hirdetés
ne-viseljen-maszkot-koronavirus.jpg

Csak a betegek viseljenek maszkot – kéri az Állami Népegészségügyi Intézet

A kommentelők kiakadtak, nem értik, miért kéri ezt egy hivatalos állami szervezet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 25.


hirdetés

A koronavírus-járvány megjelenése óta hiánycikknek számítanak a maszkok. Magyarországon sem lehet kapni már egy ideje. Ugyanakkor több álláspont is létezik arról, hogy egyáltalán szükséges-e a maszkok viselése védekezés gyanánt. Több szakember szerint ugyanis csak azoknak érdemes maszkot viselni, akik észlelik magukon a tüneteket.

Ezzel kapcsolatban jelent meg egy infografika az Állami Népegészségügyi Intézet Facebook-oldalán is. A képen nagy piros betűkkel írják:

"Ne viseljen maszkot, ha nem beteg!"

A kijelentés alatt az is olvasható, hogy elegendő mennyiségű maszk áll rendelkezésre az állami készletekben, ha felelősen használjuk.

A plakát szerint

hirdetés

csak akkor viseljen maszkot valaki, ha lázas, köhög, folyik az orra, vagy még gyógyulófélben van fertőző betegségből.

Az infografikán egyébként azt is elmagyarázzák, hogyan kell viselni a maszkot. Részletesen leírják, hogy a maszk színes részének kell kívülre esnie a felhelyezéskor, és teljesen el kell fednie a szájat, az orrot és az állat.

A fém szegélyt pedig össze kell csippenteni, hogy az finoman rányomódjon az orrnyeregre. De felhívják a figyelmet arra is, hogy használat után a maszkot a a fülnél lévő zsinórral kell levenni.

Nemzeti Népegészségügyi Központ

Az idősotthonokban élők védelme is rendkívül fontos. Ennek érdekében... korábban már számos intézkedést hoztunk, ilyen volt a látogatási tilalom bevezetése és a felvételi zárlat elrendelése.

A kommentelők ugyanakkor kiakadtak a poszt alatt, mert nem értik, miért kéri azt egy hivatalos állami szervezet, hogy csak a betegek viseljenek maszkot.

"Ez most komoly? Minden tanulmány azt mutatja, hogy a maszk viselése - még akkor is, ha nem FFP3-as - nagyobb biztonságot nyújt, mintha semmit sem viselnénk. Ennél veszélyesebb tanácsot nehezen tudnék elképzelni"

- írja az egyik kommentelő.

"Mi a helyzet a tünetmentes hordozókkal? Ők terjesszék ahol csak tudják?"

- teszi fel a kérdést egy másik kommentelő.

"Ez valami ízléstelen vicc, ugye?"

- írja az egyik hozzászóló. Egy másik kommentelő pedig egyszerűen csak annyit fűzött hozzá:

"Mert nincs elég."


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus_.jpg

A koronavírus-járvány terjedése nálunk várhatóan a napokban fog begyorsulni

Európa fertőzöttebb felén a tetőzéshez közelít a járvány.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A codogno-i karnevál óta eltelt másfél hónapban szinte háborús állapotok uralkodnak az olasz kórházakban, több mint 100 ezren megbetegedtek, és 12 ezren meghaltak az országban. De Európa nagy részére is innen terjedt szét a járvány.

A szakember szerint azért is lehet ennyire fertőző a vírus, mert az emberiség még nem találkozott vele, nincs "immunulógiai" tapasztalata vele szemben. Mivel Magyarországon elég korán vezettek be szigorúbb intézkedéseket, ezért lehetséges, hogy a "reprodukciós ráta", a fertőzés átadása alacsonyabb jelenleg.

A koronavírus-járvány terjedése nálunk várhatóan a napokban fog begyorsulni, míg Európa fertőzöttebb felén a tetőzéshez közelít.

De abban minden szakértő egyetért, hogy minél többen maradnak otthon, annál kevesebb esélye van a vírusnak, hogy megfertőzze a még egészségeseket.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-tavolsag-pixabay.jpg

Semmit nem ér a kétméteres távolságtartás az MIT kutatója szerint

A koronavírus több mint 8 méterről is képes fertőzni, és akár órákon át a levegőben maradhat – állítja egy friss tanulmány.
New York Post, MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor vagy tüsszögéskor a cseppek - erre a megállapításra jutott a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója. Lydia Bourouiba évek óta kutatja a köhögés és a tüsszentés dinamikáját.

Az amerikai járványügyi központ kétméteres távolság tartását ajánlja az emberek között az új koronavírus okozta járvány idején. A kutató most az amerikai orvosszövetség szaklapjában közzétett tanulmányában figyelmeztet arra, hogy sürgősen felül kell vizsgálni mind a CDC, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) távolságra vonatkozó ajánlásait, mert a jelenlegiek az úgynevezett "nagy cseppeken" alapulnak, melyek a vírust terjeszthetik, és úgy tartják, ezek csak egy bizonyos távolságig érnek el.

A távolságtartásra vonatkozó 2 méteres útmutatás az 1930-as évekbeli modelleken alapul.

Ehhez képest a köhögéssel, tüsszentéssel és kilégzéssel kibocsátott, gázokkal teli felhő akár 8,2 méteres távolságba is eljuttathatják a fertőzést, út közben pedig megfertőzhetik a különböző felületeket, és maradványaik még órákig a levegőben lebeghetnek.

