hirdetés
red-red-wine-pixabay-181204-001c.jpg

Csak egy anya vagyok a sok közül, akik nem sajnálnak maguktól egy pohár bort

Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele! – mondta magának szerzőnk, aki elmeséli, sikerült-e betartania a fogadalmat.
szelf, címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2018. december 04.


hirdetés

Az idei száraz november középpontjában a nők alkoholfogyasztása állt, mert az rejtettebben zajlik, és még nagyobb tabu, mint a férfiak ivása. És a helyzet talán még rosszabb, ha anyukákról van szó…

Az alkoholivást a hazai „hagyományokhoz” híven tinédzserként kezdtem, és a hatását is igen hamar kitapasztaltam. A gimi végére már egész komoly tudással bírtam arról, mit és mennyit lehet keverni, melyik pia hogyan hat rám, mi az, ami kis mennyiségben is garantált macskajaj, és mi az, ami nem okoz majd fejfájást sem.

Sosem vetettem meg az italt, és nem is esett jól nemet mondani egy koccintásra csak azért, mert mondjuk aznap még vezetnem kellett.

Többnyire egész kulturáltan megúsztam a dolgot, de azért „tisztességesebb” szétesésekre is volt példa.

Nem egy buli volt, ahol magamban előadtam az egész István, a királyt, és előfordult bizony filmszakadás is. Volt, hogy az alkohol kihozta belőlem, amit mélyre temettem magamban, és olyan őszinteségre, fordulatokra, döntésekre kényszerített rá, amit józanon sosem mertem volna meglépni. Nem mondom persze, hogy erre de büszke vagyok, viszont semmi kirívó nem volt benne, egyáltalán nem lógtam ki ezzel a csoporttársaim, a kollégáim vagy barátaim közül.

Noha én és az alkohol jóban, mondhatni bizalmas viszonyban voltunk gimis korom óta, mégsem éreztem azt soha, hogy gondom lenne vele. Sosem ittam folyamatosan, vagy sutyiban, netán egyedül. Mindig élveztem, hogy felszabadít és ellazít egyszerre. Aztán amikor anyuka lettem, a dolog némileg megváltozott. A várandósság és a szoptatás alatt persze teljes megvonás volt, de amint a második gyerkőcöt is leválasztottam, újra vidáman fogtam kezet alkoholbarátommal, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy alig egy év alatt az esti egy-két pohár bor mindennapossá vált.

Idén nyáron látogatóban voltunk egy régi barátnőmnél, akit csodálattal figyeltem, milyen derűs és nyugis, hiába ráncigálják jobbra-balra ugyanúgy a gyerekei, mint engem. Aztán kiment rágyújtani. Amikor megéreztem a jellegzetes illatot, kérdőn néztem rá.

Ja, igen, ez cucc, kérsz? – kérdezte lazán. Megráztam a fejem. Miért, te mit tolsz? – faggatott, mintha csak az időjárásról lenne szó. Én iszom – vágtam rá zavartan, mint aki lebukott. Ja, igen, a többség iszik – és ezzel le is zártuk a témát.

Ez nagyon megmaradt bennem. Hogy én is egy ilyen „többség” vagyok. Aki úgy érzi, ha nem iszik, megbolondul. A dolgozó kisgyerekes anyák rohanással és szürreális feszkókkal teli mókuskerék-élete estére többnyire teljesen kiakasztott. A számtalan hülye elvárás, az erőn felüli megfelelhetnék, a piszlicsáré dolgok miatt hisztiző vagy veszekedő gyerekek, a szinte mindig ugyanúgy zajló napi körforgás, az állandó kialvatlanság és az időhiány folyamatos feszültségben tartottak.

A férjem sokszor csak rám nézett, meg sem kérdezte, mi volt aznap, hanem pattintotta ki a dugót a palackból, és máris koccintottunk. Nem is tudom, mire. Csak simán örültünk annak, hogy eltelt egy újabb nap.

Volt, amikor már délután azt vártam, mikor jön el az pillanat, amikor végre ihatok egy korty italt, hogy kicsit lazább és jobb fej anyuka lehessek.

Úgy hittem, hogy a sok szorongás miatt alkohol nélkül egyszerűen képtelen lennék elaludni. Úgy éreztem, hogy én is egy vagyok a százezernyi anyuka közül, aki nem sajnál magától esténként egy pohár bort, mert ennyi már csak jár nekem. Egy percig sem nem gondoltam, hogy ez bajos lenne és hogy bármi gondom lenne az alkohollal.

Egészen idén október végéig. Akkor került elém Zacher Gábor bejegyzése a Száraz novemberről. Volt benne egy rész, ami nagyon betalált:

"

De mi van azokkal, akik már a második éjszakát nem aludták át, este nehezen megy az elalvás, többször felébrednek. Munkából hazafelé a vásárláskor elgondolkodik az üveg rozé felett, hogy megveszem, 2 nap alatt 1 üveg nem sok. Tényleg nem sok, ettől elélhet valaki 200 évig, de a gondolat ott motoszkál a fejében. Megiszom este a 2 pohár rozét, és jól alszom. Itt már baj van.

Húha, gondoltam. Ezek szerint mégis gáz van? Aztán elém került egy ábra is arról, hogy 14 egységnyi ital felett már kockázatos ivásról van szó. Nem kellett sokat számolgatni, hiszen ha csak egyetlen pohár vörösbort iszom meg naponta, már akkor is ebbe a kategóriába esem. Szóval ezek szerint igenis gáz van.

Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele. Nézzük meg, kibírom-e egy hónapig pia nélkül. Szólni azonban jó ideig nem szóltam róla senkinek, mert nagyon kínosnak éreztem, hogy egyáltalán felmerül, hogy nekem ebben indokolt lehet részt venni.

Szánalmasnak éreztem magam, mint aki már lecsúszófélben van. Eszembe jutott anyai nagymamám, akivel nem tartottuk a kapcsolatot, és akit felnőttkorom hajnalán magam kutattam fel. Egy szociális otthonban lakott, onnan mentünk el sétálni. De a séta az első beülős helyig tartott csak, mert Ica mama mondta, hogy elfáradt, szeretne leülni.

Remegő kézzel rendelt magának egy fröccsöt, és húzóra betolta. Aztán még egyet. Aztán már tudott beszélgetni. Én viszont nem.

Akkor értettem meg, miért is tartottak tőle távol, és hogy kisgyerekként miért nem maradhattam nála sosem ottalvásra. Úristen, én nem lehetek ilyen. Én nem vagyok ilyen.

Jó, gondoltam, ezért legyünk reálisak. Alkoholista nem vagyok, de függő talán már igen. A legjobbkor jött tehát ez a november, amikor egy támogató csoporttal a hátam mögött vághattam neki ennek az önismereti utazásnak. Annyira elszánt voltam, hogy még csak be sem pánikoltam, mégis hogyan fogom kibírni ezeket a hétköznapokat egy kis lazító nélkül. Úgy döntöttem, hogy nincs más választásom, mint tűrni és kész. Majd csak lesz valahogy.

Az első napokban egész egyszerűen nem vettem tudomást arról, hogy akár inni is lehetne. Egy hét után tűnt fel, hogy mintha jobban aludnék. Vagyishogy nem mintha, hanem tényleg. Te jó ég, ilyen jól tudok aludni??? Azóta is könnyebben alszom el, és bár szinte minden éjjel többször fel kell kelnem – ha nem a gyerekek, akkor a kutya miatt –, ez sem gond, mert akármi történt is, könnyen visszaalszom. Ezért már alapból megérte volna elhagyni az alkoholt.

Mivel az éjszakák pihentetőbbek lettek, az energiám megtöbbszöröződött. Így hatékonyabb lettem a munkában és a napi átlag feszkót is jobban bírom. És ami a legjobb: hosszú éveken át tartó szünet után végre újra elkezdtem sportolni, amire eddig a teljes enerváltság miatt gondolni sem bírtam. Szóval hetente 2-3-szor úszni járok, még bérletet is vettem. Ami még újdonság, hogy valami iszonyat módon kívánom a gyümölcsöket. Korábban alig-alig ettem, na de most! Szóval alig néhány hét alatt olyan életmódbeli változásokat indukált nálam a száraz november, amiről még csak nem is álmodtam.

Valamikor a harmadik hét végén volt azonban egy nehéz napom, amikor valahogy minden balul sült el, és iszonyatos energiámba került, hogy ne bontsam fel azonnal a konyhapultról felém kacsingató hárslevelűt.

Pánikszerűen írtam a csoportba, hogy ezzel is nyerjek két perc önuralmat. A száraz novemberezők azonban olyan gyorsan és szenvedélyesen válaszoltak, hogy mire minden üzenetet elolvastam, már el is múlt a gyötrő vágy, helyette hol sírtam, hol meg nevettem.

Velük együtt tudtam megcsinálni. És ahogy a történeteikkel, az ő szenvedéseikkel és küzdelmeikkel szembesültem, arra gondoltam, hogy nekem még annyira nem is nehéz. Nekem „csak” magammal kell harcolnom. Hiszen otthon dolgozó, mókuskerekező anyukaként nekem nem kell minden nap még azzal a kísértéssel is megküzdenem, amivel azok szembesülnek, akiknek van rendes társasági élete.

Ha minden baráti beszélgetéshez, minden nagy találkozáshoz, minden családi ebédhez, minden ünnepléshez hozzátartozik az ivás, akkor baromi nehéz ellenállni.

