hirdetés
newyork.jpg

Cuomo: New York államban a helyzet stabilizálódik, de ismét sok a halott

Az elmúlt nap a halottak számát tekintve a legszomorúbb nap volt az állam számára.
MTI - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

New York államban csökken a diagnosztizált fertőzések száma, a helyzet stabilizálódik - jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden, a szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt nap a halottak számát tekintve a legszomorúbb nap volt az állam számára.

Egyedül hétfőn 731 beteg halt meg a Covid-19 kórban, s ezzel csak ebben az államban 5489-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A kormányzó emlékeztetett rá, hogy vasárnap 599 halottja volt a vírusfertőzésnek.

Cuomo úgy értékelte, hogy: a társadalmi távolságtartás eredményes, sikerült megváltoztatni a járvány görbéjét, és ezért úgy gondolja, hogy a helyzet stabilizálódik. A politikus elmondta, hogy az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségbe a más betegségekben is szenvedő emberek halnak bele. "Ennek nem tudunk gátat vetni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy eddig mindenkit megmentettek, akit lehetett.

Andrew Cuomo hangsúlyozta: van elégséges ágy a betegek kezeléséhez, ám nincs megfelelő számú orvos és ápoló. A napokban New Yorkba érkezett kórházhajón az ágyak felén, - 500 kórházi ágyon - Covid-19-es betegeket kezelnek - tette hozzá. "Még csak 37 nap telt el a járvány kitörése óta" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy az 1918-ban pusztított spanyolnátha-járvány hat hónapig tombolt.

hirdetés

A demokrata párti kormányzó megköszönte a republikánus Donald Trump amerikai elnöknek, hogy "gyorsan cselekedett" New York megsegítésében. Egyben még több szövetségi segítséget kért a gazdaság talpra állításához.

A sajtókonferencián, kérdésre válaszolva Andrew Cuomo kitért arra is, hogy

a járvány az afroamerikai lakosságot érintheti a legnagyobb mértékben.

Még nem készült erről felmérés, de a héten ezt is részletesen feltárják. Hétfőn egyébként Lori Lightfoot, Chicago polgármestere azt közölte, hogy a fertőzésben ott meghaltak 72 százaléka afroamerikai volt.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyertya-gyasz-pixabay.jpg

Meghalt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja

A színésznő – aki többek közt a Szomszédok című sorozatban is játszott – 86 éves korában hunyt el
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja - közölte a színház az oldalán.

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. Alakított olyan nagy Shakespeare-hősnőket, mint például Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Jean Anouilh Romeo és Jeanette című darabjának címszerepét, Arthur Miller A bűnbeesés után Anyáját, Molnár Ferenc Olympiájának főszerepét és Liliomjának Hollundernéjét, Bertolt Brecht Koldusoperájának Polly-ját, Bródy Sándor A tanítónő című darabjának címszerepét, Sütő András Álomkommandójának Súgónőjét, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjának Natasáját.

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának szeretett tagja volt. Egyik első vígszínházi szerepe Dolly, a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe. 25 éves társulati tagsága alatt olyan emblematikus előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró tetőn Horvai István rendezésében, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget.

Eközben több ikonikus filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, a Szomszédok, az Égető Eszter, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

Számos nagy sikerű filmben szinkronizálta például Glenn Cloest vagy Jane Fondát. Az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila klasszikus rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját.

hirdetés

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt

- olvasható a Vígszínház honlapján.

Illusztráció: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
monahan-megolelt-egy-tuntetot-AP20200602052.jpg

Tüntetőt ölelt magához a New York-i rendőrfőnök

A rendőrök közül pedig sokan térdelve, fejet hajtva tisztelegnek a tiltakozók előtt.
Fotó: MTI/FR61802 AP/Craig RuttlePixabay - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Napok óta tüntetnek az Egyesült Államokban George Floyd halála miatt, és zavargások törtek ki több amerikai városban.

A tiltakozás átterjedt Európára is, szimpátiatüntetéseket tartanak.

George Floyd 46 éves afroamerikai férfi május 25-én egy durva rendőri intézkedés után halt meg. A vele szemben intézkedő rendőrökről videó is megjelent a közösségi oldalakon.

Halálának ügyében először igazságot követeltek a békés tüntetők, ám később zavargásokba csapott át a tiltakozás.

hirdetés

Több nagyvárosban is kifejezték szolidaritásukat a kirendelt rendőrök, rendőrfőnökök.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
george-floyd-tuntetes-new-york-mti.jpg

New York kormányzója a rendőrséget okolja, amiért nem vetettek véget az erőszaknak a tüntetéseken

„Ezek a fosztogatók, a bűnözők mindenkinek ártanak” - mondta Andrew Cuomo, aki csalódott, hogy így elfajultak a tüntetések New Yorkban.
MTI, fotó: MTI/EPA/Justin Lane - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Keddi sajtótájékoztatóján New York állam kormányzója, Andrew Cuomo a rendőrséget okolta, mert nem vetett véget az amerikai nagyvárost a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni tüntetések mentén sújtó erőszaknak. Először fordult elő, hogy Cuomo különbséget tett a tüntetők, illetve az erőszakosan fellépők és fosztogatók között.

