hirdetés
bayer.jpg

Döntött a Kúria: Bayer Zsoltnak 300 ezret kell fizetnie Hadházy Ákosnak

A publicista korábban azt ígérte, ötforintosokkal fogja kifizetni az összeget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

Helybenhagyta a Kúria a másodfokú ítéletet Bayer Zsolt újságíró, publicista és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő perében, amelyet utóbbi indított személyiségi jog megsértése miatt. Ezzel pedig kötelezték Bayert arra, hogy kifizesse a már korábban megítélt 300 ezer forintot Hadházynak.

A publicista korábban azt mondta, ötforintosokban fizeti majd ki ezt az összeget a politikusnak, ehhez pedig azt kérte az emberektől, hogy segítsenek neki elegendő ötforintost gyűjteni.

"Egy szép nagy zsákban fogom tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára"

- írta a blogján Bayer.

hirdetés

Akkor azt is kijelentette, hogy bár a bíróság arra kötelezte, hogy kérjen bocsánatot levélben Hadházytól, és azt 30 napon át elérhetővé kell tennie a blogján, ő ezt nem fogja megtenni addig, amíg Hadházyék bocsánatot nem kérnek Orbán Viktortól és Áder Jánostól.

Most, hogy a Kúria döntésével a per véget ért a bíróságon, Hadházy Ákos a Facebook-oldalán közölte a végeredményt. Mint írta, Bayer Zsoltnak az eddigieken felül az államnak 70 ezer, a képviselőnek pedig 15 ezer forint perköltséget is fizetnie kell.

"Nem tudom, hogy a bíróságnak is ötforintosokkal akar-e fizetni, de ha nekem így szeretne, akkor üzenem a művész úrnak a következőket: 1) Társasházban lakom, közös udvarban két pedagógussal. Ők rendes emberek, gondolom, ha egy halom aprót találunk az udvarunkon, segítenek összesöpörni és megőrizni, amíg a tulajdonosa nem jelentkezik érte. 2) A nekem megítélt sérelemdíjat kérem két héten belül átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen leszek végrehajtást indítani!"

- üzente Hadházy a publicistának.

Security Check Required

null



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meszaros-lorinc-valas.png

Elkezdődött Mészáros Lőrinc válópere: tűzpiros kabrióval érkezett a feleség a tárgyalásra

A felcsúti milliárdos és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix még szeptember elején jelentették be, hogy válnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

Szerda reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix válópere - írja a 24.hu.

A lap szerint

a bíróságra elsőként az asszony érkezett meg egy tűzpiros, nyitott tetejű Mercedesszel.

Nem sokkal később pedig a felcsúti milliárdos konvoja is befutott.

A lap próbálta megkérdezni Mészáros Lőrincet a 270 milliárdosra saccolt vagyon megosztásának módjáról, ugyanakkor, mint írják: a kísérői pajzsként védték az üzletembert.

hirdetés

A 24.hu szerint az üzletember ügyvédje annyit közölt: ügyfele nem tekinti magát közszereplőnek, ezért nem járul hozzá a róla készült képek közzétételéhez.

Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix még szeptember elején egy MTI-hez eljuttatott közleményben tudatták, hogy válnak.

A dokumentum szerint a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg.

Azóta az is kiderült, hogy Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla már egy ideje elköltözött a férjétől.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
1024px-Tesla_Autopilot_Engaged_in_Model_X-1000x750.jpg

Mélyen aludt a volánnál a kanadai sofőr, miközben önvezető Teslája 150 km/órával száguldott

Még az ülést is hátrahajtotta, hogy semmi se háborgassa pihenését.
Fotó: Ian Maddox/Wikipedia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Megbüntették Kanadában azt a Tesla-tulajdonost, aki bekapcsolta az önvezető módot, majd nyugovóra tért, miközben az autó 150 km/órás sebességgel ment - írja a Guardian.

A kanadai rendőrség még július 9-én kapta a bejelentést, miszerint egy Tesla száguldozik az autópályán Ponoka város közelében. A rendőrségi jelentés szerint az autó jól láthatóan önvezető módban volt,

az első két ülés teljesen hátra volt engedve, és mindkét utasa - köztük a sofőr is - mélyen aludt, miközben az autó bőven a megengedett sebességet túllépve hajtotta magát.

Miután a rendőrök rávillogtak, az addig 140 km/órás sebességgel haladó jármű 150-re gyorsított, mielőtt aztán végül megállt.

A volánnál alvó sofőrről kiderült, hogy egy 20 éves férfi Brit Kolumbiából, akinek 24 órára felfüggesztették a jogosítványát, majd gyorshajtással és veszélyeztetéssel vádolták meg, decemberben áll majd bíróság elé.

hirdetés

Kanadában egyébként 110 km/h a megengedett sebesség az autópályán.

A Tesla önvezető autói ugyan forradalminak számítanak, még nem százszázalékig önvezetőek, így a rendőröknek egyelőre sokszor meggyűlik vele a bajuk, legtöbbször a sofőrök miatt.

Januárban például Ontario térségében állítottak meg egy férfit, aki a sebességet jócskán túllépve ült önvezető autójában, miközben mind a két kezét arra használta, hogy fogselyemmel tisztítsa ki a fogait.

Idén februárban még halálos baleset is lett abból, hogy egy 38 éves férfi az önvezető mód közben a telefonjával játszott. De nem mindig a felelőtlen sofőrökkel van baj: két hónappal ezelőtt az egyesült államokbeli Richmondban egy vezető nélküli Teslát kapcsoltak le a rendőrök, amely az út rossz oldalán hajtott.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
8-as-fout-kamion-szabalytalan-megfordulas.jpg

Videó: kis híján telibe talált egy autót a 2x2 sávos úton szabálytalanul megforduló teherautó

Nem sokon múlt a karambol. A kocsi sofőrje szerencsére még épp időben elrántotta a kormányt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

Elképesztően balesetveszélyes manővert vett fel egy autó fedélzeti kamerája a 8-as főúton szerda délután. A videót a Bp-i Autósok Közössége osztotta meg.

Egy teherautó a 2x2 sávos úton próbált szabálytalanul, a dupla záróvonalon keresztül megfordulni, és ezzel kis híján óriási balesetet okozott. Egy szürke autós éppen akkor ért oda a kamionhoz, amikor az már majdnem elfoglalta mindkét sávot, ezért a kocsi sofőrje csak úgy úszta meg a karambolt, hogy hirtelen elrántotta a kormányt és átment a dupla záróvonalon a szembejövőkhöz. Szerencsére ott a belső sávban épp nem haladt senki, így nem történt ütközés.

A többi sofőr ezután inkább megállt és megvárta, amíg a teherautós szabálytalanul átmegy a szembejövő sávba, nehogy baleset legyen belőle.

Ez nem Oroszország, csak a 8-as főút

Elképesztő felvételt rögzített egy 8-as főúton autózó férfi fedélzeti kamerája. Egy teherautó a 2X2 sávos úton próbált szabálytalanul, a dupla záróvonalon ke...

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szabó-zsolt-fidesz.png

Maszk és távolságtartás nélkül köszöntötte a 95 éves nénit a fideszes képviselő

Szabó Zsolt a járvány kellős közepén egy idősek otthonában járt, de egyáltalán nem tartotta be a járványügyi előírásokat.
Címkép: Facebook/Szabó Zsolt - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Szabó Zsolt fideszes képviselő a tarnamérai nyugdíjas klubba látogatott, hogy ott Tímár László polgármester társaságában felköszöntse a 95 éves Marika nénit - írja a 444.hu.

Marika néni legidősebb tagja a nyugdíjas klubnak Tarnamérán. A videóból kiderül, hogy az idős hölgy jó egészségnek örvend.

„Nagyon jó erőben van Marika néni. Maga látja el a dolgait, rengeteget dolgozik, megy” - mondja Szabó Zsolt képviselő a felvételen, miközben arra nem ügyel, hogy ahhoz, hogy ez így is maradjon,

kifejezetten nem ajánlott a koronavírus tomboló második hullámában hosszabb ideig maszk nélkül ücsörögni a 95 éves asszony mellett.

hirdetés

Security Check Required

null

Szabó Zsoltnak egyébként nem ez volt az első ilyen húzása: augusztus végén a hatvani kórházból jelentkezett be úgy, hogy a maszk félig lelógott az arcáról.

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!