyet, ajtaja mindenki előtt nyitva állt a régi kollégáktól az egykori haveri kör tagjaiig, akiknek a sorsát figyelemmel kísérte akkor is, ha már régen nem látta őket, de motorja maradt népes családjának is, pátyolgatva kevésbé életrevaló testvéreit, rokonait.

Nyitott maradt a világra, de csak annyira, hogy lelki békéje megmaradjon, ugyanakkor szinte mindenről tudott, ami a városban zajlott. Hajdani osztálytársaival, barátnőivel az utolsó időkig fenntartották a havonta egyszeri kávéházi összejövetelek rituáléját.

Tavalyelőtt még szerepelt a Cseresnyés emlékezet című dokumentumfilmben, amelyet Pataki Béla készített a 80 éves vásárhelyi kollégiumról, két iskolatársával kedvenc dalaikat elevenítették fel.

Tavaly augusztus 1-jén szokásunknak megfelelően kölcsönösen felköszöntöttük egymást azonos születésnapunkon. Szeptemberben még isteni házi szilvapálinkával koccintottunk, és élvezhettük a külön a mi tiszteletünkre készített töltött káposztát. Ezúttal sem úgy búcsúztunk el tőle, hogy éreztük volna: most láttuk utoljára. És karácsonyi beszélgetésünkkor sem utalt semmi erre.

Erzsi néni, dr. Hős Erzsébet egy februári napon ment el hirtelen, mint a fia 18 évvel ezelőtt. Szinte hallom, hogy András várja odaát, és csak annyit mond neki: „Hát möggyüttél, Bözsöre…”


KÖVESS MINKET:





Közmunkával és normális lakással csábítják a földekre a hajléktalanokat
Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből. Eleinte sok budapesti hajléktalannak megtetszett a dolog, de mostanában inkább csak vidékieket érnek el. Akik jobb állapotban voltak, azóta elköltöztek és munkát is találtak, de vannak, akik belekényelmesedtek ebbe a helyzetbe, és még évekig közmunkások maradnának. A programot a kormány támogatja, és úgy tűnik, nagyon elégedettek vele. Kérdés, kiterjesztenék-e, és ha igen, lenne-e értelme.

Gizit három legkisebb gyerekével együtt tette utcára az anyósa. Bélának nem volt hová mennie, amikor a családja eladta a feje felől a düledező tanyát. Erzsébet egykori párja elől menekült el otthonról, lassan húsz éve munkanélküli.

Mindhárman közel álltak ahhoz, hogy hajléktalanokká váljanak, de szerencséjükre legfeljebb néhány éjszakát kellett erdőben, garázsban, vagy utcán tölteniük. Most Kiskőrösön, a baptista Sorsfordító Szolgáltató Központ programjában vesznek részt, amelyben lakhatást és szociális segítséget kínálnak nekik, ők pedig szinte mindnyájan közmunkát végeznek. Több mint százan vannak még így, közülük jó néhányan Budapestről költöztek vidékre, jellemzően a Baptista Szeretetszolgálat Bánya utcai hajléktalanszállójáról.

A programhoz 205 millió forintos támogatást adott a Belügyminisztérium 2016-ban, és láthatóan elégedettek az eddig elért eredményekkel. Ez abból is látszik, hogy pozitív példaként említették abban az év végén kiszivárgott kormányelőterjesztésben, amely speciális közmunkaprogramokkal próbálna választ adni az utcán élők problémáira. A hvg.hu által megszerzett dokumentum szerint a minisztériumoknak január 31-ig kellett kidolgozniuk,

- pontosan milyen foglalkoztatási programokkal segítenék a hajléktalan embereket,

- milyen képzési programokat lehetne kidolgozni számukra, és

- hogyan lehetne minden nappali melegedőn elérhetővé tenni az internetet és szociális munkások segítségét.

A tervek szerint a jobb egészségügyi és mentális állapotban levőket vonnák be a közmunkaprogramba, hátha ezen keresztül vissza tudnak kerülni az elsődleges munkaerőpiacra. A többieket hajléktalanotthonokban, rehabilitációs intézetekben látnák el, és adott esetben fejlesztő foglalkoztatásban vennének részt.

Január végéig azt is fel kellett mérnie a kormánynak, hogyan lehetne kiterjeszteni a karitatív szervezetek hajléktalanoknak szóló munkaprogramjait.“A minisztérium és köztünk folyamatos az egyeztetés, szakmai kapcsolattartás. Nemrég a Belügyminisztérium egyik főosztályvezetője már keresett is engem, kíváncsi volt tapasztalataink szerint mennyi szociális munkásra van szükség, hogy a hajléktalanok életében tartós változást tudjunk okozni” – mondta Opauszki György, a kiskőrösi Filadelfia Integrált Szociális Intézmény vezetője.

Az előterjeszés alapján könnyen lehet, hogy a kormány országos szinten is támaszkodna a baptisták hajléktalanprogramjára, ezért közelebbről is megnéztük, hogyan működik.

Pestről jött az első négy fecske

Több mint száz éve foglalkoznak idősellátással a baptisták kiskőrösi Filadelfia Otthonában. A Szűcs József utca végében levő épületet többször kibővítették az évtizedek során, de a környékén levő családi házak csak az elmúlt években kerültek az egyház tulajdonába. Ez egy tudatos stratégia eredménye, “általában tíz évre előre gondolkodom” – mondta Opauszki, akit a környezetében egyszerűen Főnöknek hívnak. Csöndes, de karizmatikus ember benyomását kelti, eredetileg építőmérnöknek tanult, végül szociális munkás lett belőle.

Egyházi emberként fontos számára a hit, de a munkájában nem ez játssza a főszerepet. A spiritualitásra inkább a szükségletpiramis csúcsaként, egyfajta extraként tekint, amit vallásos közösségként nyújtani tudnak azok számára, akik igénylik. “Van néhány hajléktalan, aki bejár a gyülekezetbe, de semmi sem kötelező. A múltkor négyen is voltak, tegnap meg éppen senki”. Ahogy az országban sokfelé egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyházak a szociális ellátásban, úgy Kiskőrösön is egyre több területen aktívak. Az igazgató szerint ez “egyszerre volt társadalmi igény és kormányzati elvárás is”.

De hogyan kerültek egykori hajléktalanok az alföldi kisvárosba? “A Baptista Szeretetszolgálat eredetileg a Bánya utcai szállón élőket próbálta bevonni a közmunkaprogramba. Ennek keretében kezdték rendbetenni az általuk is használt, gyakran leszemetelt, összepiszkolt területeket”. Bár Opauszki ezt csak távolról figyelte, úgy tudja, nagyszerű társadalmi hatásai voltak. “Az idős néni, aki addig ráhívta a rendőrt a hajléktalanra, hirtelen süteményt hozott neki, csak mert azt látta, hogy mások szemetét takarítja”. Ezután tovább bővült a program, a közmunkában résztvevő hajléktalanok hamarosan tűzifát aprítottak más rászorulók számára.

“Ketten közülük elkerültek az egyház tahitótfalui táborába, ahol fűnyírással, parkgondozással, karbantartással foglalkoztak. Télire viszont nem tudtak nekik munkát adni, ezért felhívott a program vezetője, tudnék-e kezdeni velük valamit. Télen nálunk sem volt sok munka, de mégis csak hozzánk tartozik közel két hektárnyi terület és sok szociális szolgáltatás. Azt mondtam, adja ide a fiúkat, kezdünk majd velünk valamit. Aztán megkérdezte, tudunk-e nekik szállást biztosítani. Ekkor kezdtük el felvásárolni a szomszédos házakat”.

A következő télen már négyen érkeztek Kiskőrösre, közülük Krizsik Károly az egyetlen, akit most is a konyhán találtunk. A 43 éves, szakács végzettségű férfi Pest megyében született, “fater meghalt, lett egy mostohaapám, aztán ketten maradtunk a húgommal. Ő nemsokára férjhez ment, eladtuk a házat, onnan kerültem Németországba, munkásszállón laktam”.

Egy ideig a húsiparban dolgozott, majd hazajött, fél évig Budapesten volt hajléktalan. Időnként ma is kijár Ausztriába vérplazmát adni, abból szerez némi plusz pénzt. Egy ilyen út során ismert meg valakit, aki ismerte a Bánya utcai szálló vezetőjét. Ezután már könnyen értesült a kiskőrösi lehetőségről, és hamar élt is vele. Azt mondta, neki meg se kottyant átszokni a fővárosi tempóról a csöndes, vidéki életre.