A kormányzó "jobb munkára" szólította fel New York rendőrségét, leszögezve, hogy véleménye szerint keddre virradóra a rendőrök nem léptek fel hatékonyan a fosztogatók és általában a vandálok ellen.

"Csalódott és dühös vagyok azért, ami az éjszaka történt. Ezek a fosztogatók, a bűnözők mindenkinek ártanak"

- hangoztatta.

Cuomo leszögezte: "a protestálókat meg kell különböztetni a fosztogatóktól". Közölte, hogy New York városában meghosszabbítják a kijárási tilalmat, segítve ezzel a rendfenntartó erők munkáját. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

hirdetés

"a kijárási tilalom nem a protestálóknak szól, nem a tüntetőket zaklatják ezzel".

A demokrata párti politikus kifejtette, hogy ezekben a napokban több probléma összemosódik: a koronavírus-járvány, a békés tüntetések sora és a fosztogatások. Szerinte azonban el kell választani egymástól ezeket az ügyeket, és mindegyik külön választ illetve intézkedéseket igényel.

A békés tüntetőket Cuomo a támogatásáról biztosította. Mint fogalmazott:

ezek az emberek "jobb Amerikát akarnak".

New York város rendőrségének vezetője, Dermot Shea bejelentette, hogy a rendőrség biztosítani fogja, hogy "ne bűnözők uralják a várost". Bill de Blasio, a város polgármestere pedig - utalva a keddre virradóra a rendőrök ellen elkövetett támadásokra - azt hangsúlyozta, hogy "bárki, aki rendőrre támad, mindannyiunk ellen intéz támadást". Hozzáfűzte: "ez elfogadhatatlan és teljes erőnkkel küzdeni fogunk ellene". A metropoliszban egyébként az éjjel 700 erőszakos tüntetőt tartóztattak le.

A szövetségi fővárosban, Washingtonban, a városi rendőrség vezetője, Peter Newsham közölte: a keddre virradó éjjel több mint 300 tüntetőt vettek őrizetbe a kijárási tilalom megsértése, fosztogatás és betörés miatt. Muriel Bowser, Washington polgármestere bejelentette, hogy a városban kedden is érvényben marad a kijárási tilalom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kover-laszlo-szerint-kilog-a-balliberalis-lolab.jpg

Kövér László nem tartja őszintének Karácsony Gergely kezdeményezését a trianoni megemlékezésre

Szerinte a döntő pillanatban mindig kilóg a „balliberális lóláb”.
MTI - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Az Országgyűlés elnöke szerint a mostani évfordulón a trianoni döntést követő egy évszázad teljesítményére kell koncentrálni.

Kövér László a Magyar Nemzetben szerdán megjelent interjúban arról is beszélt, hogy nem tartja őszintének a főpolgármester ezalkalomból tett kezdeményezését, és hogy a magyar baloldal újra és újra rátámad a saját nemzetére.

Azt mondta az interjúban, hogy a trianoni országvesztés egyértelműen a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája. Rámutatott: először vérrel, utána az ország kétharmadával fizettünk amiatt, hogy komolyan vettük, miszerint mi vagyunk a keresztény Nyugat védőbástyája.

A mostani évfordulón szerinte a trianoni döntést követő egy évszázad teljesítményére kell koncentrálni. Arra, hogy egy halálraítélt ország és nemzet nemcsak él, hanem a szétszakított részek külön-külön és együttesen is olyan teljesítményt tettek le a világ és azon belül Európa asztalára, amely jogos büszkeséggel tölthet el bennünket. "A jövőt illetően pedig hinni kell az egy isteni örök igazságban."

hirdetés

A szomszédos országokkal összefüggésben azt mondta: a magyar nemzet az elmúlt száz évben tanulási folyamaton ment keresztül. A magyar értelmiség már Trianont megelőzően is tisztában volt vele és hangot is adott annak a véleményének, hogy egy közös hazában élünk szűkebb értelemben a Kárpát-medencében, tágabban egész Közép-Európában. Ezt a sorsközösséget figyelmen kívül hagyva csak egymás tragédiáit idézhetjük elő, a másikkal szembeni káröröm pedig múlékony.

Mi ezt beláttuk, és egy új korszakot akarunk nyitni a XXI. században, ami az "együtt sírunk, együtt nevetünk" életfelfogására épül fel. Szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy nem egymástól, hanem a mindannyiunk nemzeti önazonosságát és szuverenitását eltörölni akaró erőktől van félnivalónk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!