hirdetés
kullancska.jpg

Eddig nem látott kullancsinvázió jöhet!

Az enyhe tél miatt minden eddiginél nagyobb kullancs– és szúnyog invázió várható. Így előzzétek meg a bajt!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2014. április 24.


hirdetés

Idén volt a harmadik legmelegebb tél Magyarországon, az átlaghőmérséklet plusz 2,5 fok vagy ennél is több volt. Emiatt sajnos a vérszívók túlélték a telet és elszaporodtak. Hogy ez milyen veszélyekkel jár ránk nézve? A Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület április 16-i sajtótájékoztatóján elhangzott előadásokból összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Milyen veszélyek leselkednek ránk ebben az évben?

A kullancsencephalitis elleni védőoltás alkalmazása Magyarországon elég alacsony az európai átlaghoz képest, a veszélyeztetettek körében az átoltottság még a 30%-ot sem éri el. A kullancsok által terjeszett Lyme-kór terjed a legkisebbek között, a 2012-2013-as években 40 százalékkal nőtt a Lyme-kóros megbetegedések száma a gyerekek körében. A betegség felismerését nehezíti, hogy a Lyme-kórnak sokféle tünete lehet. Európában is megjelent a szúnyogcsípéssel terjedő malária, amely ellen egyelőre nincsen a lakosság számára elérhető védőoltás. E betegség Magyarországon is felbukkanhat.

"A közelmúltban állatorvosokból álló munkacsoport országunkat feltérképezte és egyes területeken 50%-

hirdetés

ban fertőzött kullancsokat találtak, melyek közül 95%-ban Lyme-kór fertőzöttséget mutattak ki. Az

állatorvosi praxistapasztalat mutatja, hogy az elmúlt évben többszörösére ugrott a betegeken is talált

kullancs példányok száma" mondta Dr. Kapiller Zoltán a Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület elnöke.

kullancsterkep

Az európai kullancstérkép. Forrás: Magyar Kullancsszövetség.

Hogyan védekezhetünk a veszélyek ellen?

Dr. Varga Károly gyermekorvos tapasztalata szerint a Picaridin tartalmú készítmények nyújtanak hatásos védelmet a szúnyogok– és a kullancsok ellen. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a kullancs-eltávolító kanállal eltávolított

kullancsot minden esetben érdemes kullancs teszttel megvizsgáltatni.

Dr. Kapiller Zoltán figyelmezette az állattartókat a saját felelősségükre: fontos kutyáinkat havonta kezelni-védeni az innovatív piriprol hatóanyagú kullancs elleni rácseppentő oldattal, hogy a vérszívók elpusztuljanak. A szívféreg fertőzés megelőzésére pedig havonta a milbemycin-oxim hatóanyagú tablettát kell adni kutyáinknak és macskáinknak.

Hogyan szedjük ki a kullancsot a bőrből?

A legfontosabb, hogy gyötrés, piszkálás, szorítás, kenőcsök használata nélkül távolítsuk el a bőrből! Ha a kullancsot bármilyen fizikai vagy kémiai hatás (szorítás vagy olajozás) éri a bőrből történő eltávolításkor, akkor gyötrődése, fuldoklása vagy haláltusája közben kórokozókat (vírusokat, baktériumokat, vagy egysejtű élősködőket) köphet, öklendezhet az áldozata bőrében lévő szúrt csatornájába.

A gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon kapható úgynevezett kullancs-eltávolító kanál. Ezzel úgy lehet megszabadulni a vérszívótól, hogy az eszköz nem szorítja meg a kullancs testét, hanem az áldozat bőrére fejti ki speciális hatást. A mozdulatsor eredményeképp a kullancs nem tud tovább kapaszkodni és a kanál kávájába dől.

Forrás: Dr. Kapiller Zoltán.

Kirándulók tízparancsolata a Kullancsszövetségtől

1. A természet veszélyeitől ne rettegjen! Ismerje meg azokat! Védekezzen ellenük, és akkor biztonságban dolgozhat vagy töltheti szabadidejét a természetben.

2. Kiránduló szezon előtt adassa be magának és gyermekének a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltást!

3. Évszaknak megfelelő öltözetben járja a természetet, 4 óránként szúnyog- és kullancsriasztóval (pl.: bőrről fel nem szívódó picaridin (saltidin) hatóanyagú pumpás aerosollal, krémmel, vagy a gyermekbarát kiszerelésű roll on készítménnyel) kezelje le magát és kisgyermekét!

4. Kutyája hosszú szőrét nyírassa le! Előzze meg a kullancsok támadását azzal, hogy rendszeresen alkalmaz kutyájára kullancsok ellen ható cseppet, nyakörvet stb.

5. Ritkán lakott nyaralóját-, vadászházát- és állattartó épületét kora tavasszal védőszemüvegben és maszkban takarítsa!

6. Gyermekét és kutyáját ne engedje a vadak által gyakorta látogatott helyekre, és szerettein gyakorta tartson kullancsvizitet!

7. Magas füves, susnyós-bozótosban ne táborozzon, és legelő állat nyers tejét ne igya!

8. Kullancscsípés esetére legyen szakszerű kullancs-eltávolító orvostechnikai eszköz a házi patikájában-, hátizsákjában és autója egészségügyi dobozában.

9. A két- vagy négylábú szerettéből eltávolított kullancsot műanyag dobozban, hűtve tárolja. A kullancsot otthon tesztelje Lyme-kór fertőzöttségre.

10. Betegségtünetek jelentkezésekor azonnal forduljon orvosához, állatorvosához.

További friss információkat a Kullancsszövetség Facebook oldalán találtok.

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
AdobeStock_540631-1.jpeg

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

A cigarettázáskor nem csak a dohányos saját szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetében lévőkét is, ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre. Az már nem ennyire nyilvánvaló, hogy a cigaretta égése során keletkező füstben lévő anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói, amelyek nem csak a dohányzók egészségére, hanem a környezetükben lévő nemdohányzókéra is károsak. Az ártalomcsökkentés tehát a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint a Földön jelenleg több mint egymilliárd ember dohányzik, hazánkban pedig 2 millióan cigarettáznak. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikája sem kecsegtetőbb. A szervezet évente megjelenő körképe szerint Magyarország sajnos dobogós a dohányzók arányszáma tekintetében az OECD országok között, miközben a cigarettázás a saját és mások szervezetére is káros.

Tehát a nemdohányosok is érintettek…

A cigarettázáskor nem csak a dohányos saját szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetében lévőkét is, ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom. A dohányfüst több mint 6000 vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 93-ról állapította meg az Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete, az FDA, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

hirdetés

Mitől igazán ártalmas a cigaretta?

A legtöbben a nikotint – ami valóban erős függőséget okozó anyag és olyan mellékhatásokat okozhat, mint például a fejfájás, szédülés – tartják a betegségek kialakulásáért leginkább felelős összetevőnek, azonban számos, a témában jártas mértékadó nemzetközi szervezet szerint elsődlegesen nem a cigarettában található nikotin, hanem az égés, és az égés során keletkező füstben lévő káros anyagok a dohányzással kapcsolatos megbetegedések fő okozói. A cigaretta füstje több ezer mérgező vegyületet, így arzént, formaldehidet, cianidot, ólmot, nikotint és szén-monoxidot tartalmaz, amelyek közül többről már bizonyították, hogy egyértelműen összefüggésbe hozhatók különféle betegségek kialakulásával.

Kiemelt jelentőségű az ártalomcsökkentés

Egyértelműen kijelenthető, hogy a dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától való tartózkodás biztosíthatja, azaz a legjobb az, ha az emberek egyáltalán nem szoknak rá a dohányzásra, ez a leghatékonyabb módja az ártalomcsökkentésnek. Ha viszont a rászokás – az ismert egészségügyi rizikót figyelmen kívül hagyva – már megtörtént, igyekezni kell minél hamarabb elhagyni a cigarettázást. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége, és így nem csak saját magukat, de szeretteiket, barátaikat és kollégáikat is megóvják az ártalmaktól.

A dohányosok egy része azonban – ahogyan a WHO kutatás eredménye is mutatja – minden figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a dohányzást. Azok számára, akik valamilyen okból nem szoknak le, ma már léteznek különféle füstmentes technológiák is, amelyek a felnőtt dohányosokat segíthetik abban, hogy a cigarettánál kevésbé káros alternatívát választhassanak, mivel az égés, és ezáltal a füst kiküszöbölésével csökkenthető az ártalmas anyagok kibocsátása a cigarettázáshoz képest.

Fontos kiemelni, hogy rengeteg különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltér. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak attól függően is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

A füstmentes technológiák csoportjába tartoznak például az elektronikus cigaretták, az egyéb, kémiai reakcióval működő technológiák, valamint különféle elveken működő hevítéses technológiák.

Az elektronikus cigaretták és az egyéb, kémiai reakcióval működő technológiák dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állítanak elő nikotinpárát.

A hevítéses technológia esetében pedig különféle technológiai megoldásoknak köszönhetően olyan hőmérsékletre hevíthető a dohány, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst se szabaduljon fel.

Kizárólag megbízható forrásból

A különböző típusú füstmentes technológiákban közös, hogy égés és füst nélkül működnek, így amellett, hogy kevesebb toxikus anyagot szabadíthatnak fel működésük során, nem csak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

Ugyanakkor az új technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag, továbbá a nikotin megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, és egyelőre ezen új alternatívák használatának hosszú távú hatása sem ismert.

A dohányzás ártalmainak teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk.

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.


KÖVESS MINKET:





hirdetés

Nem tesz műanyagfedelet több termékére a Spar, ezzel 5,5 tonna műanyagot spórol meg

A kibontott termékek minőségét többször használható, tisztítható szilikon zárófedelekkel lehet megőrizni a műanyagfedél helyett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Újabb 5,5 tonnával csökkenti műanyag-felhasználását a Spar azzal, hogy több saját márkás termékére decembertől nem tesz műanyagfedelet - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.

A saját márkás tejtermékek közül a 450 grammos, 20 százalékos Spar tejföl és a négyféle ízesítésű Spar vajkrém esetében a kiskereskedelmi vállalat - tesztjelleggel - mellőzi a műanyagfedelet. A kibontott tejtermékek minőségét a vásárlók az Interspar áruházakban megvehető, többször használható, tisztítható szilikon zárófedelekkel őrizhetik meg.

hirdetés

Az áruházlánc szeptemberben jelentette be, hogy teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat, illetve nyár végén vezette be annak lehetőségét, hogy a vevők otthonról vitt, saját csomagolóeszközeikbe is tehetik a nem előrecsomagolt zöldség- és gyümölcstermékeket a Spar üzletekben.

A Spar korábbi közlése szerint

a magyar fogyasztók évről évre környezettudatosabbak, tavaly az üzletlánc vásárlóinak 40 százaléka már a többször használatos zacskókat és bevásárlótáskákat részesítette előnyben.

A Spar csoporthoz 570 üzlet tartozik, ezen belül a franchise hálózatnak 188 tagja van. A vállalat mintegy 13 ezer dolgozót foglalkoztat.

A Spar Magyarország árbevétele tavaly 617,6 milliárd forint volt, 9,8 százalékkal több az előző évinél, a forgalom 25 százalékát a saját márkás termékek kereskedelme adta.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:






hirdetés
ErdeiSara_2.jpg

Állítsd össze a saját zenekarod!

Hallgasd meg a kiválasztottakat és szavazz, kik alkossák a Jägermeister Brass Bandet. Szavazatodért akár egy berlini utat is nyerhetsz.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. december 04.


hirdetés

22 tehetséges zenész, köztük: 3 dobos; 3 bariton szaxofonos, 3 alt szaxofonos, 3 tenor szaxofonos, 3 harsonás, 4 tubás és 3 trombitás jutott be a Jägermeister Brass Band döntősei közé azt követően, hogy részt vettek egy személyes meghallgatáson, ahol a projekt háromtagú zsűrije előtt kellett bizonyítaniuk. A zsűri kiválasztotta a legjobbakat, most már a közönség szavazatai döntik el, hogy végül kik lesznek a zenekar tagjai, úgyhogy minden voks számít!

A legtehetségesebb zenészek így már megvannak, de a Brass Band még nincs kész. A csapat kialakítása ugyanis rád vár!

Hogyan és hol lehet szavazni?

A Jägermeister Brass Band honlapján – ahol a finalistákkal egy-egy rövid interjú is segít megismerkedni. Minden hangszerhez választani kell egy jelöltet, és ha tetszik a hangzás, a felállás, akkor lehet szavazni. Ha összeállítottad a zenekart, egyből meg is hallgathatod, hogyan szólnak együtt, ha pedig nem vagy elégedett, változtathatsz a felálláson.

hirdetés

A szavazás során minden hangszercsoportból minden zenészt ki lehet próbálni különféle kombinációkban, meghallgatva, hogy kivel szól a legjobban az adott szólam, és a végén kikkel tetszik a legjobban az összhatás, mert ahány zenész, annyi stílus. Úgyhogy most Te is kipróbálhatod, milyen lehet például egy tehetségkutató műsor zsűritagjának lenni, és te döntheted el, kik azok, akiket élőben is szívesen hallanál együtt.

Miután megvan a végleges csapat, minden zenész 1-1 szavazatot kap. Végül a voksok száma és a zsűri véleménye közösen fogja eldönteni, hogy kik kerülnek be a Jägermeister Brass Bandbe. A szavazás határideje: 2019. december 12., csütörtök, 23:59.

Az interaktív szavazás már önmagában is jó móka, de természetesen nem csak ezért érdemes játszanod. Rengeteg értékes nyeremény vár mindazokra, akik rászánják az idejüket, hogy beleszóljanak a zenekar tagjainak kiválasztásába. A szavazók akár minden nap nyerhetnek egy Mojo fejhallgatót, minden héten egy Jägermeister hátizsákot, illetve egy Mojo Ultimate Buzz hangszórót,

fődíjként pedig egy kétfős, berlini Jägermeister-túra várja majd a legszerencsésebb szavazót.

A túra része egy látogatás a márka wolfenbütteli gyárába, illetve ízelítő az igazi underground zenei életből Berlinben. Az utazást, a szállást és a belépőket természetesen a Jägermeister biztosítja. Szavazni ITT TUDSZ.

Hogy kik a Jägermeister Brass Band esélyesei?

Dob

László Zsolti az erdélyi Székelyudvarhelyen nőtt fel, de jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdióban tanul dobolni. Szereti, ha zajlik körülötte az élet, ezért elég jó kis kihívásnak tartja ezt a projektet! Szabó Sipos Ágoston 2015-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jazz szakon. Elég vegyes a zenei ízlése, a fúvós New Orleans funkzenekarok kifejezetten a kedvencei közé tartoznak, de jazzt, rockot, elektronikus zenét és népzenét is hallgat. Gyebróczki Máté több mint 8 éve szerelmes a dobolásba. Jelenleg egy akusztikus zenekarban cajonozik, valamint egy pop-rockot játszó zenekarban dobol. Zene terén mindenevő, blues, pop, rock minden jöhet, főleg azokat a zenéket szereti, amiből tud inspirálódni.

Tuba

Baraciusz Nikosz 2 évig volt a PTE Brass Band vezetője, szóval ő aztán tudja, miről szól ez a műfaj! Biztos abban, hogy a Jägermeister Brass Band tartogat meglepetéseket számára, ezért is szeretne ennek a csapatnak a tagja lenni. Tóth Bence zeneakadémista. Jelenleg tagja egy korszakalkotó alternatív zenét játszó bandának, de a Jägermeister Brass Band-be is szeretne tartozni. Mazura János klasszikus zenészként kezdte, míg húsz éve be nem szippantotta a jazz/blues/világzene. Rengeteg együttesben játszott már, és sosem mond nemet egy új kihívásra! Gál Gergőnek még a beceneve is „Tuba”. Lassan 8 éve tubázik, és minden szabad percét tubázással vagy harmonikázással tölti. Régi nagy álma, hogy egy király, pörgős brass bandben zenélhessen, reméli most összejön!

Baraciusz Nikosz (Pécs)

Baritonszaxofon

Haász Gyuri 7 éves kora óta zenél, A-tól Z-ig szinte minden stílusban játszott már. Számára a legfontosabb a minőségi zene. Kecskés Feri 18 éve szaxofonozik. A brass band műfaj energiája és hangzásvilága 7-8 éve ejtette rabul, így nem véletlenül jelentkezett a Jägermeister felhívására. Ördög Krisztián jazz-szaxofon szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Eléggé változatos formációkban lépett fel eddig, főleg jazz és pop produkciókban, és most a brass bandben is kipróbálná magát!

hirdetés

Ördög Krisztián (Miskolc)

Harsona

Varga Nóri 20 éve harsonázik, már többféle formációban kipróbálta magát, de zenélt már Király Viktorral vagy az LB27-tel is. Zenehallgatásban mindenevő, és minden őrült buliban benne van! Kiss Bálint 15 éve tagja a Rendőr Big Band-nek. A brass band hangulata körülbelül 10 éve fertőzte meg egy londoni koncerten, ezért is jelentkezett. Kenesei Andrásnak is van már brass bandes tapasztalata, és ezt be is szeretné bizonyítani a brass band harsonásaként.

Tenorszaxofon

Erdei Sára a Kőbányai Zenei Stúdió tanulója, több formációban részt vett már, most pedig szívesen kipróbálná magát a brass band műfajában is. Kiss Gergő a Debrecen Big Band első tenorosa, és a debreceni Rocksuliban tanít szaxofont. Kedveli ezt a műfajt, ezért is jelentkezett. Vidákovich Izsák a legelborultabb klasszikus zenéktől kezdve az elektronikus zenéig mindent hallgat és játszik. Azért szeretne a brass band tagja lenni, mert tudja, mire képes együtt néhány „elvetemült” zenész, és nem szívesen maradna ki a buliból!

Erdei Sára (Debrecen)

Kiss Gergő (Debrecen)

Trombita

Bille Gergő zeneakadémiát végzett jazztrombitás. Sok stílusba belekóstolt már, és több zenésszel is játszott, köztük: Király Viktor, PASO, Hooligans, Majka & Curtiz, Ruby Harlem. Most a brass band műfajában is kipróbálná magát. Szelevényi Vito a Liszt Ferenc Zeneakadémia klasszikus és jazz szakán tanul, állandó tagja több zenekarnak is. Szerinte nem a zenei stílus a fontos, hanem hogy egész egyszerűen igaz és jó legyen az, amit csinál az ember! Macskin Dávid 2011-ben diplomázott a Zeneakadémia klasszikus trombita szakán, a hangszerével együtt alszik. A munkában alázatos, de a színpadon nem ijed meg, ha buliról van szó, sőt!

Altszaxofon

Vázsonyi János kedveli a pszichedelikus számokat, de a jazztől a klasszikusig mindenre vevő! Simon Márton egy funky-imádó srác, akinek 6 éves big band tapasztalat van a háta mögött, ezért is jelentkezett a felhívásra. Havlik Marci saját bevallása szerint ugyan nem a legvirtuózabb zenész, de ő csinálja a legjobb bulit! Amikor a színpadon van, imádja látni, ahogy a közönség tombol!

Ők tehát az esélyesek, akik közül összeáll a Jägermeister Brass Band! Te kikből állítanád össze a bandát? Szavazásra fel!


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Bitay Andi: A minimalizmus nem a lemondásról szól

Bitay Andi minimalista blogger elmondta, milyen az élet kávé mentesen, anyaként milyen nehézségekbe ütközik, és mi a legfontosabb, ha valaki szeretne változtatni az életmódján.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Bitay Andi életmód blogger, aki a minimalizmus jegyében alakította át az életét, és tapasztalatait, tanácsait rendszeresen megosztja a követőivel. Többek között arról beszélgettünk, mikor ébredt rá, hogy változtatnia kell a fogyasztói szemléletén, mennyire képes megóvni a gyermekét a fogyasztói társadalom káros hatásairól, és hogy telik neki advent és karácsony, amikor szinte minden a vásárlásról szól.

- A közelmúltban engem is elkezdett foglalkoztatni a zero waste és a minimalista megközelítés, de a blogodra tévedve nagyon megijedtem. Nyugtass meg, hogy azért a kávéról nem kötelező lemondani.

- Nem, ez egyáltalán nem függ össze vele. Sőt, a kávé nagyon jó alapvetően, én sem akarom egy életre teljesen elhagyni, csak egészséges viszonyt ápolni vele.

hirdetés

- Hogy haladsz?

- Nagyon jól. Egy hete élek teljes kávé-megvonásban, és azt hiszem, hogy az első egy-két nap volt csak nehéz. Onnantól viszont teljesen felfelé ível az érzet. Sokkal energikusabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magamat. Nincsenek olyan mélyrepüléseim, mint amikor kávéztam, és egy idő után „befárad” az ember.

- Tulajdonképpen téged nem lehet besorolni egy mozgalomba, a blogodon találkozhatunk a zero waste-tel, a slow life-fal, de még a dán hyggét is említed. Hogyan csöppentél bele, és te minek neveznéd azt, amiben most vagy?

- Én úgy fogalmaznám meg, hogy ez egy tudatos életmódhoz vezető út, aminek valóban nagyon sok minden a része. Ahogy te is mondod, a zero waste, a tudatos fogyasztás, a minimalizmus, a környezet tudatos anyagok megismerése. Én is éppen ezért egy kicsit bajban vagyok, amikor megkérdezik, hogyan csöppentem bele, merthogy nem egyik pillanatról a másikra csöppentem bele, hanem ez egy hosszú évek óta tartó folyamat, aminek során egyre tágítom a saját kis komfortzónám tereit. Próbálok minél több olyan dolgot beépíteni a hétköznapi rutinba vagy a gondolkodásmódomba, ami közelebb visz a tudatosabb életmódhoz. De ha mégis meg kéne jelölnöm a folyamat elejét, akkor én azt a kisfiam születése utáni időszakhoz tudom kötni.

Előtte én is ugyanúgy éltem, mint bárki más. Dolgoztam, a pénzemből ruhákat vettem, méghozzá elég gyakran, kisebb lakberendezési tárgyakat vásároltam, dekorációs eszközöket. Egyáltalán nem néztem azt, hogy a környezetre milyen hatással lehet az a tisztítószer, amit használok, milyen összetevői lehetnek egy szépségápolási terméknek, mibe van csomagolva egy adott élelmiszer. A kényelem, a trendek álltak az első helyen.

A fiam születése után eszméltem rá, hogy azért ezt lehetne máshogy csinálni.

Elgondolkoztam, hogyan élünk, és milyen értékrendet adok át neki. Sokat sétáltunk, de a végén valahogy mindig a plázában kötöttem ki vele… Ennél valamivel tartalmasabbal, értelmesebbel is el lehet tölteni az időt.

Először a tárgyakhoz és a fogyasztáshoz való viszonyom kezdett megváltozni. Aztán egyre jobban kezdtem odafigyelni arra, hogy mindez milyen hatással van a környezetre, ezen miként lehetne változtatni. Például mi az, amit én magam is el tudok készíteni, és teljesen felesleges megvásárolnom a boltban.

- A saját életemben tapasztalom, hogy nagyon sok szokás szinte ösztönössé vált, és ezért nagyon nehéz leszokni róluk, mert ha nem koncentrálunk, automatikusan visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. Te hogy tudtad leépíteni ezeket a beidegződött, reflexszerű dolgokat? Vagy nálad nem volt ilyen probléma?

- Dehogynem. Nap mint nap rá kell döbbennem olyan dolgokra, amik reflexszerűen belém épültek. Sokszor meg sem tudom mondani az okát, hogy miért azt a döntést hozom. Például régen sosem jutott eszembe, hogy házilag állítsak elő tisztítószert, amihez pedig csak két dolgot kell összeönteni, és tökéletesen működik. Sosem kérdőjeleztem meg azt, hogy ehhez be kell menni egy drogériába, leemelni a tükörtisztító feliratú flakont és hazavinni.

Pedig az ecet és a víz párosa tökéletes tükörtisztítóként funkcionál.

Rengeteg olyan dolog van az ember életében, amiről hogyha megkérdezi magától, miért csinálja ezt vagy azt, erre mi szüksége van, rájön, hogy semmi. Elfelejtettük nagymamáink praktikáit, amik nagyon jól működtek, és több energiába sem kerül alkalmazni őket. Mégis, az ember hajlamos felülni erre a „kényelmi lóra”, ami viszi-viszi. Újabb és újabb hirdetésekkel találkozik, amelyek azt ígérik, hogy szebb és jobb lesz az élete, de általában ez mind kidobott pénz.

- Amikor az emberben efféle jelentős változás megy végbe, az akarva-akaratlan kihat a családra, barátokra. Van olyan, aki követte a példádat, vagy nem is célod, hogy meggyőzz másokat?

- Meggyőzni nem szeretnék másokat, én inkább abban hiszek, hogy ha nekem valami beválik és attól jól érzem magamat, azt mások is észreveszik és megpróbálkoznak vele. Nem vagyunk egyformák.

hirdetés

- Említetted, hogy a kisfiad születése után kezdtél másképp tekinteni a fogyasztói társadalomra. Vele kapcsolatban mennyire tudod ezt a minimalizmust képviselni? Arra gondolok, hogy a gyerekeket, ha már oviba, iskolába járnak, őrület, hogy mi veszi őket körbe. Valóságos verseny, hogy kinek van meg a legújabb játék, telefon, tablet… Tudod ezt valamennyire kezelni?

- Borzalmasan nehéz, mert valóban úgy van, hogy amióta óvodába jár, és mindenfélét lát más gyerekeknél, önállóan mozog egy játékboltban, találkozik reklámokkal, teljesen megváltozott a helyzet. Én még egy más világban nőttem fel, és gondolom, hogy te is. Nekem kevés holmim volt gyerekkoromban. Amikor a szüleim azt mondták, hogy erre nincs pénzünk, akkor tudtam, hogy tényleg nincs pénzünk.

Most már tényleg más világ van, mert amikor az ezer forintos műanyag vacakra azt mondja a gyerek, hogy azt szeretné, akkor arra viszonylag nehéz hitelesen azt mondani, hogy erre nincs pénzünk. Arra próbálom nevelni, hogy nézzen ezekre a dolgokra kritikus szemmel. Sokszor meg is érti, megtanult különbséget tenni a gagyi és az értékesebb dolgok között. Illetve próbálom azt is megtanítani neki, hogy amit itthon lát, az a világnak csak egy kis szelete. Az ország más részein élnek gyerekek más körülmények között.

Tanulja meg értékelni azt, amije van, ne sírjon nap mint nap valami új játék után.

- Azok kedvéért, akik esetleg most találkoznak először a te személyeddel, vagy az általad képviselt fogalmakkal, irányzatokkal, mondjuk el, hogy a minimalizmus vagy a zero waste nem jelent sem önsanyargatást, sem igénytelenséget.

- Egyáltalán nem a lemondásról szól a minimalizmus. Inkább a fókusz megtalálásáról. Nem muszáj ilyen szigorú elnevezéseket adnunk a dolgoknak, mint zero waste vagy minimalista, de azt gondolom, hogy egy idő után az ember igényli, hogy tudatosabban élje az életét és jobban megismerje önmagát. Ez pedig már nem fér meg a túlfogyasztás vagy a pazarlás mellett.

- Úgy láttam, hogy a posztjaidban szoktál reklámozni bizonyos termékeket. Szigorúan megszűröd, hogy mit vállalsz fel? Volt olyan, hogy valamit elutasítottál?

- Természetesen, bár hozzá kell tennem, hogy szerencsém van, mert általában olyanok keresnek meg, akik előzetesen tudják, mire számíthatnak, ki vagyok. Nem próbálnak oda nem illő dolgokkal megkeresni. De előfordul, hogy azt kell mondanom, akár csak a mennyiség alapján, hogy ez nem fér bele, mert volt már három ilyen mostanában, és nem szeretnék egy negyediket is kitenni. Vásárolni azért kell, vannak olyan termékek, amikre szükségünk van. A saját blogomon keresztül abban próbálok segíteni az embereknek, hogy olyan dolgokat mutatok nekik, amiket – feltéve, hogy szükségük van rá –, megéri beszerezni.

Nyilván nem szeretném eljátszani a bizalmukat, hogy fűt-fát mutogassak, bármiféle értékrend nélkül.

Mert nagyon sok visszajelzést kapok arról, hogy adnak a szavamra, és ez nagyon fontos nekem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!