Opauszki szerint az első négyes fogat egyik tagja visszatért Budapestre, volt annyi munkaviszonya, hogy nyugdíjba mehessen, és még egy olcsó albérletet is ki tud fizetni valahol. Egy másik, 30-40 év közti férfi helyben talált barátnőt, ma már gyereke is van, segédmunkásként dolgozik egy kőműves mellett, azóta is Kiskőrösön él.

“Kitaláltuk, hogy ha négy embernél bevált, csinálhatnánk a Szeretetszolgálattal együtt egy hajléktalan mintaprogramot. Ekkorra az egyház egy EU-s pályázat keretében kidolgozta a szociális ellátás és a közmunkaprogram összekapcsolásának koncepcióját. Ez lett az egésznek a szakmai alapja”.

Ez nem egy mini szálló

2016-ban egy 205 millió forintos kormányzati támogatással indították be azt a mezőgazadsági közmunkaprogramot, amibe összesen 115 embert vontak be. Ebből a pénzből húzták fel a fóliasátrakat, a savanyítóüzemet és a hűtőkamrákat. Opauszki büszkén mutatta a hordószám tárolt zöldségeket, gyümölcsöket és savanyúságokat, amiket mind az egyház helyi szociális ellátórendszerében hasznosítanak.

“Az első időkben nagyon jó marketingje volt az egésznek. A közmunkás csapatvezetőnk a Bánya utcai szállón terjesztette, hogy itt a lehetőség vidékre menni dolgozni, jó a szállás is”. Az egyház önerőből felvásárolt néhány szomszédos ingatlant, kormányzati támogatásból pedig felújították őket. Nem csoda, hogy ez sokak számára vonzó volt, hiszen a magyar hajléktalanszállókon megszokott körülményekhez képest itt teljesen emberi viszonyok uralkodnak. Kétfős hálószobákat alakítottak ki, de a konyhán és a fürdőszobán is legfeljebb 6-8 embernek kell osztozkodnia.

“Ez nem egy mini hajléktalanszálló, hiszen az otthonuknak tekintik, és szociális szolgáltatást is társítunk mellé. Közösséget építünk, a csoportterápiától a közös főzéseken át a kirándulásokig sokféle programot szervezünk. Nem ideiglenes helyet, hanem otthont akarunk adni nekik” – mondta Opauszki. A házak pszichés betegek és szenvedélybetegek támogatott lakhatásaként működnek, mert úgy tapasztalták, hogy a hajléktalanok többsége beleesik valamelyik kategóriába.

“Legutóbb az önismeretről volt szó. Hogyan kell normálisan kommunikálni, megszólítani a másikat, akár a munkaadóval beszélni. Sok minden elő szokott kerülni. Mennyire vagyunk tisztában az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel…” – mesélte a cikk elején már idézett Béla, milyen foglalkozásokon szokott részt venni párjával, Erzsivel együtt. Ő valaha ruházati eladó volt, de mióta elmenekült korábbi párjától, és a baptistákhoz került, a kert rendben tartásával foglalkozik. “Szerettem a boltban dolgozni, szeretek emberek között lenni”.

A csoportos beszélgetéseket mentálhigiénés szakemberek tartják, az egyikük Békés Barbara. “Általában kiválasztunk egy konkrét témát, például a családot, a munkát vagy a kapcsolatépítést. Van, aki azóta vette fel újra a kapcsolatot a gyerekével, hogy elkezdtünk közösen dolgozni. De néha egészen gyakorlati dolgokról is szó van, például, hogyan érdemes kommunikálni a gyámhivatallal. A munkával kapcsolatban az álláskeresésről van szó, vagy arról, hogyan kell viselkedni egy állásinterjún”.

“A kommunikációfejlesztő gyakorlaton például mindenki kap egy témát, amiről egy percen át kell beszélnie. Vagy kivágunk egy képet az újságból, és az alapján indulunk el különböző témák felé. Legutóbb az önismeretről volt szó, arról beszélgettünk, kinek, milyen pozitív és negatív tulajdonságai vannak. Minden ötödik alkalommal együttműködést fejlesztő foglalkozást tartunk, vetélkedőt rendezünk”.

A lakók közül jó néhányan azért adják fel, mert nem bírják a programmal járó kötöttségeket, például, hogy a ház területén nem szabad alkoholt fogyasztani, vagy hogy részt kell venni a mentálhigiénés foglalkozásokon. “Aki évek óta az utcán él, az hozzászokik egyfajta szabadsághoz, ami hiányozhat neki. Most is azzal jött hozzám valaki, hogy szüntessük meg a jogviszonyát, inkább visszamenne az utcára” – mondta Békés. Előfordult, hogy egy fiatal férfi egy hónap után azt mondta, inkább visszamegy a Népligetbe, ahol egy éjszaka alatt megkeres szexuális szolgáltatásokkal annyit, amennyit Kiskőrösön egy hónap után kapott.

Van, aki belekényelmesedik

Az elképzelés szerint a pszichés-szociális segítség és a közmunka hosszú távon segít a hajléktalan embereknek jobb állapotba kerülni, és akár állást találni a nyílt munkaerőpiacon.

Kérdés, mennyire lehet ez működőképes úgy, hogy a 2010 után indított közmunkaprogramok nem nagyon érték el a céljukat, a legtöbben inkább beleragadtak ahelyett, hogy elhelyezkedtek volna. Bár feltupírozták a foglalkoztatási adatokat, és néhány településen próbálnak valóban hasznos dolgokat kihozni belőle, sok polgármester a szegények megalázására használja a közmunkával járó hatalmat, és nem ritka, hogy az egész helyi viszálykodásokba torkoll. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a kormány faragni is kezdte a programot.

Opauszki szerint viszont Kiskőrösön a közmunka segít abban, hogy az emberek lássanak fényt az alagút végén, és ne legyenek elszigetelve a társadalomtól. “Mi tényleg átmenetként tekintünk erre. Azt mondjuk, ha van lehetőséged, menj, törj ki, mi támogatunk! Segítettünk egy olyan embernek, akinek vitte olna a bank a házát, pszichésen és lelkileg megroppant, eljött hozzánk közmunkába dolgozni. Rájött, hogy ő mégsem egy értéktelen, utolsó ember. A család is látta rajta a változást, elkezdték kisegíteni, aztán elment egy hűtőházba dolgozni háromszoros fizetésért. Egy éven át kínlódott, de megmaradt a háza. Tudok olyat is, aki egy évig lakott nálunk, ma már egy gyorsétteremben takarít”.

Ettől függetlenül szerinte is vannak olyanok, akiknél kisebb az esély a továbblépésre. “Az egyik közmunkásunk, egy értelmileg akadályozott srác az eddigi 40 évéből nagyjából 18-at börtönben töltött. Befogadta egy helyi család, ezért nem is a mi házunkban lakik. Azt mondta, neki azért jó a közmunka, mert annál kisebb az esélye, hogy újra börtönbe kerül. Számára ez valószínűleg nem egy átmeneti állapot, de ha szerényen is, elvan a fizetéséből, és nem akar már visszatérni a korábbi életébe”.

Foglalkoznak olyanokkal is, akik már most a nyílt munkaerőpiacon dolgoznak, csak éppen nincs hol lakniuk. “Egy fiatal, szenvedélybeteg srác karácsony előtt került hozzánk, egy helyi étteremben talált munkát. Jól ismerem a főnökét, nemrég hívott, hogy szilveszterkor jól cserben hagyta, kicsit felöntött a garatra, és nem ment be dolgozni. De azt mondta, ad neki még egy esélyt, mert amikor viszont ott van, akkor 120 százalékon pörög”.

Az elmúlt években tehát akadt példa mindenre: volt, aki sikerrel járt, mások feladták, és vannak, akik egyszerűen kényelmesnek találják a mostani helyzetet, amiből nem szívesen lépnének ki. Ha nem akarnak, nem is kell, mindenki korlátlan ideig maradhat a programban, amíg elfogadja a szabályokat.

“Nekem jó így, maradok itt, amíg lehet” – mondta a már idézett Károly, akivel a konyhán találkoztunk. “Itt az ünnepnap tényleg ünnepnap, nekem ez egy pihenő”.

A pestieknek már nem is olyan csábító

Bár a programot eredetileg a budapesti hajléktalanok körében terjesztették, az utóbbi egy évben már senki sem érkezett a fővárosból, Opauszki szerint a munkaerőhiány miatt. “A pesti kollégák azt mondják, aki egy kicsit is erősebb és szellemileg jobb állapotban van, nem megy már el a közmunkába. Állítólag rendszeresen előfordul, hogy megáll a szálló előtt a kisbusz, és kikiabál valaki a volán mögül, hogy lehet menni egész nap sittet lapátolni 15 ezerért. Hála Istennek, menjenek is! De a nehézség, hogy ettől még továbbra is a szállón fog lakni, heti 2-3 napot dolgozik, a pénze nagy részét pedig lehet, hogy alkoholra költi”.

Mostanában ezért inkább vidéki hajléktalanok kerülnek Kiskőrösre, akik addig fűtetlen házakban, esetleg illegálisan elfoglalt, üres ingatlanokban húzták meg magukat. Ritkán, de vannak köztük olyanok is, akik a városi hajléktalanokhoz hasonlóan egy ideig az utcán éltek. Ilyen például Ernő is, aki egy telet húzott ki a kiskunmajsai főtéren egy padon.

“Összebalhéztunk az asszonnyal” – magyarázta röviden, hogyan került az utcára. Egy korábbi motorbaleset miatt nehezen jár, ezért a fizikai munkák egy részét eleve nem tudja elvállalni. Így kérdéses, tovább tud-e valaha lépni a közmunkából, pedig eredeti szakmája szerint festő-mázoló. Azt mondta, ha találna olyan helyet, ahová normális fizetésért felvennék, szívesen menne.

Gizi sokáig az anyósánál élt, míg annyira meg nem romlott a viszonyuk, hogy három gyerekével együtt kitették őket az utcára. “Az anyósom azóta is próbálja elérni, hogy rúgjanak ki innen” – mondta félig mosolyogva. Most egy éve, hogy csatlakozott a programhoz, és szeretné, ha az egyik fiának is segítenének valahogyan.

Mi lesz ebből?

Egyelőre nem tudni, a kormánynak pontosan milyen tervei vannak a kiskőrösi programmal, az idézett előterjesztés alapján csak tippelni lehet, hogy szívesen kezdenének vele valamit. Kérdés, érdemes-e még több embert bevonni ugyanebbe a projektbe, vagy máshol is ugyanezt elindítani. Opauszki szerint a kiskőrösi programba semmiképp, hiszen “már most is 114-en vagyunk, ennél tovább nem nőhetünk, különben nem fogjuk átlátni”.

Könnyen lehet viszont, hogy egy hasonló projekt máshol is hozhatna legalább részsikereket: akik képesek rá, előreléphetnének egyet, akik pedig nem, a mostaninál sokkal jobb helyzetbe kerülhetnének. Felmerül azonban a kérdés, hogy

- ez elegendő eredmény lenne-e egy ilyen költséges programtól,

- hogyan lehetne hatékony pszichés és szociális segítséget nyújtani az embereknek úgy, hogy a szegénységgel foglalkozó vidéki projekteknél rendszeresen vért izzadnak, mire pszichológust és szociális munkást találnak,

- mi lesz, ha a munkaerőhiány miatt tényleg mindenki el tud helyezkedni, aki egy kicsit is jó állapotban van, és hogyan lehet felkészülni az extrém nehézségekkel küzdők megsegítésére.

Magyarországon futnak “utcáról lakásba” típusú programok is, de sokkal kisebb léptékben, hiszen jórészt civil szervezetek csinálják. Ezek a projektek azonnali lakhatást, közmunka helyett pedig sokkal nagyobb önállóságot adnak az érintettnek.


KÖVESS MINKET:





A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat
Hiába a támogatás, sem a cégek, sem a hallgatók között nem lett népszerű a gyakorlatorientált képzési forma.
Mizsur András, Abcúg - szmo.hu
2019. február 19.


hirdetés

Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma. Sőt, az Állami Számvevőszék elemzése nemrég megállapította, hogy az elmúlt években súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma.

2015 őszén vezették be országosan a felsőoktatásban a duális képzést. A német mintára létrehozott gyakorlatorientált oktatási forma addig sem volt ismeretlen Magyarországon, bár korábban csupán egy-egy egyetem, főiskola működtetett ilyen típusú képzést: elsősorban azok az intézmények, ahol már volt együttműködés valamelyik multinacionális nagyvállalattal, mint például a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz esetében. Ennek megfelelően az új képzési forma leginkább műszaki területen (villamosmérnöki szak, gépészmérnöki szak, járműmérnöki szak) vált népszerűvé. Jelenleg több mint 20 felsőoktatási intézmény kínál duális képzést, műszaki, informatikai, agrár- és gazdaságtudományi területen.

Kész szakembereket kapnak a cégek

A duális képzés abban különbözik a hagyományos alapképzésektől, hogy a hallgatók minden tanévben 22-24 hetet a választott partnercégeknél töltenek szakmai gyakorlaton, ahol a cég emberei foglalkoznak velük. Ezért a képzés teljes ideje alatt fizetést kapnak – a mindenkori minimálbér 15 százalékának megfelelő összeget hetente. (Ettől csak felfelé térhetnek el a cégek.) Ez most körülbelül 80-90 ezer forintot jelent egy hónapra. Cserébe ugyanúgy be kell járniuk a céghez, mint bármelyik munkavállalónak, és csak meghatározott számú szabadnapjuk vannak, vagyis nincsenek hosszabb szüneteik, sem nyári vakációjuk.

A duális modell országos kiterjesztésétől azt remélte a kormány, hogy a piaci igényekhez jobban passzoló, gyakorlati tudást nyújtó képzésnek köszönhetően a hallgatók azonnal bevethető szakemberekként kerülnek ki a felsőoktatásból, ezzel biztosítva a cégek munkaerő-utánpótlását. Elvileg a hallgatók is jól járnának ezzel a konstrukcióval, hiszen logikus lenne, hogy ha a partnercég éveken át nem kevés időt, energiát és pénzt áldoz a képzésükre, akkor a diploma megszerzése után állást ajánljon nekik. Főleg, hogy addigra megismerik a cég felépítését és működését, vagyis nem kell a bajlódni a betanításukkal, ami mindig egy költséges és hosszadalmas folyamat.

Ennek megfelelően a kormány komoly erőfeszítéseket tett, hogy vonzóvá tegye a duális képzést. Egyrészt adó-és járulékmentessé tették a hallgatóknak fizetendő juttatást, másrészt a cégek visszaigényelhetik a szakképzési hozzájárulás egy részét: egy 2016-os kormányhatározat értelmében képzési területtől függően ez naponta 6400, illetve 8571 forintot jelent minden egyes hallgató után. (100-110 gyakorlati nappal számolva ez éves szinten 600-800 ezer forint megtakarítást jelent a cégeknek, de könnyen kiszámolható, hogy közel sem fedezi a hallgatóknak kifizetett juttatásokat.) Tavaly pedig megemelték a hallgatóknak adható heti juttatás mértékét. A Palkovics László akkori felsőoktatási államtitkár nevével fémjelzett „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című felsőoktatási koncepció azzal számolt, hogy 2020-ra az első éves hallgatók 8 százaléka duális rendszerben tanul majd.

Mindezek fényében megnéztük, hogyan teljesít a duális rendszer az elmúlt majd négy év tapasztalatai alapján.

Több jelentkezőre számítottak

Ha csak az Állam Számvevőszék duális képzéssel foglalkozó 2018-as jelentését nézzük, akkor nem jól. A tavaly novemberben kiadott elemzésében azt írja az ÁSZ, hogy bár 2015 és 2017 között közel megháromszorozódott a duális hallgatók száma, 2017-ben még így is mindössze 1539-en tanultak ebben a képzési formában. Az elemzés kitér a kormány felsőoktatási koncepciójában megfogalmazott 8 százalékos célkitűzésre is: 2017-ben a duális hallgatók aránya a releváns képzési területeken 1,8 százalék volt, ami a várakozásokhoz képest alacsony érték, jegyzi meg az elemzés.

“A duális képzés a résztvevők alacsony létszáma miatt nem tudott érdemi hatást gyakorolni a felsőoktatási képzési rendszerre”

-olvasható az ÁSZ összegzésében.

Az elemzés szerint az alacsony részvétel többek között azzal magyarázható, hogy az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma. Az ÁSZ szerint ezért is korai még kijelenteni, hogy a duális hallgatók sikeresebben helyezkednek el, mint a hagyományos képzésben végzett társaik, ahogyan erre előszeretettel hivakoznak a felsőoktatási intézmények.

