hirdetés
csanyifo.jpg

Csányi Vilmos: az egyszemélyes közösségek felé tartunk

A család felbomlásáról, a hazai közösségek válságáról és a megoldásokról is kérdezzük a magyar etológia atyját.
Jásper Ferenc interjúja - szmo.hu
2014. november 02.


hirdetés

A dolgozószobájában fogad az író-etológus professzor, rengeteg könyv között, és egy Janka névre hallgató pumi-husky egyéves keverék próbál velem azonnal barátkozni. Kicsit még nevelésre szorul, de azt gondolom, a legjobb kezekben van...

– Az állatoktól haladjunk az emberek felé, vagy fordítva?

– Ne gondolja, hogy az a fontos, miben hasonlítunk az állatokhoz. Köztudott, hogy nagyon sokban, az ember és a csimpánz génállományában mindössze 1,5 százalékos a különbség, sokáig lehetne sorolni a hasonlóságot. Én sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy miben különbözünk, különösen, ami a viselkedést illeti. A nyelvet, az absztrakciós képességet, a közösségformálás adottságát, a fantáziát és még sorolhatnám.

– Mindenki tisztában van ezekkel az emberi értékekkel?

hirdetés

– Akik politikai vezetésre vállalkoznak, meg kellene érteniük azt, hogy miképp függ össze az emberi természet és a kultúra.

Az ember veleszületett képessége az, hogy rendszerszervező képessége van, azaz képes arra például, hogy közösségeket hozzon létre. A közösségeket három dolog tartja össze: tagjaik közös akciókat szerveznek, vannak közös hiedelmeik, és közös szociális konstrukciókat alkotnak. Amennyiben ez a három dolog megvan, létrejön egy negyedik – a közösséghez való hűség. Ez így együtt már kultúrát hoz létre. Természetesen az, hogy milyen közösségek, milyen kultúrák jönnek létre, abban óriási variabilitás van, de az a tulajdonság, hogy ezek létrejöjjenek, hogy ebben a folyamatban részt vegyünk, mindannyiunkban megvan.

Névjegy

Csányi Vilmos etológus, humánetológus, az állati és az emberi viselkedés első számú hazai szaktekintélye. Prima Primissima és Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúciókérdései.

1958-ban vegyészként diplomázott az ELTE-n, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézete munkatársa lett. 1973-ban visszatér az ELTE-re, ahol felkérik, hogy szervezze meg a Természettudományi Kar magatartásgenetikai laboratóriumát. Később ebből nőtte ki magát az etológia tanszék, amit egészen 2000-ig vezetett. A mai napig etológiát, humánetológiát, magatartásgenetikát és rendszerelméletet oktat.

– Az mindegy, hogy egy közösség mekkora?

– Egyáltalán nem. A közösségek méretének van biológiai optimuma, egy emberpár, vagy leginkább a család. De úgy tűnik, jól működő közösségeket hozhatnak létre 30-40 főből is. Az emberben olyan erős a közösség utáni vágy, hogy valamiféle kötődés kialakulhat milliós létszámnál is, mint a nemzet vagy akár Európa. A közösséghez tartozás érzése pedig változó erősségű, a hűségfaktor, az önérdek feláldozásának értéke szintén. Egy százas skálán is lehetne ábrázolni, jobbára persze valahol az alsó tartományban mozogna.

– Egy cég nevezhető közösségnek?

– Nem, az más, inkább szervezetnek nevezném. Van, amiben hasonlít hozzá, de például célja van, azért hozták létre, hogy profitot termeljen, a terepe a piac. A közösség másképp jön létre, másképp működik.

"
Ráadásul a piac az egy szubkultúra, a társadalomnak csak egy szelete.

Sosem értettem egyet azokkal, akik szerint verseny és a piac mindent megold, az ember életében a verseny, a győzelem a fő hajtóerő. Annak idején volt is egy vitacikkem erről, azokról a csirketenyésztőkről írtam, akik a verseny következtében végül sokkal kevesebben maradtak a piacon, sokkal hatékonyabban, többet termeltek, mint korábban, tehát a verseny látszólag hasznos volt, mivel azok maradtak talpon, akik a legtöbb csirkét tudták tenyészteni. Na de ez csak egy szempont. Mi lett azokkal, akik kihullottak a versenyből, az ő sorsuk mi lett? Pénzt, egzisztenciát tettek fel erre, végül mégis elbuktak, velük mi lesz? A piac és a verseny nem az élet értelme – fontos, mint ahogy a vásárlás is az, de önmagában nem nagyszerű.

csanyi

– Amerikában pedig egy társadalom épül erre, hogy nem baj, ha elbuksz, kezdd újra, másban jobb leszel.

– Én éltem egy ideig az USA-ban, vannak nagyon élhető helyek New Yorktól San Franciscóig. De főleg vidéken vannak borzalmas helyek, ahol nem épp a könnyű újrakezdésről szól az élet.

– Amit mondott, pesszimistán hangzik. Ön szerint szétesőben vannak ezek a kultúrák, ezek a közösségek?

- Igen, ez egy érzékelhető folyamat, ahogyan

a kultúrák kisebb közösségekre esnek szét. A politika pedig azzal él vissza, ami minket összeköt. Amikor nemzetről, országról beszélnek, arról, hogy miben vagyunk egységesek. Hát, sokszor még a nyelvben sem, pedig ez az, ami a legtöbbünket összeköt azért.

– Azért jobbára az oktatás felel meg az értelmiség, nem?

– Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak a közoktatásban a központosítást. A közösségi összetartozás érzését erősítendő a gyerekeknek hasonló kategóriákon, hasonló utakon kell keresztülmenniük. Az előző rendszer például a szlogenjei ellenére erősen közösségellenes volt. Hadd említsek egy példát: a hatvanas években a házak alagsorában rengeteg fűtött, ám kihasználatlan helyiség volt. Egy idő után az emberek észrevették, hogy ezek kiválóan alkalmasak különféle klubok helyszínéül. Viszonylag gyorsan mintegy 2000 klub kezdett működni az országban. A hatalom egyáltalán nem tudott mit kezdeni velük, pedig teljesen ártalmatlanok voltak, egyszerűen valami értelmes dolgot akartak csinálni együtt az emberek. Be is tiltották őket sorban. De azt se szerették, ha a KISZ alatt akartunk volna valami értelemeset létrehozni.

– A családok felbomlása mióta tart?

– Nagyon régi folyamat. Még az ipari forradalom volt az, amely elkezdte szétbontani őket. Eleinte együtt dolgozott a család, aztán hazaküldték a gyerekeket és a nőket, mondván, hogy nem valók a munkahelyre.

"
A vállalat ritkán családbarát szervezet.

De mondok egy másik példát. Egy céget meggyőztek arról, hogy engedjék be a kutyákat a vállalat területére. Több dolgot is mértek, de a legfontosabb az volt, hogy jelentősen csökkent a konfliktusok száma. Sőt, amikor a kutyák elmentek már, még utána is sokáig alacsony szinten maradtak.

– Mi befolyásolhatja még a közösségek kialakulását?

– Ausztriában egy urbánetológiai intézet kutatása nyomán az derült ki, hogy nem mindegy, hogy vannak a lakóházak elrendezve. Egy lakóparkban nagy volt a fluktuáció, jöttek-mentek az új lakók, a legtöbbjük hamar továbbállt. Ekkor más elrendezést javasoltak az építtetőknek. Itt ugyanis a házak izoláltak voltak, külön kijárat, kapu, kert, a lakók nem ismerték egymást, még a közvetlen szomszédokat se, a gyerekek nem játszottak együtt. A következőt már úgy építették meg, hogy nagy, közös kert volt, több háznak volt közös bejárata, volt hely a közösség kialakulásának.

– Van, aki ettől hideglelést kapna...

– Elhiszem. De mégis formálja a közösséget. Egy nagyon jó leírást olvastam arról, hogy cigány közösségek hogy építkeznek, ha hagyják őket úgy, ahogy maguk rendeznék el a házaikat. Úgy építik meg őket, hogy az ajtók egy közös térre nyíljanak.

Az asszonyok korán reggel kimennek ide, és tíz percig ordenáré módon szidalmazzák egymást, majd mintha mi sem történt volna, megy tovább a nap, és csodák-csodája, a nap további részében már nincsenek konfliktusok.

Japánban egy cég bevezette azt, hogy a főnök vagy főnökök képét egy messze lévő helyiségben, mondjuk a folyosó végén a wc-ben helyezték el. És ott lehetett velük kiabálni, mi több, le is lehetett köpni őket. Így is lehet konfliktust kezelni, vagy megelőzni.

csanyilapos

– Sokan mondják, hogy szerte a világon atomizálódnak a közösségek. Miért?

– Említettem, hogy az ember közösségformáló készsége nem tűnik el. A mostani világ azonban olyan, hogy 50-féle helyre kell mennünk hivatalból, és egyik sem közösség. Cég, iskola, posta, bolt, ezer más hely.

"
Megjelenik az egyszemélyes közösség. Majd én kiválasztom magamnak az akciót, a hiedelmet, majd én hűséges leszek magamhoz.

Az egyszemélyes közösségek populációját láthatjuk most.

Nagyon izgalmas, hogy például az interneten egy-egy érdekes dolog, egy mém miért terjed olyan megállíthatatlanul gyorsan. Épp ezért: az egyszemélyes közösségeken söpör végig, nincsenek közösségek, amelyek megállítsák.

– Épp akartam kérdezni, hogy az internet mennyire közösségformáló. Mi is egy közösségi oldalon tesszük közzé ezt az interjút.

– A közösségképzés adottság – az ember olyan, ha ezt megpiszkálják, akkor reagál rá. Azonban az igazi közösségek kialakulásához több generáció kell. És jóval erősebbek is a kötelékeik. Az internetes csoportok nem ilyenek. Ha hasonlítanom kéne valamihez, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint az ételhez képest a csipsz. Az éhség elűzéséhez az kell, hogy megteljen a gyomrunk, emelkedjen a vércukorszintünk, és rágjunk. Csipszet is rághatunk egész este... Ráadásul a virtualitás miatt sokszor nem valódi emberekkel futunk össze. Sok chatszobában már 15-20 százalékban programok vesznek részt a társalgásban.

– Miért okozhat mégis függést?

– Sok minden okozhat függést. A futás, a vásárlás, a munka. Közös bennük, hogy ha megakadályozzák, elvonási tünetek lépnek fel, mert agyi endorfin termelődik, és ez megszűnik. Ez is hasonló. Tudja, mennyit néznek a magyarok tévét? És hol állunk ezzel a rangsorban?

