hirdetés

BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

A Hajógyári-sziget története – fesztiválokon innen és túl

Az óbudai Hajógyári-sziget története sokáig a névadó, az Első Dunagőzhajózási Társaság hajógyárának (1835-) története volt. Mára pedig már fogalom lett a SZIGET.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével. - szmo.hu
2021. május 09.


Link másolása

hirdetés

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Északi rész

Az óbudai Hajógyári-sziget története sokáig a névadó, az Első Dunagőzhajózási Társaság hajógyárának (1835-) története volt.

hirdetés

A sziget északi, mezőgazdasági művelés alatt - utoljára az Óbuda TSZ kezelésében - álló részének fejlesztéséről csak 1969-ben született döntés. A művelés alól kivont területen a Fővárosi Kertészeti Vállalat tervei alapján - a Magyar Honvédség és számtalan önkéntes sokezer órányi munkája nyomán - épült és

nyílt meg 1975. tavaszán a Május 9. park. (Neve a 2. világháborút lezáró "Győzelem Napja" - május 7., nálunk május 9. - dátumára utal.)

Az összesen 75 hektárosra tervezett jubileumi park mintegy fele készült el ekkorra; a több ütemben megvalósuló építkezés 1980-ban fejeződött be.

Az eredeti elképzelés szerint főként az óbudaiak és angyalföldiek gondtalan pihenését szolgáló - játszóterekkel, sportpályákkal, erdei tornapályával tarkított - ligetes területet az Árpád hídtól indított autóbusz, a sziget keleti oldalán kikötő kishajó-járatok (1977-), és a Mozaik utcai K-hídon át megnyitott autóút révén hamarosan a főváros távolabb élő lakói is felfedezték.

A nagy kiterjedésű, mind népszerűbbé váló sziget vonzotta a programokat. Sportversenyek, családi napok, akadályversenyek, majálisok, ifjúsági napok, színházi előadások zajlottak itt;

1980-ban megtartották az első nagyobb zenei rendezvényt, a Fekete Bárányok-koncertet, amit a Szuperkoncert (1981), 1993-tól pedig a mára világeseménnyé nőtt Diáksziget/Pepsi-sziget/Sziget Fesztivál-sorozat követett.

A korábban csak hétvégenként vagy nagyobb rendezvényeken tanyát ütő alkalmi árusok helyét a komoly bevételre számító vállalkozók vették át, miközben a decik mellett - a szuperkoncertek idején - a decibelek mérése is szükségessé vált.

Déli rész

A sziget értékesebbnek ítélt déli területe iránt - a Hajógyár termelésének visszaesését érzékelve - a 80-as évek közepétől a nagybefektetői érdeklődés is megélénkült, de eladásra végül nem került sor.

Az 1988-tól DG Óbudai Hajóépítő Rt. néven működő üzemen viszont az új üzleti terv sem segített; a patinás gyár komolyabb ellenállás nélkül, csendben zárta be kapuit (1991), a felszámolási eljárást követően 2000. májusában a cégnyilvántartásból is törölték.

Üzemcsarnokait filmesek, vállalkozók, kereskedők vették birtokukba, miközben a terület hasznosítására vonatkozó új és újabb nagyívű koncepciók születtek: elképzelték világkiállítási helyszínként, nemzetközi hajókikötőként, a 2000-es évek derekán majdnem zöld jelzést kapott az "Álomsziget" luxusingatlan-beruházás, jelenleg pedig egy popkulturális központ tervei körvonalazódnak.

A hajógyári épületegyüttes ma is áll, bár csarnokai közül mindössze a néhai kazánház élvez műemléki védettséget. A fejlesztők elképzeléseit egyszerre inspirálja, de meg is köti, hogy

a Hajógyár területén fekszik Publius Aelius Hadrianus római helytartó (a későbbi Hadrianus császár, Imperator Caesar Traianus Hadrianus Augustus, 117. augusztus 10. - 138. július 10.) közel 10.000 négyzetméteren elterülő palotája, amelyet mindeddig csak részben tártak fel; utoljára a 20. század közepén folytak itt komolyabb ásatások; az értékes padlómozaikok és falképek egy része - Nemesis istennő szobrával együtt - ekkor került az Aquincumi Múzeumba; a romokat visszatemették.