Az Abcúgnak mesélő hallgatók beszámolóiból is vegyes kép rajzolódik ki. Dániel az elsők között tanult az országban duális rendszerben: 2016-ban végzett a kecskeméti egyetemen járműmérnökként, gyakorlatait a Mercedes-Benznél végezte. Felajánlottak neki ugyan egy állást, de visszautasította, mert ahhoz képest, hogy több mint három évet dolgozott a gyárnál, nem volt kiugróan jó lehetőség. “Bárki megkaphatta volna ugyanezt a pozíciót, pedig én nem árultam zsábka macskát.” Kapott máshonnan is ajánlatokat, ezért nem aggódott, hogy el tud-e helyezkedni. Volt, ahol felkapták fejüket a HR-esek a duális képzés hallatán, de végül nem ez döntött: egy korábbi tanulmányi projekt kapcsán kereste meg a Bosch, és azóta a vállalat budapesti központjában dolgozik. A Mercedes-Benz-nél alapvetően gyártással kellett volna foglalkoznia, itt viszont a fejlesztésen dolgozik. Ez kevésbé stresszes és szakmailag is komplexebb, teljesen más a szemlélet, magyarázta.

Dánielhez hasonlóan Szilvi is duális képzésben tanult; a lány kereskedelem és marketing szakon végzett az egyik budapesti főiskolán, gyakorlati képzését egy ismert magyarországi hipermarketláncnál töltötte. Több részlegen is megfordult, volt, hogy be kellett állnia feltölteni a polcokat az áruházban. “Mi is ugyanúgy húztuk a békát.” Örült a lehetőségnek, mert ez volt az első rendes munkahelye, és a fizetésből finanszírozni tudta a fővárosi életét. Szeretett volna a cégnél maradni, úgy volt vele, hogy nem azért küzdött évekig, hogy a végén elengedjék. Ennek ellenére nem ajánlottak neki állást, azt mondták, ha akar, megpályázhat egy mindenki számára nyitott pozíciót. “Egy kicsit rosszul esik, mert szerintem 3,5 év után legalább annyit megérdemeltem volna, hogy esélyt kapjak.” Azóta aktívan keres munkát, de nem tudja, hogy az a tudás, amit ennél a hipermarketláncnál szerzett meg, mennyire hasznosítható más cégeknél. “Sok mindenből láttam egy kicsit, talán elég lesz máshol is.”

A multiknak éri meg a költséges képzés?

Az Állami Számvevőszék adatai szerint 2017-ben 565 partnercég állt szerződésben felsőoktatási intézménnyel, ami kisebb csökkenést jelent az előző évi számhoz képest. Legtöbbször az vezetett szerződésbontáshoz, hogy a cégek nem tudták kigazdálkodni a képzéssel járó költségeket, vagy pedig nem volt elég jelentkezőjük, ezért el sem indították a képzést. Az ÁSZ megállapításai jól rímelnek azokra az aggályokra, amelyek a duális rendszer bevezetését kísérték: a hazai kis- és középvállalkozások attól tartottak, hogy a magas költségek miatt a duális képzés elsősorban a multiknak lesz előnyös.

Ehhez képest a Pécsi Tudományegyetem “portfóliójában” többségben vannak a kis- és középvállalkozások, ezzel a partnervállalatok méretének és igényeinek tekintetében eltér a többi duális képzés nyújtó felsőoktatási intézmény közül, mondta Horváth Ildikó, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karának adjunktusa. Ennek többek között az az oka, hogy a térségben kevés multinacionális cég működik. A duális képzést mégis egy külföldi nagyvállalat, a német hátterű berendezés- és gépgyártással foglalkozó Hauni Hungaria kezdeményezésére indították el 2014-ben, azóta az összes alap- és mesterképzésre kiterjesztették a duális rendszert. Mivel mind az egyetemnek, mind pedig a Pécs környéki cégeknek komoly problémát okoz a fiatalok elvándorlása, ezért logikus döntésnek tűnt elindítani a képzést.

