Csak egy anya vagyok a sok közül, akik nem sajnálnak maguktól egy pohár bort
Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele! – mondta magának szerzőnk, aki elmeséli, sikerült-e betartania a fogadalmat.
szelf, címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2018. december 04.


Az idei száraz november középpontjában a nők alkoholfogyasztása állt, mert az rejtettebben zajlik, és még nagyobb tabu, mint a férfiak ivása. És a helyzet talán még rosszabb, ha anyukákról van szó…

Az alkoholivást a hazai „hagyományokhoz” híven tinédzserként kezdtem, és a hatását is igen hamar kitapasztaltam. A gimi végére már egész komoly tudással bírtam arról, mit és mennyit lehet keverni, melyik pia hogyan hat rám, mi az, ami kis mennyiségben is garantált macskajaj, és mi az, ami nem okoz majd fejfájást sem.

Sosem vetettem meg az italt, és nem is esett jól nemet mondani egy koccintásra csak azért, mert mondjuk aznap még vezetnem kellett.

Többnyire egész kulturáltan megúsztam a dolgot, de azért „tisztességesebb” szétesésekre is volt példa.

Nem egy buli volt, ahol magamban előadtam az egész István, a királyt, és előfordult bizony filmszakadás is. Volt, hogy az alkohol kihozta belőlem, amit mélyre temettem magamban, és olyan őszinteségre, fordulatokra, döntésekre kényszerített rá, amit józanon sosem mertem volna meglépni. Nem mondom persze, hogy erre de büszke vagyok, viszont semmi kirívó nem volt benne, egyáltalán nem lógtam ki ezzel a csoporttársaim, a kollégáim vagy barátaim közül.

Noha én és az alkohol jóban, mondhatni bizalmas viszonyban voltunk gimis korom óta, mégsem éreztem azt soha, hogy gondom lenne vele. Sosem ittam folyamatosan, vagy sutyiban, netán egyedül. Mindig élveztem, hogy felszabadít és ellazít egyszerre. Aztán amikor anyuka lettem, a dolog némileg megváltozott. A várandósság és a szoptatás alatt persze teljes megvonás volt, de amint a második gyerkőcöt is leválasztottam, újra vidáman fogtam kezet alkoholbarátommal, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy alig egy év alatt az esti egy-két pohár bor mindennapossá vált.

Idén nyáron látogatóban voltunk egy régi barátnőmnél, akit csodálattal figyeltem, milyen derűs és nyugis, hiába ráncigálják jobbra-balra ugyanúgy a gyerekei, mint engem. Aztán kiment rágyújtani. Amikor megéreztem a jellegzetes illatot, kérdőn néztem rá.

Ja, igen, ez cucc, kérsz? – kérdezte lazán. Megráztam a fejem. Miért, te mit tolsz? – faggatott, mintha csak az időjárásról lenne szó. Én iszom – vágtam rá zavartan, mint aki lebukott. Ja, igen, a többség iszik – és ezzel le is zártuk a témát.

Ez nagyon megmaradt bennem. Hogy én is egy ilyen „többség” vagyok. Aki úgy érzi, ha nem iszik, megbolondul. A dolgozó kisgyerekes anyák rohanással és szürreális feszkókkal teli mókuskerék-élete estére többnyire teljesen kiakasztott. A számtalan hülye elvárás, az erőn felüli megfelelhetnék, a piszlicsáré dolgok miatt hisztiző vagy veszekedő gyerekek, a szinte mindig ugyanúgy zajló napi körforgás, az állandó kialvatlanság és az időhiány folyamatos feszültségben tartottak.

A férjem sokszor csak rám nézett, meg sem kérdezte, mi volt aznap, hanem pattintotta ki a dugót a palackból, és máris koccintottunk. Nem is tudom, mire. Csak simán örültünk annak, hogy eltelt egy újabb nap.

Volt, amikor már délután azt vártam, mikor jön el az pillanat, amikor végre ihatok egy korty italt, hogy kicsit lazább és jobb fej anyuka lehessek.

Úgy hittem, hogy a sok szorongás miatt alkohol nélkül egyszerűen képtelen lennék elaludni. Úgy éreztem, hogy én is egy vagyok a százezernyi anyuka közül, aki nem sajnál magától esténként egy pohár bort, mert ennyi már csak jár nekem. Egy percig sem nem gondoltam, hogy ez bajos lenne és hogy bármi gondom lenne az alkohollal.

Egészen idén október végéig. Akkor került elém Zacher Gábor bejegyzése a Száraz novemberről. Volt benne egy rész, ami nagyon betalált:

"

De mi van azokkal, akik már a második éjszakát nem aludták át, este nehezen megy az elalvás, többször felébrednek. Munkából hazafelé a vásárláskor elgondolkodik az üveg rozé felett, hogy megveszem, 2 nap alatt 1 üveg nem sok. Tényleg nem sok, ettől elélhet valaki 200 évig, de a gondolat ott motoszkál a fejében. Megiszom este a 2 pohár rozét, és jól alszom. Itt már baj van.

Húha, gondoltam. Ezek szerint mégis gáz van? Aztán elém került egy ábra is arról, hogy 14 egységnyi ital felett már kockázatos ivásról van szó. Nem kellett sokat számolgatni, hiszen ha csak egyetlen pohár vörösbort iszom meg naponta, már akkor is ebbe a kategóriába esem. Szóval ezek szerint igenis gáz van.

Aznap már nem ittam, másnap pedig pont kezdődött a száraz november, úgyhogy gondoltam, oké, vágjunk bele. Nézzük meg, kibírom-e egy hónapig pia nélkül. Szólni azonban jó ideig nem szóltam róla senkinek, mert nagyon kínosnak éreztem, hogy egyáltalán felmerül, hogy nekem ebben indokolt lehet részt venni.

Szánalmasnak éreztem magam, mint aki már lecsúszófélben van. Eszembe jutott anyai nagymamám, akivel nem tartottuk a kapcsolatot, és akit felnőttkorom hajnalán magam kutattam fel. Egy szociális otthonban lakott, onnan mentünk el sétálni. De a séta az első beülős helyig tartott csak, mert Ica mama mondta, hogy elfáradt, szeretne leülni.

Remegő kézzel rendelt magának egy fröccsöt, és húzóra betolta. Aztán még egyet. Aztán már tudott beszélgetni. Én viszont nem.

Akkor értettem meg, miért is tartottak tőle távol, és hogy kisgyerekként miért nem maradhattam nála sosem ottalvásra. Úristen, én nem lehetek ilyen. Én nem vagyok ilyen.

Jó, gondoltam, ezért legyünk reálisak. Alkoholista nem vagyok, de függő talán már igen. A legjobbkor jött tehát ez a november, amikor egy támogató csoporttal a hátam mögött vághattam neki ennek az önismereti utazásnak. Annyira elszánt voltam, hogy még csak be sem pánikoltam, mégis hogyan fogom kibírni ezeket a hétköznapokat egy kis lazító nélkül. Úgy döntöttem, hogy nincs más választásom, mint tűrni és kész. Majd csak lesz valahogy.

Az első napokban egész egyszerűen nem vettem tudomást arról, hogy akár inni is lehetne. Egy hét után tűnt fel, hogy mintha jobban aludnék. Vagyishogy nem mintha, hanem tényleg. Te jó ég, ilyen jól tudok aludni??? Azóta is könnyebben alszom el, és bár szinte minden éjjel többször fel kell kelnem – ha nem a gyerekek, akkor a kutya miatt –, ez sem gond, mert akármi történt is, könnyen visszaalszom. Ezért már alapból megérte volna elhagyni az alkoholt.

Mivel az éjszakák pihentetőbbek lettek, az energiám megtöbbszöröződött. Így hatékonyabb lettem a munkában és a napi átlag feszkót is jobban bírom. És ami a legjobb: hosszú éveken át tartó szünet után végre újra elkezdtem sportolni, amire eddig a teljes enerváltság miatt gondolni sem bírtam. Szóval hetente 2-3-szor úszni járok, még bérletet is vettem. Ami még újdonság, hogy valami iszonyat módon kívánom a gyümölcsöket. Korábban alig-alig ettem, na de most! Szóval alig néhány hét alatt olyan életmódbeli változásokat indukált nálam a száraz november, amiről még csak nem is álmodtam.

Valamikor a harmadik hét végén volt azonban egy nehéz napom, amikor valahogy minden balul sült el, és iszonyatos energiámba került, hogy ne bontsam fel azonnal a konyhapultról felém kacsingató hárslevelűt.

Pánikszerűen írtam a csoportba, hogy ezzel is nyerjek két perc önuralmat. A száraz novemberezők azonban olyan gyorsan és szenvedélyesen válaszoltak, hogy mire minden üzenetet elolvastam, már el is múlt a gyötrő vágy, helyette hol sírtam, hol meg nevettem.

Velük együtt tudtam megcsinálni. És ahogy a történeteikkel, az ő szenvedéseikkel és küzdelmeikkel szembesültem, arra gondoltam, hogy nekem még annyira nem is nehéz. Nekem „csak” magammal kell harcolnom. Hiszen otthon dolgozó, mókuskerekező anyukaként nekem nem kell minden nap még azzal a kísértéssel is megküzdenem, amivel azok szembesülnek, akiknek van rendes társasági élete.

Ha minden baráti beszélgetéshez, minden nagy találkozáshoz, minden családi ebédhez, minden ünnepléshez hozzátartozik az ivás, akkor baromi nehéz ellenállni.

Pláne úgy, hogy a magyar társadalomban teljesen elfogadottnak számít, hogy mindenki tintázik.

Sőt, vannak alkalmak, amikor lényegében „kötelező” inni – „ne sérts meg”, ugye. Aki iszik, az együtt van a többiekkel. Aki meg nem, az kívülálló. De annak biztos baja van, és „önhibáján kívüli okokból” nem ihat.

Aki nem iszik, az más. Én úgy határoztam, hogy a novemberi próba sikere után nekivágok a decembernek is így. Másként. Szárazon. Mert ez lesz az igazi kihívás. Téli szünet. Karácsony. Szilveszter. Nagy zabálások. Nagy együttlétek. És ha ezt kibírom alkohol nélkül, akkor már magam is elhiszem, hogy elmúlt a vész. És még az is lehet, hogy így folytatom januárban is. És februárban is... És azután is…


KÖVESS MINKET:



Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x