A palota rekonstrukciója a legutóbbi időkig részét képezte egy, az egykori limes - a Római Birodalom védvonala - mentén elhelyezkedő, világörökségi védelemre javasolt helyszíneket bemutató projektnek, ám a hajógyári terület az utolsó pillanatban kikerült a koncepcióból, s ezáltal az egész, éveken át tervezett nemzetközi (magyar - szlovák - osztrák - német) pályázatból, ami így el is bukott. A romok a Duna árvízszintje alatt vannak; a szakemberek ennek ismeretében a műemlékegyüttes kutatásának és a régészeti terület biztosításának technikai problémájára mint a következő régész- és muzeológusgeneráció(k) szép, de kihívásokkal teli feladatára tekintenek.

A "Hajógyári" egyedi növény- és állatvilágával, horgászhelyeivel, csónakkikötőivel, 2014-ben átadott biodiverzitás-tanösvényével

jelenleg a főváros egyik utolsó, nagyrészt természetes állapotában fennmaradt, könnyen megközelíthető pihenőhelye, kutyás paradicsom, ahol a parktervezők félévszázados álmainak megfelelően "fűre lépni - még mindig - szabad".

"Ó-budai hajógyár". Ludwig Rohbock metszete. In: Hunfalvy János (1820-1888): Budapest és környéke. - Pest : Lauffer-Stolp, 1859. - p. 112-113. között t. 2.

A Május 9. park építésének ütemterve.

(f.: Magyar Hírlap 1977. január 20.)

1980. augusztus 23. A KISZ által szervezett Fekete bárányok-koncert. A P. Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band több tízezer néző előtt lépett fel.

(f.: Magyar Ifjúság 1980. október 1.)

Fővárosi programfüzet 1981. május 1-jére.

(f.: FSZEK Budapest Gyűjtemény Plakát- és Kisnyomtatványtár)

1983. Május 9. park.

(f.: Hlatky Katalin - FŐKERT / Fortepan, FP 141229)

1988. [Hajógyári kikötő (öböl)]. Féner Tamás felvétele.

(f.: Képes 7 1988. március 5.)

1988. A Hajógyári-sziget - magas vízállásnál eltűnő - északi csúcsa az Újpesti vasúti híddal. (f.: Umann Kornél /Fortepan, FP 28256)

1990. A gyár bejárata a hajógyári híd felől. Prohászka Imre felv.

(f.: A Világ 1990. február 22.)

1991. A gyárbezárás éve.

(f.: Világ 1991. április 3.)

1994. Fesztiválozók. Velledits Éva felv.

(f.: Respublika 1994. augusztus 26.)

1994. Fesztivál után.

(f.: Respublika 1994. szeptember 9.)

1995. Szigetlakók.

(f.: 168 óra 1995. augusztus 15.)

1996. "Kell egy hét együttlét" - Sziget-plakát.

(f.: FSZEK Budapest Gyűjtemény Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A meg nem valósult tervek egyike, az Álomsziget: Európa legnagyobb kaszinója, kereskedelmi-szabadidős centrum, 3000 szállodai szoba, 1000 apartman, 3500 fős konferencia-központ, 1500 ülőhelyes operaház, 3500 férőhelyes színház, kikötő 300 hajó és parkoló 5500 jármű számára, bevásárlóközpont, Hadrianus császár egykori helytartói palotája közelében pedig egy múzeum épült volna meg.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Tengerparti hangulat a Dunánál? – megnéztük a SHO Beachet a Lágymányosi-öbölben

Szombaton megnyílt Budapest első, természetes vízi strandja az épülő Mol-torony mellett. Kinek szól ez a hely? Milyen a víz? Mit lehet enni? Drága a belépő? Megéri? Leteszteltük!

Link másolása

hirdetés

Nem mondom, elég furcsa szerzet ez a SHO Beach. A strand gyakorlatilag a BudaPart szerves része, ami még bőven épülni és szépülni fog az elkövetkezendő időkben, és ha minden jól megy, egy teljesen új városnegyeddé áll majd össze a végén.

Az egyik leglátványosabb, építés alatt álló szerzet most természetesen a Mol-torony, ami vegyes érzelmeket válthat ki. Nekem rögtön Dubaj ugrott be. Ott van ilyen nyüzsgés és folyamatos növekedés még a tengerparton is.

De ez a látvány igazából csak elsőre furcsa, és  ha az ember a másik oldalra tekint, a Kopaszi-gát nyugalmába feledkezhet.

Biztos vagyok benne, hogy ez a modern környezet nem fog tetszeni mindenkinek, de nem is ez a feladata. Természetesen mindenkit szívesen látnak, de azért logikusnak tűnik, hogy a BudaPart lakóiból, vagy a környéken dolgozókból tevődik majd inkább össze a törzsközönség.

Remek példa erre már alapból az árképzés is: egy hétköznapi, normál, felnőtt jegy 3200 forint, viszont ha a BudaPart lakója az ember, akkor csak 2300 forint.

A strandot többen betámadták azzal, hogy elvette a helyet a ingyen fürdeni vágyóktól, pedig a környéken szabad strand előttük sem működött. Az már más kérdés, hogy voltak olyanok, akik illegálisan jártak ide fürdeni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy most is vannak olyan partszakaszok, ahol ezt lehet művelni, ez a Beach csak az öböl egyik csücskét foglalja el.)

hirdetés
Én a magam részéről kifejezetten igénylem a megfelelő infrastruktúrát, ha fürdeni megyek. És itt van vízimentő, öltöző, wc, zuhany, zárható szekrény és igény szerint napernyő és napágy.

Na meg remek gasztronómiai szereplők. Ketten már aktívan működnek, és Cloud 9 fagylaltozó fog még csatlakozni a csapathoz.

SHO Beach Chill & Grill

A Grill & Chill a Beach központi eleme. Itt lehet kávézni, limonádézni, koktélozni és jókat enni. A klasszikusabb vonalat képviselik, de azért itt sem a büfés strandkajára kell számítani.

Mi két ételt kóstoltunk: egy egyszerűbb csirkés fajitát, és egy kacsakolbászt. Utóbbi kifejezetten a szívünkhöz nőtt, mert Szabi a pék kenyerével, mustárral és kovászos uborkával érkezik, és így tökéletes strandétellé állt össze. 2500 forintért szerintem teljesen rendben van az ára is.

MÁK étterem

Gasztronómiai szempontból azonban egyértelműen a Mizsei János-fél MÁK a nagy attrakció. Tavaly ők a Balatonra települtek ki street foodos kocsijukkal, de idén a budapestieknek sem kell sokat utazniuk, ha meg akarják kóstolni a legendás lángost.

Ráadásul, ha az ember csak enni menne a SHO partjára, válthat kifejezetten gasztro jegyet (2000 forint), amit egy az egyben le is fogyaszthat.

Mi a kürtöskalácsos desszert mellett természetesen a lángosra ugrottunk rá. Na, ez a lángos nem a balatoni lángos. Nem jobb vagy rosszabb, hanem teljesen más műfaj.

Mákos-kefires tésztával készül, a tetejére pedig a Vászolyi Sajtmanufaktúra kétféle sajtja, füstölt fokhagymaolaj, mákos tejföl és savanyított medvehagymatermés kerül. Mennyei! És bőven megér 1800 forintot!

Fontos információk:

NYITVATARTÁS:

A strand területe: 10:00–22:00

Fürdési lehetőség: 10:00–19:00

Cloud9 ice cream store: 10:00– 22:00

SHO CHILL & GRILL beach bar: 10:00– 22:00 (konyha déltől)

MÁK pop-up SHO BEACH: 12:00– 22:00

A vendégek minden belépéskor egy 500 forintos kupont kapnak, amely a strand területén a SHO CHILL&GRILL beach bar-ban, a MÁK pop-up-ban vagy a Cloud 9 Ice cream store-ban váltható be.

Parkolási lehetőségek a közelben (díjfizetés ellenében): Kopaszi Gát szabadtéri parkoló, Budapart Gate Irodaház parkolója

Ingyenes parkolási lehetőség 750 méterre a Hengermalom úton.

BKK: A 2-es Metró Puskás Ferenc Stadion megállónál kell átszállni az 1-es villamosra. Onnan 10 megálló az Infoparkig, majd 3 perc gyalog.

A SHO-ra érdemes lesz figyelni, mert ez csak a kezdet. A helyszínen is lesznek még fejlesztések, és a környezete is bőven építés alatt áll még. A Duna vizét folyamatosan vizsgálják, így attól nem kell tartanunk, hogy nem felel meg a minősége, bátran lehet benne fürdeni. Azt pedig mindenki döntse el magának, hogy ebbe a környezetbe vágyik-e.

Elérhetőség:

1117 Budapest

Bíró László József körút 4.

(30) 670 9542

[email protected]

https://www.facebook.com/shobeachbudapest

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Rengeteg lezárás lesz Budapesten szombaton: a Pride, futóverseny, focimeccs és filmforgatás miatt is

A korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a BKK és a Police.hu.

Link másolása

hirdetés
Szombaton, július 24-én járványügyi intézkedések, filmforgatás, labdarúgó mérkőzés, futóverseny és rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz

Budapest I., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XIV. és XIX. kerületében - írja a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek. Az érintett területekről információt és térképet is közölnek a honlapjukon.

- Filmforgatás miatt az I. kerületben tilos megállni a Halászbástya előtti területen, a Mátyás-templom jobb oldalában lévő parkolósávban.

- Kispesten focimeccs miatt délután 2 és este 10 óra között lezárják a Temető közt.

- Futóverseny miatt a VI. és a XIV. kerületben, a Városliget környékén lesz parkolási tilalom és szakaszos lezárások. A forgalomkorlátozások több közösségi közlekedési járatot is érintenek. Szombaton 17.40-től 23.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között, a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Zichy Mihály út között, valamint az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hősök tere között.

hirdetés

Emellett megállási tilalom lesz érvényben a környéken, például az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti névtelen út között, valamint a Városligeti körút (Paál László sétány) mindkét oldalán.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte az MTI-vel, hogy a 27. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál miatt a lezárások idején módosított útvonalon közlekedik a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 178-as buszok, továbbá a 75-ös és a 70-es trolibuszok. A kisföldalatti (1-es metró) szerelvényei a Mexikói út felé a Hősök tere állomáson megállás nélkül áthaladnak - áll a közleményben.

- Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani szombat délután a belvárosban a Budapest Pride felvonulás idején - írja az MTI. 13.00 és 17.30 között a Deák Ferenc tér - Kiskörút - Szabadság híd - Szent Gellért rakpart - Tabán útvonalon különféle korlátozásokra kell készülni. A BKK a lezárások miatt a belvárosban közlekedőknek a kötöttpályás közösségi közlekedést, elsősorban az 1-es, 2-es és 4-es metró, valamit a megszokottnál sűrűbben közlekedő 4-es és 6-os villamos igénybevételét javasolja.

A rendezvény idejére az érintett útszakaszokat szakaszosan lezárják a forgalom elől, ezért 13.00-tól várhatóan 16.00-ig nem lehet behajtani a Bajcsy-Zsilinszky útra az Andrássy út és József Attila utca kereszteződésétől, majd tovább a Károly körútra, az Astoriáig. 15.00 és 16.00 között - az indulás függvényében - előreláthatólag 30 percre lezárják a Károly körút, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út és a Múzeum körút csomópontját az Astoriánál. 15.00 órától várhatóan 16.30-ig a Múzeum körút - Kálvin tér - Vámház körút - Fővám tér - Szabadság híd szakaszra nem lehet behajtani. 16.00-tól előreláthatólag 17.30-ig lezárják a Szent Gellért rakpartot, a Döbrentei teret és a Krisztina körút egy szakaszát.

A BKK tájékoztatása szerint 13.00 és várhatóan 16.30 között a Deák Ferenc tér - Károly körút - Astoria - Múzeum körút - Kálvin tér - Vámház körút - Fővám tér - Szabadság híd lezárásának idején a 3-as metrópótló busz két szakaszon, a Göncz Árpád városközpont és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya-Kispest és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár. A 9-es busz két szakaszon, Óbuda Bogdáni út és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya alsó vasútállomás és a Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között közlekedik. A 3-as metrópótló és a 9-es busz két szakasza között a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokkal lehet utazni. A 72M és a 73M trolibuszok rövidített útvonalon, Zugló vasútállomás, illetve a Keleti pályaudvar és az Erzsébet tér között járnak.

Hozzátették: a 100E busz 13.00 és 15.00 között rövidített útvonalon, csak a reptér és az Astoria között, 15.00 és 16.30 között csak a reptér és a Kálvin tér között jár. A 83-as trolibusz 15.00 és 16.30 között rövidített útvonalon, az Orczy tér és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár. A 15-ös és 115-ös busz 15.00 és 16.30 között csak az északi végállomásaik és a Ferenciek tere között közlekednek. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos 13.00 és várhatóan 16.00 között csak Budán jár, a 48-as villamos a Döbrentei térig, a 47-es és 49-es villamos pedig a Széll Kálmán térig közlekedik.

A BKK beszámolt arról is, hogy a menet elhaladásának idejére az Astoria, Kálvin tér és Fővám tér csomópontokat lezárják, ezért várhatóan 15.00 és 16.00 között mintegy fél óráig a 2-es metró az Astoriánál nem áll meg. Várhatóan 15.00 és 16.00 között szintén mintegy fél óra időtartamra a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán közlekedő 5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es és 133E buszok az Astoriánál visszafordulnak a pesti végállomásaik felé, Buda felől pedig csak a Ferenciek teréig járnak.

A tervek szerint 15.20 és 16.30 között ugyancsak mintegy 30 percig a 4-es metró nem áll meg a Kálvin téren és a Fővám téren. Várhatóan 15.20 és 16.30 között fél órára a 2-es villamos nem áll meg a Fővám téren.

A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy 16.00 és várhatóan 17.30 között a Szent Gellért rakpart, a Döbrentei tér és a Krisztina körút lezárása idején az 5-ös, a 105-ös és a 178-as busz módosított útvonalon, a Hegyalja úton és a Mészáros utcán át közlekedik. A 7-es és a 133E busz a Hegyalja út - Budaörsi út - Villányi út útvonalon jár. A 19-es villamos két szakaszon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Clark Ádám tér, valamint a Szent Gellért tér és Kelenföld vasútállomás között közlekedik. A 41-es villamos módosított útvonalon, az Alkotás utcán, a Széll Kálmán tér érintésével jár. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a dél-budai végállomása és a Szent Gellért tér között közlekedik. Az 56A villamos csak Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között jár - derült ki a tájékoztatásból.

- Járványügyi intézkedés miatt november óta tilos megállni a VII. kerületi Dob utca 76. előtti szakaszon és az Albertirsai úton, az Expo téri buszfordulóval szemközti parkolóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező, kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar

Az újranyitott pályaudvaron korlátozták a vonatforgalmat a munkálatok mielőbbi befejezéséért.

Link másolása

hirdetés

A megszokotthoz képest

kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező

- közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel.

Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok.

A Mávinform vasárnapi közleménye szerint a végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezéséért.

• A Szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé.

hirdetés

• A lajosmizsei vonalon az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest.

• A Nyugati pályaudvarról az utasok a Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, mintegy 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.

• A ceglédi vonalon a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok is közlekednek, az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak, ha van leszálló utas.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Megkezdődött a Blaha felújítása: a tér zöldebb lesz, az eredetileg tervezetthez képest több fát ültetnek

Lesznek lezárások 10-12 hétig, a forgalmi rend kialakításakor konzultáltak a Magyar Autóklubbal is, és több javaslatukat is figyelembe vették. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejeződik be.

Link másolása

hirdetés

Hétfőn megkezdődtek a felújítási munkálatok a fővárosi Blaha Lujza téren.

A főpolgármester a tér már elkerített belső részén tartott sajtótájékoztatón azt mondta: régóta várt munka kezdődött meg, hiszen a Blaha Lujza tér Budapest egyik legforgalmasabb közterülete, amely mégis a főváros "szégyene" volt az elmúlt évtizedekben.

A várhatóan 2022 végén befejeződő átépítés célja, hogy a Blaha Lujza tér Budapest büszkesége lehessen. A téren növelik a zöldfelületet és akadálymentesítik a közlekedést

- mutatott rá Karácsony Gergely.

Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejeződik be - mondta el a főpolgármester kabinetfőnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Balogh Samu közölte:

hirdetés
a tér felújítása mellett az aluljárót felülről újraszigetelik, és emiatt a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot le kell zárni. A Rákóczi úton fennmarad a 2x2 sávos forgalom az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával segítik. A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak 2x1 sávon lehet majd közlekedni.

Az érintett szakaszon megszűnik a kerékpársáv - tette hozzá.

Balogh Samu elmondta, a forgalmi rend kialakításakor konzultáltak a Magyar Autóklubbal is, és több javaslatukat is figyelembe vették.

A nagykörúti villamosok közlekedését nem kell korlátozni, a vágányok alatt ugyanis már korábban, a villamosvonal rekonstrukciójakor elvégezték a szükséges munkákat - jelezte.

A forgalomkorlátozás alatt a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit, így a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a Károly körút és a Nagykörút között.

A kabinetfőnök kitért arra is, hogy a korábbi terveket átdolgozták, ennek köszönhetően a tér zöldebb lesz, és megteremtik a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosok bekötésének lehetőségét is.

Azt mondta,

a beruházás nyomán a tér zöldebb lesz, az eredetileg tervezetthez képest több fát ültetnek, valamint akadálymentessé válik a csomópont és lesz nyilvános vécé is.

A tér használatát és a gyalogosforgalmat a felújítás befejezéséig, 2022 végéig korlátozzák - közölte Balogh Samu.

Szólt arról, hogy a beruházás költségvetésében kisebb részben állami támogatás is szerepel, és éppen emiatt, adminisztratív okokból nem várhat tovább a felújítás.

Balogh Samu elmondta azt is, hogy a főváros a nyáron három olyan nagy beruházást indít el, amely évek óta húzódik. A pesti alsó rakpart és a Lánchíd felújításának megkezdése után most a Blaha Lujza téren is megindulhat a munka - közölte. Megjegyezte: a főváros korábbi vezetői mindhárom beruházást jóval korábbra ígérték, azoknak még az előző ciklusban el kellett volna készülniük.

A sajtótájékoztatón a Lánchíd augusztus 20-i fényfestéséről is kérdezték Balogh Samut, aki azt mondta:

a tűzijátékok kilövése a hídról nem lehetséges az ott folyó felújítási munkálatok miatt. A fényfestésnek elvi akadálya nincs, arról a kivitelezővel kell egyeztetni.

A sajtótájékoztató előtt a Budapesti Közlekedés Központ (BKK) tartott háttérbeszélgetést a tér felújításáról.

Balogh Samu az eseményen közölte, hogy a munkaterületet szerdán adták át a kivitelezőnek. A téren hetven fa lesz, az eredeti tervekhez képest hússzal több, viszont az oda tervezett pavilonépületet most nem építik meg, mert korábban sem volt rá fedezet - mondta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: