2019-ben az épületek és az építőipar adták a globális CO2-kibocsátás 38%-át, ami a valaha volt legnagyobb arány. Mivel a világ népessége folyamatosan növekszik, és egyre többen döntenek úgy, hogy városokba költöznek, növekszik az új épületek iránti igény.

Ahhoz, hogy képet kapjunk egy épület szén-dioxid-kibocsátásáról, a teljes életciklust szükséges vizsgálni, az építőanyagok kitermeléstől kezdve, az építkezésen keresztül a használaton át a bontásig (újrahasznosításig vagy hulladékként való kezelésig), írja Halász Bálint és Lorena Axinte a Másfélfokon.

Az épület életciklusának a különböző szakaszaihoz köthető szén-dioxid-kibocsátás két fő csoportba sorolható:

• Működésből fakadó kibocsátások, amelyek az épület mindennapi működéséből származnak, mint például a fűtésből és hűtésből, világításból, vízfelhasználásból.
• Beépített kibocsátások, amelyek magukban foglalják az építéssel (építőanyagok előállítása, szállítása, építési tevékenységek), felújításokkal és bontásokkal kapcsolatos összes kibocsátást.

Noha egyre nagyobb figyelem övezi a működésből fakadó kibocsátások csökkentését, és történtek előrelépések ezen a területen (energiahatékonysági felújítások), addig a beépített kibocsátásokra sokkal kevesebb figyelem hárul, így azok tovább nőnek.

A 2018-as Embodied Carbon Report előrejelzései alapján a beépített emisszió részaránya az épület életciklusára vetített kibocsátásban várhatóan jelentősen megnő. A működési kibocsátás részarányának csökkenése az energiahálózatok dekarbonizációjának, valamint az energiahatékony és közel nulla energiaigényű épületek (Near Zero Energy Buildings – NZEB) növekvő számának köszönhető.

Egyszerűbb villanykörtét cserélni, mint teljesen elhagyni a betont

A beépített kibocsátás kevésbé csökken, mivel az építéssel és bontással kapcsolatos kibocsátások csökkentése sokkal nehezebb. Épületeink egyre több olyan gépészeti rendszert tartalmaznak, amelyek gyártásához, telepítéséhez és használatához kibocsátás köthető (pl. fűtés, szellőzés, légkondicionálás, tűzjelzés stb.). Ezen épületrendszerek némelyike hasznos lehet a működési kibocsátás csökkentésében, de ezek a rendszerek a beépített emissziót továbbra is növelhetik.

A cementgyártás – ami csak az egyik olyan anyag, amelyre az épületek és az infrastruktúra építésekor támaszkodunk – felelős a globális CO2-kibocsátás 4-8 százalékáért. A szén-dioxid kibocsátás mellett a betongyártás nagy mennyiségű vizet használ fel, ami komoly problémákat vet fel, különösen a fejlődő országok vízhiányos régióiban. A városokban a beton és aszfalt városi hőszigeteket eredményez, ami arra készteti az embereket, hogy még több energiát használjanak az épületek hűtéséhez.

Bár a beton használatának teljes feladása nem lehetséges, csökkentenünk kell a felhasznált nyersanyagok mennyiségét, javítanunk kell az építési technológiákat és csökkentenünk kell a kibocsátásokat az egész építőiparban, hogy elérjük a párizsi klímacélokat.

Kibocsátások nyomon követése a tartószerkezettől a homlokzatig

Beépített emisszióban nagy különbségek létezhetnek anyagválasztás tekintetében, attól függően, hogy honnan származik az adott építőanyag, milyen messziről kellett az építkezés helyszínére szállítani, mennyire lehetséges újrahasznosítani később az adott helyen. Az anyagok közvetlen összehasonlítása így nehézkes, és az építkezés kontextusától függ. Az általában kevésbé karbonintenzívnek tekintett építőanyagok, mint a fa esetében is utánajárást igényel az építőanyag eredete, például hogy az közeli, fenntartható erdőgazdálkodásból származzon. Adott termékek környezeti teljesítményének (standardizált módszerek, anyagok és termékek) összehasonlítására szolgálnak az EDP programok. Ilyen módszerre EU-s szinten is készült javaslat, de ennek használata a tervezési gyakorlatban kevéssé elterjedt.

Egy épület különböző elemei eltérően járulnak hozzá a beépített emisszióhoz. A különböző építési körülmények (pl. elhelyezkedés, szabályozási keret) és a kialakítás (például az anyagválasztás) nagyon eltérő kibocsátási profilokat eredményezhetnek. Egy jól dokumentált esettanulmány, a British Land Leadenhall Building jól megmutatja a beépített kibocsátások fő forrásait és azok arányát.

Az alábbi ábrán látható, hogy az építőanyagokhoz köthető a legnagyobb arányú kibocsátás, és ezek különböző szerkezeti elemekhez (alapozás, külső és teherhordó falak) kapcsolódó eloszlása. Más épületrészeknek, például homlokzati rendszereknek, külső és belső burkolatoknak, szerelvényeknek, belső válaszfalaknak és a gépészeti rendszereknek is jelentős hatása van, részben a rövidebb életciklus és a gyakoribb felújítások miatt.

Ezek a számok megerősítik, hogy az építőiparban is szükséges áttérni a lineáris termelési és fogyasztási modellről egy körforgásos modellre, amely a hulladékot értékes erőforrásokká alakítja.

