hirdetés
orosz-repulo-szerencsetlenseg-1000x530.jpg

Drámai részletek derültek ki a 41 áldozatot követelő orosz repülőszerencsétlenségről

Több túlélő is elmondta, mit élt át a kigyulladt repülőgépen, és az egyik pilóta is megszólalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 06.


hirdetés

Villám csaphatott abba az orosz utasszállító repülőgépbe, amely vasárnap délután kényszerleszállást hajtott végre a Moszkva északi részén található Seremetyjevo repülőtéren, miután kiégett a hajtóműve. A legfrissebb információk szerint 41-en haltak meg a balesetben, köztük két gyerke, és 47 túlélő van, közülük azonban többen súlyosan megsérültek.

Az Aeroflot légitársaság Moszkvából Murmanszkba tartó járata

28 percnyi repülés után visszatért a seremetyjevói reptérre, ahol 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre. A pilóták a lekapcsolódott automatikával, nagy sebességgel haladó utasszállítót csak második kísérletre, kézi vezérléssel tudták letenni.

A gép lángba borult miután az orra a leszállópályához csapódott és a hátsó futóművei vagy nem nyíltak ki, vagy megrongálódtak. A pilóták a landolás előtt nem eresztették ki az üzemanyagot a tartályokból. A mentési műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre.

Egyelőre még nem tudni, mi okozta a tüzet, de már zajlanak a vizsgálatok. A szerencsétlenséget túlélő pilóta azt mondta, villám csapott a gépbe, ezután a műszerek felmondták a szolgálatot, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Ez először nem sikerült, mert a gép visszapattant, de azt nem tudta megmondani, hogy miért, a kellő sebesség ugyanis megvolt a leszálláshoz. Elmondása szerint

hirdetés

a landolás közben gyulladt ki a repülő. A beszámolók szerint egyik, vagy mindkét hátsómű megsérülhetett. A gép hátsó részében utazók szénmonoxid-mérgezést kaptak és elájultak, mielőtt halálra égtek volna.

Egy utas levideózta, mit láttak belülről a gépen utazók, amikor a hajtómű lángra lobbant, a repülő pedig éppen kényszerleszállást hajtott végre. A felvételen jól látszik, milyen nagy volt a tűz, és hallatszik a bepánikolt utasok sikítása is.

A neten megosztott videót a 168 óra szúrta ki.

Íme a megrázó felvétel:

Коммерсантъ FM 93,6 on Twitter

Пожар на борту SSJ 100 . https://t.co/307NxPihTn

A kigyulladt SSJ-100-as típusú repülőről az emberek két felfújható csúszdán menekültek. A balesetben 40 utas és a személyzet egy tagja életét vesztette. A szerencsétlenség kilenc túlélőjét moszkvai kórházakban ápolják, hármójuk állapota súlyos.

Egy túlélő azt nyilatkozta, hogy a motor előtt foglalt helyet, így láthatta, hogy minden olvadni kezd a gépen.

"Valahogy sikerült eljutnom a kijáratig, de közben nyeltem a szénmonoxidot. A légiutaskísérők sürgettek, mondták, hogy merre menjek. Végül sikerült kiugranom a gépből."

Akiknek sikerült élve elhagyniuk a repülőt, futva, sírva vagy sikítva, gyerekeiket ölelve rohantak el a roncstól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
metro.jpg

Népszava: egy véletlen elszólásban ismerték el a BKV-nál, hogy a felújított orosz metrók többsége valójában új

Vágó István, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának egyik újonnan megválasztott DK-s tagja szerint szerint súlyos bűncselekmények gyanúját vetheti fel, ha bebizonyosodik, hogy a kocsik újak.
Címkép: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

A BKV menedzsmentje gyakorlatilag beismerte az igazgatótanács rendkívüli ülésén, hogy az oroszoktól vett szerelvények többsége valójában új – írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a beismerés tulajdonképpen egy véletlen elszólásként hangzott el az Igazgató Tanács rendkívüli ülésén, amelyet metrókocsik extrém rozsdásodása a Demokratikus Koalíció két delegáltjának kezdeményezésére hívták össze.

Az ülésen azt próbálták bizonygatni a BKV vezetésének képviselői a testület tagjainak, hogy nincs ok az aggodalomra, csupán a prototípusként leszállított első három szerelvény rozsdásodik. A cikk szerint az is elhangzott a ülésen, hogy "a BKV metrókocsi felújítási tenderét 2015-ben megnyerő orosz Metrowagonmash az első három kiszállított szerelvény szétszedése után arra jutott: azok annyira szétrohadtak, hogy nem érdemes a javítással bíbelődni és inkább új kocsiszekrényeket gyártanak". Majd azt is hozzátették, hogy azok nem fognak rozsdásodni.

Az IT-tagok ezután rákérdeztek, hogy ha mindent újra cseréltek, akkor mégis mi az a szerelvényeken, amely felújított és nem új. A BKV menedzsmentje először azt mondta, hogy a járműveken található AVR vontirányítási rendszer a régi, majd másodszor a kocsik közötti átjárók ajtaját említették régi elemként. Erre az egyik IT-tag megjegyezte, hogy az új ajtók távirányítással nyílnak, a régiek pedig kulccsal.

A Népszava szerint a felmerült kérdés jelentősége "jogi, pénzügyi és talán büntetőügyi szempontból is nagy: ha a tendert új szerelvényekre írták volna ki, nem pedig felújításra, akkor a Metrowagonmash európai piacon korszerűtlennek számító járművei labdába sem rúghattak volna".

