BUDAPEST
A Rovatból

Csárdafesztivál, Varázsliget és Aranyvonat is várja az ünneplőket az augusztus 20-i állami ünnepen

A főváros nagy részén, 9 helyszínen több mint száz program, koncert és gasztronómiai különlegesség kicsiknek és nagyoknak.

Link másolása

A Magyarország születésnapja alkalmából megrendezett Szent István-napi rendezvénysorozat részeként minifesztiválok színes kavalkádja várja augusztus 18-20. között a Budapesten ünneplőket.

Kilenc fővárosi helyszínen kilenc különleges rendezvény, a Csárdafesztivál, a Panorama Classical, a Hősök útja, a Vigadó Piano, a Road Movie Live, a Varázsliget, a Szabadrét Fesztivál, a Divat & Design Fesztivál, valamint az Aranyvonat-kiállítás teszik maradandó emlékké az államalapítás ünnepét.

Klasszikus-, könnyű- és népzenei koncertek, gasztronómiai kalandozások, történelmünket megidéző előadások és kiállítások, gyerek és családi programok – önfeledt szórakozást nyújtó közösségi élmények mindenkinek, három napon át.

A Gellért-hegytől a Vörösmarty téren át a Budai Várig, az Alkotmány utcától a Vigadó térig és a Millenárisig változatos programokkal várja az ünneplőket a Szent István-napi rendezvénysorozat Budapesten. Igazi fesztiválhangulat, izgalmas színpadi produkciók, gasztronómiai-, családi- és gyermekprogramokok Magyarország születésnapjának hétvégéjén, a főváros legszebb helyszínein.

Csárdafesztivál – A magyar virtus íze és ritmusa a Vörösmarty téren

Hatalmas üstben rotyogó pörkölt, látványkemencében készülő sültek, óriás bográcsban készülő halászlé – többek között ezekkel a gasztronómia élményígérettel tér vissza a Vörösmarty térre a Csárdafesztivál az ünnepi hétvégén. Augusztus 18-20. között a hazai tradicionális gasztronómia ínycsiklandozó étkeit kínáló csárdák mellett minden nap népszerű színpadi programok – nóta, cigányzene, népzenei- és néptánc előadások - hívják háromnapos mulatozásra a látogatókat.

A vidám rigmusok és a Kárpát-medence népi kultúráját bemutató előadók között lesz többek között Ifj. Sárközy Lajos és Zenekara, Szalonna és Bandája, a Gajdos zenekar és a Duna Művészegyüttes is.

Az emlékezetes gasztronómiai élményt hét csárda, közel 150 féle étele garantálja. A változatos étlapokon csángópecsenye, gemenci szarvas pörkölt erdei gombákkal, hargitai flekken és borókabogyós-áfonyás marhapörkölt is szerepel, de éppúgy részét képezik a kínálatnak azok a mindenhol elérhető 1500 forintos egytálételek is, amelyek között a csülöktől a gulyáson át a jó magyaros kolbászig mindenki megtalálja az ínyére való finomságot.

Vigadó Piano – Zongorára hangolt ünneplés a Vigadó téren

Az ünnepi rendezvénysorozat üdítően új színfoltja, a Vigadó Piano szintén augusztus 18-20. között várja a közönséget. Kora délutántól estébe nyúlóan zongoraszó tölti be a Vigadó előtti teret: francia sanzon, Edith Piaf, Frank Sinatra és Tony Benett klasszikusok, bossa-nova, amerikai bárzene, Charlie, Demjén Ferenc és sok más további magyar popzenei előadó slágerei, filmzenék és latin dallamok csendülnek fel a legkiválóbb bárzongoristák előadásában a lenyűgöző dunai panorámával a háttérben.

De a zenei korszakokon átívelő repertoárban elhangzanak Nádas Gábor és Gábor S. Pál legismertebb szerzeményei, valamint Stevie Wonder, Whitney Houston, George Benson, George Michael, Lionel Richie és Sting dalok is. A fekete-fehér billentyűkre hangolt zenei utazást Kiss Orsolya „Kisó” konferálja.

Varázsliget – Családi kalandozás a mesék birodalmában a Vajdahunyad váránál

Az Egyszervolt Mesezenekar élő zenés koncertjén Süsü, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-Ho Horgász óriásbábjával is találkozhatnak a gyerekek a Szent István-napi ünnepségsorozat ideje alatt a Vajdahunyad váránál. Augusztus 18-20. között idén is a csodák helyszíne lesz a Varázsliget, ahol mesekiállítás, cirkuszi játszóház, hazai és nemzetközi fesztiválok artistái gondoskodnak a legkisebbek szórakoztatásáról.

Emellett éppúgy varázslatos szórakozást ígér a tavalyi közönségkedvenc herceg- és hercegnőképző program, valamint a vásári mutatványokat, bűvész és zsonglőrszámokat előadó Tűzmadarak csoport produkciója is.

A programkínálat részeként a közönség láthatja a Tintaló Társulat mini bábszínházát, a vállalkozókedvűek a Varázsliget időkapszulájának segítségével pedig akár üzenetet is küldhetnek a jövőbe. Külön érdekesség lesz még a Magyar Honvédség kitelepülése, ahol a katonai járművek és fegyverek technikai bemutatója mellett szabadon kipróbálható lesz egy repülőgép-szimulátor és a lézerlövészet is.

Hősök útja – 7 sorsfordító döntés históriája a Budai Várban

Hét sorsfordító döntés históriája, hét magyar hős, hét hősies tettének története elevenedik meg az elmúlt 1000 évből a Hősök útja programsorozatban a Budai Várban a Tóth Árpád sétányon. Augusztus 19-én és 20-án közel 150 szereplő – hagyományőrző csoportok és színészek – 10-15 perces jelenetei teszik testközelből átélhetővé a magyar történelem hősies pillanatait kicsik és nagyok számára egyaránt.

Szent István király taktikus diplomáciai lépései, Szent László hősies önfeláldozása, Hunyadi János törököt megállító gyors helyzetfelismerése, az egri várvédő nők hősiessége, Kossuth követének halálmegvető konspirációja, Muhr Ottmár magyar huszárezredesnek az I. világháború menetét megváltoztató önfeláldozása, és a Donnál harcoló 2. Magyar Hadsereg századosának Duska Lászlónak katonáit mentő, hadbíróságot kockáztató parancsa is életre kel. Az izgalmas jelenetek élménye mellett a látogatók a Hősök útja szelfi pontján, történelmi alakok virtuális társaságában készített fotókkal örökíthetik meg az ünnepi pillanatokat.

Panorama Classical – Gellért-hegyi komolyzenei piknik

Lámpafüzérek meghitt fénye alatt kényelmes babzsákokból ejtőzve kapcsolódhatunk ki klasszikus dallamokra, ráadásul Budapest egyik legszebb panorámájában gyönyörködve. Ezt a páratlan élőzenei élményt nyújtja látogatóinak augusztus 18-20. között a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében rendezett Panorama Classical. A Budai Vár, a Parlament és a Bazilika impozáns látványa keretezi a koncertsorozatot, amelyen fellép a Szent István Király zenekar, a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár Zenekara, valamint az Óbudai Danubia zenekar és formációi.

Műsoron többek között Nino Rota és Ennio Morricone leghíresebb filmzenéi, Art Blakey kompozíciók és Liszt Ferenc passiója, a Via crucis is. A Panorama Classical nem csak színpadi produkciókkal várja az érdeklődőket, az odalátogatók számára arra is lehetőség nyílik, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a hangszerekkel és a hangszerkészítés fortélyaival.

Aranyvonat és Városok sétánya – Királyi kincsek az Alkotmány utcában

A Szent Korona és a jogar, valamint a Szent Jobb élethű másolatával idén is megtekinthető nemzeti kincsünk, az Aranyvonat. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült. 2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, amelyet idén augusztus 18-20. között testközelből is megtekinthetnek a kilátogatók.

Az Aranyvonat mellett látható a Városok sétánya, ahol 346 magyar város zászlajának sorfala között haladhat el a látogató. Bárki megkeresheti városának vagy éppen szülővárosának lobogóját, mellyel úgy fotózkodhat, hogy az Országház adja a páratlan szépségű hátteret.

Divat & Design Fesztivál – A kreativitás ünnepe a Millenárison

A Divat & Design Fesztivál keretein belül augusztus 18-20. között a látogatók számos kézműves foglalkozáson, fenntarthatósági programokon, figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt magyar tervezők társaságában. Az idén a tavalyihoz képest természetesebb, zöldebb környezetbe költöző Divat & Design Fesztivál egyik fő célja, hogy minél több hasznos, de élményszerű ismeretanyagot adjon át a divat- és designipar iránt érdeklődők számára. A programokon keresztül a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a hazai divat-és formatervezőkkel.

Szabadrét Fesztivál – Elektronikus zenei piknik az Erzsébet téren

Elektronikus és élő zene, jókedv, napsütés, természetközeli környezetben piknik hangulat kora délutántól estig augusztus 18-20. között az Erzsébet téren. A Szabadrét Fesztivál az elektronikus és az élő zene rajongóinak egyaránt kedvez: hazai fellépők, 360 fokos fotózás, silent disco, tűzzsonglőrök és festőprogram várja a helyszínre kilátogatókat. Egyedülálló fesztiválhangulat a város szívében.

Road Movie Live – Hazai kedvencek az ország különböző tájairól a Műegyetem rakparton

A Műegyetem rakparton augusztus 19-20. között népszerű magyar zenekarok lépnek fel, akik a Road Movie Live programsorozat keretében, a VOLT FILM felkérésére írt dalaikat adják elő, amelyeket egy-egy hazai régió, város, falu, vagy akár csak egy utca, egy épület ihletett. Az elmúlt négy évben születtek slágerek a Balatonról, Sopronról, Debrecenről, a Mátráról, Pécsről, vagy éppen Szentendréről, minden dalhoz pedig klippek és riportfilmek készültek, amelyek a művészek személyes kötődését mutatják be az általuk választott helyekhez. A Road Movie Live – immáron harmadik alkalommal – ezekből is nyújt válogatást. A fellépők között olyan hazai sztárok neveit is megtalálhatjuk, mint Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Lord és a Tankcsapda, a koncertek között pedig a riportfilmek legjobb pillanatait láthatjuk majd.

A Szent István Nap minifesztiváljai egyaránt szólnak gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek, baráti társaságoknak és családoknak – azaz mindenkinek. A sokszínű programok mellett a város számos helyszínén felállított SZIN pontokon fixáras sör, üdítő és harapnivaló is várja az ünneplőket.

További információ a szentistvannap.hu oldalon érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Leesett a hó, elesett a budapesti tömegközlekedés – mutatjuk a részleteket
Elég nagy problémákat okozott a havazás: 17 busz terelve vagy csak szakaszosan közlekedik.

Link másolása

Az intenzív havazás miatt 17 busz terelve vagy szakaszosan közlekedik a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök reggel a BKK Info Facebook-oldalon.

Jelentős változások a budapesti tömegközlekedésben, csütörtök délelőtt elég sok buszt kellett terelni vagy a járatát megváltoztatni.

A tájékoztatás szerint a 16-os autóbusz a Deák Ferenc tér és a Clark Ádám tér között nem közlekedik.

A 40-es, a 40B, a 88-as, a 88A, a 140-es, a 140A, a 188-as és a 240-es autóbusz terelve az autópályán közlekedik, a Sasadi út és a Károly király utca között nem közlekedik a havazás miatt.

A havazás miatt az 58-as, a 141-es, a 158-as és a 250-es autóbusz nem közlekedik a Mára Terézia utca és a Pannónia utca között.

A 27-es, a 60A és a 60B autóbusz nem közlekedik, az 53-as autóbusz a Márton Áron tér és a Sasadi út között nem jár

- tudatta a BKK.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Kiderült hogyan mérnek majd az új budapesti traffipaxok
Hogy az új traffipaxok pontosan hol lesznek majd, azt továbbra sem tudni, mert a helyszínekről az érintett szervek (Fővárosi Rendészeti Igazgatóság, ORFK, BRFK, Budapest Közút) folyamatosan egyeztetnek.

Link másolása

Augusztus óta nem történt jelentős előrelépés a fővárosi traffipaxok kihelyezésében, mostanáig csupán pilot jelleggel két kamerát üzemeltek be a korábban megrongált Váci úti sebességmérők közvetlen közelében .

Ez derült ki Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalnak a válaszából, amit a 24.hu-nak küldtek.

Budapest nemrég elfogadott közlekedésbiztonsági stratégiájában szerepel, hogy ha törik, ha szakad, sebességmérő kamerák telepítésével fellépnek az eszelős gyorshajtók ellen.

A főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya korábban azt írta a 24.hu-nak, hogy első lépésként a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága közbeszerzési értékhatár alatt 45 sebességmérésre alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe, amelyek felszerelésének helyszínét a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével lehet kijelölni.

Az újabb válaszból kiderült, hogy nem 45 helyszínre, hanem „45 forgalmi sávban való sebességmérést lehetővé tevő kamerára” szerződtek le.

Hogy az új traffipaxok hol lesznek majd, azt továbbra sem tudni, mert a helyszínekről az érintett szervek (Fővárosi Rendészeti Igazgatóság, ORFK, BRFK, Budapest Közút) folyamatosan egyeztetnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Téli mesevilággá változott a Városháza park: megnyitott a jégpálya és a karácsonyi élménypark – fotók
A jégpályán január 7-ig lehet korizni. December 6-án érkezik majd a Mikulás is, az első 300 gyereket pedig ajándékcsomaggal várják.

Link másolása

Pénteken nyitott meg a Deák Ferenc téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban pedig a jégpálya és a karácsonyi élménypark, ahová a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági cipősdoboz-akciója is kitelepült.

Karácsony Gergely főpolgármester a megnyitón azt mondta: a karácsonyi vásárral és az élményparkkal az ünnepi készülődés örömét szeretnék visszaadni a városnak. Azt is hozzátette, hogy

idén újra lesz díszkivilágítás is.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója arról beszélt, hogy december 18-ig várják a hátrányos helyzetű vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére cipősdobozba csomagolt ajándéktárgyakat, játékokat. Tavaly több mint hatvanezer cipősdoboz gyűlt össze, így a jótékonysági akció Hári Tibor szerint „az ország legnagyobb adománygyűjtési kampánya”.

A karácsonyi élményparkban a jégpálya január 7-ig lesz nyitva.

December 3-án adventi gyertyagyújtást szerveznek, december 6-án pedig a Mikulás is megérkezik,

az első 300 gyermeket ajándékcsomaggal várják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Kipróbáltuk a Budapest Bejáró városfelfedező játékot – különleges élményekben volt részünk
A Jászai Mari térről indulva fedeztük fel Újlipótváros titkait és legszebb épületeit. Mutatjuk, milyen szép helyeken jártunk, és milyen érdekességeket találtunk.

Link másolása

Idén 150 éves Budapest, és hogyan is ünnepelhetnénk ezt méltóbban, mint hogy felfedezzük a város kincseit. Erre jött létre a Budapest Bejáró városfelfedező játék, amivel bárki ingyen játszhat, aki szeretné igazán megismerni lakóhelyét. Ráadásul, ha az összes feladványt megoldod, különleges városélményeket nyerhetsz.

Mi a Jászai Mari tér környékén fejtettük meg a feladványokat. Mutatjuk, milyen szép helyeken jártunk, és milyen érdekességeket találtunk.

Budapest Bejáró rejtvényfüzet

A Budapest Bejáró tulajdonképpen egy rejtvényfüzet. 20 bázispont szerepel benne, aminek mindegyikéhez 5 helyszín - 5 rejtvény tartozik. A rejtvények nem a lexikális tudásodra kíváncsiak. Olyan feladványok vannak benne, amiket a helyszínen nézelődve fejthetsz meg, például oszlopokat kell számolni vagy éppen épületdíszeket keresni.

A Bejáró digitális vagy nyomtatott példányából ráadásul érdekes infókat tudhatsz meg a helyszínekről. A budapestbejaro.hu oldalán pedig további részletes leírásokat találsz a bejárható helyekről, illetve további tematikus sétákról, és egy online térkép is segíti a tájékozódást.

Korábban már megírtuk, hogy a Budapest Bejáróval egyedül is felfedezheted a várost, de a Budapest Brand ingyenes városnéző sétákat is szervez a játékhoz.

Egy ilyen városnéző sétán játszottunk először mi is. A Jászai Mari tér bázisponton találkoztunk, ahonnan csak egy karnyújtásnyira vannak Újlipótváros legszebb épületei. A séta során a környék titkairól Lerch Gabriella sétavezető mesélt nekünk.

Tőle tudtuk meg, hogy a Jászai Mari térnél mindig is át lehetett kelni a Dunán. A tér helyén egykor ugyanis a beszédes nevű Révjenő nevű falu terült el. A hídra azonban még sokáig kellett várniuk az itt élőknek, végül 1876-ban adták át a Margit hidat

A tér 1950 óta viseli a híres színésznő nevét. Jászai Mari markotányosnőből lett a magyar színháztörténet egyik legismertebb művésze, és egyike azon kevés magyar nőknek, akiről közteret neveztek el.

Nagy Imre szobra

A Jászai Mari tér bázispont első látnivalójaként Nagy Imre szobrát vettük szemügyre. 1996-ban állították fel eredetileg a Vértanúk terén, majd itt talált új otthonra. Az életnagyságú szobor a félbemaradt magyar szabadságküzdelem szimbóluma lett.

Nagy Imre a demokráciába vezető szimbolikus bronzhíd közepén állt, nem sikerült átjutnia rajta, csak a feléig, mint a magyar szabadságküzdelemnek.

Alaposan meg kellett néznünk a szobrot, mert a rejtvényfüzetben olyan kérdésre is válaszolnunk kellett, hogy a kabát övé ki van-e engedve?

A pesti Fehér Ház

A pesti Fehér Ház jól látszott a szobor közeléből is. Luxusbérháznak épült, később a közeli Országház és a minisztériumi negyed miatt fontos hivatalok irodaházaként használták, de az idősebbek közül a legtöbben mégis az MSZMP székházaként emlékeznek rá. A II. világháborúban komoly sérüléseket szenvedett, és végül nagy vita után nem szocreál, hanem modernista stílusban épült újjá 1949-re. A fogadtatásáról sokat elárul Révai József kommunista kulturpolitikus írtása:

Olyan, mint egy skatuja, amelybe egy gyerek nyílásokat vágott, hogy a belehelyezett bogár meg ne fulladjon.”

A játék során itt össze kellett számolnunk többek közt azt is, hány lépcső vezet a bejárathoz.

Radnóti Miklós otthona

Következő állomásunk a Pozsonyi út 1. volt, ahol a magyar irodalom egyik legismertebb szerelmespárja, Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni élt. Sétavezetőnk elmesélte, hogy szerelmük még középiskolában kezdődött, amikor együtt jártak matematikakorrepetálásra. A friss házasoknak Fanni unokatestvére találta a 35 négyzetméteres, 2. emeleti, Dunára néző albérletet. A lakás olyan pici volt, hogy a konyha egyben volt a fürdővel.

Amikor Szerb Antal itt járt, a konyha és a klotyó szavak összevonásával “klonyhának” nevezte a helyiséget.

Radnóti Miklós özvegye később haláláig ugyanebben a lakásban élt.

A Feladat során meg kellett keresnünk a házon egy másik híres művész, Kovács Margit emléktábláját is, akivel jó barátságot ápolt a szomszédban lakó házaspár.

Palatinus-házak

A séta során a Palatinus-házak történetét is megismertük. Amikor Habsburg József főherceg lemondott a Margitszigetről a köz javára, kárpótlásul telkeket kapott a pesti oldalon. Ezt a területet vásárolta meg 1910-ben a Palatinus Rt., ami szecessziós bérpalotát építtetett itt. A 2-3 és 5 szobás lakásokat a kor legmodernebb berendezéseivel szerelték fel. Volt bennük tantusszal működő központi porszívó. Sőt

Vidor Emil szecessziós bérpalotáinak lakásaiban egykor margitszigeti termálvíz folyt.

A termálvizet a központi fűtésben is felhasználták, egészen addig, amíg az ásványok lerakódása miatt tönkre nem mentek a vezetékek.

A rejtvény megfejtéséhez a homlokzat díszeit kellett megfigyelnünk, és kiválasztanunk a füzetben azt, amelyiket nem találjuk a házon.

Főnix-ház

A 19. század második felében a legnagyobb és legszebb paloták rend szerint bankoknak vagy biztosító társaságoknak épültek, akik épületekbe fektették befektetőik pénzét. Így volt ez a Főnix-ház esetében is, ami a Phönix Életbiztosító építtetett.

A nyolc épületből álló Főnix-ház homlokzatát valóban főnixmadarak díszítik.

A hatemeletes házban 40 üzlethelyiség és eredetileg 146 lakás épült, de volt tizenkét mosógéppel felszerelt közös mosókonyha és gőzzel működő szárítókamra is.

Az épületdíszeket alaposan meg kellett vizsgálnunk ennél a feladatnál is.

Miután az összes helyszínt bejártuk, és mind az öt feladványt megfejtettük, a megoldásokat összegezve egy olyan tulajdonnevet kaptunk, ami szorosan kapcsolódik a Jászai Mari térhez. Már csak az a kérdés, melyik bázispontnál folytassuk a játékot legközelebb.

Ha te is kedvet kaptál ehhez a városfelfedező játékhoz, a rejtvényfüzetet letöltheted a budapestbejaro.hu honlapról, vagy ingyenesen beszerezheted a kiemelt BKK Ügyfélközpontokban. Részletek a Budapest Bejáró honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: