hirdetés
lakas_hitel-1000x554.jpg

CSOK-hitelt és babaváró hitelt sem kaphat az, aki rajta van az adóslistán

Szakértő mondta el, mire számíthatnak azok, akiknek régóta fennálló törlesztenivalójuk van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.


hirdetés

Nagy az érdeklődés a július 1-től igényelhető babaváró hitel iránt, ezért sorra merülnek fel a kérdések ezzel kapcsolatban. Azt már korábban megírtuk, hogy mi kell ahhoz, hogy jogosultak legyenek a párok, melyik banknál milyen feltételek mellett lehet igényelni a támogatást.

Azt viszont talán sokan nem tudják, hogy ha van olyan korábbi, még meglévő törlesztenivalójuk, amely miatt rajta vannak a KHR adóslistán, kérhetnek-e babaváró hitelt vagy családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK).

Trencsán Erika Money.hu szakértője a 24.hu érdeklődésére közölte, hogy

a negatív KHR-státusz csak abban az esetben nem probléma, ha kizárólag vissza nem térítendő támogatást, azaz családi otthonteremtési kedvezményt igényel valaki, vagyis önmagában csak CSOK-ot.

A kamattámogatott CSOK-hitelnél ugyanis már kizáró ok a negatív adósstátusz. Sem passzív, sem aktív KHR-státusszal nem lehet CSOK-hitelt felvenni. Ahhoz, hogy megkapják a hitelt, egyik fél, egyik szülő (támogatott személy) sem szerepelhet a listákon. Ha szerepelnek, nem csak a kamattámogatott CSOK-hitel nem elérhető számukra, de a babaváró hitel, piaci lakáshitel vagy személyi hitel sem. Egyetlen bank van, az MKB, amelyik abban az esetben ad piaci lakáshitelt az adósnak, ha legalább 6 hónapja passzív KHR-en van, de ennek okát is szigorúan megvizsgálja. A többi bank semmilyen esetben nem ad KHR-es ügyfélnek hitelt - mondta a szakértő.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orban.jpg

Botrány a parlamentben: Orbán megpróbálta elvenni Hadházy tábláját, amire azt írta: „túl sokat lopott”

Orbán nem tudta elvenni a feliratot, de ekkor kormánypárti képviselők odaléptek Hadházyhoz, hogy megakadályozzák a további tiltakozását, illetve a zászlótartóból kivett zászlóval takarták el a táblát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 21.



Hadházy Ákos egy táblát tartott fel Orbán Viktor napirend előtti felszólalása közben a parlamentben. Orbán Viktor beszéde közben a pulpitusról megpróbálta elvenni a táblát - írja az Index.

Az egyik táblán az állt, hogy "muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott", a másikon pedig ez: "stop propaganda, stop korrupció".

A közvetítésen Hadházy akcióját szándékosan nem mutatták a kamerák, ám Kövér László reakcióját igen, aki arra kérte az ellenzéket, hogy "ne csináljanak cirkuszt a parlamentből".

Orbán napirend előtt köszönetet mondott minden választónak párthovatartozásra való tartozás nélkül, hogy részt vettek az önkormányzati választásokon és közölte: minden polgármesterrel együttműködnek majd, pártállástól függetlenül.

Tordai Bence egy szív-emoji kíséretében meg is osztotta az akcióról készült képet közösségi oldalán.

Orbán nem tudta elvenni a feliratot, de ekkor kormánypárti képviselők odaléptek Hadházyhoz, hogy megakadályozzák a további tiltakozását, illetve a zászlótartóból kivett zászlóval takarták el a táblát.

Később Hadházy is megemlékezett az esetről Facebook-oldalán, ahol azt írja: a parlament "csalással jött létre", és az ellenzéknek házon kívül kell dolgoznia a 2022-es győzelemért.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
orbanv.jpg

Videón, ahogy Orbán el akarja venni Hadházy tábláját

Végül kormánypárti képviselők segítettek Orbánnnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 21.



Hétfőn Hadházy Ákos független képviselő, az LMP korábbi társelnöke egy táblával lépett az országházi pulpitus elé Orbán Viktor beszéde közben. A táblán az állt: „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, majd elővett egy másikat is, ezen pedig az: „Stop propaganda, stop korrupció!”

Orbán Viktornak láthatóan nem tetszett az akció és el akarta venni a táblát, ám az nem sikerült neki, végül kormánypárti képviselők oldották meg a helyzetet hangos zúgolódások közepette.

A videón 7.30-tól érdemes nézni:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kut.jpg

Rákkeltő víz folyik a csapból 85 magyar településen, pedig milliárdokat költöttek rá

A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. október 21.



Az elmúlt években rengeteg uniós forrást költöttek arra, hogy minél kevesebb magyarnak kelljen rákkeltő vizet innia, de a fejlesztések nem mindig jártak sikerrel, írja a G7 hozzátéve, hogy a KHS adatai szerint 85 magyar településen haladja meg a víz arzéntartalma a határértéket.

KSH közelmúltban jelentette meg a Környezeti helyzetkép, 2018 című kiadványát, ezen látható, hogy 85 olyan település van, ahol a víz arzéntartalma még mindig meghaladja az egészségügyi határértéket. Az aggasztóan magas szám még nem minden: a 85-ből 70 olyan település van, ahol már régen befejeződött a fejlesztés, ám az arzéntartalom még mindig nincs a határérték alatt.

Sok pénzt ment el a projektekre:

44 milliárdot fordítottak az ivóvíz minőségének javítására, ebből 17 milliárd került oda, ahol az intézkedések ellenére szennyezett a víz.

A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia. Az arzéntartalmú víz fogyasztása évtizedes távlatban növelheti néhány ráktípus (bőr-, hólyag-, tüdő- és veserák) kialakulásának kockázatát.

Itt látható a KSH által készített térkép:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
purple-690724_960_720.jpg

Látványos csillaghullás lesz hétfő éjjel: érkezik az Orionidák meteorraj

Érdemes figyelni, ugyanis csúcsidőszakban óránként akár 15-20 hullócsillag tűnhet fel az égbolton.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. október 21.



Az Orionidák meteorraj okozta csillaghullás csúcspontja minden évben október 21-22-re esik, idén éppen hétfő este, éjfél körül lesz a leglátványosabb a jelenség, akkor lesz érdemes figyelni az égboltot. A Vega Csillagászati Egyesület honlapja azt írja: november 7-ig bármelyik éjjel esélyes, hogy láthatunk hasonlót. Csúcsidőszakban óránként 15-20 hullócsillag tűnhet fel az égbolton – teszik hozzá.

Ahhoz, hogy jól lássuk a jelenséget, érdemes egy sötét, lehetőleg városon kívüli helyet keresni, és jó 20 percet várni, mire szemünk alkalmazkodik a sötéthez.

A napokban látható meteorraj a Halley-üstökös után a Naprendszerben hátramaradt törmeléknek köszönhető.

Az üstökös 75 évente szeli át a Naprendszert, a hátrahagyott törmelék pályáját pedig a Föld Nap körüli útján minden évben kétszer keresztezi: októberben és május elején - írja a Forbes.

Legutóbb 1986-ban járt a Naprendszerben, legközelebb 2061-ben lesz látható.

Távcsövet nem érdemes használni, hiszen az efféle eszközökkel csak az égbolt egy kis részét láthatjuk, míg a meteorok bárhol felbukkanhatnak.

Mint megírtuk, ezen a héten is folytatódik a vénasszonyok nyara, így esélyes, hogy túl sok felhő sem zavarja meg ma este az égbolt pásztázását.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!