BUDAPEST
A Rovatból

150 forintért tudsz fürdőjegyet venni szombaton, ha van budapesti lakcímkártyád

Több mint nyolcezer jegy áll majd rendelkezésre ma éjféltől 2023. november 17-re a budapesti fürdőkbe.

Link másolása

A budapesti fürdőkbe 150 forintért lehet jegyet váltani Budapest 150. születésnapjára – írja az enbudapestem.hu.

Péntek éjfél után a fővárosi lakcímkártyával rendelkezők vehetnek jegyet ezen az alcsony áron 2023. november 17-re a budapesti fürdőkbe (Csillaghegy, Dandár, Gellért, Lukács, Palatinus, Paskál, Pesterzsébet, Rudas és Széchenyi).

Akik biztosra akartak menni, azok időben letöltötték az ÉnBudapestem applikációt és éltek elővásárlási jogukkal. Ma reggelre el is fogyott az erre a célra elkülönített kétezer jegy. Holnap több mint nyolcezer jegy áll rendelkezésre azoknak, akik nem töltötték le az applikációt, de van budapesti lakcímkártyájuk.

A történelmi fürdőkbe egy személy 2 darab jegyet vehet (a másik embernek is budapesti lakcímkártyával kell majd rendelkeznie), a többi fürdőbe személyenként 4 darab jegyet engedélyez a rendszer (itt is minden jegy lakcímkártyához kötött és névre szóló).

A belépő tartalmazza a medencék és szaunák használatát szekrényhasználattal/kabinhasználattal. Papucs viselése kötelező lesz.

Jegyvásárlás ITT.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Új coffice várja a freelancereket és a digitális nomádokat a Margit körúton - ismerd meg a KLIQ Coffice-t!
Ideális választás azoknak, akik inspiráló helyszínt keresnek a napi munkához, üzleti találkozókra vagy egyszerűen csak egy kellemes kávézásra vágynak.

Link másolása

Buda szívében, a Margit körúton kibontakozó, egyre pezsgőbb közösségi élet közepette egy új kávézó és munkaterület nyitotta meg kapuit, kifejezetten azokra szabva, akik rugalmas munkakörnyezetre vágynak. A KLIQ Coffice egyedülállóan ötvözi a coworking tér nyújtotta rugalmasságot és a kávézói élményt. Nem csak a modern munkavégzés igényeit elégíti ki, hanem figyelmet fordít az ízletes, gondosan válogatott alapanyagokból készült harapnivalók és italok kínálatára is. Ideális választás azoknak, akik inspiráló helyszínt keresnek a napi munkához, üzleti találkozókra vagy egyszerűen csak egy kellemes kávézásra vágynak.

A KLIQ Coffice új színfolt a coworking kultúrában

Egy hely, ahol a kávé élvezete mellett tárgyalhatsz, prezentálhatsz, és mindezt egy segítőkész közösségben teheted, ahol a munkavégzés minden feltétele adott. A lokáció nem csupán a könnyű hozzáférhetőség miatt megfelelő, de a budai oldal szellemiségét is magában hordozza.

A produktivitás és a kreativitás fontos szerepet játszik a KLIQ Coffice életében és ezt minden apró lépéssel igyekeznek is támogatni a tulajdonosok, ahogy ezt a szlogen is összefoglalja “Be inspired in a comfy place to get things done.” A hely designja is ezt a célt szolgálja, minden részletében a kényelmet és a funkcionalitást helyezve előtérbe.

A kialakítás során kiemelt figyelmet fordítottak a digitális nomádok és a távmunkát végzők igényeire. Az asztalok és ülőhelyek sokfélesége lehetővé teszi mindenki számára, hogy megtalálja a legkényelmesebb munkapozíciót, legyen szó akár egy hagyományos asztalról, egy magas állóasztalról, vagy egy kényelmes fotelről. A kávézóban minden adott a zavartalan munkavégzéshez - minden asztalnál elérhető konnektorok, mobiltelefon-töltők és laptoptartó párnák várják a dolgozni vágyókat.

