UTAZZ
A Rovatból

10 gyönyörűséges, romantikus magyarországi randihely

Magyarország tele van romantikus helyekkel, ahol szerelmesen andaloghattok, ahol összebújhattok. Bemutatunk tízet!


A szerelmesek szeretnek andalogni, sétálni, a felfokozott érzelmi állapotban romantikus helyekre kirándulni, ahol más a levegő, mások az utcák, és még a fák vagy a házfalak is meghittséget sugároznak. Magyarországon erre bőven van lehetőség, hiszen a tájaink és városaink rengeteg zegzugos utcával, kedves terecskével, festményre kívánkozó tájjal, vagy régmúlt idők szerelmeit felidéző várakkal, romokkal csalogatják a romantikázásra vágyókat.

Összegyűjtöttünk 10 olyan helyet az országban, ahol garantált a "rózsaszínű" álomvilág, ahol érdemes kézen fogva végigballagni, ahol minden közös perc akár egy életre szóló élményt hozhat.

Szeged

A napfény, a halászlé és a Tiszapart szerelmeseinek

Magyarország harmadik legnépesebb városa a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik. Nem véletlenül kapta a Napfény városa elnevezést, itt tényleg szinte mindig süt a nap. A város mai szerkezetét (a Belvároson túl) az 1879-es pusztító árvíz után alakították ki, európai nagyvárosok mintájára, körutakkal és sugárutakkal. Csongrád megye székhelyének épületeit is nagyrészt az árvíz után húzták fel.

Szeged egyetemi város, kulturális és sport központ, számos látnivalóval, rengeteg andalgásra érdemes hellyel.

Nyáron a szabadtéri játékokra mindenképpen menjetek el, mert utánozhatatlan élményt nyújt a Dóm téri előadás. A város több kirakodóvásárnak és fesztiválnak ad otthont. Az egyik leghangulatosabb a karácsony tájékán megtartott kézműves fesztivál a Dóm téren, és a vásár a Széchenyi téren.

Ha csak sétálgatni szeretnétek, akkor menjetek végig a Tisza-parton az árnyas sétányon vagy ballagjatok végig a Széchenyi téren, ahol tavasszal a szobrok és virágok mellett minden évben fantasztikus látványt nyújtanak a virágzó tulipánfák. Hétvégén pedig igazi romantikus látványban lehet részetek, hiszen a Városházán örök hűséget fogadó párok itt jelennek meg először házastársként.

Fagyizni a Kárász utcában érdemes, majd üljetek ki a Zenélő kúthoz vagy térjetek be a Reök Palotába, ebbe az igazi romantikus szecessziós épületbe, ahol remek kiállításokat is láthattok.

Este pedig kötelező végigsétálni a belvároson és a Dóm téren, mert a város ilyenkor tényleg varázslatos.

Szegeden a halászlé kihagyhatatlan, a központtól nem messze több remek halászcsárda is található közvetlenül a folyóparton. Megéri elsétálni, mert kivételes környezetben élvezhetitek a finom falatokat.

Magyarországi randihelyek: szegedi látnivalókMagyarországi randihelyek: szegedi látnivalókMagyarországi randihelyek: szegedi látnivalók

Szentendre

A művészetek, a Dunapart, a kis utcácskák szerelmeseinek

A kisváros a Dunakanyar kapujában gyönyörű természeti környezetben található. A korábban mezőgazdaságból élő falucskát mára elsősorban a művészek, festők városának tartják, hiszen sok művész él itt.

Sétátokat érdemes a belvárosban kezdeni, ahol a macskaköves utcácskák, a kedves régi házak közti pici terek rengeteg látnivalót rejtenek. A templomok tornyai már messziről látszanak, érdemes betérni néhányba és megnézni őket. A Fő tér hangulata mindenkit magával ragad, itt egész évben nagy a nyüzsgés. A lángosos és a fagyis mellett nézzetek be a Mikrocsodák Múzeumába is.

