hirdetés
christmas-table-1909797_1920-1000x656.jpg

Céget csinált a családjából egy brit férfi, hogy kijátssza a járványügyi szabályokat karácsonykor

Angliában csak a munkahelyeken megengedett, hogy hat főnél többen találkozzanak.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. október 30.


hirdetés

Cégalapítással tervezi elérni egy brit férfi azt, hogy karácsonykor az egész családdal együtt ünnepelhessen - írja a Metro.

Angliában ugyanis a járványhelyzet miatt maximum hat ember gyűlhet össze, és egyelőre nem fest úgy, hogy karácsonyig bármi változna ezen a téren. A 27 éves Fenn Settle egy ideje kutatja a megoldást arra, hogyan hozhatná össze a hat főnél nagyobb családját egy kis közös pulykaevésre legális keretek között, és meg is találta a megoldást:

céget alapított, családtagjait pedig alkalmazottaknak jelentette be.

A munkahelyek ugyanis mentesülnek a hat főre vonatkozó szabály alól, és ugyan be kell tartani bizonyos előírásokat, mégsincs létszámkeret. Már a jogi részét is kitalálta a karácsonyi vacsorának:

a családtagokkal ún. nullaórás szerződést (olyan munkaszerződés, amelyben nem szerepelnek konkrét munkaórák), kötött, karácsony estére pedig "fizetetlen munkahelyi eseményt" szervezett, amin kötelező a részvétel a "dolgozók" számára.

hirdetés

Fenn arra akar mindezzel rámutatni, hogy mennyire nevetségesnek és átgondolatlannak látja a britek járványpolitikáját. Magát a járványhelyzetet nagyon is komolyan veszi, akkor kezdett ugyanis ésszerű kiskapuk után keresgélni, amikor áprilisban belehalt a betegségbe a nagyapja, és nem tudott tőle elbúcsúzni.

A cégalapítás ráadásul nem is került túl sok pénzébe: a Fenn Settle Kft. már hivatalosan is bejegyezett cég az ezzel járó 6 fontos (kb. 2400 forintos) adminisztrációs költségéért.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szajer-memek5.jpg

Ellepték a netet a mémek Szájer József orgiázós botránya után

Leginkább az ereszcsatornás menekülés ihlette meg a mémgyárosokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Egy hete még George Clooney és a magyar kormány harcáról szóló mémek lepték el az internetet, most azonban egy magyar politikus, Szájer József botránya indította be a mémgyárat, miután kiderült, hogy múlt pénteken részt vett egy házibuliban, amit a rendőrség oszlatott fel.

A hírt belga lapok írták meg először. A Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka csapott le egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is, aki ezután lemondott. A helyszínen drogokat is találtak.

Szájer József magyar EP-képviselő kedd délután egy közleményben tudatta, hogy ő is ott volt a bulin, és elismerte, hogy megsértette a gyülekezésre vonatkozó szabályokat.

hirdetés

A történtek után elkezdtek terjedni a sztorival kapcsolatos mémek a közösségi médiában. Ezek közül mutatunk most néhányat:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szajer-memek-cimkep.jpg

Dübörög a mémgyár: futótűzként terjednek a Szájer-mémek a neten a botrány kirobbanása óta

A brüsszeli szexpartin részt vevő volt EP-képviselővel van tele a közösségi média, sorra születnek az újabb mémek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Szájer József botránya volt a magyar sajtó középpontjában kedden, miután kiderült, hogy a vasárnap lemondott EP-képviselő is ott volt egy brüsszeli szexpartin, amin többségében férfiak vettek részt. A magyar politikus a belga sajtóbeszámolók szerint egy ereszcsatornán leereszkedve próbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök őt is elfogták, sőt kábítószert is találtak nála, amiről Szájer azt állítja, hogy nem az övé volt. A brüsszeli ügyészség azt is közölte, hogy a volt EP-képviselő véres kézzel próbált lelépni a helyszínről.

A történtek után (ahogy az lenni szokott), beindult a mémgyár, mintha futószalagon készítenék, úgy özönlenek a Szájer-üggyel kapcsolatos mémek a közösségi oldalakon.

Délután már csináltunk egy válogatást, ezt itt tudod megnézni:

hirdetés

De úgy tűnik, a mémgyár nem áll le, sorra születnek az újabb és újabb mémek, ezért most összegyűjtöttünk még egy párat a Facebookon terjedők közül:

Lapozz a többi mémhez!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Ryanair_Boeing_737-800_EI-EBX.jpg

Reagált a Ryanair a brüsszeli orgiára: „menekülnél Brüsszelből? Velünk 15 eurótól megteheted!”

Meglepő marketinghúzással állt elő egyből a botrány kirobbanása után a légitársaság.
Fotó: Michael Oldfield/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Ma írt arról két belga lap is, hogy az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel.

A Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka csapott le egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is, aki ezután lemondott. A helyszínen drogokat is találtak.

A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

A Kreatív vette észre, hogy a Ryanair légitársaság kapva kapott az alkalmon, és gyorsan ki is írta Twitterre: "Gyorsan menekülnél Brüsszelből? Velünk 14,99 eurótól megteheted (ebben az esetben nem ajánljuk az ablak melletti ülést)".

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kara_jankowski.jpg

„Nem félek a gyerektelenségtől” - tortával ünnepli sterilizáltatását minden évben egy floridai nő

Akkor jött rá, hogy nem neki való a családalapítás, amikor a barátnői sorra kezdtek teherbe esni.
Fotó: Northfoto/Kara Jankowski/SWNS - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Évekig halogatta a sterilizást egy 36 éves floridai nő, hátha később mégis szeretne gyereket. Végül 2017 júniusában szánta rá magát a műtétre, írja a Daily Star.

Kara Jankowski akkor döntött a beavatkozás mellett, amikor három éve nyáron sokáig idegeskedett azon, hogy teherbe eshetett.

A nő szerint a sterilizálás óta szabályosan kivirágzott a szexuális életük nála két évvel fiatalabb férjével. Úgy fogalmazott: olyanok a szeretkezéseik, mióta tudja, hogy biztosan nem esik teherbe, mint

"gyereknek lenni egy édességboltban, ahol semmin nincs árcédula, és bármit megkaphat, amit csak akar."

hirdetés

A fiatal nő elhatározását sokan megkérdőjelezik, egyenesen önzőnek tartják. Akadt olyan is, aki megkérdezte, hogy mégis ki fog rá vigyázni, ha megöregszik. A gyerektáplálkozási szakember egyáltalán nem bánta meg döntését, egyenesen segíteni szeretne mindenkinek, akit hasonló tervei miatt bélyegeznek meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!