A KLIQ Coffice nem csupán egy munkahely, vagy kávézó, hanem egy közösségi tér is, ahol a látogatók kapcsolatokat építhetnek. A helyszín ösztönzi a szakmai találkozókat és a networkinget, hiszen a coworking kultúra fontos része a személyes kapcsolódás és inspiráló véleménycsere. A szabadon lapozható könyvek pedig lehetőséget kínálnak a feltöltődésre és az önképzésre.

Fotós: Hegyi Júlia Lily

Üzleti megbeszélések újratöltve

A szolgáltatások skálája igazodik a modern vállalkozó és szabadúszó igényeihez, legyen szó egy üzleti megbeszélés helyszínéről vagy egy személyre szabott reggeliről. Ezek közé tartozik a "Meeting table" csomag, amely ideális megoldást nyújt üzleti találkozókra. A csomag tartalmaz asztalbérlést, frissen főzött kávét, valamint egészséges, agyműködést serkentő snackeket, így garantálva, hogy a megbeszélések a lehető legproduktívabbak legyenek. Továbbá, üzleti reggelik személyre szabható választékát kínálják 2, 4 vagy 6 fő részére, lehetőséget biztosítva a vendégeknek, hogy édes vagy sós reggelivel, frissítő limonádéval és kiváló minőségű kávéval kezdjék a napot.

KLIQ Coffice - coworking kávézóba csomagolva

A KLIQ Coffice nem csak munkateret, hanem egy olyan társasági helyszínt is kínál, ahol a pult mögött álló segítőkész csapat mellett a többi látogató is nyitott a közös gondolkodásra és az új ötletek megosztására. A nappali munka után a helyszín esténként különböző programokkal válik a városi élet részévé: a KLIQ Talks beszélgetésektől kezdve a különféle meetupokon és workshopokon át egészen az üzleti könyvklubig. Ezzel egy multifunkcionális térként szolgál, ahol a munka és a személyes fejlődés kéz a kézben jár. Mindehhez társul alkalmanként egy-egy kiállítás megnyitó, így időről-időre újabb műalkotások kerülnek a falakra. Így válik a városi élet egy dinamikus és inspiráló szigetévé.

A KLIQ Coffice rendezvények mellett nyugodtan lehet a helyszínnel tervezni akkor is, ha saját esemény szervezéséről van szó, vagy a teljes helyszínt ki szeretné valaki bérelni. Ehhez a teljes infrastruktúra rendelkezésre áll egy nagy TV-vel, Apple eszközökkel, de a klasszikus flipchart, vagy nyomtató is igénybe vehető.

Fotós: Hegyi Júlia Lily

Ahol a Nutella és a matcha turmix is otthonra talál

A helyszín büszkén szolgál fel olyan ételeket és italokat, amelyek nem csupán a nap folyamán adnak energiát, hanem az ízlelőbimbókat is kényeztetik. A gondosan válogatott alapanyagokból készült szendvicsek mellett a kávézó egyedi finomságokat is kínál - kérhetsz Nutellát kanállal, termelői mézzel készült vajas-mézes molnárkát vagy frissítő matcha turmixot is.

A finom falatok mellett a hazai pörkölésű CafeNash kávékat kortyolhatunk, ami kétségkívül megadja a nap keretét, legyen az a Green Balance 100% arabica, el salvadori kávéból készült latte, vagy a Castro Cuba-ból, kubai Serrano Superior arabica kávészemekből varázsolt tüzes, eredeti ízű doppio.

KLIQ Coffice megnyitása a modern munkavégzési formák támogatásával nem csak a helyi freelancereknek és digitális nomádoknak kínál otthont, hanem mindenki számára, aki egy kreatív és inspiráló közösségi térre vágyik.

Aki tehát kedvet kapott hétköznapokon reggel fél 8-tól este 6 óráig élvezheti a KLIQ Coffice vendégszeretetét  Budapesten a Margit körút 38/A szám alatt. Az aktuális eseményekről és frissítésekről pedig a kávézó közösségi média oldalain lehet tájékozódni, ahol folyamatosan frissülő tartalom várják az érdeklődőket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Kinek éri meg országbérletet és kinek Budapest-bérletet venni? Videó!
Március 1-től új világ jön a bérleteknél azoknak, akik Budapesten és a környékén élnek, vagy a fővárosba utaznak. A videóban elmondjuk, hogy melyik bérlettel melyik utas jár jobban!

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy március elsejétől az ország- és vármegyebérleteket a budapesti tömegközlekedésben is lehet használni.

Az alábbi TikTok videóban ezt a témát járjuk körül. Kiderül például, mit érdemes majd választani például a diákoknak.

De a kommentekben megválaszolunk ennél speciálisabb kérdéseket is. És amire nem tudjuk a választ, azokat a témákat a BKK-nak továbbítjuk.

@szeretlekmagyarorszag.hu Neked megéri majd a bérletek változtatása? Mi a véleményed? #szeretlekmagyarország #országbérlet #foryou #budapest #budapestbérlet ♬ Beat Relaxante - beatdohostil

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Kedd estétől fél évre bezár a Nyugati téri McDonald’s
Felújítás miatt. Átalakítják a vendégtér mostani lépcsős elrendezését, és lesz egy különleges ételszállító szalag is.
K. A. - szmo.hu
2024. január 16.


Link másolása

Felújítás miatt mintegy fél évre bezár kedd este a többször is a világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választott Nyugati téri Meki. A műemléki épületet különleges belsőépítészeti elemek és természetes alapanyagok használatával építik újjá.

A Nyugati pályaudvarral közös főfalon található épület a vasútállomáshoz hasonlóan historizáló, a neoreneszánsz és a neoromantika keverékével épült. A cég közleményében kiemelte, hogy

ezeket a stíluselemeket az étterem mind a mai napig őrzi, és az átalakítás után is megtartják majd.

A belső kialakítás alapja a McDonald’s RAY-design koncepciója lesz, ami egyedi tükrös üvegfelületekkel, rézburkolatú lámpatestekkel és több speciális, de a dizájnba illő bútorelemmel egészül ki. Minden belsőépítészeti elem valódi, természetes anyagból készül: öntött terrazzo padlót, valamint fa- és rézburkolatokat használnak majd. A belső pillérek díszítő festését restaurátor készíti.

Az átépítés fontos eleme lesz, hogy átalakítják a vendégtér mostani lépcsőzetes elrendezését.

A kiadópult felé jelenleg lefelé tartó lépcső megszűnik, és ezt a födémszakaszt felemelik a bejárati padlószinthez. A vendégek az épület közepén lévő, kétoldalt elhelyezkedő lépcsősoron juthatnak majd fel a galériára és a mezzanine szintre.

Az étterem látványosságának ígérkezik egy ételszállító szalag, ami a hazai Mekik között egyedülálló módon a termékeket a konyha két szintje között fogja továbbítani. A transzporter felmegy egészen a galéria szintre, és egy üvegdobozon keresztül a vendégek is nyomon követhetik a termékek útját. A digitális fejlesztés részeként pedig az étteremben érintőképernyős kioszkok és a hagyományos kasszák is lesznek.

.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Péntektől járatritkítás lehet csúcsidőben a BKK egyes járatain
Hétfői és pénteki járatritkításra készül a BKK a Közlekedő Tömeg szerint. A döntés hátterében a gyérebb utasforgalom állhat.

Link másolása

Január 19-től számos BKK járat ritkábban indul csúcsidőben hétfői és pénteki napokon, tudta meg a hvg.hu. A lap értesüléseit a Közlekedő Tömeg civil szervezet közleményben erősítette meg.

Ebben azt írják, hogy „az intézkedés a megalapozott és észszerű mértéken túlmutató megszorításnak tekinthető”, és azt javasolják az utasoknak, hogy tájékozódjanak a Budapest Go appban járataik indulási idejéről, mert a megállóhelyi menetrendeken ma már csak elnagyolt követési időket jelenít meg a BKK.

A civil szervezet úgy tudja, hogy a döntés hátterében nem a járművek állapota vagy a személyzethiány áll, hanem a Covid óta gyérebb hétfői és pénteki utasforgalom ürügyén rendelték el a változtatást.

Értesüléseik szerint több 12-15 perces vagy afölötti követési idejű járat is a ritkítás áldozatul esett, és így alapfokon veszik el a szolgáltatás megbízhatósága, amikor az utasok ritka és megjegyezhetetlen menetrendekkel találkoznak.

A hvg.hu megkereste az ügyben a BKK-t, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: