hirdetés
dzsudzsak3-Copy-1000x699.jpg

Dzsudzsák Balázs Shane Tusuppal edz

Bár csapata jelenleg nincs, azért nem egyedül készül.
Forrás: MTI - szmo.hu
2020. szeptember 09.


hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzőjével - és férjével -, Shane Tusuppal készül a 108-szoros válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs. A 33 éves, jelenleg klub nélküli, így szabadon igazolható szélső, valamint az amerikai szakember együttműködése - utóbbi menedzsmentjének szerdai közleménye szerint - a fizikális felkészülésre összpontosul.

Az MTK Budapestnél edző Dzsudzsák elmondta, még mindig komoly célok lebegnek előtte, Shane Tusup pedig biztosította arról, hogy tudna neki segíteni.

"A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében.

Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka"

- nyilatkozta Dzsudzsák.

hirdetés

Shane Tusup elmondta, Dzsudzsák többször bizonyította, hogy a magyar válogatottért bármire képes és bízik benne, hogy a közös munka gyümölcseként még számos nagy sikert érhet el mind klubszinten, mind a nemzeti csapat kapitányaként. Tusup az úszósportban Szilágyi Liliána edzője, míg a labdarúgók közül foglalkozik Szoboszlai Dominikkel és a kapus Bogdán Ádámmal.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rendorseg-korozes.png

Öten egy ellen: megütöttek és megkéseltek egy férfit Józsefvárosban, a rendőrök keresik a társaság tagjait

Felvétel készült a 4-es 6-os villamoson a feltételezett elkövetőkről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen - írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2020. október 9-én 22 óra 45 perc körül a VIII. kerületben, a Rákóczi téri metró aluljáró közelében szóváltásba keveredett egy öt fős fiatal társasággal, amely során

az egyik fiatal a férfit ököllel többször megütötte, illetve egy késsel a mellkasán és a combján is megsebezte.

Ezután a társaság tagjai elszaladtak a helyszínről és felszálltak a 4-es 6-os villamosra. A sebesült férfi könnyű sérüléseit a kiérkező mentők a helyszínen ellátták.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült:

hirdetés

Öten egy ellen - a józsefvárosi rendőrök keresik a garázda társaság tagjait

A gyanú szerint egy férfit megütöttek és késsel meg is sebezték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
cork.jpg

14 millió forintnyi kokaint hagyott el a lúzer drogfutár, pánikba esett, és hívta a rendőrséget

A 20 éves ír férfi szokatlan módon bukott le, mikor észrevette, hogy nincs meg a hatalmas értéket rejtő szatyra. Pedig a csomagot a megtalálók megőrizték és vissza is adták neki gyanútlanul.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Nagyon szokatlan eset - mondta a bíró arról a 20 éves férfiról, aki felfüggesztett börtönt kapott végül. Mint kiderült, a drogfutár azért bukott le, mert a rendőrséget hívta segítségül, mikor eltűnt a szállítmánya. Az esetről az Irish Times számolt be.

Mint írják, Darren Barnwell két éve vitt Dublinból Corkba egy negyvenezer eurót (14 millió forint) érő kokaint vonattal. Mikor megérkezett, akkor vette észre, hogy nincs meg a drogot tartalmazó papírszatyra.

A férfi pánikba esett, először a vonaton akarta megkeresni a csomagot, de a biztonságiak nem engedték már vissza, ezért szóváltásba keveredtek. Ekkor hívta a rendőrséget, hogy bejelentse az elvesztett szatyrot.

Ám közben eszébe jutott, hogy a vasútállomást elhagyva bement egy boltba, ahol a személyzet megtalálta a csomagját, amit vissza is adtak neki. A dolgozók nem kutakodtak, így nem tudták, mi volt a szatyorban.

A boltból távozó férfit a rendőrök állították meg az utcán, és megnézték, mi van a csomagjában. Ekkor derült ki, hogy nagy mennyiségű kokaint szállított. A lebukott drogfutár bűnösnek vallotta magát terjesztésre szánt kokain birtoklásának vádjában, így kapta a felfüggesztett börtön ítéletet.

hirdetés

Forrás: 24.hu

Címkép: illusztráció, forrása: Google Maps

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
jeep_baleset.jpg

Horrorbaleset: legurult a coloradói hegyoldalon egy terepjáró, miközben egy nő és két kutya ült benne

Hihetetlen, de mindenki túlélte a balesetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Döbbenetes balesetet rögzített véletlenül a San Miguel megyei seriff szolgálati autója, miközben a sziklás hegyoldalon járőrözött, írja a The Sun. A seriff óriási mázlival kerülte csak el, hogy az előtte néhány méterrel óriási sebességgel a mélybe zuhanó terepjáró őt is elsodorja. Ha csak egy kicsit gyorsabban megy, szinte biztosan a szakadék alján kötött volna ki ő is.

A Jeep azután szabadult el, hogy a sofőr az egyik magasabb coloradói útszakaszon félreállt segíteni egy másik autósnak, aki egy szűk kanyarban nem fért el a kocsijával. A 22 éves férfi leállította a motort és behúzta a kéziféket, majd a bajba került autós segítségére sietett.

A piros terepjáróban az anyósülésen az egyik legjobb barátja, egy 23 éves nő ült, és két kutya várta vissza a gazdit.

A kocsi azonban váratlanul gurulni kezdett a lejtőn és a sziklás szakadék felé sodródott. A férfi ahogy észrevette, hogy nagy a baj, visszarohant a kocsihoz, megpróbált beugrani és irányítani az elszabadult autót, de nem járt sikerrel. Ráadásul a sodródás közben kizuhant az egyre gyorsuló autóból.

hirdetés

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
baleset.jpg

„Ilyen közel van a halál néha” - egy kerékpáros vette videóra, ahogy egy autó belehajt egy rendőrkocsiba a Ferenciek terénél

A dugóban a forgalom beállt, a kereszteződésbe ragadt rendőrautó próbált besorolni, mikor egy szabályosan közlekedővel ütközött. A bringás szerencsére belátott a lámpára induló kocsisorra, így megúszta a tragédiát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Budapesten egy forgalmas kereszteződésben, bedugult a forgalom. Egy rendőrautó a sávokon keresztbe tudott megállni, és várta, hogy a szemből kanyarodók elhaladjanak. Mellette egy kerékpáros várakozott szintén.

Mikor a szemközti sáv felszabadult, a rendőrautó elindult, hogy elengedje a mellette feltorlódott autókat, ám ekkor a szemközti sávnál a lámpa zöldre váltott, és az autósor megindult. Egy személyautó már elég nagy sebességgel érkezett a kereszteződésbe, és a két autó összeütközött.

Az addig várakozó kerékpáros mindezt a fejkamerájával rögzítette. Azonnal az autósok segítségére siettek, de - látszatra - nagyobb sérülést senki nem szenvedett. A rendőrautóból kiszálló rendőr ugyan kaphatott egy nagyobb ütést, de a mentőket már ő hívta ki.

A bringás egy másik szemtanúval ott várt, hátha segítségre szorul valaki.

"Ilyen közel van a halál néha"

hirdetés

- mondta egyikük, aki ekkor szembesült vele, hogy ha az autóval együtt ő is befordul, akkor pont a két jármű közé szorult volna.

VIDEÓ: A balesetről

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!