hirdetés
atmeneti-otthonba-kenyszerulnek-a-lakhatasi-valsag-aldozatai-kell-jovahagyas-1024x683.jpg

Családokat kényszerítenek átmeneti otthonba az albérletárak

Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna.
Szurovecz Illés, Abcúg - szmo.hu
2019. július 29.


hirdetés

Az elszabaduló albérletárak miatt egyre több család küzd azzal, hogy összehozza a havidíjra valót, nem beszélve a több százezres kauciókról. Akik amúgy is nehéz helyzetben vannak, és kapcsolati hálójuk sincs, egyre többször kényszerülnek családok átmeneti otthonába. Itt a szociális és pszichés segítség mellett még spórolni is segítenek nekik, de előbb-utóbb muszáj kiköltözniük, hogy aztán megint hónapról hónapra éljenek, akár másik intézménybe költözzenek. Közben akiknek tényleg gyors, átmeneti segítségre lenne szükségük, hogy egyenesbe jöjjenek, hónapokat várhatnak a várólistán. Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna.

“A hozzánk bekerülő emberek jelentős része, nagyjából 80-90 százaléka biztosan küzd valamilyen lakhatási nehézséggel”

– mondta Kelemen Gábor, aki a budapesti Családok Átmeneti Otthonai nevű integrált intézmény vezetőjeként pontosan látja, hogy az elszabaduló lakásárak mennyire érzékenyen érintik azokat a családokat, akik amúgy is komoly bajban vannak.

A családok átmeneti otthonait (csáo) eredetileg azért hozták létre, hogy átmeneti otthont biztosítsanak az anyagi vagy lakhatási válságban lévő, életvezetési, kapcsolati problémákkal küzdő családoknak. Akik beköltöznek ide, nemcsak olcsó, 20-30 ezer forintos lakást, hanem szociális és pszichés segítséget is kapnak, hogy egy-másfél év után megerősödve kerülhessenek ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy amíg bent laknak, megállna az életük. A gyerekek ugyanúgy óvodába-iskolába járnak, a szülők pedig jó esetben munkát találnak, netán takarékoskodni is elkezdenek. Senkit sem kényszerítenek csáóba akarata ellenére, csakis önként lehet beköltözni, gyakran a gyermekjóléti szolgálat ajánlására. (Ettől függetlenül vannak, akik a csáókat a szigorú szabályok és a fokozott felügyelet miatt kritizálják).

A csáók ügyfelei tehát egyszerre sokféle problémával szembesülnek: eladósodás, a lakás elvesztése, munkanélküliség, gyereknevelési és párkapcsolati gondok. Nem mindig könnyű eldönteni, melyik volt előbb, de Kelemen Gábor szerint az utóbbi években egyre több család került be hozzájuk elsősorban azért, mert egyszerűen képtelenek kigazdálkodni egy albérleti díjat, pláne két-három havi kauciót.

Ami régen átmeneti volt, már nem az

Kelemen Gábor szerint önmagában nem az a baj, hogy a csáókban lakhatási válságba került emberekkel kell foglalkozniuk, hiszen ezeket az intézményeket eleve azért hozták létre, hogy segítsenek elkerülni a gyerekkiemelést a szakadék szélére sodródott családokban. Csakhogy amikor kitalálták ezt a koncepciót, még átmeneti nehézségekről volt szó, amelyek mára egye kevésbé átmenetiek. “Huszonkét év alatt olyan problémák csúsztak rá a rendszerre, amiket mi a gyermekjóléti alapellátásban nem tudunk megoldani. Ilyen a szociális bérlakáspolitika és a lakhatás fenntartását segítő támogatások, például a lakásfenntartási támogatás hiánya is”.

Ezzel pedig egy ponton túl nehéz bármit is kezdeni.

“Amikor bekerül hozzánk egy család, először is közösen felállítunk egy gondozási tervet, amiben lefektetjük, hogy milyen nehézségekre kellene másfél év alatt megoldást találni”.

Leginkább azoknak tudnak segíteni, akik párkapcsolati problémákkal küzdenek, hiányosak a szülői kompetenciáik, meggyűlik a bajuk az időbeosztással, a pénzgazdálkodással és a jövőtervezéssel, esetleg nehézségekbe ütköznek a speciális nevelési igényű gyerekeikkel. “Ugyanakkor nem tudunk albérleti támogatást adni, és az albérletkeresést sem tudjuk megkönnyíteni például egy 3-4 gyerekes roma család tagjainak, akiknek nem szívesen adnak ki lakást”.

A probléma súlyossága abból is leszűrhető, hová kerülnek az ügyfeleik, miután már nem maradhatnak a csáóban. “A kétezres évek elején a nálunk lakók 30-40 százaléka költözött ki albérletbe. Mostanra ez az arány 5-10 százalék” – mondta. Sokan ehelyett bent ragadnak az ellátórendszerben, egyik csáóról a másikra vándorolnak, ami “rossz hatással lehet a család működésére nézve. Folyton új helyre költözni, új szociális munkást, új iskolát, új óvodát megszokni. Ráadásul így kisebb esélyük van bekerülni azoknak, akiknek rövid ideig lenne szükségük segítségre. Ez óriási pazarlás az állam részéről is” – mondta.

Mindez már nemcsak a legszegényebbeket érinti, Kelemen az utóbbi években többször találkozott alsó középosztálybeli, vagy akár felsőfokú végzettségű, értelmiségi munkát végző emberekkel, köztük óvónővel és mérnökkel is. “Sokan a bedőlt devizahiteleik miatt kerülnek ide, miután elárverezték a lakásukat. Jó esetben ezután nem marad tartozásuk, de előfordul, hogy még így is ott marad a nyakukon több millió forint hitel. Ilyenkor beláthatatlan ideig ragadnak intézményi keretek között”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
ahmad-cim.jpg

Nem érdekel a migránsozás és a beszólások, mert itt szabadon élhetek

A 22 éves Ahmad és családja Afganisztánból menekült Magyarországra a háború elől, teljesen legálisan. Elmesélte, miért sokkal jobb az életük itt, az idegenellenes légkör ellenére is.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. július 26.



Fehér ing, divatos cipő és frizura, karóra – Ahmad a bőrszínét leszámítva teljesen úgy néz ki, mint a hozzá hasonló korú magyar srácok. Folyékony magyarsággal szabadkozik, amiért késett egy keveset a találkozónkról, és ahogy beszélgetni kezdünk, később is csak alig tűnik fel az akcentusa.

Igazából a véletlennek köszönhető, hogy itt kötöttek ki nagyjából hat éve. Édesapja egy bank vezető tisztviselőjeként hatalmas pénzek felett rendelkezett, amire a tálibok rá akarták tenni a kezüket. Amikor ezt nem hagyta, veszélybe került az élete: azzal fenyegetőztek, hogy megölik őt és a családját is.

Miután bombát dobtak a házukra, el kellett költözniük egy sötét, föld alatti lakásba, a gyerekek iskolába se járhattak, és még az utcára se mehettek ki.

Az apa végül 2007-2008 körül – tehát bőven a menekültválság előtt – úgy döntött, elindul gyalog Európa felé. A család többi része viszont akkor még nem tudta bevállalni a több hónapig tartó veszélyes utat, hiszen a gyerekek nagyon kicsik voltak.

London volt a végcélja, de Magyarországig jutott: itt elkapták és feltartóztatták, papírok híján nem tudott tovább menni. Végül aztán megkapta a menekültstátuszt, így letelepedett, és elkezdte szervezni, hogy a többiek is utána jöhessenek. A családegyesítésig azonban még nagyon sok időnek el kellett telnie.

Ez az időszak különösen nehéz volt Ahmadék számára: gyakorlatilag be voltak zárva, nem tudtak tanulni, édesanyjuk mellett nagybátyjuk és nagynénjük próbálta segíteni a mindennapi életüket bevásárlással és hasonlókkal.

„Egyszer, 3-4 év után elmentünk az egyik unokatesóm esküvőjére. Nem akartunk, de győzködtek bennünket, hogy nem lesz semmi baj. Így mégiscsak elindultunk, és bombát dobtak az autóra, amiben az anyukám, a húgom, a házasodó unokatesóm és az ő anyukája utaztak”

– meséli. A húga súlyosan megsérült, és a többieknek is mindössze az volt a szerencséjük, hogy a bomba végül csak félig törte át az ablaküveget, amikor felrobbant. Ha teljesen áttöri, alighanem mind meghalnak.

„A legfurcsább, hogy itt mindenki szabad”

Ilyen körülmények között éltek, mígnem az akkor már évek óta Magyarországon élő apának sikerült beszereznie a papírokat, hogy felesége és gyerekei legálisan utána mehessenek. Ehhez előbb Pakisztánba kellett utazniuk, mert ott volt a legközelebbi magyar nagykövetség, majd Dubaj érintésével érkeztek meg Budapestre.

Ahmad 16 éves volt akkor. A legfurcsábbnak első pillanattól kezdve azt tartotta, hogy mindenki szabad. „Itt ha valaki akar valamit csinálni, megcsinálja. Az emberek az utcán csókolóznak, és senki nem szól rájuk. Nálunk ez elképzelhetetlen lenne” – említ egy példát. Idővel aztán hozzászokott ehhez is.

A tanulással azonban nem tudott felzárkózni: bár néhány évig járt egy itteni gimnáziumba, ma sem tud tökéletesen írni-olvasni. Dariul, ami az anyanyelve, szinte egyáltalán nem, de a magyar már sokkal jobban megy neki – fejlődni is inkább már csak ebben szeretne.

Az is hátráltatta a tanulmányait, hogy elég hamar rá is szükség lett családfenntartóként. Ugyanis kiderült, hogy apja titokban összeházasodott egy magyar nővel, akitől gyereke is született.

„Azt mondta nekünk, hogy csak a munkatársa, de hamar rájöttünk, hogy sokkal több ennél. Anyukám persze nagyon ideges lett, de meggyőztük, hogy nincs más lehetőségünk, el kell fogadni.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
judy_46-jo.jpg

„46 és a halál közt” – 10 tipp, miért érdemes még egyáltalán felkelni az ágyból

Amikor utoljára írtam személyesebb cikket (az újévi fogadalmaimról), az egyik kommentelő vascsővel akart agyonverni. Úgyhogy most szólok: ezt csak az olvassa el, akit érdekel az én kis privát, 46. szülinapi életbölcselet-gyűjteményem.
Hargitay Judit. Fotó: Karaszi Miklós - szmo.hu
2019. július 18.



Hogy a vascsövet mivel érdemeltem ki, pontosan nem tudom, de gyanítom, az verte ki a biztosítékot, hogy újévkor megfogadtam: senkit nem köszöntök fel ezentúl a szülinapján a Facebookon. Mert nekem ne egy gép szóljon, hogy kit, mikor szeressek, rajongjak, ünnepeljek. Már az ciki, hogy amikor XY kollégám megérkezik a szerkesztőségi értekezletre, és leül MELLÉM, a Facebook kiírja: “XY a környéken van.” Tényleg? Cuki vagy, köszi.

Szóval: én sem várom el, hogy a barátaim százszámra online köszöntgessenek (igaz, páran megtették). Viszont ez a 46. születésnap merengésre késztetett. A 45-iken akkora banzáj volt, hogy erre nem volt időm. Most van.

És összeszedtem nektek, hogy mire jutottam így életem delén (ha egyáltalán ez a dél, nem az alkonyat), nyakig az életközepi válságban, amikor már lefőtt a kávé, jön a B oldal, és amúgy is, “nekem már csak az a kapa főd, gyerekeim...”

Szubjektív lista lesz, hogy miért is jó 45-ön túlinak lenni. Vagyis miért érdemes még felkelni az ágyból reggelente – a címet az egyik huszonéves szerkesztőm javasolta, ezúton is köszönöm neki.

1. Már pontosan tudod, hogy ha a reggeli kávéd után időben el tudsz menni a vécére, az bizony nagy dolog (szó szerint).

Tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy a jó emésztés, csakúgy, mint a tenyeredet melengető csésze forró latte, a szobában játszadozó fáradt, hajnali fénynyaláb vagy az iszonyat makacs szobanövényeden végre kibukkanó új levélhajtás mind az élet ajándéka. És merengve, dünnyögve, megbocsátóan és belenyugvóan örülsz mindennek. Úgy, ahogy egy huszonéves még nem tud.

2. A sminkelés hat percig tart.

Maximum. Tisztában vagy azzal, hogy sem a preprimer, sem a primer, sem az alapozó, a bronzosító, a highligher, a korrektor, sőt az áttetsző, gyöngyfényű púderlabdák sem mentenek meg attól, hogy a szomszéd tinisrác a liftben “csókolomot” köszönjön. Azt is pontosan tudod, hogy olyan, hogy ránctalanító krém, NEM LÉTEZIK. Elég pénzt elcsesztél már rájuk ahhoz, hogy csak legyints, és komótosan lecsavard a legolcsóbb Nivea vagy babakrém fedelét.

3. Bár csajos nosztalgiából imádod megnézni az Alkonyat sorozatot meg a Szex és New York-ot, tudod, hogy szexi vámpírfiúk nincsenek.

Meg tíz évnyi szívatás és hintáztatás után hirtelen tökéletes férjekké átvedlő Mr. Bigek SEM. Akkor sem, ha helikopterük van, meg luxuskecójuk, meg mexikói ólinkluzívba visznek.

Túl vagy már a Nagy Ő 1- en és talán a Nagy Ő 2-n is, és őszintén megbecsülöd, ha egy férfi mellett gyomorfekély helyett nyugalomra, nagy, löttyös indulat és trubadúrkodás helyett pedig egy viszonylag megbízható, szeretetteljes, kellemes szövetségre lelsz. Főleg, ha vasárnap hajnalban ő viszi le a kutyát.

4. Beletörődtél, hogy a mekis menük gigabetűs kibogarászásához is szemüveg kell.

Sőt, mivel jó néhányan megdicsértek, hogy milyen jól áll, elhiszed, hogy sokkal intellektuálisabban festesz benne. Akkor is, ha nem.

5. Rég elkönyvelted már, hogy melyek az igazán értékes emberi (és állati) kötődések az életedben.

Kik azok, akikkel nincs hazardírozás, sumákolás, álbarátnősködés, hónapokra-évekre eltünedezés, “jajnemistudom”-ozás. Kik azok, akik száz százalékig biztosak abban, hogy téged akarnak, minden flikk-flakkoddal együtt. Lehet ő családtag, barát/nő, gyerek, rokon, szerető, kutya (bár ők ezt nem bonyolítják túl), a lényeg, hogy téged akar az életébe. És te is őt.

Ennek azért van egy apró hátulütője, de ekkorra már ezt is elfogadod: ilyen kötődésekből iszonyú kevés van, és nagyon ritkán jön új.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-otthonapolas-idosgondozas-1000x563.jpg

„Felírták anyunak a pelenkát, és annyi”

Nincs hová fordulniuk segítségért, ezért az interneten, egymásnak próbálnak tanácsot adni azok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozójukat.
Mizsur András írása az Abcúgon, fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. július 23.



Úgy érzik, az állam magukra hagyta őket, nincs hová fordulniuk segítségért, ezért zárt Facebook-csoportokba szerveződve támogatják egymást azok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozójukat. A virtuális térben beszélik meg az érintettek, hogyan lehet ápolási díjat igényelni, mik a a tapasztalatok az egyes gyógyszerekről, hogyan kezeljék, ha a nagyi már nem emlékszik dolgokra. Mivel az idősek gondozása 0-24 órás készenléttel jár, az interneten kívül szinte nem is marad számukra más kapcsolatuk a külvilággal, viszont a csoportokban meg tudják osztani sorstársaikkal, milyen lelki és fizikai nehézségekkel néznek szembe nap mint nap. Szintén a közösségi média segít nekik abban, hogy megbízható és szakképzett ápolót találjanak rászoruló hozzátartozójuk mellé.

“Mindenkinek ilyen nehéz volt ez az utóbbi pár nap? Vagy csak nekem…? Most ez egy kicsit sok volt anyukámmal (…). Őrjöngés, elesés, (…) tegnap hisztériás roham a sebek lekezelése miatt, ma pörgés és folyamatos szokásos érthetetlen beszéd egyfolytában. Kimerültem.”

“Kedves Tagok, Anyukám körül több hivatalos intézendőm is akadt, legyetek kedvesek tanácsot adni, mert a legutóbbi hasonló ügyekkor még középsúlyos volt az állapota, elég jól lehetett egyeztetni vele mindent, míg mára már súlyos demens. Két hete pedig járásképtelen is.”

“30 év szakmai tapasztalattal rendelkező, rugalmas, pontos, megbízható, empatikus házi ápoló vagyok. 9 éve segítem az otthon ápolt betegek ellátását. 24 órás vagy nappali otthoni betegápolást vállalok, ezen belül: sebkezelés, kötözés, vércukormérés, inzulinbeadás, esti higiéniai ellátás, kórházban fekvő beteg látogatását. Hétvégén és ünnepnapokon is dolgozom. Budapesten belül bármelyik kerületben!!! Díjazás: feladattól függően.”

Az idézetek idősgondozással foglalkozó önsegítő zárt Facebook-csoportok bejegyzéseiből származnak. Jobb híján ezeken a fórumokon kaphatnak tanácsot és információt azok a családok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozóikat.

Felírnak neki pelenkát, és ennyi

Bea nyolc éve ápolja demens anyját, haláláig apját is ő látta el. Nem dolgozik, minden percét a beteg anyja mellett tölti. Akkor tud csak néhány napra elszabadulni, ha megfizet egy gondozót. Több Facebook-csoportnak is tagja, az érintettek ezekben osztják meg egymással az otthonápolással kapcsolatos tapaszatalataikat, kérdéseiket: hol lehet beszerezni ápolási eszközöket (például pelenka, felfekvés elleni matrac), mik a tapasztalatok az egyes gyógyszerekről, hogyan lehet kezelni a demecia tüneteit. Ugyanúgy téma az idősotthonban való elhelyezés, az ápolási díj igénylésének menete vagy a gondnokság alá helyezés is, mesélte. “Az ügyintézési nyomtatványoktól kezdve egészen pépes ételek receptjéig nagyon sokféle információt lehet megtalálni.” Gyakorlatilag ezek a csoportok pótolják az egészségügyi rendszer és a szociális ellátás hiányosságait, mondta.

"Amikor anyukámnál diagnosztizálták a demenciát, azt sem tudtam, hogy mi az. Annyit mondtak, hogy szedje a gyógyszereket, ha kell, akkor felírnak pelenkát és gondolkodjunk el szociális otthonon, de ennyi. Senki nem mondta, hogy van házi segítségnyújtás, van ápolási díj”

– tette hozzá egy másik érintett, Tünde. Hasonló cipőben jár Szilvia, aki végső elkeseredésében írta be a Facebook keresőjébe, hogy “demens beteget ápoló”, így talált rá a csoportra. Az egyik tag magyarázta el neki, hogyan lehet igényelni ápolási díjat, azóta másoknak segít eligazodni a bürokrácia útvesztőiben. “Ha itt nem kapok segítséget, talán a mai napig jövedelem nélkül lennék, mert a hivatalban egyből elküldtek a kérelemmel.” (Nem mintha az idős hozzátartozó után igényelhető ápolási díj olyan nagy összeg lenne: alapesetben bruttó 37 490 forint, emelt összege 56 398 forint, kiemelt összege pedig 67 482 forint.)

Nehéz megmondani, pontosan hány család lehet hasonló a helyzetben, mint Bea és Tünde: egy 2012-es KSH-statisztika szerint Magyarországon az 50 év feletti korosztályból 30 ezren adták fel a munkájukat hozzátartozójuk ápolása miatt, többségük – több mint 26 ezer fő – nő volt. Csak a demens idősek számát 200-250 ezer főre becsülik. (Az idős szüleiket otthon ápoló emberek életéről ebben a cikkben írt hosszabban az Abcúg).

Ennél valószínűleg nagyobb az érintettek köre, tekintve, hogy a 2 millió idős (65 évnél és ennél idősebb korosztály) közül 1,3 millióan élnek valamilyen fizikai vagy mentális korlátozottsággal. Ehhez képest csupán az idősek 7 százaléka – ez 2017-ben 95 ezer embert jelentett – részesül házi segítségnyújtásban. Még nehezebb intézményi ellátáshoz jutni: 2017-ben 55 ezer időst gondoztak idősotthonban, ez pedig kevesebb, mint a teljes korosztály 3 százaléka. Az otthonokban több éves várólisták vannak, a szolgáltatások (nappali ellátás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás) egyenlőtlenül oszlanak el, nem a valódi igényekhez igazodnak. Így tehát az idősgodozás terhének jelentős része a családoknál csapódik le.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
balintgazda-cim.jpg

Bálint gazda 100 éves: „Mi még egy hétig ettük a kenyeret, manapság már a tegnapi is a kukában végzi”

Katasztrofális vége lesz, ha folytatjuk az élelmiszerpazarlást, miközben 30 év múlva 10 milliárdan leszünk a Földön – mondja Gyuri bácsi, akit születésnapja alkalmából látogattunk meg.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. július 25.



Néhány órán belül saját kezűleg válaszolt az e-mailemre, amikor interjút kértem tőle, azonban sietett leszögezni: a következő 10 napban egy szabad órája sincs.

Már ez az apró történet is mindent elmond Bálint gazdáról, aki továbbra sem lassít – pedig egészen hihetetlen, de a 100. születésnapját ünnepli július 28-án.

Végül sikerült időpontot egyeztetnünk, de elöljáróban elmondta, hogy nincs sok ideje, hiszen délután már az ország másik részében kell lennie, ahová egy kajszibarack-termelő ismerőse hívta meg tanácsadásra. Családi házának teraszán ültünk le beszélgetni, immár harmadik alkalommal.

– Először is nagyon boldog születésnapot! Milyen érzések vannak önben, amikor arra gondol, hogy napokon belül betölti a 100-at?

– Nagyon vegyesek az érzelmeim. Egyrészt 100 évesnek lenni nem érdem, inkább a körülmények szerencsés összjátékának eredménye, ha valaki megéri ezt a kort. Emlékszem, amikor 40 éves korom környékén nyugdíjjal kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk, azt mondtam: engem ez nem érdekel, úgyse fogok addig élni... Mégis úgy adódott, hogy eljutottam idáig.

Ebben a korban sok minden letisztul, már csak azért is, mert egy 100 éves embernek nincs túl sok értelme a jövőn gondolkodnia.

Persze ez hátrány is lehet olyasvalakinek, aki hozzám hasonlóan tevékeny. Ha például elültetek egy fát, érdekel, vajon milyen lesz mondjuk 20 év múlva.

De ilyenkor az ember gondolkodásának középpontjában már akaratlanul is az elmúlás áll. Engem is foglalkoztat, mi lesz a családommal és mindazzal, amit az életem során alkottam. Sosem voltam meditáló típus, de mostanában szívesen leülök a kényelmes fotelomba, és miközben látszólag nem csinálok semmit, valójában ilyen dolgokon jár az agyam.

– Amikor két és fél éve utoljára találkoztunk, azt mesélte, még mindig 6-8 órát dolgozik naponta. Azóta sem lassított?

– Sokat dolgozom, de az igazság az, hogy mindennek az elvégzéséhez több időre van már szükségem. Például a Kisalföld című napilapnak minden második héten írok egy cikket, régebben ez megvolt 2-3 óra alatt, mostanában viszont egy egész nap kell hozzá. Persze ennek is vannak előnyei: úgy érzem, alaposabb vagyok, mint fiatalabb koromban. Akkor könnyebben kijött belőlem egy-egy vélemény, amiről később bebizonyosodott, hogy nem igaz.

Nemrég egy francia lap is részletes cikket közölt róla

– Az utóbbi időben sorra dőlnek a hőmérsékleti rekordok, a hírek szerint ez a július lehet minden idők legforróbb hónapja. Ön hogy látja, melegebbek a nyarak, mint gyerekkorában, vagy akár 30-40 éve voltak?

– Az biztos, hogy sokkal több kánikulai nap van, mint régen. És a mérsékelt égövhöz képest aggasztóan eltűntek az átmenetek. Hozzá voltunk szokva, hogy négy évszak van, amelyek nagyjából egyenlő hosszúak. Ma viszont már a tavasz rendkívüli módon lerövidült, és ugyanez a helyzet az ősszel is. Egyik nap még nyár van, másnap pedig már a meleg ruhákat kell keresnie az embernek. Sokáig azt hittem, hogy a klímaváltozás igazából csak időjárási rendellenességekből áll. Most viszont már tudom, hogy ez egy rendszer, ami ellen a társadalomnak védekeznie kell. Megváltoztatni nem tudjuk a természet erőit, de alkalmazkodni lehet hozzá.

– Mekkora felelőssége van ebben a politikusoknak?

– Nagyon nagy. Sokszor csodálkozom rajta, hogy a vezetők mennyire nem ismerik fel időben, mit kellene tenniük. Például Magyarország Európa földrajzi középpontjában fekszik, rendkívül kedvezőek a hőmérsékleti viszonyok, és magas a napfényes órák száma is. Ennek következtében kitűnően alkalmas lenne vetőmagok termesztésére, de az eddigi kísérletek nem vezettek kellő eredményre, ugyanott tartunk, mint száz évvel ezelőtt.

Az ENSZ-nek minden esztendőben van egy jelszava, a tavalyi (amit idénre is meghosszabbítottak) az önellátás. A föld lakossága jelenleg 7 és fél milliárd, de ha a tendencia folytatódik, 30 év múlva 10 milliárd lesz. Ennyi embert kellene tehát ellátni élelmiszerrel, ami óriási kihívás.

Nagyon fontos lenne, hogy minden talpalatnyi földterületen termeljünk valamit. Az én gondolkodásom középpontjában mindig is a kiskertek álltak: egy dolog, hogy ezek szépek és pihenésre szolgálnak, de az is feladatuk volna, hogy hasznot hajtsanak.

És a kettő nem zárja ki egymást, gondoljunk csak egy virágzó cseresznyefára. A haszonnövények is lehetnek szépek, és a szépek is hasznosak.

– Hétköznapi emberként mit lehetne még tenni ezen kívül?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x