hirdetés
orban-viktor-is-megemlekezik-a-tragikus-balesetben-meghalt-koncz-ferencrol-1.jpg

„Drága Barátom, Isten Veled” – így búcsúzott Orbán Viktor a tragikus balesetben elhunyt Koncz Ferenctől

A Fidesz országgyűlési képviselője pénteken reggel hunyt el, amikor egy autós a kocsijával megfordulva, manőverezés közben elütötte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz parlamenti képviselője. A politikus egy autóval ütközött pénteken reggel, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

Orbán Viktor egy közös fotóval emlékezett Koncz Ferencre.

"Drága Barátom, Isten veled"

- ezekkel a szavakkal búcsúzik a kormányfő Orbán Viktor a Fidesz országgyűlési képviselőjétől.

hirdetés

Koncz Ferenc 1959. október 2-án született. 1990 és 2010 között önkormányzati képviselő volt Szerencsen, 2001–2002 között Szerencs alpolgármestere, időközben volt bizottsági elnök, tanácsnok.

2010-től Szerencs város polgármestere, posztjára 2014-ben újraválasztották. Megbízatásáról 2018-ban – országgyűlési képviselővé választása miatt – lemondott. 2002–2006 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja, 2006–2010 között alelnöke volt.

1998 és 2002 között a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listáján választották országgyűlési képviselővé. Az Országgyűlés Ifjúsági és Sport Bizottságának, valamint a Környezetvédelmi Bizottságnak lett a tagja.

2002-ben a Fidesz–MDF jelöltjeként mindössze két szavazattal maradt alul Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. választókerületében. 2004–2006 között országos listán lett – az európai parlamenti képviselővé választott Gyürk András helyett – újra országgyűlési képviselő lett.

2010–2014 között Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11., Szerencs székhelyű választókerületének országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagja, az Energiaügyi Albizottság elnöke volt.

2018-tól Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6., Tiszaújváros székhelyű választókerületének országgyűlési képviselője volt. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagja, az Éghajlatvédelmi Albizottság elnöke volt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zente-sma-keresztelo.jpg

Megkeresztelték Zentét – áhitattal hallgatta a koncertet és az istentiszteletet az SMA-s kisfiú

Anyukája a Facebookon számolt be a megható eseményről, sok-sok fotóval.
Címkép: Kurdi József - szmo.hu
2020. augusztus 10.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Zente nemrég kipróbálta a templomi orgonát a lelkész segítségével, sőt a világ legdrágább gyógyszerével kezelt kisfiú még énekelgetett is. Erről Zente anyukája egy videót is megosztott a Facebookon.

Abban is elhangzik, hogy éppen a keresztelőre készülnek. Vasárnap pedig meg is keresztelték Zentét a Kozármislenyi Református Templomban. Az eseményről a kisfiú anyukája fotókat is megosztott a Facebook-oldalukon. Zente édesanyjának beszámolója szerint egy nagyon szép és megható szertertást köszönhetnek Nagy Mariann lelkipásztornak, "akihez rengeteg közös emlék fűzi Zentét és minket, hiszen a kezdetektől tevékenyen állt a gyűjtés és Zentike gyógyulás mellé!"

"Az esemény különlegessége volt Tasi Csaba orgonaművész csodás előadása is, így valóban felejthetetlen pillanatokat éltünk át!

Zente egyébként rendkívül fegyelmezetten, egyetlen hang nélkül, mondhatni áhitattal hallgatta végig szépen nyugodtan a koncertet és az egész istentiszteletet. Nagyon büszkék voltunk rá, bár igazából nem is vártam mást, hiszen tudtam, hogy ha zenét hall akkor más nem is nagyon érdekli. Illetve kiemelném, hogy akkor sem sírt egy pillanatig sem amikor vizes lett a bukisja, pedig véletlenül egész sokat kapott"

hirdetés

- írta le élményeiket Zente anyukája, aki több fotót is megosztott az eseményről.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
facebookon-kert-segitseget-a-vak-masszor.jpg

Facebookon kért segítséget a vak masszőr, villámgyorsan összefogtak érte az emberek

„Ez valami csoda, ami történt velem!” - írta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Facebookon kért segítséget nemrég egy vak masszőr, mert nehéz helyzetbe került. Ráadásul a kutyájáról is gondoskodnia kell.

Arra nem számított, hogy milyen gyorsan reagálnak az emberek a bejegyzésére - egy nap alatt 38 ezren osztották meg Facebookon.

De arra sem számított, hogy mennyi támogatást kap majd idegenektől.

"Szeretnék kérni egy kis segítséget tőletek" - kezdte a posztot, majd így folytatta:

"Aki megteheti, most jöjjön hozzám gyógymasszázsra, vagy ha nem teheti, ajánljon másnak! A nagy meleg miatt kevés a vendégen és nem tudom pontosan kifizetni az albérletet, félek, hogy elveszítem az otthonunkat Hackkal!"

hirdetés

Azt írta, hogy ha valaki tudna neki anyagilag segíteni, meghálálja, és azt is, hogy ezt nem kéri ingyen, masszázsbérlet vásárlására is van lehetőség nála, és akár ajándékba is adható a nála vásárolt masszázs.

Majd egy nap elteltével a következőket írta a bejegyzésben:

"Szégyellek több anyagi segítséget elfogadni, ezért töröltem a bankszámlaszámot!

Szívből köszönöm a jótéteményeket és a sok bejelentkező új vendéget!

Hálásan köszönöm mindenki jóindulatát! EZ VALAMI CSODA, AMI TÖRTÉNT VELEM, NAGYON BOLDOGOK VAGYUNK!

Hack ÉS JÓZSI!"

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ajandek.jpg

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért

A nőre másfél hete zuhant rá egy férfi, aki kiugrott XI. kerületi panelházukból. Mindketten meghaltak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért. A nőre másfél hete zuhant rá egy férfi, aki kiugrott XI. kerületi panelházukból. Mindketten meghaltak. Férje azóta egyedül próbál helytállni, de rengeteg segítséget kap - hangzott el az RTL Híradójában. Gyerekjátékokat, babakocsit és ruhákat adományoztak nekik. Több tejdajka pedig anyatejet is biztosít az anya nélkül maradt fél éves kislánynak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
noel2.jpg

Már Budapestre tart Noel és családja, hogy a kisfiú megkaphassa SMA-kezelését

„Ami az elmúlt hónapokban mint egy távoli cél lebegett a szemünk előtt, most lassan valósággá válik” – írja édesanyja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Örömhírről számol be a Facebookon az SMA1-betegségben szenvedő egyéves kisfiú, Noel édesanyja:

már úton vannak romániai otthonukból Budapestre, a Bethesda kórházba, ahol a gyerek augusztus 25-én megkaphatja a rendkívül drága Zolgensma-kezelést.

Az édesanya megírja, hogy nemrégiben Bukarestben jártak, ahol a Noel további kezelését lehetővé tevő előzetes vizsgálatokat végezték el. A román fővárosban lényegében mindent rendben találtak, a kisfiú légzése és a mozgás fejlődését számszerűsítő Chop-Intend teszt is javulást mutatott - írja édesanyja.

Hozzáteszi, hogy így

hirdetés

„ami az elmúlt hónapokban mint egy távoli cél lebegett a szemünk előtt, most lassan valósággá válik. Erre vártunk, ebben reménykedtünk, ezért küzdöttünk és imádkoztunk a diagnózis óta eltelt több mint 9 hónap alatt.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!