A Journal of the American Medical Association aktuális számában közölt cikkében a kutató leírta, hogy a köhögéssel és tüsszentéssel vagy általában a kilégzéssel kibocsátott "felhő" csúcssebessége akár az óránkénti 36-110 kilométeres sebességet is elérheti.

hirdetés

A kutató azzal érvelt, hogy kilégzéskor "gáztartalmú felhőcske" kerül a levegőbe, mely mindenféle nagyságú cseppeket tartalmaz. A felhőt csak részben csökkenti, ha az ember a könyökhajlatába köhög vagy tüsszent.

Más tudósok vitatják, hogy növelni kellene a biztonságos távolságot. Paul Pottinger, a Washingtoni Egyetem orvosi karának fertőzőbetegség-kutatója szerint a kérdés az, mekkora távolságon belül marad a vírus fertőzőképes.

"Számomra nem az a kérdés, mekkora távolságra jut el a kórokozó, hanem milyen messze van az, ahol már nem jelent veszélyt. Minél kisebb a csepp, annál csekélyebb az esély, hogy megfertőzhet valakit a benne lévő vírus, mert belélegzi vagy az orrába-szájába kerül. A legnagyobb veszélyt most a legnagyobb cseppek jelentik. Ezek viszont elég nagyok ahhoz, hogy hasson rájuk a gravitáció. Általában a kibocsátótól két méterre ezek a nagy cseppek lehullanak a talajra, innen származik a kétméteres távolságtartás szabálya" - idézte szavait a medicalxpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

Lydia Bourouiba egyúttal felhívta a figyelmet egy idei kínai jelentésre, amely kimutatta, hogy vírusrészecskék lehetnek a koronavírussal fertőzött betegek kórházi szobáinak szellőző rendszerében.

Ezt különösen fontos tudni az egészségügyi dolgozók szempontjából, akiknek a betegek és haldoklók ápolása közbeni veszélyeztetettségét máig alábecsülik, és sürgette, hogy lássák el valamennyiüket védő felszereléssel – idézte a New York Post.

Kínai kutatók egyébként nemrég számoltak be arról, hogy a fertőzés újabb tünetét azonosították be. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz:


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Pepe_Reina_2016.jpg

„25 percig úgy éreztem, hogy nincs oxigénem” – a világbajnok spanyol kapus küzdelme a koronavírussal

Halálfélelme volt Pepe Reinának, amikor a fertőzés miatt képtelen volt lélegezni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A birminghami Aston Villa 37 éves kiváló kapusa, aki 10 évvel ezelőtt világbajnokságot nyert a spanyol válogatottal, és korábban a Liverpoolban, a Barcelonában, a Bayern Münchenben, a Napoliban és a Milanban is védett, a Corriere dello Sportnak bevallotta, hogy azok voltak élete legrosszabb pillanatai. Tizennyolc nappal ezelőtt kezdtek nála megjelenni a betegség tünetei. Először csak állandó fáradtságot érzett, aztán jött a láz, a száraz köhögés, a nem múló láz.

„A legszörnyűbb az volt, amikor már nem kaptam levegőt, 25 percig úgy éreztem, hogy kifogytam az oxigénből. Akkor rémültem meg igazán, amikor a torkom szinte lezáródott. A félelem végtelen percei voltak ezek” – vallja be Reina, aki most már el meri hinni, hogy valóban túl van a betegségen, és ezt a „valóbant” nápolyi dialektusban – overo – erősítette meg az olasz újságírónak.

Már a viccet is érti: 18 napja nem lépett ki háza kapuján, és nem sértődik meg, amikor a riporter azt mondja neki: „a kapuból való kijövetelek soha nem tartoztak az erősségeid közé”.

A kiváló hálóőrnek azonban nem kell az elidegenedéstől félnie: egy nagy kertes házat kapott a Villától, amelyben feleségével, Yolandával, öt gyermekével és apósáékkal töltik a karantén idejét. „A magány nem jut be otthonomba” – mondta Reina.

A brit Premier League-et március 13-án függesztették fel, és a spanyol kapus korábban úgy nyilatkozott: őrültség volt nem előbb leállítani a meccseket.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
gyor.jpg

Pozitív lett a győri polgármester koronavírus-tesztje, házi karanténba vonul

Dézsi Csaba András a Facebookon írta meg, hogy tünetmentes és otthonról dolgozik tovább.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Koronavírus-fertőzött lett Győr polgármestere, ezt Dézsi Csaba András a közösségi oldalán írta meg.

"Ahogy arról korábban tájékoztatást adtam, Győr város jegyzőjének - akinek a múlt hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért betegsége zajlott - koronavírus tesztje pozitív eredményt mutatott.

Március 27-én panaszmentes állapotban, egy magán laboratóriumban, önköltségen, magamon is elvégeztettem a koronavírus RT PCR tesztet, amely negatív lett. Tekintettel arra, hogy a negatív teszt is akkor biztos, ha két vizsgálat erősíti meg, ezért március 31-én ismételten elmentem egy kontroll vizsgálatra. Ma este telefonon értesítettek a második vizsgálat eredményéről, amely pozitív eredményt mutat.

Tüneteim továbbra sincsenek, azonban a szükséges intézkedéseket azonnal megtettem. Az eredményről tájékoztattam háziorvosomat, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően, házi karanténba vonulok.

A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább - írta.

hirdetés

A polgármester szerdán még sajtótájékoztatót tartott, melyen a koronavírus járvány okozta gazdasági körülményekre tekintettel meghozott intézkedésekről beszélt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!