Az első évben a PTE közel 60 céggel kötött együttműködési megállapodást, azóta némileg csökkent ez a szám, jelenleg 46 céggel áll kapcsolatban az egyetem, 52 hallgatójuk tanul duális képzésben. Az építészmérnöki képzésben például nem vált be a duális modell, mert kiderült, hogy a főként tervezéssel foglalkozó cégeknek szakmailag képzettebb hallgatókra van szükségük, a középiskolából frissen kikerült diákok nem tudtak bekapcsolódni a tervezési munkába. Volt olyan informatikai cég, ahol az okozott problémát, hogy túlságosan speciális tudást vártak el a hallgatóktól. Viszont továbbra is probléma, hogy a kkv-k nem kapnak plusz támogatást, ezzel a problémával a Duális Képzési Tanács is foglalkozott. Emiatt a vállalatok gyakran fájlalják, hogy a hallgatóknak nem kötelező náluk elhelyezkedniük a képzés végeztével.

Terápiának jó lehet a duális képzés

Reith János, a Dunaharasztiban működő Direct-Line Kft ügyvezetője a szkeptikusok közé tartozott. A rozsdamentes termékek gyártására szakosodott cég évek óta foglalkozik oktatással: egy szigetszentmiklósi szakközépiskolával együttműködve hegesztőket és ipari gépészeket képeznek, illetve a cég telephelyén hozott létre kihelyezett laboratóriumot a Budapesti Műszaki Egyetem. A Direct-Line is tervezte, hogy bekapcsolódik a duális képzésbe, az ehhez szükséges akkreditációs folyamaton is átestek. Végül mégsem indult el a képzés, mert nem volt elég jelentkezőjük, pedig gazdaságossági szempontok miatt eleve csak 2-3 hallgatót tudtak volna fogadni. A Direct-Line esete nem egyedi, beszéltünk egy hasonló profilú céggel, amelyik ugyanígy járt.

Reith János a duális képzés alapgondolatát, a gyakorlatorientáltságot jó iránynak tartja, a megvalósítását viszont már kevésbé. Komoly veszélynek tartja, hogy a duális hallgatók nem tanulnak tovább mesterképzésen, hanem a BA diploma megszerzése után inkább azonnal munkába állnak valamelyik multinál, lefölözve a tehetségesebb diákokat.

Horváth Ildikó szerint ez a jelenség nem feltétlenül a duális képzés hátulütője, egy jó munkalehetőség már az alapképzés alatt el tudja tántorítani a hallgatókat a tanulástól. A munkaerőhiány miatt amúgyis kevesen mennek mesterképzésre, mivel a cégek azonnal megpróbálják magukhoz csábítani a frissen végzetteket. Ráadásul a szegényebb családból származó hallgatók esetében még fontosabb, hogy hamar munkába tudjanak állni, tette hozzá.

Bár az ÁSZ jelentése több konkrét megállapítást is tartalmaz, Derényi András felsőoktatás-kutató és -fejlesztő szerint 7-10 év múlva áll rendelkezésünkre annyi adat, ami alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a duális képzés beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Addig a nemzetközi tapasztalatokra lehet támaszkodni: ezek azt mutatják, hogy rövid távon, “terápiás jelleggel” kedvező lehet a duális rendszer bevezetése, például pályakezdés szempontjából. Ahol jó kapcsolat épül ki az egyetem és a vállalat között, ott a duális képzés abban is segíthet, hogy jobban megértse egymás problémáit a két teljesen más szemlélet alapján működő világ, tette hozzá a kutató.

Ugyanakkor más országok (Svájc, Németország, Svédország) példája arra is rávilágít, hogy hosszú távon már sokkal inkább kétségesek a duális képzés előnyei.

“A rugalmasság és a foglalkoztathatósághoz kapcsolódó képességek kevésbé épülnek ki ebben a képzési formában. Ezért ha bekövetkezik egy technológiai váltás a jövőben, akkor ezek a szakemberek kevésbé tudnak majd alkalmazkodni az új kihívásokhoz.”

Márpedig a multinacionális vállalatoknak olyan szakemberekre van szükségük, akik egy bizonyos, szűken meghatározott szakterületre specializálódtak, míg a kkv-k “ezermesterekre vágynak.” Miközben maguk a nagyvállalatok is csupán néhány évre látják előre, milyen képzettséggel rendelkező munkavállalókra lesz szükségük.

Megkerestük az Oktatási Hivatalt, hogy adatokat kérjünk arról, hogyan alakult 2015 óta a duálisra szakra jelentkező, illetve duális szakon tanuló hallgatók száma, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Arra is kíváncsiak voltunk, hányan végeztek ilyen típusú képzésben.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x