A lap megkereste a BKV-t is azzal a kérdéssel, hogy a visszahozott szerelvényeknek pontosan hány százalékát tették ki az újonnan beépített, illetve kicserélt alkatrészek."A pontos adatokat a felújítást végző vállalkozó ismeri, az ő hatásköre volt az, hogy mely elemeket cseréli ki újra, ez akár metrókocsinként is eltérő lehet." - válaszolta a főváros közlekedési cége.

hirdetés

Vágó István, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának egyik újonnan megválasztott DK-s tagja a rozsdás metrókocsiknál tett látogatása után a Facebookon azt vette fel, hogy ha bebizonyosodik, hogy új kocsikról van szó, akkor az súlyos bűncselekmények gyanúját vetheti fel.

A Népszava kereste Tarlós Istvánt, Budapest előző főpolgármesterét is, aki hivatalosan semmit nem kívánt mondani az ügyről, mivel véleménye szerint ez a BKV és a hatóságok feladata volt. Az utóbbi ugyan végezett folyamatos gyártásközi ellenőrzést, de nem azt figyelték, hogy a kocsik régiek vagy újak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borton.jpg

Mégis kifizeti az állam a megítélt börtönkártérítéseket a kormányhatározat szerint

Eszerint mégsem mondja fel a börtönkártérítések kifizetését a kormány, csak kitolják azt a határidő végéig. Eddig is ez volt a gyakorlat, tehát nem változott semmi.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a szabályozást - közölte a hivatalos kormányhatározat megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint

a kormány célja az, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált.

A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal.

Hangsúlyozták, hogy a "börtönbiznisz" károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét. A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak - tették hozzá.

hirdetés

A közleményben kitértek arra is, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések vannak folyamatban.

"Csakhogy a megjelent jogszabályban szó sincs arról, hogy a kormány nem fizetné ki azokat a jogerős kártérítési igényeket, amelyeket egyébként az általa beterjesztett és a parlament által elfogadott törvény tesz lehetővé" - szúrta ki a 444.hu.

"Az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését haladéktalanul függessze fel"

- olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.

Karsai Dániel alkotmányjogi, emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd az Index kérdésére azt mondta, a fent idézett mondat azt jelenti, hogy a minisztérium a határidő végén fog fizetni, ami eddig is a gyakorlat volt.

"A megjelent kormányhatározat alapján a leghatározottabban azt mondhatjuk, hogy nem függesztették fel a kifizetéseket"

- fogalmazott Karsai Dániel.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
felveteli-nehez-iskolaba.jpg

Csökkennek a felvételi ponthatárok

Ennek a jogászok örülhetnek a legjobban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nem minden állami ösztöndíjas képzés esetében lesz maximum 400 pont a bekerülési ponthatár – értesült a Világgazdaság.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján a nem a ponthatárrendszerben történt változás, hanem Palkovics László szakminiszter 41 szak esetében meghatározta, hogy az állami ösztöndíjas képzéseknél a bekerülési ponthatár nem lehet magasabb 400 pontnál.

A szaktárca azt is elárulta a lapnak, hogy a változtatás a hallgatók érdekében történt, így azoknak is van esélyük bekerülni az egyetemekre, akik kitűnően zárták a középiskolát, ám többletpontokkal nem rendelkeznek. Az alacsonyabban maximált ponthatár elsősorban a vidéki egyetemek szakjaira jelentkezők számára lesz nagy segítség.

A laphoz eljuttatott adatok szerint a nemzetközi gazdálkodás szakon a 2019. évi 420-ról 2020-ban 400-ra, a nemzetközi tanulmányok szakon a korábbi 455-ről 400-ra, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben 420-ról szintén 400 pontra csökken a ponthatár.

A legjobban a jogászok járnak, az osztatlan mesterképzés szakon ugyanis a 2019-es 440-es határhoz képest 350 pontra csökkent a magyar állammi ösztöndíjas képzés bekerülési ponthatára.

hirdetés

Azt azonban kiemelték, hogy a végleges ponthatárok a jelentkezők számától és a nyitott helyektől függően bizonyos intézmények esetében 400 pont fölött lehetnek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
P1010391.jpg

Csótányokat és egereket is talált egy budapesti pizzasütödében a Nébih, azonnal bezáratták

Emellett az épületben több élelmiszerhigiéniai hiányosság is volt, ezekről a Nébih videót is készített.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Több súlyos higiéniai hiányosságot is feltártak egy fővárosi, pizzakészítést és házhozszállítást végző egység ellenőrzése során a Nébih szakemberei.

Az ellenőrök az üzlet egész területén, így a konyhában, a szárazáruraktárban, a szociális részben (öltöző, iroda), a közlekedőkben, a dagasztó, expediáló helyiségekben is csótányokat találtak. A rovarok jól láthatóak voltak a falakon, a padozaton, a hűtőben, a fali polcokon, a készételes edényeken és a kiszállításhoz használt dobozokon is. A padozaton csótánytetemek is voltak. A konyhai hűtő mögött élő egeret találtak a Nébih ellenőrei.

A helyszíni vizsgálat során egyéb élelmiszerhigiéniai hiányosságok is napvilágra kerültek. Az oldalfalakon sérült, töredezett csempeburkolat, a konyhában nagy felületen leváló mennyezeti festés fogadta a hatóság szakembereit. A hulladéktárolóból nyíló szárazáruraktár, a nyitott, takarítatlan hulladékgyűjtő edények, a poros, pókhálós falazat egyaránt veszélyeztetették az ott tárolt élelmiszer-alapanyagok tisztaságát. A szociális részben nem volt kézmosó, a konyhai kézmosónál kézfertőtlenítőszer.

Az élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal bezáratta a helyet. Ezen túlmenően a hatóság 12 tétel jelöletlen, nem nyomonkövethető és 1 tétel lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból, és újbóli forgalomba hozatalát megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően január 20-tól folytathatta a tevékenységét.

hirdetés

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!