A bontás és új építkezés helyett inkább felújítani és átalakítani kellene

Elsőre jobb megoldásnak tűnhet az, hogy építünk egy jobb energiahatékonysági mutatókkal rendelkező új épületet, azonban klímaszempontból ez nem feltétlenül helytálló. Az American Institue of Architects (AIA) ajánlásokat adott ki ennek kapcsán. Ezek közé tartozik, hogy

• új építés helyett előnyben kell részesíteni az átalakításokat és felújításokat,
• korlátozni kell a karbonintenzív anyagok beépítését,
• figyelmet kell fordítani az anyagok újrafelhasználására és az újrahasznosított anyagok beépítésére, valamint
• jelentős megtakarítás érhető el nagyobb szerkezeti hatékonysággal és az építési hulladékok minimalizálásával.

Kevésbé hagyományos megoldásként elképzelhető a kevesebb burkolat használata (nyersen hagyott szerkezeti elemek, elhagyott álmennyezetek, csiszolt betonpadlók alkalmazása, stb.), csökkentve a jövőbeli felújítások és a bontás során keletkező kibocsátásokat.

Egyéni ügyfélként saját otthonainkra is tekinthetünk máshogy

Bárki, aki építésre ad megbízást, legyen az magánszemély vagy nagy fejlesztő, ösztönözheti a tervezőt és a kivitelezőt, hogy fontolja meg és tűzze ki célként a beépített kibocsátások csökkentését. Ez történhet például becslések igénylésével, termékleírások és információk beszerzésével a beépített anyagokkal és szerkezetekkel kapcsolatban, tanácsadók bevonásával vagy az épület minősíttetésével különböző zöld minősítési rendszerekben (pl. LEED, BREAM).

Ezekre azonban nem mindig van lehetőségünk vagy ráhatásunk, azonban az eszköztár itt még nem ért véget. Építkezés, átalakítás és felújítás esetén (ami időnként elkerülhetetlen) is van lehetőségünk otthonunk kibocsátásainak a csökkentésére, pár nagyon egyszerű kérdéssel, amit ilyenkor feltehetünk magunknak és az építési vállalkozónak:

• Szükségem van-e az épület egyes elemeire egyáltalán?
• Miből van?
• Hogyan készül?
• Honnan származnak, és hova fognak kerülni a felhasznált anyagok?
• Lehetséges-e később átalakítani az épületet a változó igényeknek megfelelően?
• A beépített emisszió figyelembe vétele a tervezési folyamat során nemcsak környezeti, hanem gazdasági előnyökkel is jár.

Ezeken kívül megemlíthető a helyi, megújuló és hosszú élettartamú anyagok felhasználása, a nehezen lebomló anyagok mellőzése.

Ezen kibocsátások csökkentése gyakran összekapcsolódik a költségmegtakarítások különböző formáival, amelyek az anyagok és erőforrások hatékony felhasználásának, az építési folyamatok racionalizálásának és a várható élettartam növekedésének köszönhetők.

Az UKGBC jelentése szerint az infrastruktúra szektorban a beépített emissziók nyomon követése és csökkentése egyes esetekben 30-50%-os tőkeköltség-megtakarítást eredményezett.

Mi történt az EU-ban és Magyarországon az elmúlt években?

A közelmúltig a szabályozások többnyire az energiahatékonyságra összpontosítottak, és leginkább önkéntes mechanizmusokra bízták (pl. zöld minősítési rendszerek – LEED, BREEAM, Green Start stb.) az épület szektor kibocsátásainak csökkentését. Ez a tagországokban különböző módokon valósult meg.

Hollandiában 2014 óta teljes életciklusra vetített karbon számítás szükséges minden építési engedélyhez. Finnország 2025-ig életciklusra számított emisszió számítást követel meg épülettípustól függően, fokozatosan csökkentett határértékekkel. Franciaország 2021-től szabályozza az összes új épülethez kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás értékelését és jelentését, 2024-től határértékeket megállapítva, amelyek folyamatosan csökkentésre kerülnek (30-40%-kal 2030-ig). A szabályozás díjazza a fa és a bioalapú anyagok használatát.

Magyarországon az európai energiahatékonyságról szóló irányelvben meghatározott célok elérését öt lépésben határozták meg. Az ötödik fokozat 2021 januárjában lépett érvénybe. Azóta csak közel nulla energiafelhasználású épületek kaphatnának használatbavételi engedélyt. A kormány azonban a 13/2021. (III. 10.) ITM rendelettel indoklás nélkül újra kitolta ennek megvalósítását, egészen 2022. június 30-ig.

Bár a hatályos országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet megemlíti, hogy törekedni kell az életciklus vizsgálatára, a beépített emissziók pontos, sztenderdizált módszerekre alapuló nyomon követése és korlátozása jelenleg csak a beruházók saját belátására van bízva.

Nem fognak teljesülni a klímacélok, ha nem változtatunk

Az Ellen MacArthur Alapítvány előrejelzése szerint 2050-re a beépített emissziók az új épületek teljes kibocsátásának majdnem felét fogják okozni, szemben a mai 28 százalékkal. Ennek a problémának a megoldása nélkül nem teljesíthetőek a párizsi klímacélok. Ezzel szemben mind a mai napig nem áll a zöld építést célzó politikák középpontjában a téma, és az épületek környezeti hatásait érintő nyilvános viták főként az energiahatékonyságra összpontosítottak.

Ahhoz, hogy valóban alacsony karbon-kibocsátású épületekkel rendelkezzünk, a jogszabály alkotóknak, az iparágnak és a társadalomnak is figyelmet kell fordítania ezen kibocsátások csökkentésére, és fel kell azt emelnie legalább arra a szintre, ahova az energiahatékonyság került az elmúlt években.