hirdetés
eso.jpg

Drasztikus lehűlés vet véget a nyárnak: hétfőn még kánikula, kedden már hűvös, őszi idő viharos széllel

Éjszakánként alig 15 fokra van kilátás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 31.


hirdetés

A kánikulai hétvége után beköszönt az ősz.

Hétfőn még a legtöbb helyen kitart a meleg, de délután nyugaton záporok, zivatarok jelzik a hidegfront közeledtét, késő délután pedig feltámad az, északnyugatira forduló szél is. Hajnalban 15-22 fok valószínű, napközben 26-34 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A hidegfront az északnyugati tájakra már hétfőn napközben megérkezik, majd az éjszaka folyamán egyre nagyobb területen feltámad a szél, nyugaton viharos széllökések is lehetnek.

Kezdetben északon, északnyugaton, estétől a Dunántúlon is kialakulhatnak záporok, zivatarok. A zivatarcellákat heves kísérőjelenségek, jégeső, felhőszakadás is kísérhetik.

Kedden szintén a Dunántúlon és északon lesz frissebb az idő, de egyre több helyre megérkezik a lehűlés,

csak a Tiszántúlon és a középső megyékben haladhatja meg a hőmérséklet a 25 fokot. Az északi légmozgás erős, többfelé viharos lehet.

Sok felhő lesz felettünk, de kevés zápor, zivatar ismét északon és a Dunántúlon alakulhat csak ki. A zivatarok nem fognak nagy területet érinteni, környezetükben azonban viharossá fokozódhat a szél, és felhőszakadás is előfordulhat.

A hajnalok is egyre hűvösebbnek ígérkeznek, szerdán reggel 9 és 18 fok közé hűl a levegő. Kelet felé elhagyja térségünket a front, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Napközben 22 és 29 fok közötti maximumokat mérhetünk. Egy-egy zápor zivatar mindössze a Dunától keletre alakulhat ki, az északias szél is itt lehet már csak élénk.

Csütörtökön sok napsütés ígérkezik, mérsékelten meleg, kissé szeles időre van kilátás. Ismét erősödik majd a felmelegedés, a csúcshőmérsékletek azonban előreláthatólag 30 fok alatt maradnak - írta az Időkép.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
villamlas-hidegfront-zivatar-idojaras-elorejelzes.jpg

Villámlás, jégeső, zivatarok törhetik meg a tomboló kánikulát szombaton

Figyelmeztetést adtak ki a fél országra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 31.



Folytatódik a hőség, igazi strandidő várható.

Közben pedig zivatarok lehetnek több megyében is, villámokkal kísérve.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat emiatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki.

A térképet erre a linkre kattintva láthatjátok.

Az előrejelzésben azt írták, hogy szombaton a középhőmérséklet 25 fok felett lesz, a zivatarokat pedig átmeneti szélerősödés, intenzív eső esetleg kisebb jégeső kísérheti.

Az OMSZ figyelmeztetésében az áll: "Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!"

Vasárnap derült, gyengén felhős, napos időre lesz. Eső nem valószínű. A délkeleti, déli szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között valószínű.

Hétfőn kezdetben mindenütt napos lesz az idő, délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik, majd nyugaton a szél északira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik.

Keddtől várható lehűlés, majd több hullámban érkezik a hűvösebb idő a Köpönyeg előrejelzése szerint. Azt írják, hogy szerdán csökken a felhőzet, kisüt a nap és a légmozgás is mérséklődik, 25 fok körül alakul a csúcsérték.

Csütörtökön erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, záporeső. Az ÉNy-i szél fokozatosan ismét megerősödik. Tovább csökken a hőmérséklet, 20 és 26 közötti maximumra számíthatsz.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
szülés.png

Egyedül, cellába zárva, segítség nélkül szülte meg babáját a börtönben egy nő

Az eset Denverben történt. A nő beperelte a rendőr-főkapitányság személyzetét, amiért nem hívtak hozzá orvost, holott tudták, hogy vajúdik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 30.



Diana Sanchez azt állítja, hogy tavaly a „hideg padlón, fél méterre a WC-től” kellett világra hoznia gyermekét. Szerinte a személyzet tudott róla, hogy órák óta vajúdik, de figyelmen kívül hagyták - írja a BBC.

A denveri rendőr-főkapitányság megvizsgálta az ügyet. Ők úgy vélik, hogy mindenben szakszerűen jártak el a 26 éves nővel kapcsolatban, akit személyazonosság meghamisítása miatt csuktak le.

A szerdán benyújtott perben a nő vádolja Denver városát, a Denveri Egészségügyi Központot, és hat személyt is megnevezett az ügyben.

A vádban megfogalmazottak szerint a személyzet "nem teljesítette jogi és erkölcsi kötelességét".

Ugyanis a nő állítása szerint már letartóztatása napján elmondta, hogy 8 hónapos terhes, és amikor összehúzódásokat tapasztalt, többször értesítette az ápolókat és az ügyeleteseket. Végül mégis egyedül volt a 4-5 óra vajúdás során, és akkor is, amikor világra hozta a babát.

Lapozz a videóért, és a történet folytatásáért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mento-mentos-mentosok-munkaruha-omsz.jpg

Otthon, a családi szennyessel kénytelenek mosni véres munkaruháikat a mentősök – állítja a szövetség

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége azt is írta a honlapján, hogy nyáron szinte elviselhetetlenül melegek a ruhák, télen pedig fáznak bennük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 31.



A mentősök munkaruháiról jelentetett meg közleményt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a honlapján.

Kiss György, a mentődolgozók szövetségének Hajdú-Bihar megyei vezetője azt mondta a közleményben:

A család szennyesével együtt kénytelenek kimosni munkaruháikat a mentődolgozók,

mivel azok tisztítása másképp nem biztosított. Ráadásul mindössze két váltófelszerelésük van, így muszáj folyamatosan tisztítani azokat.

"Hiába kaptak úgy egy éve új munkaruhákat a mentődolgozók, azok nyáron szinte elviselhetetlenül melegek, télen pedig fázunk bennük"

- mondta Kiss György.

Azt is szerepel a közleményben, hogy a felszerelés anyaga gyakorlatilag elasztikus műanyag, ami nem szellőzik, és százból nyolcvan ruhát át kellett alakítani. "Az alsó száruk a bokánál ugyanis majdnem olyan széles, mint deréktájban, így alig tudtak mozogni benne. Ezeknél is nagyobb gond, hogy a ruhákat továbbra is maguknak, otthon kell kimosniuk, sokszor a család szennyesével együtt."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
florida-hurrikan-dorian-veszely.jpg

Az elmúlt 30 év legerősebb hurrikánja csaphat le Floridára

Péntek reggel óta az állam egész területén rendkívüli állapot van érvényben.
MTI, Twitter, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 31.



Pénteken este már négyes erősségű volt a Florida felé közelítő Dorian hurrikán.

A miami Országos Hurrikán Központ adatai szerint a még a Bahamák felé tartó hurrikán az Atlanti-óceán fölött tovább erősödhet,

és az elmúlt 30 év legerősebb vihara lehet.

Donald Trump elnök a péntek délutáni Twitter-bejegyzései egyikében azt írta:

"egyesek szerint legalább olyan nagy, vagy még nagyobb lesz, mint az Andrew hurrikán".

A Bahamákon pénteken evakuálták a veszélyeztetett vidékeken élő lakosságot és a turistákat. Hubert Minnis, az ország miniszterelnöke sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet, hogy aki nem hagyja el a területet, az az életével játszik.

"Senki ne legyen olyan őrült, hogy dacolni próbál a viharral, nagyon erőteljes, életveszélyes hurrikán fenyeget"

- mondta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x