hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Csodaszép naplemente volt a Velencei-tónál – mintha egy rajzfilm elevenedett volna meg
Mintha egy mesefilm készítői festették volna le, olyan volt a március eleji késő délután a csendes, békés vidéken.
Fotók: Harmath Beáta - szmo.hu
2019. március 11.


hirdetés

Csodaszép vidék hazánk harmadik legnagyobb tava, a Velencei-tó vidéke. Itt található a Velencei-tavi madárrezervátum is, amely a nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében is szerepel.

A tó partján régen szinte háborítatlanul éltek a vízimadarak. Mostanra a turizmus, a hétvégi házak a vízimadarak fészkelő területét a tó területének nyugati sarkába szorították vissza. Ezt a nyugati részt 1958-ban nyilvánították védett természeti területté, és 1989-ben került a védett területek közé.

Az öreg nádasok legfontosabb fészkelő madarai a nagy kócsag, a kanalasgém, a búbos vöcsök, a kis vöcsök és a nyári lúd. Természetvédelmi szempontból a legjelentősebb az eredeti lápi vegetáció, az úszóláp fenntartása, védelme. Kiemelten védett növénye ennek a lápi vegetációnak a hagymaburok és a tengermelléki káka.

A jó időben érdemes ellátogatni és felfedezni ezt a tájat is. Ha pedig a naplemente is ott ér, akkor ilyen csodás látványban lehet részetek.


KÖVESS MINKET:





Elfogták a pónitolvajokat - egy padláson találtak rájuk
A két férfi egy pestszentlőrinci tanyáról vitte el az alig egy hónapos csikót és néhány szerszámot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 10.


hirdetés

A vecsési járőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint Budapest XVIII. kerületéből elloptak egy pónilovat.

A két férfi március 4-én az esti órákban bement egy pestszentlőrinci tanyára, ahonnan szerszámokat és egy lovat is elloptak. A XVIII. kerületi nyomozók pár napon belül Dányon megtalálták a jószágot és visszaadták a tulajdonosának.

A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki a két gyanúsítható férfira, majd a 22 éves Sz. Ádámot és a 20 éves K. Kevint március 9-én az esti órákban

Vecsésen, egy ház padlásán elfogták

és előállították őket a Monori Rendőrkapitányságra.

A nyomozók Sz. Ádámot és K. Kevint gyanúsítottként hallgatták ki, velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást lopás vétség miatt - írta a Police.hu.


KÖVESS MINKET:




Szélvihar miatt éjszakára sárga, hétfőre már több megyében narancs figyelmeztetést adtak ki
Lesz, ahol a 95 km/h-t is meghaladó széllökésekre kell számítani.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 10.


hirdetés

Hétfőre virradó éjjel heves szélrohamok jöhetnek, a középső megyékben narancssárga figyelmeztetés érvényes. A vasárnap esti óráktól ismét erőre kap a szél, mely az éjszaka folyamán egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és tovább erősödik. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben (elsősorban a magasabb csúcsokon), a főváros térségében, a középső tájakon és északnyugaton is kialakulhat szélvihar,

a legerősebb széllökések akár a 80-90 km/h-s értéket is meghaladhatják.

Ez a szélvihar még a hétfő délelőtti órákban is kitart, majd délután már veszít valamelyest erejéből, viszont élénk, erős lökésekre még ekkor is számítani kell. Ugyanakkor ezzel az északnyugati széllel hűvösebb légtömegek érkeznek térségünkbe - írta az Időkép.

A met.hu tájékoztatása szerint vasárnap néhol 95 km/h körüli széllökések is valószínűek. A magasabban fekvő helyeken ennél akár jóval erősebb szél is fújhat.

A viharos szél miatt sárga figyelmeztetést adtak ki vasárnap éjfélig Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád megyére.

A legerősebb szél késő estétől hajnalig valószínű, ezt követően fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.

Hétfőn napközben inkább már csak néhol (főként Észak-Dunántúlon) lehet 60-65 km/h körüli széllökés. A front előtt vagy a fronton egy-egy zivatar is létrejöhet. Hétfőn délután az ország északnyugati felén a záporokhoz (jégdara záporokhoz) viharos (60-75 km/h) szél, néhol zivatar társulhat.

Hétfőn szinte az egész országban figyelmeztetés van érvényben, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben narancs, a többiben - Vas, Zala és Baranya kivételével - sárga.


KÖVESS MINKET:





Fák dőltek ki, jelentős késések várhatók a vonatközlekedésben
A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon hosszabb menetidőkre kell számítani.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 11.


hirdetés

Több vonat kimarad a menetrendből, de ahol elindulnak a vonatok, ott is nagy késésekre kell számítan a Dunakanyar menti vasútvonalakon a viharban kidőlt fák miatt.

Van, ahol egyáltalán nem jár a vonat, de pótlóbuszt sem tudnak biztosítani - írta meg a hvg.hu. A lap szerint a Rákosrendező-Fót-Vácrátót közötti szakaszon szünetel a vonatközlekedés, nincs áram a felsővezetékben, mivel több helyen a vezetékre lógó ágak okoznak zárlatot. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon emiatt jelentős korlátozásokkal és hosszabb menetidőkkel kell számolni.

A Budapest-Vác-Szob vonalon Vác és Göd között csak az egyik vágányon van vonatközlekedés, mert kidőlt fát távolítanak el. Az elővárosi vonatok közlekedésében emiatt jelentős korlátozások és hosszabb menetidők várhatók, több vonat kimarad a menetrendből hétfőn reggel.

A Vác-Balassagyarmat vonalon is fák dőltek a sínekre Nagyoroszi és Drégelypalánk között, ezeket azonban hajnalban sikerült eltávolítani - írta az MTI.

Nyitókéünk illusztráció


KÖVESS MINKET:




Kábítószerezhetett a meggyilkolt szekszárdi kislány gyilkosa - állítja a gyerek édesapja
A család elmondása szerint a gyanúsított a kislánnyal és velük élt egy házban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 11.


hirdetés

"A gyilkosság óta egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egy hónapja az édesanyám halt meg, most pedig a lányomat veszítettem el" – mondta a Blikknek a kislány édesapja. A gyászoló férfi szerint lányát halálra verték egy vascsővel. A Blikk szerint azt állította: a gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi sokszor kábítószer hatása alatt volt. A végzetes délutánon az otthonuktól csalta el a gyermeket.

A kislányt március 8-án kezdték keresni, miután nyoma veszett. Végül egy patakban találták meg a holttestét.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rövid időn belül előállítottak egy 19 éves szekszárdi férfit. A gyilkosság elkövetésével meggyanúsított férfi részleges beismerő vallomást tett.

A család elmondása szerint a gyanúsított a kislánnyal és velük élt egy házban. A gyilkosság óta rendőrök vigyázzák az utcát, a gyilkos családja és a gyászolók között pattanásig feszült a helyzet - írta a Blikk.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x