hirdetés
2-7.jpg

Brutális tragédiával végződött a Tinderes ismerkedés a 23 éves lánynak

A napokban kezdődött meg annak a férfinak a tárgyalása, aki halálra szurkálta exbarátnőjét. A lány korábban a rendőrségnek is szólt, hogy zaklatja a férfi.
metro.co.uk, fotó: Facebook - szmo.hu
2018. január 24.


hirdetés

A 23 éves Molly McLaren WhatsApp üzenetben közölte a barátaival tavaly nyáron, hogy valami nem stimmel az exbarátjával. „Úgy érzem magam, mintha állandóan hátra kellene néznem” – írta. Június 29-én, a végzetes napon Molly félelmei beigazolódtak. A 26 éves férfit, Joshua Stimpsont az angliai Chatham városában, egy parkolóban tartóztatták le vérrel borítva.

3

Fotó: Facebook

Minden szépen indult: a pár Tinderen ismerkedett meg, majd hét hónapig együtt voltak, amikor elkezdett valami elromlani köztük. A Molly által párjának küldött sms-ekől az derült ki, hogy a lány már nem vonzódott Joshuához, mert a fiú nagyon gyerekes volt és a társaságában olyan érzése volt, mintha folyton tojáshéjon kellene lépkednie. „Hatalmas nyomás alá helyezel” – írta a lány. A tárgyaláson nem volt kérdés, hogy Joshua megölte-e a lányt, az pedig később derül majd ki, hogy a védelemnek sikerül-e elhitetnie, hogy Stimpson az eset idejére beszámíthatatlan állapotba került.

A vád szerint a férfi nagyon tudatosan cselekedett.

Egy felvételt is bemutattak a bíróságon, melyen június 27-én, azaz két nappal a gyilkosság előtt Stimpson belép egy üzletbe, ahol kést vásárol. Egy óra múlva egy csákánnyal távozott egy másik helyről.

hirdetés

A vásárolt kés egyébként megegyezett azzal, amivel a gyilkosságot elkövette. A férfi sírva hallgatta végig a vád beszédét a tárgyaláson.

Június 17-én aztán a lány arra a döntésre jutott, hogy szakít a férfival, és ezt meg is tette. A vád szerint Stimpsont nagyon megviselte az eset, és dühös volt Molly-ra. A szakításuk után megpróbálta exét befeketíteni a Facebookon és azt állította róla, hogy drogozik."

McLaren a szakítás után a barátainak is panaszkodott a férfi zaklató, követelőző magatartásáról, majd a rendőrségnek is jelentette, hogy nem hagyja békén. Egy ügyeletes rendőr fel is hívta Stimpsont és figyelmeztette. Hiába.

A végzetes napon Molly edzőterembe ment és sportolni kezdett, ám hamarosan feltűnt a férfi és mellé helyezte a jógamatracát. A lány nem sokkal ezután üzent az édesanyjának, hogy megjelent Stimpson, majd fel is hívta az asszonyt. Molly anyja azt tanácsolt a lánynak, hogy azonnal induljon haza. A lány a barátainak is szólt, csakhogy már későn. Egyikük végig is nézte a támadást. „Molly leparkolt a kocsival. Látta, hogy Stimpson mellette áll be. A férfi kiugrott az autóból, gyorsan Molly-éhoz sietett, majd egy rántással kinyitotta az ajtót. Molly sikítozni kezdett. Egy férfi megpróbálta lehúzni róla Stimpsont, aki ekkor már csupa vér volt.”


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ufo_iss_nasa.jpg

NASA: videón, ahogy egy ufó 20 percig követi a Nemzetközi Űrállomást

Ráadásul a felvételt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kamerái készítették.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) kamerái rögzítettek egy kúp alakú tárgyat, ami 20 percig követte a űrállomást a Föld körüli pályán, írja a Metro. A felvételt rögtön kiszúrták olyan portálok, melyek kifejezetten az űrbéli anomáliákra vagy földön kívülinek vélt technológiákra szakosodtak.

Ahhoz, hogy a buszméretű tárgy tudja tartani a lépést az ISS-szel, nagyjából 78 kilométer/másodperc sebességgel kellett haladnia. A videó egyik legérdekesebb pontja az, amikor a kamera ráközelít az ISS tempóját tartó kúp alakú valamire. Ezzel tulajdonképpen akaratlanul is jelezte a NASA, hogy tisztában van a szokatlan repülő tárgy jelenlétével.

A felvételről hosszabb elemző videót készített az ET Data Base nevű YouTube-csatorna is. Ebben Scott C. Waring elmondja, hogy az ufó kúp alakúnak tűnik, és semmilyen általa ismert tárgyhoz nem hasonlít. Hozzáteszi:

"Ha ez egy katonai tárgy, akkor valószínűleg az amerikai légierő szigorúan titkos technológiája lehet."

Lapozz a videóért:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
texas-kutya2.jpg

Megdöbbentek a rendőrök: „bejelentette” gazdája eltűnését a kutya

Nem elírás a cím: Texasban történt a különös eset.
Fotó: Facebook / Support Our Permian Basin Police Officers - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Nagyon ijesztő élmény, és kellemetlen, várakozással teli procedúrával járhat, ha házi kedvencünk eltűnik, és ezt jelentjük a hatóságoknak. Nem így van azonban, ha fordítva történik az eset: azaz ha a háziállat "jelenti be" gazdája eltűnését.

Márpedig ilyen esetről számol be az Egyesült Államok-beli Texas állam Odessa városából a Bored Panda. Február 12-én Chico, a nagytestű, de rendkívül aranyos és barátságos kutya megjelent a rendőrkapitányságon, és türelmesen kivárta a sorát. Majd mancsát az ügyintéző pultjára helyezve mutatta, hogy valamit szeretne.

A rendőrség munkatársai hamar felismerték, hogy Chico elvesztette gazdáját, és valamiért pontosan tudta, hova kell fordulnia a problémával.

Rusty Martin, az ügyeletben lévő őrmester elmondta, a kutya egyáltalán nem volt rosszkedvű vagy zavart, leginkább olyannak tűnt, mint aki csak felfedező útra indult a környéken. Az őrs munkatársai közül sokan leálltak játszani, szórakozni az állattal, aki láthatóan nagyon élvezte a törődést.

Természetesen a háttérben komoly munka folyt, hogy felderítsék az ügyet, így Chico hamarosan hazakerülhetett gazdájához.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
barbie3.jpg

Több ezer dollárért változtatta élő Barbie-vá magát egy norvég anyuka

Az egyedülálló anya ma már felismerhetetlen a régi fotóihoz képest.
Címkép: Northfoto/Barcroft Media/mediadrumworld.com/@sindystarlet - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Egy oslói egyedülálló édesanya, Sindy Starlet 21 évet töltött azzal, hogy igazi Barbie hasonmást faragjon magából – szó szerint. A nő eddig körülbelül 10.000 dollárt, azaz több, mint 3 millió forintot költött kozmetikai beavatkozásra, de még mindig nincs megelégedve a külsejével.

A csupa rózsaszín megjelenésével és platinaszőke hajával Sindy Norvégia Barbie babájának tekinti magát. A 36 éves anya a jelenlegi 700 köbcenti méretű implantátumát a közeljövőben 3000 köbcentisre cserélné, amivel reméli, hogy elnyerheti az ország legnagyobb mellű emberének címét.

A nő ma már teljességgel felismerhetetlen a régi fotóihoz képest, amik még a beavatkozások előtt készültek róla.

A nő mintegy 200 ezres követőtáborral rendelkezik Instagramon, ahova mindig szexi és beállított képeket posztol, hétköznapokon pedig egy szalont vezet Oslóban, és egyedül neveli 14 éves fiát, Leót.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
futo-usa.jpg

8 órán át kúszott egy sérült futó fagypont alatti hőmérsékleten az Egyesült Államokban

Joseph Oldenburg nem merte fekve várni a mentőket, mert attól tartott, hogy ha mozdulatlan marad, meghal kihűlésben.
MTI - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Nyolc órán át csak térden kúszva tudott előrehaladni fagypont alatti hőmérsékleten egy lengén öltözött sérült futó az amerikai Washington államban, az Olympic Nemzeti Parkban.

A Jefferson megyei kereső- és mentőszolgálat Facebookra feltett közleménye szerint a futó, Joseph Oldenburg feltöltött telefonjának és "hihetetlen akaraterejének" köszönheti, hogy nem esett nagyobb baja.

A férfi már 16 kilométerre volt a túraösvény kiindulópontjától, amikor megsérült a sípcsontján.

Térerő hiányában nem tudott segítséget kérni telefonon, ezért a kezén és a térdén kúszva próbált meg továbbhaladni. A cipőjébe térdelve igyekezett elejét venni annak, hogy térde kisebesedjen a durva terepen.

Órák teltek el így, mire egy SMS érkezése jelezte neki, hogy már van térerő. Hívta is a segélyvonalat, de még további órák teltek el, míg rátaláltak 8-9 kilométerre attól a helytől, ahol megsérült. Pontos helyzetét a hívás alapján határozták meg.

hirdetés

Az esetről beszámoló CNN hírtévé szerint Oldenburg nem merte fekve várni a mentőket, mert attól tartott, hogy ha mozdulatlan marad, meghal kihűlésben. A családjával kapcsolatos gondolatok tartották benne a lelket, és mint mondta, nem akarta, hogy a szerettei úgy gondoljanak majd rá, mint aki a vadonban halt meg.

A túraösvényről kimentett sérült férfit helikopterrel szállították egy seattle-i kórházba.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!