Ennyi maradt a híres Telefonközpontból
Ha azt írom telefon, mi jut először eszedbe? Valószínűleg nem a vezetékes típus. Továbbmegyek. Ha megkérlek arra, hogy sorold fel a címét pár ismertebb telefontársaság székházának, mivel kezded? Valami miatt biztos vagyok benne, hogy nem az 1910-17 között épült, Budapest VIII. kerületében található telefonközpont ugrik be elsőnek.
Két kezemen nem tudnám megszámolni, hányszor haladtunk el a Horváth Mihály téren emelt, éjszaka koromsötétbe burkolózó székház előtt. Ilyenkor édesapám mindig felemlegette, hogy ez bizony A telefonközpont. Nekem ugyan sokat nem mondott a dolog, és őszintén szólva a mobiltelefonok világában nem is gondolkodtam túl sokat az épületről. Pedig micsoda jelentős ház ez, ha kiérdemelte minden további jelző nélkül A telefonközpont elnevezést. A közelmúltban adódott az alkalom, hogy belessek a régóta zárt kapuk mögé, így most szemezgessünk, mi mindent láttam. A lehetőségért pedig még egyszer köszönet!
A ház ma meglehetősen lepusztult állapotban van, és jelenleg építési területnek minősül. Állítólag tulajdonosa apartmanház-szálloda funkciójú intézményt tervez falai közé. Pont emiatt a falat számos helyen áttörték, elkezdték a feltárásokat, a padlón keresztül több helyen le lehet látni az alattunk lévő szintre. Az épületet majdnem teljes egészében bejártuk, olykor bizarr volt a teljesen elhagyatott helyiségekben egyedül lenni.
Az alacsonyabb épületrész lapos tetejéről a Német utcára és a Horváth Mihály térre látunk le. A téglaburkolat a IX. kerületi Lónyay utcai házhoz hasonlóan tele van vésésekkel. Órákat lehetne itt is a falak előtt állni, silabizálni a feliratokat. Sajnos olvasgatásra most nem volt időnk, pedig mennyivel teljesebb képet kapnánk az épület történetéről, az egykoron itt dolgozókról ezáltal.
A lapostetőt elhagyva átsétáltunk a magasabb épületrészbe és felmásztunk egészen a legfelső emeletig. Ami elénk tárult: egykori válaszfalak nyomai által rajzolt labirintus a sátortető alatt, a tetőablakokon keresztül pedig csodálatos kilátás nyílik a városra. Munkahelynek sem lehetett utolsó, nem is beszélve az épület tervbe vett funkciójáról.
Miután kigyönyörködtük magunkat, felfedeztük a hosszú folyosók egy részét. Elvágott kábelek, feltúrt parketta, hiányzó mosdók, ablakszárnyak, válaszfalak. Az épület valamennyi lépcsőháza gyönyörű, még a mostani bánatos állapotukban is.
Impozáns kovácsolt vas korlátok, és a kedvenc csempém a falon. Szomorú, ugyanakkor megmosolyogtató cetlik a falakon és az ajtókon: a befalazott orvosi rendelőre mutató nyíl balra, jobbra pedig a kulcsra zárt ajtón felirat, ami felszólít, hogy rossz az ajtó, csapd be!
Nem vitatom, hogy órákat el lehetne még tölteni az egykori telefonközpontban, ugyanakkor nem kifejezetten az önfeledt boldogság és felhőtlen csodálat járja át lelkemet a nyomorult állapotú falak között. A folyosókat, emeleteket járva átsuhant agyamon a gondolat: milyen torokszorító érzés lehet vajon egykori dolgozóként látni az épületet mostani állapotában.
Vajon gondolta bárki is a telefonközpont fénykorában, hogy az az éra kevesebb mint száz év alatt leáldozik majd, és a távbeszélőközpont funkcióval épített épület ilyen hamar 'feleslegessé' válik? Személy szerint kíváncsian várom a hasznosítást, érdekel, hogy mit hagynak meg, mennyire alakítják, alakíthatják át a jelenlegi épületet.
Ha érdekes volt a cikk, oszd meg barátaiddal is!
