hirdetés
wine-1000x667.jpg

Lecsuktak egy anyát a négyéves kislányával Dubaiban, mert megivott egy pohár bort

A bort a nyolc órás London-Dubai repülőúton itta meg, már a reptéren őrizetbe vették. Állítólag enni, inni sem kapnak.
The Telegraph. Fotó: PxHere - szmo.hu
2018. augusztus 11.


hirdetés

A 44 éves svéd származású, Angliában élő fogorvosnőnek rémálommá vált a baráti látogatásnak szánt Dubai utazás. Négyéves kislányával szálltak repülőre Londonban, és a nyolc órás úton Ellie Holman valóban elfogadott egy pohárt port, amit a légiutaskísérők udvariasságból kínáltak neki. Amikor leszálltak Dubaiban, egy bevándorlási tiszt kikérdezte a nőt, és azt állította, hogy nincs rendben a vízuma, forduljon vissza azonnal Angliába.

A nő kérte, hogy segítsenek neki meghosszabbítani a vízumát. A hangulat állítólag ezután vált "ellenségessé". Megkérdezték Ellie-t, ivott-e alkoholt, és ő be is vallotta a pohár bort.

Letartóztatták, vért vettek tőle, és három napja kislányával együtt bezárták egy cellába. Egy nemzetközi jogvédő szervezet próbálja őt kihozni, kétségbeesett élettársa, aki Angliában volt két másik gyerekükkel, már utána is utazott. Az anya és a gyerek állítólag étlen-szomjan raboskodnak, a nőt vécépucolásra is kényszerítették.

Dubaiban szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, a legkisebb mértékben is. A jogvédő szervezet szerint bár a város tele van bárokkal és éttermekkel, valójában egy fél pohár borért is bárkit letartóztathatnak. A Daily Mail információi szerint a pórul járt nőt azóta sikerült kiszabadítani, haza is repülhetett, és a Dubai kormány egyik képviselője telefonon bocsánatot is kért tőle.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
érintés.jpg

Egy férfi elhajította síró kisbabáját, a gyerek agysérülést szenvedett és 13 évvel később meghalt

Az apát 20 évvel az eset után gyilkossággal vádolják.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Az angol Maisie Newell mindössze négy hetes volt, amikor 2000. augusztusában az apja elhajította őt a szoba másik felébe, mert felidegesítette, ahogy sír. A kislány ekkor életre szóló sérüléseket szenvedett, majd 2014 júniusában meghalt, mindössze 13 éves korában - írja a Mirror.

Maisie majdnem pontosan négy hetes volt, amikor édesanyja, Amanda Lee meglátogatta egyik barátját, és ezért két gyermekét a férjére bízta. Amanda később azt nyilatkozta, hogy amikor elment, házastársa kiakadt és azt mondta:

„Ne hagyj itt engem órákra ezzel a ki***tt sikoltozó babával.”

Majd, mikor nagyjából másfél órával később hazaért, a kislányon súlyos sérülések voltak.

A férfi állítólag hirtelen fellángolásból dobta át a gyereket a szoba másik felébe, mert nem hagyta abba a sírást. Az apa bár a kiságyat célozta meg – a lány az ágy mellett landolt. Amikor felesége hazaért, csak annyit mondott neki, hogy a gyerek alszik.

hirdetés

Miután azonban a kis Maisie nem kelt fel, az anyuka kihívta a mentőket.

A történet még furcsábbá válik ezután, merthogy, amikor a mentősök kiértek, a házaspár azt hazudta nekik, hogy a kislányt a 18 hónapos bátyja húzta el a fürdőszobába, ahol leejtette.

2001 augusztusában végül a férfi beismerte, hogy bántalmazta lányát. Akkor 3 év börtönre ítélték, a kislány pedig nevelőszülőkhöz került.

Maisie egész életében csak táplálékcsövön keresztül tudott étkezni, és képtelen volt önállóan ülni, mászni vagy járni.

2014-ben kórházba szállították légzési problémákkal és belső vérzéssel, azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Így idén februárban, majdnem 20 évvel az eset után a lány apját, a 45 éves Dean Smitht bíróság elé állították emberölés vádjával. Az ügyet most kedden tárgyalták újra. A férfi, bár elismerte, hogy bántotta csecsemő kislányát, azt tagadja, hogy gyilkosság történt volna.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kocsi-ajto-pixabay.jpg

Kiesett a 3 éves kisfiú a kanyarodó autóból, miután kinyitotta a kocsiajtót Salgótarjánban

A kisgyerek súlyosan megsérült, amikor az útra esett. Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. Apja megrovást kapott.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Megrovást kapott az a 24 éves Nógrád megyei férfi, akinek a majdnem 3 éves gyereke kiesett a kocsiból menet közben - olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi március 5-én délelőtt a családját szállította autójukkal Salgótarjánban, mellette anyósa, mögötte élettársa és 2 év 10 hónapos kisfiuk, valamint másfél éves kislányuk ült.

Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. A Csokonai út és a Nagymező út kereszteződésében az apa jobbra kanyarodott, miközben a kisfiú a kocsi bal hátsó ajtaját kinyitotta, az útra esett a kanyarodó autóból, és nyolc napon túl gyógyuló állcsont-, valamint orrcsonttörést, továbbá tüdőzúzódást szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr megszegte a KRESZ egyik szabályát, mely szerint a kocsiban 3 évnél fiatalabb gyereket csak gyerekülésben rögzítve lehet szállítani, és az üléshez tartozó biztonsági övet is be kell kapcsolni.

hirdetés

Lapozz a büntetésért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
fizetes-nelkul-tavozott-no-tesco-miskolc.jpg

Videón, ahogy lebukik egy fizetés nélkül távozó nő a miskolci Tescóban

A nő telepakolta a bevásárlókocsiját, majd fizetés nélkül ki akart sétálni az üzletből, de a biztonsági őrök feltartóztatták.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Egy áruházi tolvaj azonosításához kérik a lakosság segítségét a miskolci nyomozók - írja a police.hu. Június 10-én

egy asszony televásárolta bevásárlókocsiját Miskolcon, a Szentpéteri kapuban található bevásárlóközpontban, majd fizetés nélkül akart távozni.

A nőt a biztonsági szolgálat munkatársai feltartóztatták és visszavették tőle az árukat, amelyekért nem fizetett.

Az elkövető nőről az áruház biztonsági kamerája felvételeket készített.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a felvételen látható ismeretlen nőt, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
balhes-no_99-es-busz_retus.jpg

Videó: megütött egy ellenőrt, majd szétrúgta a busz ajtaját egy nő Budapesten

Nem tudott csendesen meghúzódva bliccelni a hölgy.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást a BRFK egy általuk megosztott videón látható ismeretlen nő ellen - írja a Police.hu.

A nő 2020. július 7-én kora délután Budapest X. kerületében a 99-es buszon utazott, amikor az ellenőrök kérték a jegyét vagy a bérletét.

A nő azonban mellkason ütötte az egyik ellenőrt, majd leugrott a buszról és még a jármű oldalát is megrugdosta, majd elszaladt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Nem adta át a jegyét, megütötte az ellenőrt, majd elmenekült.

A kőbányai rendőrök keresik a nőt.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!