hirdetés
cooky_cim.jpg

Cooky odavan kisfiáért: imádja fürdetni a kis Kevint

Mivel otthon csak franciául beszél vele, a kisfiú néhány éven belül tökéletesen beszél majd két nyelven.
Forrás: Bors, kép: Facebook - szmo.hu
2018. január 29.


hirdetés

A Borsnak adott interjút Cooky, amelyben beszél az apaság örömeiről. A beszélgetésből kiderül, hogy az eddig igencsak elfoglalt celeb - aki rádiózik, tévézik és még diszkóban is zenél - nem fog változtatni életmódján, mert kedvese, Debi határozottan azt kérte tőle, ne adjon fel semmit. Az apaságot azonban szeretné a maga teljességében megélni:

"A munkában én vagyok Cooky, a furcsán beszélő srác, de a privát életemben Christian vagyok, az apuka. Imádom fürdetni a kisfiam, ragaszkodom is hozzá, hogy én csinálhassam. Szeretem átélni még azt a pillanatot is, amikor sír."

Mivel párjával apás szülést szerettek volna, Cooky végig ott volt Debi mellett, akire, mint mondja, "rettentő büszke". A kis Kevin születését megkönnyezte, a pillanatot pedig, amikor először kezébe foghatta, soha nem felejti el. "7-kor folyt el a magzatvíz, 9 óra 50-kor már Debi mellkasán szuszogott, pár perc múlva pedig én is megfoghattam. El sem lehet magyarázni, hogy milyen érzés, amikor először fogtam a kezembe Kevint."

Cooky lelkesen besegít a baba körüli teendőkbe is, pelenkázni, fürdetni és öltöztetni is tud. Árgus szemekkel figyeli a kicsi minden rezdülését, és rögtön észre veszi, ha éhes. Franciaországban élő édesanyja is megérkezett már: február végéig marad Magyarországon, addig élvezheti az unokázást.

Cokky azt is elmondta, hogy

hirdetés

otthon csak franciául beszél, így Kevin nem csak magyarul, de franciául is tökéletesen beszél majd 4-5 éves korára.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
varkonyi-andrea-zsidro-tamas-szerelem-es-instagram.jpg

Zsidró Tamás szerelmes posztot tett közzé Instagramon

Nem tolják túl a posztolást, és ez is elég titokzatos lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás egy ideig titkolta a kapcsolatát.

Ám januárban mind a ketten ugyanazt a fotót tették ki a saját Instagram-oldalukra, amelyből már sejthető volt, hogy egy párt alkotnak.

Később, amikor kiderült, hogy valóban együtt vannak, mindketten nyilatkoztak a sajtónak a szerelmükről.

Nem tolják túl a posztolást Instagramon azóta sem.

hirdetés

Most is csak egy szám és egy szívecske áll abban a posztban, amit Zsidró Tamás osztott meg, no és egy fotó Várkonyi Andreáról.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Charlotte-Awbery.jpg

Világhírű lett a londoni metróban Lady Gagát éneklő nő: már Amerikába is meghívták

Ellen DeGeneres műsorában kapott szereplési lehetőséget Charlotte Awbery.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

Mi is írtunk a londoni nőről, akiről az internet közönsége számára lényegében véletlenül derült ki, hogy fantasztikusan énekli Lady Gaga Shallow című számát.

Az azóta sok százezres rajongótábornak örvendő énekes-dalszövegíró a napokban már Amerikában is járt, ahol a népszerű tévés, Ellen DeGeneres műsorának vendége volt.

Az amerikai talkshow-ban ismét előadta a dalt, majd elmondta, hogy 15 éve énekesnőként dolgozik esküvőkön, bálokon és más hasonló rendezvényeken. Mint mesélte, megfogadta apja tanácsát, hogy sose adja fel álmát, és úgy tűnik, ez a fogadalom beérni látszik.

A szereplési lehetőség mellé egy különleges ajándékot is kapott DeGenerestől: egy közel 4 millió forintnyi értékű utazási kupont, hogy bármikor át tudjon ruccanni az államokba, ha kedve tartja.

hirdetés

Viral London Tube Singer Performs 'Shallow'

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
schobert-norbert-meghurcoltak-mint-gyurcsanyt.jpg

Schobert Norbert szerint úgy meghurcolták, mint Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt

Nemcsak több ezer követőt vesztett, hanem anyagilag is kár érte a Facebook-incidens után - mondta a Storynak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Exkluzív interjút adott a Story magazinnak Schobert Norbert - írja a 24.hu.

A lap többek közt az elmúlt hetekben zajlott, Facebookon kialakult vitáról, és azt követő nyilatkozatháborúról beszélt Schobert Norberttel.

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, hatalmas vitát váltott ki egy januárban közzétett videó, amelyben azt mondta, hogy szülés után rontják el a nők, mert a mikor elhíznak, már nem kívánja őket a férjük.

"Amikor az 58 kilós nő helyett a 78 kilós vagy 88 kilós hölgy érkezik meg döngő léptekkel a hálószobába, a férfiak számára kínszenvedés."

hirdetés

Schobert Norbert azt mondta a Storynak, hogy nemcsak több ezer követőt vesztett az incidens után, de anyagilag is kár érte.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kiss-virag-babat-var-kismama-pocak.jpg

Kiss Virág babát vár, szexi fotót tett közzé, de hol a kismama-pocak?

Ezt az egyik követője kérdezte meg Instagramon a csini rövidnadrágban készült fotó alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Első gyermekét várja Kiss Virág fitneszmodell, ezt ő maga jelentette be Instagram-oldalán.

"Egy új korszak következik: kisbabánk lesz. Végtelenül boldogok vagyunk és hihetetlenül várjuk a kis csoda érkezését"

- írta a kép mellé.

Most egy újabb fotót osztott meg Instán, ami tornaszerkóban készült, és amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy kismamaként is ügyel arra, mit eszik.

Lapozz a fotóért:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!