BUDAPEST

Zubreczki Dávid - aki az Urbanistát megálmodta

Zubreczki Dáviddal, az Urbanista szerzőjével beszélgettünk Budapestről, és hogy mitől lehetne még jobb itt élni.
Láng Dávid - szmo.hu
2014. március 10.


Link másolása

Mikor és hogyan indult az Urbanista?

2008-ban. Az Index nem sokkal előtte indította el a blog.hu-t, de nem nagyon volt még elterjedve a blogolás Magyarországon. Úgy próbálták felfuttatni a dolgot, hogy egyrészt a saját szerkesztőségük tagjait fogták be, másrészt felkértek külsősöket is, akik egy jelképes összegért írtak félhivatalos blogokat az indexnek. Nem sokkal azelőtt startolt el például a ma is működő comment:com vagy Tékozló homár, de ilyen volt a Napi borzasztó szóvicc is, és még hosszan lehetne sorolni. Az Urbanista szintén ebbe a körbe tartozott, eredetileg ingatlanos blognak indult, de alig pár hónappal később kitört a válság, ami rögtön be is tett a dolognak. Időközben a blog.hu is egyre népszerűbb lett, csomóan regisztráltak rá, így szép lassan elengedték az addig fizetett külsősök kezét. Így alakult, hogy gyakorlatilag az enyém lett az Urbanista, innentől kezdve teljesen egyedül csináltam tovább.

Mire helyezted ezután a hangsúlyt?

Én mindig is a várossal foglalkozó vonalat szerettem volna kidomborítani, úgyhogy magától értetődő volt, hogy ezt helyezem előtérbe. Persze az eredeti irány sem tűnt el teljesen, például az ingatlansaláta rovatban rendszeresen szemlézem az érdekes lakáshirdetéseket, de az összkép sokkal eklektikusabbá vált. Nem véletlen az alcím, vagyis a „Hol laksz?” – ebbe a lakások szintjétől az utcán és a városon át egészen a nagyobb települési koncepciókig minden belefér.

kép Karancsi Rudolf képei

kép

kép

kép

kép

kép

Mennyire szólnak most bele a tartalomba?

Éppen a közelmúltban történt egy újabb változás ezen a téren. Nagyjából 2009 óta ugye független blogként működött az Urbanista, de így is szép olvasottságot ért el, hirdetőkre is sikerült szert tenni. Nekem tulajdonképpen egy másodállással volt egyenértékű, bár rendes munkaviszonyom nem volt sehol, mellette szabadúszóként dolgoztam. Múlt év végén viszont megkerestek az Indextől, hogy megvásárolnák a blogot, a saját portfóliójuk részeként működtetve tovább, engem pedig főállásban alkalmaznának szerkesztőként. Elfogadtam az ajánlatot, így azóta hivatalosan is náluk dolgozom. De ezzel együtt továbbra is olyan témákról írhatok, amiket én jónak tartok.

Az eddigi posztoknál mekkora volt a saját és az olvasok által beküldött tartalmak aránya?

Nagyon nehéz elválasztani a kettőt. Számomra az különbözteti meg a blogolást az újságírástól, hogy ha bármi érdekeset találsz, azt rögtön megoszthatod az olvasóiddal. Annyi biztos, hogy jelentős részt tettek ki a más oldalakról átvett témák, amikhez hozzáírtam a saját kommentárjaimat. De sok olyan poszt is volt, ami például egy térfelújítás vagy más beruházás részleteiben mélyedt el. Most, hogy főállásban vagyok, valószínűleg el fog tolódni a dolog az utóbbi irányába, hiszen jóval több időt tudok szánni egy-egy téma kifejtésére. Egyszerre próbálom képviselni a klasszikus blogolást (vagyis például látok valami érdekeset az utcán és rögtön megosztom), illetve a sajtótájékoztatóra járós, tényfeltárós, interjúzós újságírói munkát.

2

Telefonközpont, Nagymező utca - Huszár Boglárka képe

121

Lépcsőház a Váci utcában - Huszár Boglárka képe

Létezik arra vonatkozó irányelv, hány posztot kell előállítanod naponta?

Ez nincs megszabva, már az utóbbi időben is napi több poszt jelent meg. Persze amíg továbbra is egyedül csinálom, bizonyos korlátok azért adódnak, hiszen nem tudok többfelé szakadni. Így az a jellemzőbb, hogy minden napra jut egy részletesebben kidolgozott téma, emellett pedig ami még adódik: rövid hírek, olvasók által beküldött dolgok, illetve az előbb említett spontán érdekességek. Hosszabb távon egyébként mindenképp jó lenne, ha valakivel meg tudnám osztani a feladatokat, hiszen így még naprakészebbé válhatna a blog.

Te személy szerint mit szeretsz Budapestben, szakmai szemmel nézve mit tartasz a város legfőbb vonzerejének?

Mindig le szoktam szögezni, mielőtt még számon kérnék rajtam, hogy én nem vagyok szakértő. Bár valamit tanultam ezekről a dolgokról környezet- és tájgazdálkodás szakon, és a szakdolgozatomat is a városlakókról írtam, számos területhez nem értek jobban az átlagnál. Ami az érdeklődésemet illeti, gyerekkoromtól kezdve foglalkoztat a környezetvédelem, a fenntartható és élhető város víziója, úgyhogy először ebből az irányból kezdtem Budapesttel foglalkozni. Persze ha az ember jobban beleássa magát a témába, rájön, hogy nem olyan egyszerű összeegyeztetni a különböző szempontokat, például a zöldfelületek és a közlekedés fejlesztését.

Arról, hogy mi adja a város vonzerejét, először nyilván a szokásos közhelyeket tudnám említeni: remek fekvés, szuper adottságok. Ha csak a belterületét nézed, egyaránt megtalálható benne erdő, síkság, hegy, folyó, szigetek… Nem sok más példa van erre, és akkor még nem is építettünk rá semmit. Klassz, hogy létrehoztak egy olyan városszerkezetet, ami annak idején sok áldozattal járt, de beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ami pedig a jelent illeti, lehet fújni a közlekedésszervezésre, de nagyon sok szempontból forradalmi a folyamat, amely az elmúlt pár évben zajlik.

zubreczki-2

Zubreczki Dávid

urbanistalogo

Épp ezt akartam kérdezni: mit gondolsz, mi a BKK eddigi három-négyéves működésének mérlege?

Én mindig megírom a BKK hülyeségeit, amire gyakran akad példa, tehát nem vagyok feltétel és kritika nélküli hívük, de azt el kell ismerni, hogy alapvetően pozitív fordulatot vettek a dolgok nekik köszönhetően. Eleve az, hogy egy csomó, ezelőtt önállóan működő szervezetet közös irányítás alá vontak, rengeteget javított az addig gyakori káoszon. Szerintem abszolút 21. századi szemlélettel dolgoznak a város fejlesztésén, minden oldal érdekeit figyelembe véve. Mondjuk nem egyértelműen autóközpontúak, de nem is alakítanak ki kényszeresen forgalom elől elzárt sétálóutcákat. Nekem úgy tűnik, az a szemlélet dominál náluk, hogy az embereknek közlekedniük kell, és mindössze annyi a lényeg, hogy a lehető leghatékonyabban jussanak el A-ból B-be – akár autóval, akár tömegközlekedéssel, gyalog, vagy bárhogyan.

Szem előtt tartod-e, hogy inkább Budapest pozitív arcát mutasd be? Az Egy nap a városban blog például bevallottam ezzel a hitvallással működik.

Nálam nincs ilyen koncepció, arról írok a várossal kapcsolatban, ami szembejön. Ha egy nap alatt három helyről kapok levelet, hogy esik szét a burkolat, akkor aznap három burkolatszétesős poszt lesz, de ugyanígy igaz az ellenkezője is. Persze néha előfordul, hogy elcsúsznak az arányok – ilyenkor igyekszem jobban odafigyelni a helyrebillentésükre, de alapvetően nincs ezzel kapcsolatos kvóta.

bplove3

Garamvári Gábor képe

bplove5

Fotó: Garamvári Gábor

Szerinted külföldi szemmel nézve mi teszi a várost igazán izgalmassá és hogyan lehetne tovább növelni a népszerűségét a turisták körében?

Nehéz kérdés, főleg mivel a külföldieknek nagyrészt azok a látványosságok az izgalmasak, amelyek nekünk leginkább lerágott csontnak számítanak. Például a turisták körében még mindig hódít a romkocsmásdi, miközben a helyiek többségének már a könyökén jön ki, Általánosságban szerintem nem nagy dolgokban kell gondolkodni (például megtervezni egy világszinten egyedülálló felhőkarcolót), mert ebben úgysem tudjuk felvenni a lépést más országokka,l és nem is éri meg az áldozatot. A kisebb léptékű fejlesztésekben sokkal erősebbek vagyunk. De az is fontos lenne, hogy a megfelelő pozíciókba olyan emberek kerüljenek, akik hatékonyan tudják megjeleníteni a város vonzó arcát az ezzel foglalkozó fórumokon.

Milyennek jósolod Budapest jövőjét mondjuk tíz vagy húsz év múlva, akár városképi, akár élhetőségi szempontból?

Városkép tekintetében a kisebb változásoknak örülnék – ahogy előbb is mondtam, nem hiszem, hogy szükség lenne bármiféle ikonikus épületre. Pozitívnak tartanám, ha javulna a belvárosi ingatlanok állapota. Az utcán járó emberek szempontjából ez persze elsősorban annyit tesz, hogy helyreraknák a sok helyütt omladozó homlokzatokat. Ezek a nagy egész szempontjából apróságok, mégis rengeteget dobnának az összképen. Ha elmész mondjuk Bécsbe, rögtön láthatod, hogy semmivel sem szebbek az ottani épületek, viszont sokkal jobb állapotban vannak. Nagy szükség lenne arra is, hogy minél több köztér megújuljon, szerencsére ilyen irányban már most is folyamatosak a fejlesztések. A Széll Kálmán tér vagy az Örs vezér tere átépítése, utóbbinál a metró és a HÉV összekötése rengeteget dobna a város élhetőségén. Az irány jó, remélem hosszútávon is kitart a mostani lendület.

Metró vagy villamos?

Egyértelműen villamos, a metró fejlesztésének legfeljebb a régóta tervezett 5-ös vonal, vagyis a szentendrei és a csepeli/ráckevei HÉV-ek összekötésének, városba hozásának lenne értelme.

zubreczki-1

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Megszólalt a vízművek a csőtörésről, ami megbénította Mátyásföldet: egy 75 éves vezeték tört el
Egy 1949-ben fektetett vezeték adta meg magát, de eltört mellette egy kisebb, lakossági ellátó vezeték is. A környéken lakók szükségkútról vihetnek vizet.

Link másolása

Egy 1949-ben fektetett, 60 centiméter átmérőjű vezeték törése miatt kellett hétfőn reggel lezárni a XVI. kerületi Veres Péter utcát – közölte a Fővárosi Vízművek. A csőtörésről mi is beszámoltunk már: a Sárgarózsa utca és a Thököly utca között az úttestet is elmosta a víz, a közlekedést pedig teljesen felborult.

A nagy átmérőjű vízvezeték törése nem okozott vízhiányt, ám eltört egy mellette futó kisebb, 150 mm-es lakossági ellátó vezeték is

– teszi hozzá a Vízművek. A kisebb vezeték javításáig a Veres Péter utca 1. és 29. között kell vízhiánnyal számolnia az ott élőknek. Kovács Péter polgármester erről azt írta Facebook-oldalán:

„Mintegy 100 fogyasztó maradt vízellátás nélkül, ezért számukra jelenleg a Farkashida utca 2-4. előtt szükségkút segíti a vízvételi lehetőséget.”

Jelenleg a víz szivattyúzása, a hiba feltárása és a munkagödör kialakítása folyik a Vízművek szerint. Ezt követően kerülhet sor a sérült vezetékek cseréjére, majd az útburkolat javítására. A munka akár a hétvégéig is elhúzódhat: a hibajavítást nehezítheti és lassíthatja, hogy több közművezeték is húzódok az út alatt, ami más közszolgáltatókkal való egyeztetést és együttműködést is szükségessé tehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: