5 budapesti legenda és titok: hihetetlen történetek fővárosunk kanyargós utcáiról
Gondoltátok volna, hogy számos titok és legenda forog Budapest kanyargós utcái, évszázados épületei és természeti kincsei körül? Közülük némelyik a főváros színes történelmének része, másokat a képzelet szülte, és az évek során szájhagyomány útján terjedtek a helyiek között.
Íme 5 városi legenda, aminek most utánajártunk. De járjatok ti is nyitott szemmel, mert ezek a történetek az utcán hevernek!
1. Az erkélyre kizárt kőasszony
A Thököly úton áll egy ház, melynek ajtó nélküli erkélyén egy női szobor áll. A legenda szerint, az első világháború idején a lakásban egy fiatal házaspár élt. A férfi a háború alatt a fronton harcolt. Ifjú felesége hűségesen várta, míg egy nap a férfi halálhírét hozták, amit a nő nem hitt el. Úgy érezte, hogy férje él, és egy napon hazatér hozzá. Attól kezdve minden napját az erkélyen állva töltötte, és várta, hogy a szeretett férfi hazatérjen.
A spanyolnátha-járvány idején a fiatalasszony is megbetegedett. Utolsó leheletéig várta haza szerelmét, végül az erkélykorlátra dőlve, az utcát szemlélve érte a halál.
A reménye viszont beigazolódott: halála után egy nappal férje hazatért a frontról. A megözvegyült tiszt vigasztalhatatlan volt. Mély fájdalmában szobrot állíttatott hűséges kedvesének, az erkély ajtaját pedig befalaztatta, hogy többé senki ne léphessen ki rajta.
Az igazság:
Ahogy a videóban is elhangzik, minden a szerelmes történet csupán a képzelet szüleménye. Eredetileg Ybl Lajos építész tervezte ezt a házat, még az első világháború előtt. Fia a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult, és onnan hozta haza az erkélyen figyelő alak ötletét. Ezt a díszítőelemet apja csupán egyetlen egyszer, ennél a háznál alkalmazta.
S az RTL Klub kamerája felderíti az igazságot: valóban szép arcú és dermesztő a tekintete, de a menyasszonynak nincs is lába. Sőt egyáltalán nem létezik deréktól lefelé. Az erkély sem erkély, csak egy kiugró faldarab, amit erkélynek álcáztak.
2. Bennszülöttek az állatkertben
A legenda szerint az 1800-as évek végén az állatok mellett mást is megnézhettek azok, akik ellátogattak a Fővárosi Állatkertbe. Az egyik elkerített területen ugyanis egy néger törzs élt, akikről a Vasárnapi Újság 1896. augusztus 30-i száma is beszámolt: "Valóban érdekes látvány az a 250 néger atyafi, kik az ezredévi ünnep tiszteletére Afrikából Budapestre jöttek, s most ott tanyáznak az állatkertben" – kezdődik az írás.
"Ruházatuk mindössze egy tarka szövetű lepel, melyet festői ránezokba szednek; azt vélné az ember, tógás rómaiak. Testök egy része mindig kilátszik. Sokszor alig van rajtuk valami takaró, mert — aránylag — igen tiszták lévén, van mindig egy-kettő, a ki nagy hévvel mosakodik a vizérben, mely telepükön át csörgedez. Van tehát mód tanulmányozni testalkatukat s ez már magában is megérdemli az 50 krajezárnyi belépti díjt, mivel e négerek mitőlünk annyira elütő emberek. De fokozza a látvány becsét a határozott esztétikai élvezet. Szebb idomokat alig lehetne találni. Főleg fürdés közben egy ily karcsú néger alak, amint fénylik a róla lefutó víztől, valóságos eleven bronz szobor."
Az Afrikából érkezett családnak még egy fiúgyermekük is született itt tartózkodásuk alatt. A családok az akkori újságok szerint önként jelentkeztek a költözésre, és jól érezték itt magukat. Gondoskodtak arról is, hogy lehetőleg azt az életmódot folytassák az állatkertben, amelyet hazájukban megszoktak.
A cikkből az is kiderül, hogyan kerültek ide. Az állatkert igazgatója a francia haditengerészetnél szolgált és eljutott Afrikába. Mikor hazatért, fenntartotta a kapcsolatot egykori lakhelyével. Minden évben kiválaszt a négerek közül egy-egy új csapatot, melyet a világ különböző állatkertjeiben bemutatott, köztük Budapesten is.
Az igazság:
Több forrást is megvizsgálva, úgy tűnik tényleg igaz a legenda: 1884-től kezdve a hajdani állatkereskedő, Carl Hagenbeck valóban hívott az állatkertbe távoli népcsoportokat. Első alkalommal szingalézek jöttek 20 idomított elefánttal, de a nagyközönség megismerkedhetett a lappokkal és a sziúkkal is. 1896-ban pedig egy teljes afrikai törzset is az állatkertbe költöztettek, mely nagy látványosság volt a maga idejében.
3. Norma, a faóriás
Nincs több olyan fa a budai hegyekben, amelynek emléke több mint száz évvel a halála után is élénken élne a város lakóinak körében.
Magáról a fáról – annak ellenére, hogy legalább a nevét sok nemzedék óta szinte mindenki ismeri – alig tudunk valamit. A mai Normafa lejtőjén állt egy vén bükkfa, amely egy legenda szerint Mátyás király születésekor sarjadt. Az évek során többször is villámcsapás érte, de nemcsak a természet, hanem emberi kéz rongálását is elszenvedte.
Keleti Gusztáv festménye - Forrás: Wikipédia
A Normafa különösen sokat szenvedett az ilyesfajta beavatkozások miatt. Az 1800-as évek végére vált általános városi divattá, hogy Pest és Buda szerelmesei nevüknek a fa kérgébe vésett kezdőbetűivel tették egymás számára hivatalossá „eljegyzésüket”. 1840-ben itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját Schodelné Klein Rozália, európai hírű énekesnőnk. Ettől kezdve a korábban Viharbükknek nevezett fát Normafának nevezték.
Érdekes tény, hogy magának a szónak van egy, a színjátszással összefüggő jelentése is. Normanapoknak hívták azokat, amelyeken a római katolikus egyház érvényes rendelete szerint tilos volt játszani.
A korhadt faóriás 1927. június 19-én, vasárnap délelőtt dőlt ki. Emlékére a főváros 1962-ben egy új bükkfát ültetett, az eredeti fa helyén ma emléktábla áll. A matuzsálem utóélete is legendák tárgya, újra és újra nekifutnak a kérdésnek: mi lett vele azután, hogy a a Fővárosi Múzeum munkatársai óvatosan leszállították maradékát a hegyről?
A kidőlt fatörzset a margitszigeti artézi forrás medencéjében helyezték el, hogy a mészköves bevonat örök időkre konzerválja. Időközben azonban megfeledkeztek róla, és a vízesés falához támasztott törzset a rárakódott, vastag mészbevonat elválaszthatatlanul odakötötte a falhoz. Ma is ott látható.
4. Ki volt Gül Baba?
Gül Baba türbéje emlékeztet a közel 150 éves török uralomra Magyarország jelentős részén. Amikor az ország török uralom alá került, a szultán Budára érkezése előtt a bektasi rend tagjainak szerzeteseit, derviseit bízta meg egy iszlám vallási központ alapításával.
A kolostor vezetője Gül Baba volt, aki békés természetéről, természetszeretetéről, verseiről volt híres. Nevének eredete az arab írás alapján többféleképpen is olvasható: gül, mint rózsa, vagy gülm - nevetni, vagy kel - kopasz, kül – hamu. Az sem kizárt, hogy azért nevezték így, mert rendházfőnöki sapkájának jelvénye is szintén gül - azaz rózsa volt. A legenda szerint mindig viselt egy rózsaszálat turbánján - erről kapta a becenevét: Rózsák-Atyja.
Fotó: Mag Veronika
Fotó: Mag Veronika
A legenda szerint Gül Baba különös körülmények között halt meg. 1541. augusztus 29-én a török hadsereg megszállta Budát, és szeptember 2-án a dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony templomban hálaadó istentiszteletet tartottak, és ott érte a halál.
A törökök viszont úgy tartják, hogy Buda várának elfoglalásakor a csatában a dervis megsebesült, s a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban halt bele sérüléseibe. Ám ez azért is érdekes, mert Buda csellel, harc nélkül került a szultán kezére. Ezért sokkal sokkal valószínűbb, hogy halálának oka egyszerűen az idős kora volt.
Halála után a rendház mellett egy rózsakertben Szulejmán parancsára sírkápolnát (türbe) emeltek neki. A hely felszentelése óta iszlám zarándokhely lett.
5. Ilyen volt a középkori belváros
A főváros lakói közül kevesen tudják, hogy a Belváros házainak egy része középkori polgárok házmaradványaira épültek. A 19-20. századi várostörténeti kutatások feltárták, hogy a Belváros mai telekbeosztása, utcahálózata a 13. században kezdett kialakulni, a kibővített, végleges formáját az 1480 körüli időszakban, a késő középkori városfal felépítésével érte el.
A középkori városalaprajz a Belváros egyik legfontosabb történelmi emléke. A síkságon elterülő Pestet hadászati, védelmi okból Mátyás király 1450–70 között fallal vetette körbe. A városfal pontos helyét, elhelyezkedését 16–17. századi ábrázolásokból, és 18–19. századi felmérésekből, továbbá régészeti és műemléki kutatások eredményeiből ismerjük.
Az egykori metszeteken mindenhol megfigyelhető, hogy a középkori falszakasz félkörösen vette körbe a várost. A Dunától indult, és a jelenlegi Kiskörút vonalán végighúzódva, szintén a Dunánál ért véget.
A városfal hossza meghaladta az 1,7 km-t, 12 kisebb rondella és kerek bástya, illetve a kapukat védő nagy rondella tagolta. A városfal az 1780-as évekig érintetlen maradt. A 18. század végére Pest rohamos fejlődését, gazdasági megerősödését akadályozta a várost körül ölelő, azt szinte a külvilágtól elzáró fal.
A városfal vonala azonban Pest további fejlődésében szinte minden korszakban fontos szerepet kapott. Erre az útvonalra épült a reformkori kulturális fellendülés és a városi kereskedelem számos intézménye, köztük a Nemzeti Múzeum, a régi Képviselőház, a Vásárcsarnok, a Fővámház.
