hirdetés
carsoncoma1.jpg

Carson Coma: „Csak a munkában komolyodtunk, egymás között sokkal jobban elengedjük már magunkat”

Alig múltak húszévesek, de máris több ezren rajonganak értük, majdnem minden koncertjük teltházas, sőt Fonogram-díjat is nyertek. Második lemezük megjelenése alkalmából beszélgettünk a zenekar három tagjával.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. október 17.


hirdetés

Kevés fiatal együttes népszerűsége ível fel olyan gyors tempóban, mint a Carson Comáé: első koncertjük alig két éve volt, tavaly viszont már az Akvárium teltházas kistermében ünnepelték a születésnapjukat, idén pedig szinte az összes nagy fesztiválon felléptek volna, ha a járvány nem szól közbe. Mindemellett Fonogram-díjasok lettek az Év Felfedezettje kategóriában.

Lesz, Ami Lesz című második lemezük a napokban jelent meg, ennek apropóján ültünk le beszélgetni Fekete Giorgióval (gitár, ének), Héra Barnabással (dob, ének) és Jónás Attilával (basszusgitár).

– Hogyan élitek meg, hogy ennyire fiatalon máris szinte mindenhol teltház előtt játszotok, a fanatikus rajongótábor mellett pedig komoly menedzsmentetek és lemezkiadótok is van?

Giorgio: Az elején mi is csak haverokként, önmagunk szórakoztatására kezdtünk el együtt zenélni, mint sokan mások. Elég király, hogy ehhez képest ilyen hamar kiderült, hogy ennyi embert érdekel még rajtunk kívül, amit csinálunk. Ez egy nagyon szerencsés hozadéka az egésznek.

Attila: Arra egyikünk sem számított, hogy olyan szintre jut a dolog, amikor már egy egész csapat dolgozik a zenekar mögött, kvázi a hátországunkként. De mindannyian nagyon jó fejek, rengeteget segítenek nekünk.

hirdetés

Barni: Rengeteg fiatal zenekar kezdi hasonló lelkesedéssel és tesz fel mindent egy lapra, de mi különösen szerencsések vagyunk, amiért már az elején csupa pozitív visszajelzésben lehetett részünk – vegyük akár a teltházas koncerteket, vagy éppen azt, hogy te most itt ülsz és interjút készítesz velünk. Ezek mind megerősítenek abban, hogy jó úton járunk.

– Mikor éreztétek először, hogy ez tényleg ilyen nagyon szólhat?

Attila: Szerintem már az első koncertünkön (a Kikeltető tehetségkutatón a Dürer Kertben – a szerk.), amikor felmentünk a színpadra és láttuk, milyen elképesztő hangulat van a nézőtéren és mennyire imádják, amit csinálunk.

Giorgio: Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de azok gyakorlatilag mind a barátaink voltak… (nevet)

Barni: Én inkább azt mondanám, hogy az első koncert végén.

Akkor már éreztem, hogy valóban érdemes volt azt a rengeteg energiát beletenni, aminek köszönhetően összeállt a produkció. Ezután is több mérföldkő volt még, például a teltházas első születésnapunk az Akváriumban, vagy amikor a Parkban a 30Y előtt játszhattunk.

Giorgio: Persze most sem mondhatjuk azt, hogy „megérkeztünk” és már benne vagyunk a tutiban, ez inkább egy reményeink szerint nagyon hosszú út első állomása.

– A hozzáállásotok változott a népszerűség hatására?

Attila: Sokat tágult a látókörünk azzal kapcsolatban, pusztán a zene szeretetén kívül mennyi minden szükséges még ahhoz, hogy hosszú távon is ezzel tudjunk foglalkozni.

Giorgio: Csomó fontos dolgot tanulunk más zenészektől és szakmabeliektől, a legutóbbi klipforgatásunk is nagyon érdekes tapasztalatokat adott.

A hozzáállásunk is komolyodott, de nem feltétlenül amiatt, mert többeket érdekel a zenénk, egyszerűen csak nem vagyunk már 17 évesek.

Barni: Azt tegyük hozzá, hogy csak a munkában komolyodtunk, az egymáshoz való hozzáállásunk olyan, mintha folyamatosan csúsznánk le egy lejtőn… (nevet) Sokkal jobban elengedjük már magunkat és felszabadultabbak vagyunk, mint az első együtt töltött próbák idején.

– A kiadótok mennyire erőskezű? Ők szabják meg a zenekari stratégiát, vagy rátok hagyják, hogyan és milyen tempóban haladtok?

Barni: Egyáltalán nem arról van szó, hogy egy szigorú, öltönyös csapat pontról pontról kitalálja, majd közli velünk a frankót. Az alapvető irányt mi szabjuk meg azzal kapcsolatban, hogyan jussunk el A-ból B-be, ezért leginkább Giorgio felel.

Elég szar lenne, ha egy olyan menedzsment állna mögöttünk, aki meg se kérdez minket a stratégiáról, csak hagyja, hogy zenéljünk és ennyi. Nyilván nekik is vannak tök jó ötleteik, de a saját elképzeléseinket is maximálisan támogatják és segítenek a megvalósításban. Nem diktálják a tempót, számunkra ez a legfontosabb.

Giorgio: A dupla A38-as koncertünkre készülve például Barni kitalálta, hogy legyen a színpadon két zsiráf. Szóltunk is róla a kiadónak, akik azt mondták, tök jó ötlet, viszont logisztikailag nem lehet megoldani, mivel túl alacsony a mennyezet a hajón, ezért nem férnek be. Úgyhogy végül szamarak lesznek.

– Azzal mennyire vagytok rendben, hogy a rajongóitok nagy része a saját generációtokból kerül ki? Megfelel így, vagy hosszabb távon célotok nyitni idősebbek felé is?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
beka-rtl.jpg

Álarcos énekes: óriási meglepetésre nem Oszvald Marika volt a Béka

Senki nem gondolt a valódi énekesre. Még Lang Györgyi sem ismerte fel, ki rejtőzik az álarc mögött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

A Béka lepleződött le az Álarcos énekes mai adásában, de nem akármilyen körülmények között. A komplett zsűri azt hitte, hogy Oszvald Marika operetténekes rejtőzik az álarc mögött.

Nagyot néztek, amikor levette a maszkot, mert valójában Falusi Mariann volt a Béka, de erre valamiért senki nem gondolt. Még azt is mondták, milyen jó, hogy ilyen dalokat is bevállal...

A legviccesebb az volt, hogy Lang Györgyi, akivel a Pa-dö-dőben évtizedekig együtt lépett fel, szintén nem rá tippelt...

Leleplezve! Ő volt a Béka álarc alatt | 8. adás

Kattints még több Álarcos Énekes tartalomért!

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
apa_ea_01_domolky_daniel_web_012_rb_1000x800.jpg

Kern András: „A fiatalok tisztelnek, de felpofoznának, ha azt kéne”

Karanténba került, de nem egészen úgy, ahogy a sajtó megírta. Sokat változott a világ, a fiatal színészek is másként viszonyulnak az idősekhez, de Kern András kicsit azért reméli, hogy sikerül nyomot hagynia.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Október 17-én mutatták be a Pesti Színházban Valló Péter rendezésében, Kovács Krisztina fordításában Florian Zeller Az apa című darabját, melynek főszereplője Kern András. Andrással a Rádiókabaréból ismerjük egymást, ezért tegeződünk.

- Utoljára 2 vagy 3 éve beszélgettünk, a Szentivánéji szexkomédia bemutatója után. Innen nézve már egy teljesen más korban. Kern András életét mennyire forgatta fel a járvány?

- Én egész szerencsésen megúsztam, még az anyagi gondjaink sem voltak súlyosak, amikor nem kellett dolgozni. Úgyhogy őszintén szólva én nem is bántam annyira. Fáradt voltam, rengeteget próbáltam meg játszottam épp előtte.

Azért is örültem, mert így, hogy itthon maradhattunk, nem kellett annyira félni a betegségtől.

Most kevésbé örülök, mert úgy érzem, most van félnivalónk.

hirdetés

- Azt olvashattuk a sajtóban, hogy szeptember elején hatósági karanténba kerültél.

- Nem kerültem hatósági karanténba. Nem szabad az internetre meg az újságírókra hagyatkozni, gyakran hibáznak. Bocs! Itthon maradtam, mert valakinek a kontaktja voltam.

- Tehát akkor önkéntes karantén volt?

- Pontosabban talán színházi karantén. A Vígszínház mondta, hogy a próbán résztvevő személyek közül valaki megbetegedett, és így mi kontaktok vagyunk. Szerencsére két negatív teszttel kiváltható volt akkor a két hét.

- Talán még sosem volt politikailag ennyire megosztott a színházi szakma. Ez látszik az SZFE ügyén is. Belülről hogy érzed ezt?

- Hát, fene tudja... Legalábbis a Vígszínházban, az Orlai Produkcióban, ahol mostanában próbálok és játszom, nem nagyon érzékelhető.

Úgy van, mint eddig. Vannak ilyen és olyan gondolkozásúak, ezt tiszteletben tartjuk, és eszünk ágában sincs ezzel foglalkozni a próbán. Mindenki azt akarja, hogy a produkció menjen előre, lehetőleg jófelé.

Úgyhogy én nem érzem ezt a rettenetes nagy megosztottságot.

- Múlt héten mutatta be a Pesti Színház Az apa című darabot a főszerepléseddel. Kicsit mesélj róla, mik voltak az első benyomásaid, hogy érint a téma.

- Remekül megírt színdarab, egy rendkívül tehetséges francia szerző, Florian Zeller műve. Rögtön megtetszett a szerep. Egy betegség, egy demencia történetét írja le, amiről nem lehet tudni, hogy egy nap alatt játszódik le, vagy tíz év alatt. Ez mindig kihívás és érdekesség egy színésznek.

Nagyon jó szerep, jó játszani, jó volt próbálni is, nagyon szeretek foglalkozni vele. A témája elég sötét, de óriási humor van benne. A darab körülbelül kétharmadát végigneveti a közönség. Az előadás vége ettől még erősebb, talán megrendítőbb lesz.

Persze lehet, nem mindenkinek jó belegondolni, hogy milyen fajta élet is ez, de színházi élménynek szerintem nagyon jó.

(Igaz, ott persze automatikusan belegondolunk...)

- Amikor befutott színészek a pályájuk kezdetéről mesélnek, általában mindig nagy csodálattal mesélnek az akkori befutott, nagy színészekkel való élményeikről. Ebben a darabban viszont te vagy a befutott nagyság, fiatal színészek vesznek körül. Érzed, hogy hasonló tisztelettel vesznek körül, mint te annak idején egy Págert vagy Bástit?

- Nagyon megtisztelő, hogy ilyen nagyságokkal hasonlítasz össze, de ma azért másképp van. Ne feledd, azóta eltelt körülbelül 50 év.

Valamit persze érzek. A szeretetüket, néha a rácsodálkozásaikat. De azt a fajta nagy tiszteletet, nagy reverenciát kevésbé.

Hozzá teszem, ez egyáltalán nem baj, egyszerűen megváltozott a világ.

Például ma egy 72 éves színész és egy 22 éves színésznő rögtön tegeződni kezdenek, hogy könnyebb legyen az együttműködés, ami akkoriban egyáltalán nem volt divat.

Ugyanúgy öltözünk. Annak idején a 22 évesek és a 72 évesek öltözködése még csak nem is hasonlított. Mi voltunk az első korosztály, akik farmert hordtak, Páger Antal nem hordott farmert. Sem Básti Lajos.

Ma mindenki farmernadrágban van. Úgy érzem, sokkal közelebb áll most ez a két korosztály egymáshoz, mint annak idején. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom eldönteni, talán afelé megy minden, hogy a színházi munka természetesebb, magától értetődőbb legyen. Végül is ez egy munkahely olyankor, ha próba van. Az idősebbek rangja meg úgy is a képességeiken múlik.

Hogy a mai színészek vannak-e olyan jók, mint az akkoriak voltak, azt majd az idő eldönti. Most még nem lehet pontosan látni. Megkockáztatom, hogy ezt még akkor sem lehetett pontosan tudni, hogy ki a legjobb, ki a nagyon jó és ki az elég jó. Vagyis...

Ijesztő, de a színészet ilyen pálya. A színházi előadások azoknak maradnak meg élményként, akik látták. Akiknek csak mesélték, azoknak kevésbé.

Azért vagyok ebben biztos, mert az én apám állandóan mesélte nekem, hogy milyen óriási volt a Csortos a Liliomban, 1919-ben. Akkoriban én ezt el sem tudtam képzelni, nekem Csortos a Hyppolit a lakáj volt akkor.

Tehát ahhoz, hogy valaki ezekben a nagy élményekben részesüljön, ahhoz ott kell lennie azokon az estéken.

Persze ma egy kicsit jobban értem az egészet, ez talán az éveim számával magyarázható.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borat2-cimkep.jpg

90 perces kampányfilm Trump és az emberi hülyeség ellen a Borat 2

2020 olyan rossz, hogy még Boratnak is vissza kellett térnie.
Szerző: Polák Zsóka, fotók: Amazon Studios - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Ha valamit, annyit biztosan megköszönhetünk Donald Trumpnak és ennek a borzasztó évnek, hogy újra előcsalogatták Boratot. Sacha Baron Cohen ugyanis 2006-ban egyáltalán nem beszélt folytatásról az akkor szinte azonnal kultstátuszba robbanó Borat esetében, azt követően is más - hasonlóan polgárpukkasztó - projektjeivel foglalkozott. A jelenlegi valóság mellett azonban már a komikus sem tudott szó nélkül elmenni. A kazah nép nagy fehér gyermeke 2006-ban a maga prosztóságában szállította az agyzsibbasztást és a társadalomkritikát, és bár még „csak” 15 éve volt, nagyot fordult azóta az is, mit érdemes parodizálni. Cohen egy interjúban elmondta:

2005-ben még elég volt feltárni az emberekben megbújó előítéleteket, 2020-ban azonban már semmit nem kell felfedni a büszke rasszisták és antiszemiták idején, így más megközelítést kellett választania a Borat újabb kalandjaihoz: a görbe tükör mellett elsősorban nevettetni kell.

Miután az első részben Borat Margaret Sagdiyev leszerepelt és lejáratta Kazahsztánt a világ előtt, változatos módon kínozzák meg a férfit, majd több mint egy évtizedre a Gulágra küldik. Időközben azonban akad egy új küldetés: az ország vezetője nagyon szeretné Kazahsztánt ott látni a világ vezető országai között, a megoldást pedig abban látja, hogy lekenyerezzék a világ leghatalmasabb emberét, akinek kizárólag nagy vezetők vannak a barátai között: Donald Trumpot.

Erre a legjobb mód a kazahok szerint, ha elküldik neki ajándékként az ország kulturális miniszterét, és mellékállásban pornósztárját, Johnnyt, a majmot. A kényes feladatot nem másra bízzák, mint Boratra, aki meg is indul ismét Yankeelandbe, hogy már a küldetés első lépésénél elbukjon. A majom nem érkezik meg, ellenben lánya, Tutar igen, és ha már majmot nem vihetnek Trumpnak, legalább Mike Pence-nek vigyenek egy hamvas tinédzserlányt.

hirdetés

Borat 2. - előzetes #1

Megérkezett a #Borat2 (Borat Subsequent Moviefilm: Delivery of Prodigious Bribe To American Regime For Make Benefit Once Glorious Nation of Kazakhstan) első ...

Bár az első részhez képest meglepően koherens története van a filmnek, a lényeg még mindig az, hogy Borat végigtrollkodja Amerikát. Ugyan érezhető a filmen, hogy kicsit kapkodva készítették – már a koronavírus-járványt is gúnyolják benne -, azért bőven volt lehetősége Cohennek beszivárognia különböző rendezvényekre. Egy másik interjúban kifejtette, hogy az egyik szélsőjobbos eseményről, ahol sikerült fellógnia a színpadra, és elénekelnie az 'Obamának adják be a Vuhan-vírust' – refrénű dalt, majdnem otthagyta a fogát, de mondjuk nem is annyira meglepő tény ez, ha fegyverrajongó szélsőségeseket hergel az ember. Mert aki neadjisten ne ismerné Cohent és a módszereit:

nem megrendezett jeleneteket látunk, hanem valódi felvételeket valódi hús-vér emberekkel, még ha ezt sokszor nagyon nehéz is elhinni.

Ilyen ugyanis a világon nincsen – mondhatnánk, aztán közben mégis - mutatja meg Cohen. A Rudy Giuliani-epizód például – amely a legnagyobb botrányt kavarta a filmben látott jelenetek közül - egészen hihetetlen, Cohen remek érzékkel választotta ki, ki az, aki biztosan nem hazudtolja meg önmagát a pofátlanság és a trumpi bullshit-okádás terén sem.

A Borat 2-ben ugyanis a szemünk előtt elevenednek meg azok a sztereotip karakterek, akiket mind ismerünk, képernyőn láthatjuk civilek szájából kijönni azokat a tipikus mondatokat, amelyek a kommentszekciókban gyakran láthatunk. A rasszisták, a nőgyűlölők, az antiszemiták, a konteóhívők, vagy hogy a legújabbat is megemlítsük: a vírustagadók. Ebből a szempontból azonban a Borat 2 kicsit egyoldalú: Cohen a 2018-ban megjelent sorozatában, a Who is America?-ban ezt sokkal kifinomultabban csinálta, ott ugyanis jobboldalból és baloldalból egyaránt hülyét csinált.

Az elnökválasztás hajrájában persze egyértelmű céllal készítette, a Borat ugyanis egy nem is olyan burkolt kampányfilm Trump ellen.

Mindez a szokásos gusztustalan-prosztó humorba csavarva, a szokásos felbukkanó random pöcsmennyiségról sem kell lemondanunk, kedvenc kazahunk humora ugyanis mit sem változott. Nagy bravúr, hogy Cohen méltó partnere lett a teljesen ismeretlen bolgár színésznő, Maria Bakalova, aki egyrészt remekül improvizál, jól kapta el a borati vonalat, ráadásul az "erőltessük bele a folytatásba a főhős gyerekét is" - vonal sem érződik erőltetettnek a filmben.

Borat nem is térhetett volna vissza jobbkor, mint most. A jelenlegi helyzet és a közhangulat nagyon gyakran tényleg annyira abszurd, hogy sokszor már-már várjuk, hogy a jól ismert bajszos fazon feltűnjön valahol, és primitívkedjen egy kicsit. Nem elhanyagolható az sem, hogy szokás szerint fárasztóan vicces, szóval legalább kilencven percre kikapcsol abból a valóságból, amelyet tulajdonképpen kigúnyol. Egy második rész esetében pedig lehetetlen elmenni az összehasonlítgatás mellett: ugyan az első részt messze nem szárnyalja túl,

nem is fakult meg sem a bajsza, sem a fénye Boratnak, aki most is találóan és viccesen, ám egy kicsit egyoldalúan fest körképet az emberi hülyeség határtalanságáról.

A Borat második része október 23-tól elérhető az Amazon Prime kínálatában.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Screenshot_2020-10-26-Egy-kivételes-barát-20191.png

Így segített egy kardigános férfi fél Amerikán – nagyon furcsa, de szerethető film az Egy kivételes barát

Tom Hanks megint vérbeli Tom Hanks-moziban játszik, és megkönnyeztük.
Szajki-Vörös Adél, fotó: HBO GO - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

A streamingáradatban picit mintha elveszne ez a film, ami sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit kap. Nem azért, mert Tom Hanks játszik benne, és nem azért, mert egy, több amerikai generáció számára ikonikus figuráról mesél - hanem azért, mert olyan emberi értékekről és fontos kérdésekről, melyekről a sok szuperhősködés közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Amúgy semmi bajom a szuperhősökkel, felőlem röpködhetnek meg csatározgathatnak örökké, amíg csak világ a világ, ráadásul a szuperhérók is hordoznak egyfajta értékrendet, a mesevilág jó-rossz polaritását, ami mindig jó kiindulópont, ha gyermeki, naiv énünk tájékozódni szeretne a világban és szeretnénk érezni, hogy vannak kapaszkodók, van igazság.

Az Egy kivételes barát azonban nagyon furcsa és egyben szerethető film, amiben hatalmas szerepe van magának Tom Hanksnek is, aki elképesztően finom alakítást nyújt, még korábbi munkáihoz képest is. De hogy mit is kellett tudnia eljátszani, arról beszéljünk először egy kicsit. Idén Oscarra is jelölték érte.

Mr. Rogers (Hanks), azaz Fred Rogers az Egyesült Államok televíziós történetének egyik legmeghatározóbb gyermekműsoros alakja (a film sztorija egyébként valós történeten alapul, a két főszereplő barátságának kialakulását mutatja be).

Rogers évtizedeken át vezette oldszkúl műsorát, melyben mindig egy aktuális kérdéskört, problémát mutatott be és segített a gyerekeknek feldolgozni az életkoruknak megfelelő formában, könnyedén, sok szeretettel.

hirdetés

A szeretet igazi kulcsszó nála: Rogers híres arról, hogy igyekszik az élet napos oldalát látni és segíteni láttatni, ez már csak mosolygó, piros kardigános külsejéből is kitűnik.

A sztori szerint egy cinikus újságírót, Lloyd Vogelt, (Matthyew Rhys) egy elit magazin hősök-különszámához arra kér fel a főnöke, hogy írjon egy rövid portrét Rogersről. Vogel elutazik Rogers forgatási helyszínére, hogy egy gyorsat dumáljanak, de a lehengerlően kedves személyiség azonnal eltalálja az újságíró Achilles-pontját - apjával való traumatikus viszonyát - , aki gyakorlatilag elmenekül onnan.

Aztán valahogy mindig visszatalál Rogershez, akiről végig az az érzésünk, hogy tutira van valami titka, beteg, vagy pszichopata, vagy valami. Mert látjuk rajta, hogy miközben árad belőle mindenki felé az őszinte nyitottság és szeretet, közben keményen tartja magát. És a film meglepetése az, hogy nincs semmi nagy csavar: Rogers egy ember, ugyanolyan, mint a többi, csak éppen sokkal több energiát fektet abba, hogy bírja az életet, mint mások - és mások által is bírhatóbbá tegye.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!