hirdetés
trump.jpg

Donald Trump újabb szankciókkal sújtotta Iránt

Az amerikai elnök azt mondta, nem akar háborút, de Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.
MTI - szmo.hu
2019. június 24.


hirdetés

Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságírók jelenlétében írta alá azokat az Irán elleni újabb pénzügyi szankciókat, amelyek Irán legfőbb vallási vezetőjét és közeli munkatársait érintik.

Az Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ajatollah és munkatársai elleni szankciók értelmében sem ő, sem vezető munkatársai nem férhetnek hozzá nemzetközi pénzügyi eszközökhöz, köztük segélyekhez sem.

Az elnök a rendelet aláírásakor leszögezte, hogy

"mi békés nemzet vagyunk, nem akarunk háborút Iránnal, nem akarunk háborút senkivel". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.

Az újabb szankciókat keményeknek minősítve úgy fogalmazott: "úgy gondolom, mi eddig többször is nagyon visszafogtuk magunkat, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben is így teszünk".

Az intézkedéseket "erőteljes és arányos válasznak" nevezte Irán eddigi, általa provokatívnak tartott cselekedeteire.

"Addig folytatjuk a nyomásgyakorlást, amíg a rezsim fel nem hagy veszélyes tevékenységével és törekvéseivel, beleértve atomfegyverek kifejlesztését, az urándúsítás felgyorsítását, ballisztikus rakéták kifejlesztését, a terrorizmus támogatását, külföldi konfliktusok szítását és az Egyesült Államok és szövetségesei elleni ellenséges cselekedeteket" - mondta Trump az újságíróknak.

Az elnök hangsúlyosan említette, hogy Irán soha nem tehet szert atomfegyverekre.

"A szankciókat mindenképpen, a drón lelövésétől függetlenül is bevezettük volna"

- fűzte hozzá, később Steve Mnuchin pénzügyminiszter pedig azt közölte, hogy az új szankciók egy része is már "napok óta működik".

Mnuchin Mike Pence alelnökkel együtt jelen volt az elnöki rendelet aláírásakor.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
nap.jpg

32 fokos hőség tombol Szibériában, az emberek fürdőruhában strandolnak a jégen

Az igencsak szokatlan nyári meleghez finoman szólva sincsenek hozzászokva a helyiek, de azért kiélvezik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.



A szibériai Jakutszk városában az elmúlt napokban végig 30 fok fölött alakult a maximum hőmérséklet, amihez a helyiek finoman szólva sincsenek hozzászokva - írja a Siberian Times.

A város éghajlati viszonyai kifejezetten szélsőségesek: míg a februári átlaghőmérséklet –43,2 °C, addig a júliusi középhőmérséklet általában 18,8 °C. Ennél azért jóval magasabb hőmérsékletet mérnek mostanában.

Jakutszk az örökfagy körzetében található legnagyobb település. Az épületek alapjait, hogy a közel 100 méter vastagon állandóan fagyott talaj olvadásával járó stabilitási problémákat elkerüljék, speciális szigeteléssel kell ellátni.

A 269 ezres város környékén vannak olyan ősi jégmezők, amelyek még nyáron sem olvadnak meg, kivéve extrém hőség esetén.

Ilyen extrém hőség tapasztalható egy ideje, így nem túlzás azt állítani, hogy a jeges területek az elmúlt napokban leginkább stranddá változtak. Egészen döbbenetes látvány, ahogy

a helyiek bikiniben és fürdőruhában élvezik a hűs, jeges vizeket, miközben a hőmérséklet jóval 30 fok fölött van.

A róluk készült képeket IDE KATTINTVA nézheted meg.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Címkép: illusztráció (Pixabay)


KÖVESS MINKET:



hirdetés
okj-cimkep.jpg

Drasztikusan csökkentik az OKJ-s képzések számát

Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.



Várhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét. Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután. Emellett pedig a vizsgaszervezés is állami irányítás alá kerül majd.

A TanfolyamOKJ.hu összeszedte a legfontosabb információkat a témában. Azt írják: a szakképzés átfogó átalakítására készül a kormány. A Szakképzés 4.0 dokumentumban megfogalmazott, és a kormány által elfogadott stratégia szerint a jelenleg az Országos Képzési Jegyzékben található összesen 766 államilag elismert szakmai képzést 200 alá csökkentenék 2020-tól.

Az OKJ rendszer szakképesítéseit a jövőben két részre osztanák.

Az alapszakmák ötéves technikumban, hároméves szakképző iskolában, illetve iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt lennének megszerezhetőek.

A másik csoportot azok a szakmai képesítések alkotnák, amelyek a fentieknél rövidebb idejűek vagy specializációként ráépülnek valamelyik alapszakmára. Ezeket azonban csak felnőttképzésben lehet majd megszerezni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban kellene.

Az OKJ-ban szereplő minden szakma kiegészül majd digitális szintekkel. Ezt ágazatonként fogják meghatározni, hogy a digitalizáció milyen tudást, képességeket és készségeket igényel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
slums.jpg

Különösen súlyos katasztrófa fenyeget 2050-re 9 országot – a klímaváltozás nem válogat

Bár a klímaváltozás globális jelenség, annak hatásai nem egyformán oszlanak el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.



Egyes országoknak súlyos élelmiszerhiánnyal kell szembenézniük, mert a hőség tönkreteszi a gabonatermést, a mélyen fekvő csendes-óceáni szigetek pedig víz alá kerülhetnek a tengerszint emelkedése miatt.

A Business Insider annak a kilenc országnak a helyzetét mutatta be, amelyeket a legnagyobb katasztrófa fenyegeti.

Indiában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 25%-kal többen halhatnak meg a klímaváltozás okozta éhínségben, mint napjainkban. A rendkívüli időjárás nemcsak a gabonatermést csökkenti, hanem annak tápértékét is.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Ez a jelenség már eddig is megfigyelhető volt abban is, hogy nőtt a mezőgazdaságban élők öngyilkossági aránya. Az elmúlt három évtizedben közel 60 ezer gazda és mezőgazdasági munkás vetett véget életének, és ehhez minden bizonnyal a klímaváltozás is hozzájárult – figyelmeztetett egy 2017-es tanulmány.

2050-re az országban évente a jelenleginél 30-cal több olyan nap lehet, amikor a hőmérséklet meghaladja a 35 C fokot, éves átlaghőmérséklete pedig 2 C fokkal több lesz.

Namíbiában májusban a kormány rendkívüli állapotot hirdetett, mert az országban hat éven belül már ötödször pusztít szárazság. Nemcsak az emberek, az állatok is éheznek, ezért a kormány bejelentette, hogy több mint ezer vadállatot elad külföldre, hogy megmentse az életüket, és pénzt gyűjtsenek fennmaradásukhoz. A kelet-afrikai országban a gabonatermés 53%-os csökkenésével számolnak. A világélelmezési program (WFP) szerint Namíbiában 2050-re 45%-kal csökken az élelmiszer-biztonság 2010-hez képest.

Még rosszabb a helyzet Mauritániában, ahol 50%-kal csökkenhet 4 évtized alatt a lakosság ellátásának lehetősége. Ez különösen veszélyes, mivel az ország mezőgazdaságának 90%-a az önfenntartást szolgálja. A Világbank előrejelzése szerint Indiához hasonlóan egy teljes hónappal nő a 35 C fok feletti napok száma, rövidülnek az esős évszakok, de ez idő alatt az esők intenzívebben lesznek és áradásokat okoznak, az év többi részét viszont kíméletlen szárazság jellemzi 2050-re Mauritániában.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fecskefioka.jpg

A redőnyszerelő söpörte le a kisfecskéket Túrkevén, mert nem fért fel a redőnytok

Leszedte a fészkeket, hogy fel tudja rakni a tokot. A fiókák kiestek, ő pedig lesöpörte őket. Minimum természetkárosítás miatt kell felelnie.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.



Mi is megírtuk, hogy nemrég Túrkevén, a Petőfi téren 12 molnárfecske fiókát találtak, amelyből már csak hat volt életben.

Egy túrkevei kerékpáros vette észre 2019. június 29-én délután az útra hullott madárfiókát - írja a police.hu. Ahogy leszállt a bringáról, az út melletti füves területen további kis fiókákat talált.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság a feljelentést követően természetkárosítás miatt indított nyomozást. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, és egy debreceni lakost gyanúsítanak az ügyben. Az 56 éves férfit kihallgatták.

A férfi elmondta, hogy 2019. június 29-én délelőtt egy túrkevei társasháznál redőnyöket szerelt fel egy harmadik emeleti lakás ablakaira, teraszajtójára. A redőnytokok felrakása miatt az ablakpárkány felső részén lévő fecskefészkeket levette, abból a molnárfecske fiókák kiestek, amelyeket lesöpört az erkélyről.

A Hortobágyi Nemzeti Park tett az esetet követően egy megrázó bejegyzést a Facebook-oldalán.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x