– Sokat és elöl? Szerintem 5-6 órát biztosan...

– Igen. És van egy populáció, amely voltaképp az összes szabadidejét a tévé előtt tölti. Ez veszedelmesen hangzik, de nézhetjük más szempontból is. Minden kultúrában megjelenik valami olyan forma, amely leköti az aktív korosztályok fölös energiáit – ilyen például Indiában a jóga.

– Azt akarja ezzel mondani, hogy nálunk ez a tévézés?

– Pontosan. És egyre inkább majd az internet. Előttem van az a képsor, amelyen egy rendőr ezekkel a szavakkal küld haza egy utcai verekedésnél egy fiatalt: menj haza a tévé elé!

"
A nyugati társadalom az agressziót – amely egyébként jelentősen lecsökkent az evolúció során – úgy vezeti le, hogy az embereket beülteti a tévé elé.

– De hát a médiát épp azért szokták bírálni, mert sok erőszakot ad.

– A híradó, a filmek azt mutatják be, hogy milyen lehetne a világ, ha erőszakos lenne. Ezzel ültetik oda az embert a tévé elé. Kérdés persze az, hogy ez a kultúra ad-e választ azokra az alapkérdésekre, hogy honnan jövök, hová megyek, ki vagyok? A görög drámák vagy Shakespeare az agresszió és az erőszak gyakori ábrázolása mellett azért válaszoltak erre is...

"Az ember az egyik legbékésebb állat"

"Ha mondjuk egy városi buszt 150 felnőtt, egymást nem ismerő csimpánzzal töltenének meg, a végállomásra már valószínűleg egyik sem érkezne meg élve. Ilyen mértékű zsúfoltságot nem lennének képesek agresszió nélkül elviselni, és ekkora tömegben agressziójuk tömegverekedéssé és gyilkossággá fajulna. Sokan úgy érzik, éppen a média hatására, hogy állandó agresszív fenyegetettségben élnek, és életük tele van agresszióval. Ez azonban csak a látszat, a média csalása. Az ember az egyik legbékésebb állat, az agressziós cselekedetek száma naponta, egy főre számítva egészen biztosan az embernél a legalacsonyabb a primáták között."

Csányi Vilmos: Az emberi természet

– A politikának milyen a viszonya a kultúrához?

– A politika nem más, mint erőforrás-elosztási mechanizmus a kultúrán belül. Egyelőre az elosztásra nincs tökéletes megoldás. Egyenlően ugye, nem lehet, ez már eddig is szörnyűségekhez vezetett, a kapitalizmusban pedig a hatalmat kontrollálják csak, az anyagi egyenlőtlenségeket nem. Az egyik verzióban a hatalom szerez egyre nagyobb anyagi lehetőségeket magának, a másikban pedig a pénzen lehet hatalmat vásárolni. Az a rendszer optimális, ahol az anyagiak és a hatalom elosztása egy közepes szinten valósul meg. Én azt hiszem, hogy technikailag az megvalósítható, hogy a legalsó rétegek is megkapják a létminimumot.

– Azért egyre több helyen megkapják, nem? A történelem korábbi korszakaihoz képest legalábbis.

– Érdekes, hogy ma már egyre többször fordul elő az, hogy nem engedjük éhezni a világ másik felén élő embertársainkat, akikhez pedig tulajdonképp semmi közünk nincs. Segélyszállítmányok kelnek útra, akciók, kampányok zajlanak több ezer kilométerre élő emberek megsegítéséért.

"
Kiderült mára, hogy a globalizáció egyik eredménye az, hogy van olyan, hogy emberiség.

Ez egyfajta kulturális evolúció. A törzsi felfogástól eljutottunk az emberiséghez tartozás ideájáig. Hogy hétmilliárd ember egy fajt alkot, globális közösséget.

– Ez együtt jár az emberiségnél kisebb közösségek felbomlásával?

– A nemzetállam eszméje már rég bomladozik, mint ahogy más közösségek is. De ezt a folyamatot látjuk az Európai Unió kontra tagországok vitában is. Ha emlékszünk a tanulmányainkra, az archaikus közösségben 3-4 család állt össze egy bandává, ezek aztán egy törzset alkottak. Rájöttek, hogy felesleges ötszázan jelen lenni egy gyűlésen, ahol döntenek valamiről, elég, ha küldötteket delegálnak, akik képviselik az érdekeiket. De ők a saját, a család és a törzs érdekeit is képviselik egyszerre, így az egyeztetés bonyolódik, alkalmi vagy erősebb szövetségek köttetnek, majd felbomlanak. De ez egyébként nemcsak a közösségekben, a szervezetekben is végbemegy.

photo

– Magyarország merre tart a közösségek szerveződésében?

– Nem jó irányba. Az egyszemélyes közösségek populációja irányába. De, mint az elején említettem, a közösségellenes politika nem most kezdődött...

– Ha három dolgot kéne mondania, amely a jó irány felé fordítaná az országot, melyek lennének azok?

"
Az alapfokú oktatás javítása, az alapfokú oktatás javítása, az alapfokú oktatás javítása.

– Ennyire ezen múlna minden?

– Igen, azt hiszem. Nézze, annak idején, a nyolcvanas években Finnországban – amelyet mindig az oktatásáért dicsérünk, és valóban a finn diákok a nemzetközi összehasonlításban is rendre az élen végeznek – a gazdaság válságjelenségeket kezdett mutatni. A kormány rögtön nem tudta megmondani, mi az oka a csökkenésnek, és így azt sem, hogy mi a megfelelő lépés, de mindenesetre úgy döntöttek, hogy az oktatásra jutó költségvetési pénzt megemelik 40 százalékkal. Abból baj nem lehet.

– Értem. De ha még említene két területet...

– Az oktatás olyan, hogy nemhogy azonnal, de még 5 év múlva sem hoz látható eredményeket. 20-30, de akár 40 év is eltelik, mire beérnek a változtatások. Nos, ez lenne a másik, amit érdemes lenne megtanulnunk: hogyan lehet hosszú távra, akár 40 évre vagy még többre előre gondolkodnunk.

– Nehezeket kér... Mi lenne a harmadik?

– Az ausztrál egészségügyi rendszer átvétele. Akár egy az egyben. Azt ugyanis ne várjuk, balgaság is lenne, hogy mindenkinek egyenlő esélye lesz a gyógyulásra. Ilyen sohasem lesz. Ausztráliában úgy működik az egészségügy, hogy a biztosítást mindenki fizeti, de csak alapellátásra jogosult. Ha ennél többet akar, akkor pluszban kell fizetnie. Mondjuk, ha gyors műtétet akar, mert minden héttel vagy hónappal csökken a gyógyulás esélye, akkor eldöntheti, hogy megéri-e neki várni, amíg sorra kerül az alapellátásban, vagy kifizet 100-1000 dollárt, és másnap megműtik. Egyszerű és működik. Ilyen ugyanis viszonylag kevés esetben fordul elő az életünkben. A vizitdíj viszont, amelynek nagy részét visszatéríti a biztosító, arra való, hogy csökkentse a látogatószámot. Ezt itthon nem hangsúlyozták eléggé. Ausztráliában is kísérleteztek azzal, hogy változtassanak rajta, de emelkedett a látogatószám. Visszaálltak arra, hogy el kell menni visszaigényelni a pénzt a biztosítóhoz, és rögtön megint lecsökkent. Ez is ilyen egyszerű. Az emberek nem szeretnek kétszer sorban állni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hajtovadaszat.jpeg

„Gusztustalan vagy, és az egész generációd is!” – neked is szólt már be nyugdíjas egy járművön utazva?

Kinek kell felállnia, kit illetnek meg a helyek, ki nem tisztel kit? Hogyan reagáljunk, ha leüvöltik a fejünket a villamoson? 110 fiatal mesélt nekünk ezzel kapcsolatos élményeiről.
Gubán Mária; címkép: Unsplash - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Ezúton szeretném megjegyezni, hogy nekem is van nagymamám, továbbá még sok idős embert ismerek, akik feltétlen szimpátiámat élvezik. Sosem lennék tiszteletlen senkivel, aki nem teszi indokolttá a saját viselkedésével. A következő cikk és kutatás humorosan, de tanulságosan szeretne megközelíteni egy igenis létező társadalmi jelenséget, és elindítani egy folyamatot, hogy ennek véget vessünk.

„Nemcsak rusnya vagy, hanem ostoba is! (...) Látsz még mást, aki felrakja a lábát? (...) Az ilyen dögök, mint te nem érdemelnek rendes hangnemet. Rosszul vagyok az ilyenektől! (...) Igen, ocsmány vagy!”

Szakítja félbe a könyvem a jól szituált nyolcvanas hölgy. Először fel sem fogom, hogy hozzám beszél, mert csak maga elé szórja szitkait.

Most már csak azért sem veszem le a lábam - arról a részről, amihez emberi test még sosem ért - pont jól alátámasztja a könyvemet, de azt azért elmondom neki, hogy elég szégyenletes, ahogy viselkedik.

Gúnyosan mosolyog rám végig. Elégedetten pislog masszív kötőanyagtól terhes szempilláival, most aztán jól megsemmisített.

hirdetés

Rettenetesen érzem magam hazafelé, felhívom a legjobb barátom. Ő elmeséli, hogy vele is történt hasonló. Akkor egy idős hölgy elhordta mindennek, mert nem adja át a helyét egy apukának és kisgyerekének. Az apuka persze később is udvariasan visszautasította a felajánlott helyet. Mikor fáradt legjobb barátom a saját megállójához ért, és le akart szállni, már a peronról rángatta vissza a törékeny hölgy, hogy búcsúzóul még közölje vele, mennyire gusztustalan ő is meg az egész generációja.

Megfogalmazódott a fejemben, hogyha egy jelenség rövid időn belül, eltérő helyeken és szereplőkkel kétszer is megismétlődik, akkor van rá esély, hogy az esetek gyakorisága ennél sokkal nagyobb. Ezért egy – tudományos igény nélküli – kutatásba kezdtem, hogy felgöngyölítsem, vajon igazam van-e, és tényleg meglepő méreteket ölt az idősek tömegközlekedési eszközökön elkövetett, fiatalokat célzó ámokfutása. Az eredmény döbbenetes.

Két hét alatt 110 ember válaszát sikerült összegyűjtenem. Hirtelen mindenkinek volt egy sztorija, amit olyan rég tartogatott, hogy most muszáj volt megosztania.

A jelenség maga

A válaszoló fiatalok 90%-át vegzálta már időskorú személy tömegközlekedési eszközön. Legalább felüket nem csak egyszer. Az atrocitások legfőbb helyszíne a busz, itt történik az esetek több, mint fele. A villamos a második leggyakoribb csatatér. Ennek oka lehet, hogy a busz sokkal labilisabb közlekedési eszköz, sokkal kiszolgáltatottabb az útviszonyoknak, így ott létfontosságú lehet ülőhelyhez jutni, a túlélésért folytatott küzdelemben pedig az eszköztárak is bővülnek.

Aki nem élt még át hasonlót, valószínűleg felhördül – mi ez a hülyeség? Kit érdekel, miért kell foglalkozni ezzel, miért nem lehet csak a másik irányba fordulni, ráhagyni? A helyzet nem ilyen egyszerű. A válaszadók 30%-a kifejezetten szörnyen érezte magát egy ilyen harmadik típusú találkozás után, 26%-ukat valamennyire felkavarta, és csak 15% volt képes teljesen elengedni. És valljuk be, senkinek nem esne jól munkába igyekvés vagy egy fárasztó nap után haza döcögés közben, vagy úgy egyébként soha, ha minden előzmény nélkül, minősíthetetlen stílusban leüvöltik a fejét.

De nézzük a konkrét eseteket!

„Az az én helyem!”

A nyugdíjas – feng shui értelmében találhatók a tömegközlekedési eszközön olyan pontok, melyek megfelelőbbek az ülésre, mint mások. Több válaszadóval megesett már, hogy a busz tucatnyi szabad helye közül a bizonyos leülni vágyónak pont az kellett volna, amin épp az áldozat ült.

Általában az sem okoz gondot, ha az ülő lába feltűnően be van gipszelve, fáslizva, de még a várandós nők is megkapják a kellemetlen konkurenciának járó megvető pillantásokat. Gyakori érv az „ez az én helyem!” és az „én mindig itt ülök!”. Ha a kiszemelt ilyenkor nem adja fel rögtön a helyét, és az elveit, akár félórás mantrát is vonhat a fejére. Előszeretettel hangoztatott sérelmek a „ribanc”, a „kurva” és a „buzi” is, a címzett társadalmi nemétől függően. A repertoár az utóbbi idők közéleti hatásaira bővült.

A „migráns”, a „zsidó” és a „libsi” is felkerült a gyakran ismételt szidalmak listájára. Az idősek és fiatalok harca tehát egyértelműen áthelyeződött a politikai térbe.

Az igazán elszántak nem riadnak vissza a fizikai kontaktustól sem. „Rám dobta a mellettem lévő ülésről a táskámat, majd levágta magát mellém. Ezután egész úton panaszkodott, hogy hogy képzelem én ezt, ő egész életében focizott, és tönkrement a térde...” Idézi fel az egyik fiatal interjúalanyom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nemzeti-alaptanterv-arany-janos-walesi-bardok-tanar-1000x666.jpg

„A walesi bárd az, amivel a húst daraboljuk?” – ilyen volt irodalomórát tartani hatodikban

'Amikor megkérdeztem tőlük: ti képesek lennétek meghalni azért, amit nagyon szerettek? – na, csak akkor lett néma csend.' Egy tanár beszámolója a NAT-tól és a valóságról.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

A napokban elém került az új Nemzeti Alaptanterv sok vitát kiváltó, irodalommal foglalkozó része. Egykori tanárként (pár hónapja hagytam ott a pályát) végigfutottam az írók, költők listáján, akiket ugye meg kéne tanítani a 12-ik évfolyamig. 126 (százhuszonhat) szerzőről beszélünk. A szám már önmagában elborzaszt minden érző szívű – és egyáltalán, gondolkodó – embert, de én most nem erről szeretnék beszélni.

Inkább elmesélek EGYETLEN irodalomórát. Én tartottam, helyettesítő tanárként, egy húsz fős, hatodikos osztálynak, egy minden szempontól sikeresnek számító, jó nevű, budapesti általános iskolában.

A kollégám, aki helyett bementem, lelkiismeretes, nyomtatott óravázlatot hagyott nekem. Arany János: A walesi bárdok. Bár van magyar szakos diplomám, addig főként angolt tanítottam, irodalmat keveset. Tehát viszonylag "szűz kézzel" nyúltam a témához. Miközben az órára készültem, és magam is többször átrágtam a híres, egyébként gyönyörű balladát, először az döbbentett meg, hogy pedagógiai szemszögből milyen elképesztően nehéz.

"Mit keres ez a vers tizenkét éves gyerekek tananyagában? Még gimiben is csak csínján merném bedobni" – töprengtem. És a vers szövegére és értelmezésére van összesen negyvenöt percem???"

De mit volt mit tenni, ez volt a feladat, bementem. Az osztályteremben húsz hatodikos tombolt, ez volt az ötödik órájuk aznap. Hárman a pad tetején ugráltak, ketten egy mobiltelefonért verekedtek a terem közepén. Bár én újdonságnak számítottam, így is körülbelül hét-nyolc perc, könyörgéssel fűszerezett ordítozásba telt, amíg egyáltalán leültek valahova, és úgy-ahogy elkezdtek figyelni.

hirdetés

Bár a kiabálástól reszelt a torkom, hangosan felolvastam nekik a vers címét, és fel is írtam a táblára. Kérdeztem, hogy a "walesi" és a "bárdok" szavak közül melyiket nem értik. Rázták a fejüket: egyiket sem. Egy cingár kissrác lelkesen kikalimpált a padból: "A bárd az a balta-féle, amivel a húst daraboljuk, nem?" Iszonyatos röhögés, hogy akkor most baltás gyilkosokról fogunk tanulni (volt, aki a Fűrész című horrorfilmet kezdte fennhangon mesélni). Megint öt perc fegyelmezés, két pad között átrepült egy tolltartó, odamenni, elvenni, ki volt, ha még egyszer előfordul, mindkettőnek szaktanári beírás, stb. stb. stb.

Az újra beállt – viszonylagos – csendben elmagyaráztam nekik, hogy a "bárd" dalnokot jelent. Aztán az is, hogy dalnok mit jelent, mert nem értették. Aztán megnéztük együtt a falon lógó, nagy Európa-térképen, hogy hol van Wales.

Az órából ekkor már TIZENHÉT perc telt el, és még mindig csak a címnél tartottunk.

Ezután arra kértem őket, hogy versszakonként olvassák fel a balladát. Én választottam ki az első felolvasót, aki, miután végzett a versszakkal, hangosan átadhatta a szót egy osztálytársának. Na most: A walesi bárdok egy hosszú vers. Harmincegy versszak. A Youtube-on megnéztem róla egy felvételt (még korábban), Sinkovits Imre előadásában. Csaknem öt és fél perc alatt mondta el.

Ezt az öt és fél percet a tizenkét éves gyerekek körülbelül tíz perc alatt tudták összehozni. És nem azért, mert nem igyekeztek. Bár volt némi háttérzaj, figyeltek az éppen fennhangon olvasó osztálytársukra. De, mint említettem, a szöveg NEHÉZ. Olyan szavak vannak benne, mint "tereh" (teher), "ajtó megől", (mögül), "tallóz" (keresgél), "kobzán" (a koboz nevű hangszerén). Ezeket egy ekkora gyerek nem érti. Megkockáztatom, sok felnőtt sem. Beleakadt a nyelvük, természetesen kisegítettem őket, felírtam a szavakat a táblára, elmagyaráztam a jelentésüket.

A lényeg az, hogy mire a végére értünk, a tanórából fél óra odavolt. És amikor visszakérdeztem: "Ki értette, hogy miről szól ez a vers?", teljes tanácstalanság volt a válasz. És én nem tudom hibáztatni őket. Mert egyszeri olvasás után nincs olyan csodagyerek, aki ezt a verset megértené.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
75402139_546545232580659_474519119417311232_o.jpg

„Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok” – Bogdán László az új nemzeti konzultációról

Cserdi polgármestere szerint minden szegregáció káros, és egy cigány ember ugyanúgy szeretheti a hazáját, mint Vona Gábor.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. február 23.


hirdetés

Bogdán László, Cserdi polgármestere a legismertebb cigány közszereplők egyike. Híres markáns kiállásáról, szókimondó fogalmazásáról. Most arra kértük, mondja el véleményét a gyöngyöspatai eseményekről és az emiatt (is) meghirdetett nemzeti konzultációról.

- A bíróság kártérítést ítélt meg a gyöngyöspatai gyerekeknek a szegregált oktatás miatt. Ezzel a kormány nem ért egyet, a kártérítést oktatás formájában akarja kifizetni nekik, sőt, most nemzeti konzultációt indít a témáról. Ön hogy látja ezt a történetet?

- Azt gondolom, itt nem az a kérdés, hogy a bíróság ítélete helytálló vagy nem helytálló. Egy normális országban egy államférfi nem áll ki, és nem beszél hülyeséget. Főleg ebben az érzékeny témában. A cigánykérdés az elmúlt 30 éve Magyarország egyik legkritikusabb szégyenfoltja.

Hozzáteszem, hogy nem vitaindítónak szánom a véleményemet. Én mindig annak mondom el a gondolataimat, aki elfogadja, aki hajlandó azt megfontolni. Nekem soha nincsenek ellenfeleim vagy ellenségeim. Én mindig tisztelem azt, akivel beszélnem kell, nem képzelem azt, hogy én vagyok a világ közepe. Nekem nyugodtan azt is megmondhatja bárki, ha egy cigánnyal baj van.

Igen, a cigánnyal is van baj, de a cigány semmivel sem deviánsabb a többségi társadalom tagjainál.

hirdetés

- Magáról a szegregált oktatásról mi a véleménye?

- Minden szegregáció káros. Akkor jövő héten kizárólag a kékszeműeket nem szabad beengedni az iskolába? Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a kevésbé okos gyerekeket, a rosszabb mozgás-koordinációjúakat, a fekete hajúakat, a körömágy-gyulladásosokat, a pattanásos homlokúakat külön iskolába járatjuk. Sok minden miatt lehetne embereket szegregálni. Mégis csak egyedül a cigányok esetében jut eszünkbe ez a megoldás. Így nem lehet a tehetséges cigány fiatalokat meggyőzni arról, hogy érdemes tanulni. Hogy érdemes jól viselkedni, mert akkor be fognak engedni a szórakozóhelyre. Nem feltételezik, hogy te lopni fogsz. Szomorú ez a helyzet, ami most uralkodik a közbeszédben.

A többségi társadalomban él egy kép, hogy a cigány élhetetlen népcsoport. Kizsákmányoló, semmirekellő, lapáttámasztó világbajnok, egy bűnöző fajta. Ezek a képek sokszorozódnak meg, ezek a képek jönnek felszínre. Versenyeztetünk embereket.

Az élet nem az olimpia, hogy össze kelljen mérni a tudást a nemtudással, a szépséget a nem szépséggel, a tehetséget a tehetségtelenséggel, az emberi jóságot az emberi gyarlósággal.

A nyugatnak megvolt az lehetősége, hogy találkozott mindenféle nációval, és a hosszú évtizedek, évszázadok alatt volt idejük ezeket a nációkat elfogadni. Vagy nézzük Amerikát, a jöttmentek országát, ahová a világ minden tájegységéről özönlöttek az emberek, és mégis együtt tudnak élni. Fekete elnöke volt az országnak.

A mi országunknak mégsem voltak olyan miniszterelnökei, aki kiálltak volna, hogy azt mondják, ne tovább! Nem mutogathatunk bűnbakokra!

- Kívülről nézve úgy tűnik, a cigányság sem egy egységes halmaz. Például találkoztam olyan cigány emberrel, aki önérzetesen mondta, hogy ő rumungró, magyar cigány, és sajnálkozását fejezte ki, hogy a médiában inkább a lováriak jelennek meg.

- Ezek olyan emberek, akiknek nem elég a tányér, hanem meg akarják beszélni, hogy lapostányér, mélytányér, kistányér... A cigányság megítélése Magyarországon egységesen nagyon gonosz. Tíz magyarból kilenc arra vár, hogy a cigány eltűnjön az országból. Nem értem azokat a cigányokat, akik kikérik magunknak, hogy ők nem lovárik, vagy nem rumungrók, vagy nem beások. Magyarországon a megítélésedet nem az fogja javítani, hogy milyen típusú cigány vagy, hanem hogy milyen ember vagy. Mit adsz az országnak?

Azt gondolja magáról a magyar nemzet, hogy ő Európa csúcsa. Mégis, ha meglát egy négert vagy cigányt, a sárga földig mocskolja. A tévében már olyan szintű kérdéseket feszegetnek, hogy lehet-e együtt élni a romákkal.

Nagyon szomorú, ami jelenleg uralkodik a közgondolkodásban. Nagyon keserű és szomorú.

Ott tartok, hogy úgy érzem, a többségi társadalom nem gondol rám emberként.

Félre ne értsenek az olvasók, és ön se, szó nincs arról, hogy én egy büdös, „köcsög” celeb vagyok, aki megengedheti magának, hogy így meg úgy beszéljek, és polgárpukkasztó gondolatokkal terheljem az országot.

Egy dolgot szeretnék: Hogy ne legyen ilyen mérhetetlenül nagy a cigánygyűlölet. Minket is süt a nap, minket is dermeszt a fagy, minket is ver az eső, minket is tép a szél – mégsem értjük egymást.

Ha azt nézzük, mi zajlik a világban – a törökök és a kurdok, a spanyolok és a baszkok, az oroszok és a csecsenek között –, akkor nem lehet azt mondani, hogy a cigányságot még jobban spektrumra kéne venni és azt mondani, hogy a beások korrektek, a kolompárok csibészek, lehet, hogy a rumungrók azok tanultak, lehet, hogy a muzsikus cigányok azok a világ közepe. Nem lehet így címkézni. Van egy népcsoport. A világon 15 millió cigány él. Nincs háttérországunk, nincs, aki mellénk álljon.

Ha én lennék a miniszterelnöke ennek az országnak, akkor bezáratnám az összes állatkertet. Érdemes elgondolkozni, hogy mit üzenek ezzel.

Soha egy állatot nem kérdeztek meg, hogy te kívánsz-e itt lenni velünk. Soha nem kérdezték meg a cigányokat az ötvenes évektől máig, hogy akartok-e jobb helyzetet. Kimaradtunk a földosztásból. Kimaradtunk a privatizációból.

Mi lettünk Magyarországon a mutogatható, olykor-olykor jól kitüremkedő kezdeményezések médiapöcsei.

Nem az kell, hogy engem, Bogdán Lacit dicsérjenek. Erre nincs szükség. Arra volna igény, hogy fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van. Cserdinek ez a feladat jutott, hogy erről beszéljen.

Egy biztos: nem adjuk fel a harcot. 1-1,2 millió cigány él az országban. Ebből 350-400 ezer nem azért él mélyszegénységben, mert ő ott akar kikötni. Csak gondolják végig, miért akarna egy cigány rosszat magának, miért akarna rosszat egy magyarnak?

Mi nem mondjuk senki magyarnak, hogy móri mészáros vagy te is. Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok.

Magyarország nem fekete vagy fehér. Attól szép ez a nemzet, hogy sokszínű. Legyen már színvak ez az ország, és értse meg, hogy nem fogok eltűnni egyik napról a másikra 1,2 millió társammal.

- A közelmúltban Raoul Wallenberg-díjban részesült. Ez talán mégis azt jelzi, hogy azért van szándék a közeledésre.

- Raul Wallenberg-díjat kapni cigányként hatalmas kitüntetés. Ezek a díjak még nagyobb felelősséget tesznek a vállamra, hogy még nagyobb tisztelettel legyek másokkal szemben. Még jobban meghajoljak a szegénység előtt és a nemzet előtt.

- Az vitathatatlan, hogy ma Magyarországon ön az egyik legismertebb roma közszereplő. A sok interjú mellett újabban előadásokat is tart a Tudományos Stand Up sorozatban, olyan nevek mellett, mint Al Ghaoui Hesna, Mérő László, Lang András vagy Szendi Gábor. Miről szólnak ezek az előadások?

- Szerencsés vagyok, hogy ehhez a klubhoz tartozhatok. A felsorolt neveket mind tisztelem és nagyra értékelem.

Nagyon nehéz munka két órán keresztül több száz embert ébren tartani, és olyan aspektusból megmutatni a cigányságot és az együttélés lehetőségeit, amely nem hazugságra épül. Ami nem arra épül, hogy „én hallottam, én gondoltam, nekem mondták.”

Az előadásaim inkább a humanizmusról, az emberközpontúságról szólnak. Meg akarjuk mutatni, hogy nem vagyunk rosszak, nem vagyunk deviánsak.

Én, Bogdán Laci, mint cigányember, ugyanúgy szerethetem a hazámat, mint Vona Gábor. És nem kell hozzá árpádsávos zászlóval felvonulnom, nem kell a kokárdát a mellkasomba szurkálnom. Nem kell mindenféle hungarista és nacionalista logókkal alátámasztani az igazamat.

Hanem egyszerűen csak annyit kérdezek öntől:

Szerethetem a hazámat úgy, ahogy a hazám engem nem szeret?

Bogdán László előadásai

március 10. Szeged, Szent Györgyi Albert Agóra

március 19. Debrecen, Debreceni Művelődési Központ

március 31. Miskolc, MÜHA Művészetek Háza

április 1. Budapest, Kult13.hu

április 2. Tatabánya, A Vértes Agórája

április 24. Veszprém, Agóra Veszprém Kulturális Központ

május 12. Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális Központ

május 14. Győr, Richter Terem

október 7. Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

november 17. Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Központ

További információk itt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hand-1832921_1280-1000x667.jpg

„Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni” – hiába hagyta el, volt partnere folyamatosan zaklatja Brigit, és senki nem segít

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja Brigit. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.
K. U. D. - szmo.hu
2020. február 02.


hirdetés

"Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni. Fröcsögjön a vér. Mindjárt megyek le hozzád. Most indulok" – ez csak egy azok közül az üzenetek közül, amiket Brigi kapott a volt partnerétől.

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.

Brigi januárban megszerezte a távolságtartási kérelmet, amely szerint sem közvetve, sem közvetlenül nem kereshetné a férfi – nevezzük Tamásnak – a lányt. Ennek ellenére még mindig érkeznek a fenyegető üzenetek.

Persze az egész nem így kezdődött. Brigi elmondása szerint nagy szerelem volt az övék. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, Brigi Tamás húgával járt iskolába. Négy évvel ezelőtt találkoztak, beszélgetni kezdtek, a fiú randira hívta. Találkozgattak, összejöttek, idővel össze is költöztek.

"Sokáig nem láttam tisztán. Szerettem. Utólag végiggondolva viszont voltak figyelmeztető jelek" – mondja a 28 éves lány.

hirdetés

Tamás az összeköltözés után szóvá tette, hogy miért dolgozik Brigi, hiszen megtehetné, hogy otthon maradjon, neki van annyi pénze, hogy gondoskodjon róla. Többször megjegyezte azt is, hogy szerinte Brigi túl sok időt tölt a szüleinél.

Brigi azonban nem foglalkozott ezzel. Aztán egy egészségügyi probléma miatt néhány hónapig nem dolgozott. Szüksége volt egy új táskára, de Tamás megjegyzést tett, ugyan minek neki új táska, és amúgy is, miért tízezer forintos darabot szeretne, ha amúgy sem dolgozik.

Brigi nem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek. Aztán az apukája agyvérzést kapott és lebénult.

"Az időm nagy részét a kórházban töltöttem, ez pedig nem tetszett neki. Egyik este hazamentem, otthon volt, ittas állapotban, nekem esett, hogy miért voltam távol ilyen sokáig. Nagy vita veszekedés volt, kifordult önmagából, és pedig összepakoltam, és hazamentem a szüleim házába"

– meséli. Tamás persze utánament, fogadkozott, hogy megváltozik, bocsánatot kért. Brigi visszament hozzá.

"Előttem soha nem ivott. Korábban nem láttam részegnek, nem merült fel bennem, hogy gondja van az ivással" – mondja. Idővel azonban ez egyértelmű lett. Alkohol, gyógyszerek, drogok, a mindennapok részévé váltak. Hol szakítottak, hol újra összejöttek, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt.

"Két éve elhagytam. Megjelent a házunknál egy gumilövedékes fegyverrel és megfenyegetett, hogy végez velem és a családommal. Egy ismerős lépett közbe, lefegyverezte a volt barátomat, és a rendőrség kiérkezéséig feltartotta őt"

– meséli Brigi, hozzátéve, az esetről emlékei szerint jegyzőkönyv nem is készült. A történtek után Brigi félt, úgyhogy visszament a férfihoz.

"Féltettem a családomat. Úgy gondoltam, nincs más választásom, így megpróbálok rá hatni, talán meg tudom változtatni" – mondta. Nem költözött viszont vissza a férfihoz, a szüleinél lakott, de együtt voltak. Másfél év se veled, se nélküled kapcsolat után 2019. decemberében végleg szakított a férfivel.

"Tudatosan készültem rá. Tettem félre pénzt, felkészültem arra, hogy nem fog simán menni."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!