A belvárost keresztülszelő sétálóutcán található többek között a Szamos Marcipán Múzeum is, egy vidám kiállítás, garantáltan édes élményekkel. Nyáron itt Dumtsa Korzó néven igazi mediterrán vásári hangulat van, kiülőkkel, játékokkal, koncertekkel. Télen pedig mesébe illő várossá alakul a hely, árusokkal, forralt borral, programokkal.

A Dunakorzót sem szabad kihagyni, a vízpart egész évben impozáns látvány, ahol rengeteg kacsa vár néhány adományfalatra. Nyáron a kanyarban igazi retró bulihely van, ahol limonádézni lehet, esténként pedig lampionok fényénél vagy a tábortűznél nagyokat beszélgethettek.

A Templomdomb és a Szamárhegy pár perces sétával és némi lépcsőmászással könnyen elérhető, a látvány lenyűgöző, nem szabad kihagyni.

Pécs

A mediterrán hangulat, a kultúra, a borok szerelmeseinek

Pécs Magyarország ötödik legnagyobb települése az egyik legrégibb, műemlékekben is gazdag város. Mindazoknak ajánljuk, akiket vonz a fiatalos, nyüzsgő nagyvárosi életet. De ha inkább túrázni, erdőkben sétálni szeretnétek, akkor is kiváló hely. No meg persze a jó borok is sokakat csábítanak erre a vidékre.

A belvárosban egymást érik a teraszos éttermek, cukrászdák, pubok, ahol mindig nagy élet zajlik. A nevezetességek, múzeumok közül a legtöbb pár perces sétával elérhető. Mindenképpen nézzétek meg Vasarely vagy Csontváry képeit. Ha pedig elfáradtatok az andalgásba, akkor üljetek ki a Széchenyi térre egy fagyira.

Ha nem riadtok vissza egy kis hegymászástól, akkor akár gyalog is fel tudtok kapaszkodni a Tettyére. Több remek kilátóhely is vár benneteket, ahonnan valóban lélegzetelállító a látvány a városra akár reggel akár este. Érdemes egy naplementét végignézni, majd megvárni, hogy a város fényei kigyulladjanak.

A finom italok sem maradhatnak ki, ha szeretitek a pezsgőt, akkor irány a Pezsgőház. Ha egy pohár bor mellett tervezgetnétek a jövőt, akkor keressétek fel a környék valamelyik neves pincészetét.

Pécs remek lehetőség a közös programokra is, fedezzétek fel együtt a Zsolnay Negyedet, vagy nézzetek szét a Kaptárban. És ha már itt jártok, akkor néhány műemléket is nézzetek meg a több mint 250-ből, például a Dómot, a Dzsámit.

Jó időben kapjatok fel egy hátizsákot és irány ki a szabadba. Tegyetek egy romantikus utat a Mecseki Kisvasúttal, látogassátok meg az Állatkertet.

Tudtátok, hogy Pécsen külön lakatfala van a szerelmeseknek? Fürtökben lógnak itt a lakatok, tegyetek fel ti is egyet.

Lillafüred

A természet szerelmeseinek

Lillafüred az egyik legjelentősebb turisztikai település a Bükk-hegységben. Nevét gróf Bethlen András unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek Lilla volt a beceneve. Ha szeretitek a természet csodáit, ha szerettek kirándulni, kisvasúton utazni, akkor ezt a helyet imádni fogjátok. Minden együtt van itt, ami romantikus lehet.

A híres Palotaszálló épületét érdemes kívül-belül megnézni. A környéke pedig rengeteg látnivalókat kínál. Kezdjétek a túrázást a szálló mögötti teraszos sétányokon. Innen nyílik a világritkaságnak számító Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke is. Itt megcsodálhatjátok hazánk legmagasabb szabad esésű vízesését, vagy a függőkertet, melyet két oldalról a Szinva és a Garadna határol, az aljáról kőhídon át Felsőhámor faluba sétálhattok.

Üljetek fel Magyarország első személyszállító erdei kisvasútjára, amivel romantikus erdei utazást tehettek alagutakon, hidakon át és az állomásépületben még kiállítás is van.

Mindenképpen látogassátok meg a környék legnagyobb cseppkőbarlangját, a Szent István-cseppkőbarlangot vagy a Szeleta-barlangot, ahol több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak.

Nyáron remek közös program lehet a Hámori-tavon csónakázni, vagy vízibiciklizni.

A Molnár-sziklához igazi szerelmi történet is fűződik. A Hámori-völgy oldalában lévő sziklához, amelynek tetején fakereszt áll, két különböző legenda is fűződik. Az egyik szerint a szikla onnan kapta nevét, hogy innen ugrott le a szegény molnárlegény és a gazdag molnár lánya, akik nem lehettek egymáséi. Egy kevésbé ismert, de Jókai által megörökített legenda szerint egy idős molnár ugrott le a szikláról, amikor megtudta, hogy fiatal felesége megcsalja.

Íme, Lillafüred, Németh Zsolt csodálatos fotóin:

romantikus randihely magyarországon lillafüredromantikus randihely magyarországon lillafüred

Szalajka-völgy

A sebes patakok és a kirándulások szerelmeseinek

A Szalajka-völgy a Bükk hegység egyik legszebb része, Szilvásváradon végződik. A környékre érdemes ellátogatni, túrázni, de ha szeretitek a pisztrángot, akkor a különleges halnevelde miatt is tegyetek itt egy sétát.

A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng, aminek szaporítása érdekében a patak medrét több helyen visszaduzzasztották, mesterséges neveldéket alakítottak ki. A völgyben mintegy 100 éve tenyésztik a pisztrángokat.

A völgyben erdei vasút közlekedik, érdemes felkapaszkodni rá. A Szalajka-patak látványnak csodás, de belegázolni nem igazán ajánlatos, hiszen meglehetősen hideg.

Ha párotok is bírja a hegymászást, akkor készítsetek egy nagy adag szendvicset és irány a környék sok-sok kirándulóhelye, Istállós-kő, Tar-kő, vagy a Virágos-sár nevű részen található, a Bükki Nemzeti Park egyik nevezetessége, az őserdő.

A völgy leghíresebb és legromantikusabb helye a Fátyol-vízesés. Hazánk egyik kiemelkedő természeti szépsége 17 m hosszú mésztufagáton 18 teraszon zúdul le. Nevét egyesek szerint a vízpermet jellegzetes, fehér fátyláról, mások szerint a fehér, csipkéhez hasonlóan mintás mésztufáról kapta.

A Szalajka-völgy a Bükk hegység és az ország egyik legszebb magashegységi jellegű völgye

Tata

A élővizek és a vadludak városa

A kisváros rengeteg romantikázásra ad lehetőséget. Híres tava az Öreg-tó, melynek partján áll a jellegzetes, romantikus Tatai vár. Érdemes betérni és a kiállításait megnézni. Ha sétálni szeretnétek, akkor itt pár órát érdemes andalogni.

A vár, az Esterházy-kastély, a régi malmok, a gondozott parkok, a városi gimnázium épülete öleli körbe a tavat, ahol hattyúk, és vadmadarak élnek. A tavon kis hajóval is utazhattok, vagy csónakázhattok.

Nem messze innen magasodik a Kálvári-domb egy kilátótoronnyal és geológiai parkkal. Nyári estéken kiváló hely csillagok számlálásához.

Ha elvarázsolt kertbe vágytok, akkor irány az Angolkert, ahol a Cseke-tó partján műromok között ábrándozhattok.

Nyáron a Fényes-fürdőt próbáljátok ki, Tata egyik nevezetessége a forrásokból kialakult strand. Ma már ugyan csak a medencékben pancsolhattok, de a források csodás látványt nyújtanak a tavirózsákkal. No meg persze az egész strand hangulata is utánozhatatlan, retrós.

Gödöllő

A történelem és a parkok szerelmeseinek

Gödöllő legismertebb nevezetességei a Grassalkovich-kastély és a Szent István Egyetem. A részben már felújított kastély minden szerelmes párnak ajánlható. Leghíresebb lakója Sissi volt, számos emlék őrzi ma is itteni életének történetét. Ha itt jártok, látogassátok meg a műzeumot mindenképpen.

A kastély 1848-as szabadságharc idején a Windisch-Grätz szálláshelye volt, majd az isaszegi csata után Kossuth Lajos főhadiszállása lett. Kossuth itt fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot. A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat a tulajdonos belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották I. Ferenc József és Erzsébet királyné részére. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag a kedvenc nyaralóhelye volt.

A kastély parkja csábít a sétára. Árnyas fasorok, kerti pavilon, virágpompa és a park szélében egy üvegház is található. Télen a virágok helyébe karácsonyi díszek költöznek, nagyon kedves és hangulatos hely, látogassatok el ide is.

Erzsébet királyné halálát követően az országban több mint száz ligetet létesítettek. A gödöllői Erzsébet-park az elsők között létesült, 1898 novemberében. A fasorokkal övezett sétány végén 1901. május 19-én leplezték le az Erzsébet-szobrot.

A városka főtere is megér pár percet, a helyi cukrászda messze földön híres, érdemes beülni egy sütire a pároddal.

Vácrátót

A virágok, fák és a romantikus sétányok szerelmeseinek

Vácrátót hatalmas, nemzetközi hírű botanikus kert. Az országban itt található meg a legnagyobb növényrendszertani gyűjtemény, amelyben az üvegházban és a sziklakertben látható egzotikus növényeken kívül megcsodálhatjátok a kert kiemelkedően gazdag fa- és cserjegyűjteményét, valamint a Biblia növényeit bemutató kert-kompozíciót is.

A kertben órákig sétálhattok, vagy a padon üldögélve gyönyörködhettek a kis tavacskában. A sétányokon érdemes elolvasni a táblákat is, mert rengeteg egzotikus, különleges növényt láthattok.

Jó időben csomagoljatok össze előre egy piknik-kosarat, nem fogjátok megbánni. Ugyanis a parkban van egy remek szabadtéri étkező is, ahol a klasszikus fapadokon elfogyaszthatjátok a magatokkal hozott ebédet.

Póstelek

A romok szerelmeseinek

1895-ben, amikor Wenckheim Krisztina grófnő feleségül ment gróf Széchényi Antalhoz, hozományul megkapta a szülői birtokokhoz közel található, erdős, körülbelül 3000 hold nagyságú pósteleki birtokrészt.

A neobarokk stílusú kastélyt Széchenyi Antalné Wenckheim Krisztina építtette az 1900-as évek elején, a körülötte elterülő kert kialakítása pedig az 1920-as évekig zajlott. A szabadkígyósi és a nagymágocsi Wenckheim-kastélyokból is hoztak ide növényeket, egzotikus ritkaságokat. Egykor csónakázó és kilátó is volt a kastélypark területén, és a korabeli források szerint negyvenezer rózsatő pompázott a parkban.

Az épület sorsát az pecsételte meg, amikor tulajdonosai a front elől menekülve kiköltöztek. "1944 őszén, amikor a grófi család elhagyta a kastélyt termeit a környékbeli lakosok kifosztották, fel is gyújtották, s három helyiség jórészt kiégett. 1945 augusztusától indult folyamatos széthordása. 1947-ben a gyulai Gyógypedagógiai Leánynevelő intézet külső telephelyként a kastélyba történő elhelyezéséről intézkednek, de a tervek nem valósultak meg, a kastély továbbra is a lakosság szabad prédájaként pusztult" - írja a Wenckheim.hu. Már az 1970-es évekre borzasztó állapotba került - a helyzetet tovább rontotta, hogy 1983-ben a munkásőrség gyakorlatozása során egyszerűen felrobbantották a nagy részét...

Mindenképpen megér egy kirándulást, mivel még romjaiban is csodálatos a kastély, másrészt a romokat körülölelő erdő is fennséges, és az őszi színek és fények csak kiemelik a szépségét.

Hévíz

A fürdés és a tavirózsák szerelmeseinek

Hévíz a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, Magyarország második legnépszerűbb települése.

Ha szeretnéd kedvesedet elvarázsolni egy különleges hellyel, akkor irány Hévíz és a tó. Itt egész évben a szabadban úszkálhattok, nyáron csodás tavirózsák társaságában, télen pedig gőzpárába burkolózva, sejtelmesen.

Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami fogad benneteket: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfaja, amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A kis virágú fehér a hévízi és keszthelyi meleg vizekben a tündérrózsák egyetlen bizonyosan őshonos alakja. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok veszik körül, még fokozva a hely hangulatát.

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatását már a rómaiak is ismerték. A fürdő létrehozásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A településen érdemes egy sétát is tenni, a parkok, a szoborpark, a régi villák, a romkert érdekes látnivalókkal szolgál.

Ha te is végiglátogatnád ezeket a helyeket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Hatalmas elismerés: ez a magyar csoda a világ legszebb helyei között szerepel!
A Time Out utazási magazin beválasztotta Miskolc-Lillafüredet a világ 51 leggyönyörűbb helyszínét tartalmazó idei listájára.


Nem akármilyen elismerést kapott Magyarország egyik gyöngyszeme.

Miskolc-Lillafüred a világ legszebb helyeit rangsoroló nemzetközi toplista 19. helyére került.

A mesebeli üdülőhely olyan illusztris társaságba került, amelyben a világ leghíresebb és leglátványosabb úti céljai szerepelnek. Most megmutatjuk, mivel érdemelte ki a figyelmet, és hogyan érdemes felfedezni.

A neves utazási magazin, a Time Out minden évben közzéteszi 51-es válogatását, amelyet utazási szakértők állítanak össze személyes tapasztalataik alapján.

Céljuk, hogy a mindenki által ismert ikonikus helyek mellett a kevésbé reflektorfényben lévő, de lenyűgöző desztinációkra is felhívják a figyelmet.

A Bükk Nemzeti Park kapujában fekvő Lillafüredről a lap úgy ír, mint egy „mesébe illő üdülőhely”, ahol az erdőket vaddisznók, farkasok és olykor medvék uralják.

A cikk kiemeli a Hámori-tavat, amely télen látványosan befagy, nyáron pedig zöldellő környezetével és a ringatózó csónakokkal vonzza a látogatókat.

A tóra néző, évszázados Palotaszállót barlangok, függőkertek és vízesések veszik körül, így a túrázók, a romantikára vágyók és a barlangászat szerelmesei egyaránt találnak itt programot.

Aki a környéken jár, annak érdemes bejárnia a Palotaszálló alatti függőkerteket, amelyek Magyarország legmagasabb vízeséséhez vezetnek. A Hámori-tavon a melegebb hónapokban csónakázni és kajakozni is lehet. A hegy gyomra két híres barlangot is rejt: a közvetlenül a vízesés mellett található, különleges mésztufa képződményeiről ismert Anna-barlangot, valamint a gyógyhatású mikroklímájú Szent István-barlangot. A völgyre nyíló lenyűgöző panorámáért pedig a Zsófia-kilátóhoz érdemes felsétálni.

A Time Out külön tippel is szolgál: senki ne hagyja ki az erdei kisvasutat, ami pöfögve halad a Bükk bükkfái között, a tó és a Palotaszálló mellett. A kisvonat egész évben közlekedik, bár a menetrendje évszakonként változik.

Lillafüred megközelítése egyszerű. Budapestről Miskolcig nagyjából kétórás út vezet InterCity vonattal, onnan pedig helyi buszjáratokkal vagy akár a már említett erdei vasúttal is könnyen elérhető a célállomás.

A helyszín minden évszakban más arcát mutatja. Télen a befagyott tó és a hófödte sziklák teremtenek varázslatos hangulatot, míg tavasszal és nyáron a zöldbe borult hegyoldalak és a hosszú nappalok csábítanak kirándulásra. Ősszel a Bükk ezerszínű lombkoronája nyújt felejthetetlen látványt. A szálláslehetőségek közül a legkézenfekvőbb a négycsillagos Palotaszálló, amely saját fürdővel és étteremmel várja a vendégeket, de Miskolcon is számos alternatíva található.

Via Timeout


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk