Durva videó: autós kamera vette fel a 84-esen történt súlyos baleset előtti pillanatokat
Egy BMW és egy Volkswagen ütközött frontálisan, súlyosan megsérültek mindannyian. A videó szerint a német autó sofőrje elaludhatott a volánnál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. november 13.


A fedélzeti kamera felvételén jól látszik, hogy egy Renault kisbusz vezetője a padka széléig kormányozta utánfutós járművét, majd azonnal visszatért a 84-es számú főútra, miután egy másik autón áttért az ő sávjukba. A kisbusz utasainak reakcióiból kiderül, tisztában voltak azzal, hogy életveszélyben voltak – írta a 112press.hu.

Elsőként arra gondoltak, hogy a BMW vezetője rosszul lett a volánnál, egyikük pedig azt mondja a felvételen, hogy a szembejövő eltalálta az utánfutójukat. Később derült csak ki, hogy a BMW frontálisan ütközött a mögöttük haladó Volkswagennel.

A BMW német vezetője és hölgy utasa súlyosan megsérült, a sofőr nem használta a biztonsági övét, és fejjel törte be a szélvédőt. Súlyosan megsérült a Volkswagen magyar vezetője is, akinek az autójában nem nyílt ki a légzsák, mivel azt korábban kiszerelhették belőle. A videó szerint a német autó sofőrje elaludhatott a volánnál.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x