Pláne úgy, hogy a magyar társadalomban teljesen elfogadottnak számít, hogy mindenki tintázik.

Sőt, vannak alkalmak, amikor lényegében „kötelező” inni – „ne sérts meg”, ugye. Aki iszik, az együtt van a többiekkel. Aki meg nem, az kívülálló. De annak biztos baja van, és „önhibáján kívüli okokból” nem ihat.

Aki nem iszik, az más. Én úgy határoztam, hogy a novemberi próba sikere után nekivágok a decembernek is így. Másként. Szárazon. Mert ez lesz az igazi kihívás. Téli szünet. Karácsony. Szilveszter. Nagy zabálások. Nagy együttlétek. És ha ezt kibírom alkohol nélkül, akkor már magam is elhiszem, hogy elmúlt a vész. És még az is lehet, hogy így folytatom januárban is. És februárban is... És azután is…


KÖVESS MINKET:




hirdetés
20190615_083643.jpg

50 ezer forintot spórol havonta a kisgyerekes család azzal, hogy hulladékmentesen élnek

Mit csinál egy környezettudatos anya, ha a gyerek chipset kíván? Mit használnak babasampon helyett? Hogyan csökkent le egyetlen pici szemetes méretűre a heti hulladékmennyiségük pár év alatt? Egy kétgyerekes anyukával beszélgettünk.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2019. június 15.



Flaisz Barbara állatorvos egy főváros közeli kisvárosban él családjával. Évek óta ismerem, de csak nemrég tudtam meg róla, hogy a hulladékmentesség elkötelezett híve. Nem kampányol harsányan, de annál intenzívebben foglalkozik a témával. Ő moderálja a Háztartásom hulladék nélkül - Dél-Kelet Pest megye Facebook-oldalt, ahol csupa egyszerű és kreatív ötletet oszt meg társaival együtt azoknak, akik igyekeznének kevesebb hulladékkal terhelni a környezetüket. Arról beszélgettünk, milyen kisgyerekesként a zero waste-gyakorlat jegyében élni.

Vágjunk a közepébe. Mennyi szemetet termeltetek mondjuk 5 évvel ezelőtt és hogy állsz vele most?

Négy fős család vagyunk és van egy körülbelül 15-20 literes kiskukánk. Ez régebben hetente háromszor telt meg - ma már csak egyszer.

Mikor és milyen hatásra kezdtél el a zero waste témájával foglalkozni?

Amikor a kisfiam egy éves volt - vagyis 2016 novembere körül -, elég sokat olvastam a mosható pelenkáról. Arra gondoltunk, talán könnyebb lesz átállnia a szobatisztaságra, ha nem a kidobható változatot használjuk. Aztán kiderült, hogy a mosható pelenkás babák kábé ugyanúgy válnak szobatisztává, mint az eldobható pelenkások - csak annyi a különbség, hogy láthatóan kevesebb a szemét."

"Már akkor is szelektíven gyűjtöttük a szemetet - és a szelektívben is látszik a különbség. Akkor két zsák műanyagot tettünk ki - ma már csak egyet. Aztán tagja lettem a "Háztartásom hulladék nélkül" névre hallgató Facebook-csoportnak, ahol egymás után jöttek az ötletek, mindenki megosztotta, mit hogyan csinál.

Lelkiismereti kérdéssé is vált ez benned? Fontossá vált, hogy kevés szemetet termelj?

Most már igen. Persze ez fokozatosan alakult ki, ahogy figyelemmel kísértem a háztartási ötleteket. Láttam, hogy mások kis zsákokat varrnak, amiben veszik a kenyeret meg a zöldséget, és én is szerettem volna ilyet. Nagyon megtetszett, jópofa volt, hogy hálós, mintás zsákokba lehet pakolni, nem a nejlonzacskóba - tehát környezetbarát is. Ezért vettünk egy varrógépet és én is elkezdtem ilyen kis textilzsákokat varrogatni. Ez volt az első lépés.

Hogy képzeljük el egy bevásárlásodat?

Mi már nem járunk bevásárlóközpontokba, mert az élelmiszert ilyen alternatív módon egyszerűbb megvenni helyi boltokban és kistermelőknél. A második lépés, amin például el lehet gondolkodni, hogy miként vásárolunk húst és felvágottat.

Hiszen a gyümölcs és a pékáru nem nehéz kérdés: ezt megoldod a zsákkal. De mi a helyzet a sajttal, a felvágottakkal? A zero waste elve alapján ezeket általunk vitt dobozban lehet hazavinni,

de ez a nagyobb szupermarketekben nem mindenütt elfogadott, sok helyen még nem nézik jó szemmel, a saját higiéniai előírásaik miatt. Ezért egyszerűbb ezt kisebb üzletekben, kistermelőknél elintézni. Megtervezzük a bevásárlásainkat, például kedden elmegyünk a henteshez, annyi dobozt viszünk, amennyi kell - szerdán meg mondjuk a tejboltba megyünk és annyi üveget viszünk, amennyire szükség van.

Több zöldség-gyümölcsfajtát nem is kell megvenned. Mit termesztesz itthon?

Cseresznyét, meggyet, barackot, körtét, szilvát, ribizlit. Fűszernövényeink is vannak: bazsalikom, tárkony, rozmaring, menta. Zöldségféléket is termesztünk. Elég sok minden van, ahhoz képest, hogy nem is túl nagy a telek.

Gabonafélékhez, magvakhoz is saját doboz segítségével jutsz hozzá?

Igen. Most már a rizst is a piacon vásárolom a magosnál, aki egy hatalmas zsákból méri ki.

Mi a helyzet a tejjel?

A tejet saját üvegben - a félreértések elkerülése végett: üvegből van, nem palack, a szerző - vesszük. Az üveget könnyen lehet fertőtleníteni: kifőzni, forrázni. Egy részét tartósítjuk is egyből úgy, hogy joghurtot készítünk belőle.

Oltóanyaggal?

Nem. Egy liter tejet felforralok, és belekeverek egy kis doboz joghurtot. Így kapok egy liter joghurtot, amit tovább tudok oltani. Így lesz végül egy kis doboz joghurtból négy-öt kilónyi. Kifőzött befőttes üvegben tárolom. Tíz-tizenkét óra kell neki és kész is van.

Tejfölt is szoktál készíteni?

Nem, de azt is saját üvegbe tudom kérni a tejboltban.

Mindebből arra következtetek, hogy te magad főzöl, nem rendelitek az ételt.

Igen, de nem egyszerű. Bár volt, hogy elvittük a saját dobozunkban a gyümölcslevest az étteremből, viszont azt sehogy sem tudtam megértetni, hogy a pizzába szúrt háromágú műanyagot nem kérem. Az ilyen szituációkat úgy kerüljük ki, hogy nem rendelünk.

Bevallom, ha pizzát rendelek, pillanatnyilag eszembe sem jut ez a kis műanyag. Ehhez azért komoly szemléletváltásra van szükség.

Szerintem sok mindenre szépen fokozatosan jön rá az ember - aztán egymás után jönnek az ötletek és rájössz, hogy jé, ezt így is lehet csinálni. A gondolat először érlelődik, pár hétig, vagy hónapig, aztán elkezded máshogy csinálni.

Milyen gondolatisággal társul ez nálad? Aggódsz a Föld jövőjéért? A gyerekeidéért, az unokáidért?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
momentum-csehkatalin-1.jpg

Cseh Katalin: Egészen abszurdnak tartom, hogy fenntarthatóan élni ennyire körülményes és drága

A Momentum frissen megválasztott EP-képviselője három és fél éve vegán, és vonattal ment Brüsszelbe, hogy megmutassa: valós alternatíva kell a repüléssel szemben. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. június 12.



Az EP-választás egyik legnagyobb meglepetését a Momentum okozta, közel 350 ezren szavaztak rájuk, így két képviselőt is küldhetnek az Európai Parlamentbe. A párt listavezetőjével, Cseh Katalinnal arról beszélgettünk, milyen zöldpolitikát fognak képviselni, és hogy viszonyulnak az életünket pár éven belül teljesen átformáló digitális forradalomhoz.

– Hogy telt az elmúlt két hét a választás óta?

– Nagyon sűrű volt, felpörögtek az események. A jelentős részét Brüsszelben töltöttem, ahol a pártcsaládunknak az EP harmadik legnagyobb erejeként fontos szerep jut a tárgyalások során. Tulajdonképpen most dől el Európa sorsa a következő öt évre, és hatalmas megtiszteltetés, hogy a Momentum delegációjának vezetőjeként én is ott ülhetek abban a körben, ahol a döntések születnek.

Mi már az elmúlt időszakban is mindvégig azt képviseltük, hogy határozottabban fel kell lépni azért, hogy az uniót egy sokkal demokratikusabb, a jogállamiságot erősebben védő, a korrupció ellen minden erejével küzdő szervezetté tegyük. Örülök, hogy ezeket a szempontokat most a frakción belüli, illetve a frakciók közötti egyeztetéseken is képviselni tudom.

– Mesélne kicsit magáról? Hogyan került a politika közelébe, mennyire volt ez éles váltás ahhoz képest, amivel korábban foglalkozott?

– Orvosi egyetemen végeztem Magyarországon szülész-nőgyógyászként, aztán Hollandiában tanultam orvosi közgazdaságtant. Dolgoztam egy kutató cégnél, a felelősségtudat és a szívem hazahúzott, a hazai egészségügy állapotát ismerve szerettem volna inkább itt kamatoztatni a tudásom.

Miután elhelyezkedtem rezidensként, hamar szembesültem vele, milyen szinten hátráltatja a mindennapi munkavégzést a rossz kormányzás. Betegek halnak meg pusztán azért, mert a mindenkori kormány nem képes határozott lépéseket tenni a rendszer rendbetételére.

Ekkor döntöttem el, hogy komolyabban kell foglalkoznom a politikával: oda szerettem volna kerülni, ahol a döntéseket hozzák, és aktívan beleszólni, hogy jobb döntések szülessenek. Így kerültem közel a Momentumhoz, ahol az EP-kampányt már listavezetőként csinálhattam végig. Számomra egészen megdöbbentő, milyen szinten eltávolodtunk Európától az utóbbi években, és ezzel párhuzamosan mekkora pazarlás zajlik az EU-s pénzekkel. Annak az uniónak a pénzét szórja el a kormány, amit aztán óriásplakátokon gyaláz. Úgy éreztem, hogy ez ellen tenni kell.

– Az orvosi pályának mikor fordított hátat?

– Tavaly év elejéig, nagyjából az országgyűlési kampányig dolgoztam orvosként. Persze sajnálom, hogy a következő öt évben biztosan nem lesz módom gyógyítani, de ha jól végzem a dolgomat, politikusként is sokat tehetek majd azért, hogy egészségesebben éljenek a magyarok és jobbak legyenek az ellátási körülmények. Tiszteletben tartva azoknak a hősöknek a munkáját, akik nap mint nap küzdenek ezzel a rossz rendszerrel, szerintem itt az idő, hogy valaki megpróbálja magát a rendszert is rendbe tenni.

– A DK egyből a választási eredmény, vagyis Jávor Benedek és az LMP kiesése után bejelentette, hogy ők teljes mellszélességgel képviselik majd a zöldpolitikát Európában. A Momentum prioritásai között mennyire van elől ez a téma?

– Nagyon örülök, hogy a DK ezt mondta, szerintem minden párt prioritási listájának elején kellene szerepelnie. Ugyanis az nem pártpolitikai kérdés, élhető marad-e a bolygó akár már 10-20 év múlva. Sajnálom, hogy a Fidesz EP-program(nak nevezett) pontjai között az ég világon semmi említés nincs arról, hogyan akarnak hozzáállni a közelgő környezeti katasztrófa kezeléséhez. Sőt, Szijjártó Péter azóta el is mondta, hogy az autóipar fontosabb számára, mint a klímavédelem.

Nekünk a Momentumban az a véleményünk, hogy zöldnek lenni alap, nem jobb- vagy baloldaliság kérdése. A zöldpárti frakcióban a következő ciklusban valóban nem ül majd magyar képviselő, mi sem ott leszünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk kivenni a részünket abból a munkából, amit záros határidőn belül muszáj lesz elvégezni Európában. Hiszen a klímaváltozás nem ismer határokat, kizárólag összefogva, európai egységként vehetjük fel a harcot vele.

És a jelenleginél jóval határozottabb álláspontra van szükség: például el kellene kezdeni gondolkodni azon, hogy végre megadóztassuk a kerozin árát, hiszen mindenki tudja, hogy a repülés a leginkább környezetszennyező közlekedési mód.

– Ehhez azért előbb nem ártana versenyképes alternatívákat teremteni.

– Valóban, pont erre szeretném felhívni a figyelmet egy kisebb akcióval: legközelebb vonattal fogok kimenni Brüsszelbe, ami egy körülbelül 19 órás út lesz, két vagy három átszállással, kétszer annyiért, mint amibe egy átlagos repülőjegy kerül. (Erre az interjú elkészülte óta sor is került – a szerk.)

Egészen abszurdnak tartom, hogy fenntarthatóan élni ennyire körülményes és drága. Eléggé bántja a lelkiismeretemet, hogy ennyit kell majd repülnöm a munkám miatt, de ezen a viszonylaton jelenleg egyszerűen nincs valós alternatíva.

A politikusok beszélhetnek, amiről akarnak, de ha nem tesszük könnyen elérhetővé és olcsóvá a környezetkímélő életmódot mindenki számára, nehezen várhatjuk el az emberektől, hogy plusz áldozatot hozzanak miatta. Azért is szeretnék dolgozni, hogy ez megváltozzon: közvetlen vasúti összeköttetésre van szükség minél több európai nagyváros között, olyan árképzéssel, ami felveheti a versenyt a fapadosokkal.

– A politikában mostanában eléggé divatba jött felülni a „klímavonatra”: egyre többen dobálóznak hangzatos ígéretekkel, valós elhivatottság helyett opportunizmusból. A Momentum mit tehet azért, hogy elhiggyék róla, komolyan gondolja?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szel-david-gender-cimkep-1000x727.jpg

„Ha a fiam háromévesen elém állt volna, hogy azt mondja, mostantól ő lány, elfogadom, és kivárok”

‘Nem öltöztetem tütübe és nem adok neki Barbie-babát, de nem szidom le vagy bonyolódom hosszas beszélgetésekbe’ – mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus. Szerinte a gendersemleges nevelésnél ma jóval nagyobb ‘parákkal’ kell szembenéznie egy szülőnek: például a pornóval és a dizájner-drogokkal.
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. június 13.



A közvetlen ok, amiért megkerestem, egy itthon óriási felháborodást kiváltó hír volt. Charlize Theron hollywoodi színésznő bejelentette: hároméves kora óta kislányként neveli a fiát, mert a gyerek úgy akarja. Azóta lányruhákat ad rá, és lányként kezeli. Csak úgy ömlöttek a cikk alá a színésznőt becsmérlő kommentek, teljesen kiverte a biztosítékot.

– Mi a véleménye erről?

– A lányruhákat én is túlzásnak tartom, pláne egy ekkora gyereknél, amikor a nemi identitás még csak gyerekcipőben jár, a nemhez igazodás pedig csak hat éves korra szilárdul igazán meg, de ezzel együtt sem látok akkora drámát ebben az ügyben.

A magyar társadalom meglehetősen ítélkező, moralizáló, és ami például a gyereknevelést illeti, még csak nem is különösebben következetes. A gyerek nemi identitásával kapcsolatban is elképesztő kockákban élünk: szerintünk, ha egy kisfiú kijelenti, hogy ő lány, az alapból nem normális dolog.

– Miért, ön szerint normális?

– Egyrészt rengeteg oka lehet egy ilyen mondatnak, másrészt egy kisgyereknél sok minden normális, ami nekünk furának tűnik. Gondoljunk arra, amikor azt mondja a gyerek, hogy ő gőzmozdony. És csihuhuzik. Vagy háromévesen elkezd számolni, és sorolja: “egy, kettő, kilenc, tizenhat.” Nem esünk neki, hogy hülyeséget mond, hanem megdicsérjük, hogy milyen jól számol.

Ha egy kisfiú közli, hogy ő lány, vagy fordítva, szerintem azt is érdemes egy ideig semlegesen kezelni, és kivárni. Nem kell se tütübe, se öltönybe öltöztetni, nem kell rátenni egy lapáttal, de hagyni kell, visszakérdezni, miért gondolja így, beszélgetni vele. Az esetek többségében az ilyesmi úgyis elmúlik.

– A nemsemleges (vagy gender-semleges) nevelés a nyugati világban egyre nagyobb teret hódít. Az a lényege, hogy ne erőltessük rá a gyerekre, hogy neki fiúként vagy lányként hogy KELL viselkednie, hadd döntse el ezt ő.

– Nézze, a gyereknevelésben szerintem nagyon tág keretek vannak. Sok mindent meg lehet tenni. Az én kislányom is megörökölt a fiú unokatesójától egy futóbiciklit, ami fekete, és rá van írva, hogy “Andris”. Nem esett kétségbe tőle. Egy szülőnek sem kell megijedni, hogy a lánya fiú lesz, ha szeret focizni. De még ennél súlyosabb dolgoknál sem kell rögtön riadót fújni.

Ismerek egy házaspárt, akik amikor elváltak, a hatéves fiuk hónapokig minden nap beöltözött otthon lányruhába, és úgy mászkált. Nem bántották, kivártak. Aztán abbahagyta. Valószínűleg a válás miatti szorongását dolgozta fel így. Ha egy kisgyerek tikkel, tépkedi a hajszálait, vagy esetleg azon kapjuk, hogy maszturbál, ne essünk rögtön pánikba. Figyeljük a viselkedését, próbáljuk megérteni, hogy milyen helyzetekben fordul elő, hátha megértjük, milyen belső parát vezet le ezzel. Az sem árt, ha megpróbáljuk szülőként végiggondolni, hogy mi min tudnánk változtatni, a lényeg viszont, hogy pont arról, amit csinál, nem érdemes beszélni, mert jó eséllyel nem is tudatosan csinálja.

Fotó: Marosi Viktor

– De mi van akkor, ha évekig más neműnek vallja magát, mint amilyennek született?

– Nyilván van az a pont, amikor már érdemes szakemberhez fordulni, de nem azonnal. Nem könnyű eltalálni a tökéletes időpontot, kicsit olyan ez, mint a tárkonyos raguleves. Hogy mennyi tárkony kell hozzá. Amikor már azt hisszük, bőven tettünk bele, nem kell több, na akkor még egy picit, és úgy lesz jó.

Vagyis bármit észlelünk a gyereken, ami fura, és nem múlik, és ha beszélgetünk vele, akkor sem jutunk előbbre, akkor is még legyünk türelmesek egy picit, és csak utána menjünk szakemberhez.

Természetesen ez a stratégia betegségeknél és komoly hangulatváltásoknál nem érvényes. Azt pedig kevesen tudják, hogy nem muszáj a legdrágább pszichológushoz fordulni: vannak mindenki számára elérhető területi, körzeti tanácsadók, ha pedig oda nem lehet bejutni (márpedig sokszor őrült várólisták vannak), a védőnők és a gyerekorvosok is nagyon tapasztaltak, őket is nyugodtan meg lehet kérdezni, ha aggódunk a gyerekért.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
t2.jpg

Kőkeresztekkel védi Tornabarakonyt az utolsó három néni

Hogyan szerveződik az élet egy olyan faluban, ahol az állandó lakosság fele 65 évnél idősebb? A Borsod megyei Tornabarakonyon pontosan ez a helyzet, igaz, a lakosság fele három idős nénit jelent, akik mindenben a falugondnok munkájára vannak utalva.
Mizsur András írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. június 18.



A megszűnés határán álló faluban nincs bolt, se posta és háziorvos, ha szükségük van valamire – például élelmiszerre vagy gyógyszerre – , a falugondnok szerzi be nekik a közeli Bódvaszilasról. A falubeliek ritkán járnak össze, mindenki éli a maga életét. Nem csoda, ha Tornabarakonyon már az is nagy szónak számít, ha az istentiszteletre a kántoron és a sekrestyésen kívül más is elmegy.

Félórát zötykölődtünk a kanyargós, kátyúkkal tarkított úton, mire a festői helyen fekvő Tornabarakonyra értünk. A falugondnok nem sokkal utánunk érkezett vissza a menetrendszerű beszerző útjáról. A viharvert buszmegálló előtt leparkolt fehér mikrobuszból bömbölt a zene, a rádió a Twisted Sister We’re Not Gonna Take It című slágerét játszotta. Dél körül járhatott, egyedül Ágnes néni várta a falubuszt, ami friss pékárut hozott neki. Közben befutott a mobilposta is, de mindezt leszámítva, teljesen kihaltnak tűnt a falu, ahogy végighaladtunk a falu főutcájának számító Dózsa György úton.

Csúcsforgalom Tornabarakonyon, Ilon nénihez egyszerre fut be a falugondnoki autó és a posta. / Fotó: Hajdú D. András

Csak papíron laknak a törpefaluban

A szlovák határtól körülbelül 20 kilométerre található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfalura azért figyeltünk fel, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon ott a legmagasabb az idősek aránya: a lakosság 80 százaléka 65 éves vagy annál idősebb. Összehasonlításképpen: a képzeletbeli top lista második helyén a Zala megyei Bödeháza található, a maga 48 százalékával.

A kiugró arányt részben az magyarázza, hogy Tornabarakony egyike annak a majd 400 településnek, ahol a 2011-es népszámlás adatai szerint kétszáznál kevesebben laknak. Ellentmondó adatokat találtunk arra nézve, hogy hányan élnek a faluban: a KSH szerint 13-an, más források viszont 22 lakost említenek. A 2018-as országgyűlési választásokon 18-an szavazhattak, az idei európai parlamenti választáson pedig 19-en szerepeltek a névjegyzékben.

Tamás testvér a falu kántora ottjártunkor épp a füvet nyírta. / Fotó: Hajdú D. András

Szintén a buszmegállóban futottunk össze Tamás testvérrel, aki egy gyors fejszámolás után felvilágosított minket, hogy szám szerint hatan élnek Tornabarakonyon. Közülük négyen számítanak “őslakosnak”, három idős asszony és egy ötven-hatvan körüli férfi, egy negyvenes házaspár pedig Budapestről költözött a faluba néhány éve. A másik 12-13 tornabarakonyi lakos csupán papíron lakik a településen; bár oda vannak bejelentve, csak hétvégente vagy nyáron járnak le a faluba. Főleg Szlovákiából, Hajdúböszörmény és Debrecen környékéről, illetve Budapestről jönnek az üdülők.

Takaros és az enyészetté váló házak váltakoznak a faluban. / Fotó: Hajdú D. András

lepattant belso.jpg

Tamás testvér a falu kántora, ő tartja rendben a parókiát is, de ha úgy hozza, a görög katolikus szerzetes szedi a templomban a turistáktól a belépőt. A kilencvenes évek elején még több mint ötvenen éltek a faluban, mesélte, ami így el tudott tartani egy saját papot. Most a szlovákiai Tornahorvátiból jár át pap, több környékbeli falu tartozik hozzá. Ez akkor lehet probléma, ha temetést vagy keresztelőt kell tartani. Igaz, utóbbira évtiezedek óta nem volt példa a faluban. Ha minden igaz, Tornabarakony utolsó szülöttje nem más, mint a 2007-ben megválasztott polgármester. A KSH törpefalvakkal foglalkozó tanulmánya szerint a Tornabarakonyhoz hasonló települések népessége 1970 évek óta közel 70 százalékkal csökkent, egyrészt az elvándorlás, másrészt a halálozás miatt. A házak fele jellemzően üresen áll ezeken a kistelepüléseken, Tornabarakonyon is egymást érték a szemmel láthatóan hosszú évek óta elhagyatott, lepusztult házak. Tornabarakony helyzetét és méretét jól leírja, hogy még saját közmunkásai sincsenek: a közeli Perkupáról járnak át munkások.

A kántor, a sekrestyés és a pap

A 72 éves Anna néni is egyike az őslakosoknak; évek óta egyedül él, férje régen meghalt, gyerekei elköltöztek. Egyiküket csak a nagyobb ünnepekkor látja, unokája viszont az Aggteleki Nemzeti Parkban dolgozik, ő szokta sűrűbben látogatni. Szomszédai nincsenek, utcájában a legtöbb ház eladó. A falubeliekkel nem nagyon jár össze, ennek ellenére nem unatkozik, mindig van mit csinálnia a kertben, mondta a földes keze miatt szabadkozva. “Nem tudok úgy lenni, hogy ne csináljak valamit.” Aztán ott vannak a kacsák és a tyúkok, a rókák miatt azokra is állandóan figyelni kell. Anna néni a sekrestyés, ő gondozza a nagy becsben tartott templomot. Minden liturgián részt vesz, télen mindösssze egyetlen alkalommal hagyta ki a szertartást. Nyomos oka volt rá: disznót vágtak. “Mondtam a papnak, hogy ne jöjjön, mert nem lesz, aki meghallgassa” – mondta, miközben körbevezetett minket a templomban. Nem ritka, hogy csupán hárman jelennek meg az istentiszteleten: Anna néni, Tamás testvér és a pap.

Anna néni minden liturgián részt vesz, télen mindösssze egyetlen alkalommal hagyta ki a szertartást. Nyomós oka volt rá: disznót vágtak. “Mondtam a papnak, hogy ne jöjjön, mert nem lesz, aki meghallgassa”

A faluban nincs bolt, így ha Anna néninek szüksége van valamire, a falugondnokot kéri meg, hogy vásároljon be neki. Ha a családja valamiért nem tudja meglátogatni, akkor csak rá számíthat. Ugyanez ez igaz a gyógyszerekre, mivel háziorvos sincs Tornabarakonyon, gyakorlatilag mindenért a tíz kilométerre lévő 1200 fős Bódvaszilasra kell átjárni. Ebédet is onnan, a helyi óvoda menzájáról hoznak az időseknek. Busz csak kétszer jár, korán reggel és délután, máshogyan az idősek nem tudják elhagyni a falut, azaz kis túlzással számukra a falugondnok jelenti az egyetlen összeköttetést a külvilággal. A falubusz minden kedden és pénteken jár, a menetrendet mindenki ismeri. “Akárkinek valamilyen baja van, hozzám jön. Ha kell valami, lejönnek ide, ide adják a pénzt meg a táskát, én meg bevásárolok” – magyarázta Kiss Kondás Isván, Tornabarakony falugondnoka. Itt vannak hátul a motyók, mutatott a megpakolt kisbuszra.

“Akkor itt nincs semmi” – vágta rá nevetve, amikor arról kérdeztük, mi történik, ha szabadságra megy vagy megbetegszik. Helyettese nincs, előfordult, hogy a postás vagy a buszsofőr hozta el az ebédet. Több mind húsz éve dolgozik falugondnokként, maga is a faluból származik, az általános iskola alsó tagozatát még a helyi iskolában járta ki, mielőtt az megszűnt volna. Tíz éve költözött el Bódvaszilasra, idős szüleit kellett ápolnia. Amikor megkapta a falugondnoki munkát, még majdnem harmincan laktak Tornabarakonyon: volt, hogy egy nap többször is megfordult a két falu között. Aztán ahogy bezárt a bolt, majd a posta, és fogyott a falu lakossága, neki is egyre kevesebb munkája lett.

Tumultus a “faluközpontban”: a falugondnok, sekrestyés, kántor és a postás beszélgetnek a kereszteződésben. / Fotó: Hajdú D. András

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x