CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Kijev: háború az utcán

Több százezer tüntető vette be Ukrajna fővárosában, Kijevben a Függetlenség teret. Az országban lényegében polgárháború dúl. Csudai Sándor a helyszínen készített megdöbbentő fotókat.

Link másolása

Kijevben válaszul kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek január 19-től utcai harcokba torkolltak, miután a parlament a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket elfogadta. A biztonsági erőkkel vívott összecsapásoknak eddig több száz sérültje és öt halálos áldozata van.

Bár jelenleg fegyverszünet van érvényben, az indulatok, tiltakozások lendülete azóta sem csökkent, a brutális rendőri fellépésre a demonstrálók is egyre keményebben válaszoltak. Elfoglalták a hivatalos intézményeket, barikádokat és csapdákat építettek a belváros köré, megnehezítve a további rendőri intézkedéseket, összecsapásokat. A mostanra már csak sátorvárosnak nevezett Függetlenség teret ellepték a maszkos, házilag barkácsolt fegyverekkel mászkáló lakosok, akik készülnek az esetleges ütközetekre. A jégből, hóból és zsákokból tákolt hideg vízzel leöntött barikádok a -20 fokban igen jó szolgálatot tesznek, bár ezek csak apró pillérei a kidolgozott védelmi technikáknak. Az egyébként megfagyott, közlekedésre szinte alkalmatlan utakat ellepik a macskakővel és törmelékekkel felszórt járdák, a harcok közben pedig szinte nullára redukálták a látási viszonyokat az újabb és újabb felgyújtott gumiabroncsokkal, melyek fekete füstjétől a helyi különleges egységek nem tudtak célzott lövéseket leadni a Molotov-koktéllal és kőzáporral válaszoló tömegre.

Csudai Sándor képriportja102103

103a104105106107109110110a110ab110b110c111112
114115116117118119120121121a122122a122ab122b122bc122c124

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Hógolyó csata a Hősök terén, hóemberek a párkányon – látványos fotókon a behavazott Budapest
Csütörtök reggelre kifehéredett a táj a fővárosban. A havazás komoly gondokat okozott a közlekedőknek, de sokan láthatóan élvezték a téli időjárást. Látványos képeket mutatunk a behavazott a Budapestről.

Link másolása

Csütörtök reggelre kifehéredett a táj Budapesten. A télies idő sok gondot okozott a közlekedőknek, a meteorológiai szolgálat pedig másodfokú riasztást adott ki a fővárosra az ónos eső miatt.

Jó páran akadtak azonban, aki láthatóan élvezték a téli időjárást,

és önfeledten hógolyóztak a Hősök terén, vagy hóembert építettek a Városligetben.

Fotós kollégánk bejárta a várost, hogy megörökítse a fehérbe öltözött Budapestet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Kossuth téri Országos Tanévnyitó, amit azért tartottak, mert 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból
A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. szeptember 01.


Link másolása

Péntek délután négykor tanévnyitó demonstrációt tartott az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Civil Bázis a Kossuth téren, hogy felhívják a figyelmet a szeptember 15-i demokrácia napi tüntetésre.

Az Országos Tanévnyitón beszélgetéseket és vitákat szerveztek az oktatásról. Az eseményt egy plenáris üléssel kezdték, amely szintén az oktatásról szólt.

A demonstráció kezdetére nagyjából kétszázan gyűltek össze a Kossuth téren, leginkább diákok. Sokan közülük az alternatív tanévnyitónak megfelelően fehér inget viselnek. Az esemény este 20 órától koncerttel és DJ-szettel zárul, fellép a Cataflamingo és DJ Palotai.

Itt vannak a fotók az Országos tanévnyitóról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Így ért véget az idei Sziget – képeken a fesztivál utáni takarítás pillanatai
Szerdán már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep.

Link másolása

Végéhez érkezett a 2023-as Sziget Fesztivál, szerdán délelőtt már a takarítóké és a színpadokat bontó munkásoké volt a főszerep a Hajógyári-szigeten.

Fotós kollégánk helyszínen készült képein jól látszik, hogy idén is rengeteg sátor maradt a fesztiválozók után, amelyeket erdélyi iskolások használhatnak majd a későbbiekben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotók: több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Budán egy világháborús bomba miatt
A betonromboló gránát hatástalanítása miatt reggel hét órától lezárták a XII. kerület egy részét.

Link másolása

Péntek reggel 7 órától lezárták a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt. Az ott élőknek, dolgozóknak és oktatási intézménybe járóknak 8 óráig el kellett hagyniuk az ingatlanokat.

A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érintett,

emellett több buszjárat útvonala is módosult.

A rendőrség a területet reggel 7 órától kezdte el lezárni, oda behajtani sem lehetett.

Képriportunk a Budát felforgató péntek reggeli intézkedésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: