hirdetés
Brády Márton: Gyomorforgató, ahogy kamu produkciókra költötték a közpénzt
A legendás koncertszervező arról beszél, hogyan hozta el Magyarországra a világ legismertebb zenekarait, és hogyan fertőzte meg a könnyűzenei piacot a kulturális TAO.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. november 06.


hirdetés

Brády Márton a rendszerváltás időszakának egyik legsikeresebb vállalkozója volt. Ő hozta létre a Showtime programszervező céget, majd amikor azt tapasztalta, hogy a jegykereskedők rendszeresen átverik, megalapította a Ticket Expresst. Olyan magyar sztárok és zenekarok koncertjeit szervezte és szerevezi, mint Hobo, a Mini, Zorán vagy az LGT. De amitől igazán legendssá vált, hogy ő hozta Magyarországra többek között a Rolling Stonest, az Animalst, Jon Bon Jovit, Eric Claptont, Chuck Berryt, Jerry Lee Lewist, Little Richardot és a Faith No More-t.

- Te már év elején megjósoltad egy interjúban, hogy a túlzott mohóság miatt be fog dőlni a TAO rendszer. Ez történt most, ezért akarják megszüntetni az előadó művészek TAO-támogatását?

- Olyan szintű visszaélések voltak, annyira vad pletykákat lehetett hallani arról, hogy ki hogyan trükközött a TAO-pénzekkel, hogy könnyen lehet, ez volt az oka. Ezért mondtam már régesrég, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan, arról nem is beszélve, hogy teljesen felborította a piacot. Nézd csak meg, hol voltak a TAO előtt azok a cégek, akik most a húzóerők? Segítek: sehol. Most meg szárnyalnak. Természetesen én csak a saját szakmámról tudok beszélni, a showbusinessről.

Persze minden ilyennek az a vége, hogy a becsületes emberek szenvedik meg,

úgyhogy reméljük, a kormány megtalálja a módját, hogy nekik valamilyen formában visszaossza ezeket a pénzeket, de valóban gyomorforgató, hogy különböző igénytelen / és erőltetett rock - pop – mese – musical- kamu színházi produkciókra költötték a közpénzt teljesen indokolatlanul. Amúgy engem is többen megkerestek ezzel a lehetőséggel már a legelején, amikor még ki sem jött a TAO-törvény, de egyikük sem volt frankó. Azonnal láttam, hogy lehet ezt a rendelkezést kijátszani.

– Hogyan?

– Például megkapod a támogatást a „támogatást intéző" segítségével, csinálsz három-négy másik céget, kulturális egyesületet, átfuttatod rajtuk a pénzt, és a végén a közpénzt osztalékként kiveszed. Vagy "felülárazod" az el nem adott jegyeket, és eladottként leszámlázod, lekönyveled és bevattázod a koncerthelyszínt kamunézőkkel. Ehhez nem kell sok ész, mégis sokan nagyon meggazdagodtak belőle, miközben a piac teljesen eltorzult.

– Gondolom volt olyan is, hogy a cég és a kulturális intézmény megállapodott, hogy megkapják a TAO-t, és abból valamit visszafizetnek a cégnek.

– Hogyne, de a legegyszerűbb az, hogy te vagy a rokonod, barátod csináltok egy céget, ami jogosult a TAO-ra. Azt mondod, hogy fizetek a másik cégnek azért, hogy reklámozza az eseményemet. Átutalok 100 millió forintot számla ellenében, az a cég elvégzi a marketinget 10 millióért, és már is ott maradt 90 millió, amit osztalékként kivehetsz.

De olyat is hallottam, hogy Franciaországban futó komolyzenei produkciókat átvezettek magyar cégeken, mintha az itteniek szervezték volna a produkciót, és felvették utána a TAO-t.

– Viszont lehet, hogy te szerencsésen jössz ki majd a dologból, hiszen tudod, hogyan lehet ezt TAO és állami támogatás nélkül csinálni.

– Kénytelen voltam megtanulni, de azért vagyunk még így egy páran. Én most nyomtam egy takarékot, mert ezzel a helyzettel, a százmilliókkal nem tudsz versenyezni. Ha valaki háromszor annyi pénzt kínál a művésznek, mint én, akkor ő, el nem ítélhető módon, az esetek 95 százalékában nem hozzám fog jönni. Ráadásul a külföldi fellépők többsége nyilván nem is tudta ennek az egésznek a hátterét, de már odáig fajult a helyzet, hogy külföldi szakfolyóiratok tőlem kérdezték, hogy mi ez az egész. A magyar művészek esetében nem tudom, mi a helyzet, jóhiszeműen és rosszhiszeműen is fel lehet fogni, bár kétlem, hogy nem tudtak róla, hogy felvesznek-e TAO támogatást a nevükben valami erre kreált színházon, vagy egyesületen keresztül. Az Arénát gyakorlatilag nem lehetett kibérelni, mert két évre előre lefoglalták. Persze ezek után lehet, hogy felszabadul majd néhány időpont.

Most legalább majd kiderül, hogy ezek a TAO-huszárok mit tudnak a piacon.

– Te a rendszerváltás idejének egyik legsikeresebb vállalkozója voltál. Hogy emlékszel vissza erre az időre?

– Szép és vad időszak volt. A Fővárosi Művelődési Házban volt első és egyetlen állami munkahelyem, ott kezdtem koncerteket szervezni. A körülöttem lévő öreg, vén rókák folyton gyötörtek. Egyszer besokalltam, és

közöltem velük, hogy én rég Rolling Stones-koncertet fogok csinálni, amikor ők még mindig ott fognak ülni. Naná, hogy kiröhögtek, de nekem lett igazam.

Aztán olyanoknak dolgoztam, akik finanszírozni akartak külföldi koncerteket, én meg bérmunkában megcsináltam nekik, majd elkezdem saját pénzből kisebb koncerteket csinálni, végül így jött létre a Showtime. Akkoriban még minden alakult. Semmi beágyazottságom nem volt, csak annyi, hogy beszéltem két nyelvet, a külföldi menedzsmenteknek pedig jól jött, hogy végre van egy független szervező, és kijöhetnek az állami monopólium, az ORI és az IRI köreiből, ahol ráadásul minden második ember tégla volt.

– Mik voltak az első koncertjeid?

– Még az FMH-ban rendeztem az első külföldi koncertemet, a Hans Blues Boogie lépett fel a körteremben. Aztán a következő az Animals volt a 90-es évek legelején, aztán indult a Showtime és a Ticket Express. 93-tól kezdtem komolyan nyomni, akkor jött a Beastie Boys, a Faith No More, és sorra a többiek, Rolling Stones, Bon Jovi, Deep Purple...aztán máig még vagy 350...

– Milyen volt a rendszerváltáskor a szakmai közeg és a mentalitás?

– Mint az egész szocializmusban. Voltak bebetonozott, nagyhatalmú emberek, voltak preferált és kevésbé preferált művészek, és az előadók, alkotók választhattak a könnyebb és a nehezebb út közül. A függetlenek választották a nehezebbet. De a kultúra mindig visszatükrözi az adott társadalmat. Ahogy másokról gondolkoznak, az, hogy mennyire fogadják el egymást, hogyan élik az életüket, az mind-mind visszaköszön a művészetben is. Nekem tulajdonképpen az volt a legnehezebb döntésem, hogy maradjak-e a Fővárosi Művelődési Házban, ahonnan valószínűleg nyugdíjba is mehettem volna.

De volt valami a levegőben, valami izgalmas és félelmetes, és úgy éreztem, nem akarok kimaradni belőle, én tényleg úgy éreztem, hogy nagy változás lesz, nemcsak egy kisebb helycsere.

Szerintem azért is sikerült minket végig hülyének nézni, mert teljesen átszellemülten vártuk a csodát és sajnos közben leperegtek az évek és elvesztettük a képességeinket arra, hogy elvegyük, ami jár. Az egész egy nagy újrakezdés volt.

Az akkor még egy vadidegen dolog volt úgy elkezdeni dolgozni, hogy tudom, jövő szerdán még kapok kétezer forintot a Hobó- vagy Mini-koncert megszervezéséért, abból a következő csütörtökig meg tudok élni, és tíz nap alatt ki kell találni, mikből fogok megélni a következő két hét alatt. A nulláról kellett építkezni.

– De úgy jöttél el az FMH-ból, hogy tudtad, koncerteket akarsz szervezni?

– Persze. És ahogy kezdtek jönni a komolyabb fellépők, akkor vettem észre az óriási különbséget, ami egy magyar és mondjuk egy brit produkció között volt.

– Milyen különbségek?

– Gondolkodásmódban. Nekik nem volt meg az az „örökség”, amiben mi felnőttünk. Náluk az ötvenes évektől épült ki ez az ipar, nálunk meg a 90-es évektől. Sokkal profibbak voltak.

Ha egy angollal megbeszélek valamit, akkor az úgy van. Ha egy magyarral beszélek meg valamit, akkor az majdnem biztosan nincs úgy.

Viszont az államtól függetlenül lehetett csinálni. Nyilván horror magas adók voltak, nagyon magas, infláció. Hiteleket 30%-ra adtak, de az áfa akkor 5%-volt, ma már 27%, ami nagyon nagy nehézséget jelent a szakmának. Viszont több koncerthelyszín volt. A Rockland – tudod az melyik volt? A Fekete Lyuk fölött volt egy terem. Ott volt a Pecsa kívül-belül, az sincs már, volt a Budai Parkszínpad, az sincs már, volt a Kisstadion, az sincs már. A Sportcsarnok sem lett több, csak lecserélődött. És akkor most itt van, amit említettem, Európa legmagasabb áfaterhe, ráadásul most megint van elég magas árfolyamkockázat is. Életem legnagyobb buktája, ami önhibámon kívül történt, az úgy 10-15 éve lehetett. Egy 400 ezer eurós koncertet csináltam az Arénában. Amikor megállapodtam a produkcióval, akkor 260 volt az euro, amikor pedig ki kellett fizetni, 320. Vagyis 400000x60, azaz 24 millió forintot buktam csak azon, hogy lekötöttem egy koncertet. Nyilván nem mondhattam azt, hogy akkor én most megemelem 3 ezer forinttal a jegyárat.

– Az ideérkező sztárokkal volt valamilyen kapcsolatod? Vagy csak idejöttek, lenyomták a koncertet, és már mentek is?

– Ha a koncerthez nem kapcsolódik valamilyen promóciós esemény, akkor nem maradnak sokat. Van, aki szó szerint csak órákat tölt az országban. Leszáll a magángéppel ötkor, és tizenegykor már felszáll. Ritka, hogy több napig is itt legyenek. Az olyankor fordul elő, ha nem játszanak, és ideszerveznek mondjuk egy fotózást, hogy kihasználják az időt. Mike Oldfieldnél volt olyan, hogy sokáig voltak itt, mert itt indult a turné. Vagy Michael Flatley esetében itt, a Népstadionban volt a világpremier, és akkor idehívták a világsajtót. Könyvkiadással is foglalkoztunk, és kiadtuk a Pink Floyd-könyvet, akkor eljött Nick Mason, és ő itt volt három napig. Az óriási élmény volt számomra, mert így már személyes kapcsolat is kialakulhat. De a sztenderd az, hogy a technikai stáb megkezdi reggel hatkor a munkát az Arénában, délután négykor vagy ötkor megcsinálják a hangbeállást, hétkor beengedjük a közönséget, és a művész egyszer csak megérkezik. Lehet, hogy nem is látod, mert pont nem vagy ott, amikor jön, azután pedig már bevonul az öltözőbe. Nekünk nem az a dolgunk, hogy őt pátyolgassuk.

Amúgy eléggé átérzem az ő helyzetüket. Soha nem álltam oda fotózkodni, átölelni, szelfizni, mert tudom, hogy ez mekkora teher nekik. Az, hogy 70 nap alatt elmész 65 városba, nem lehetsz a családoddal, fáj a hátad, a fejed, rossz kedved van, jókedved van... Neked bőven elég arra koncentrálni, hogy 8 órakor felmenj a színpadra, és a drága pénzen jegyet váltó közönségnek felejthetetlen perceket okozz. Biztos vagyok benne, hogy azt szeretnék, hogy mindenki hagyja őket békén.

– Gondolom, amikor elkezdtél világsztárokat idehozni, sok lett a barátod. Biztos sokan megkörnyékeztek, hogy segíts nekik a nagy kedvencük közelébe jutni.

– Igen, az autogram vadászokat nagyon nehezen tűröm, (főleg, ha utána az eBay-en árulják) ennél jobban csak az ingyenjegy kéréseket utálom. Nehéz megértetni az emberekkel, hogy a tiszteletjegy nem arra van, hogy szórjam, mint bolond a lisztet, miközben lassan harmincezer forint egy jegy ára.

– Ilyenkor szokták mondani, hogy "Neked az ingyen van".

– Persze, sokan gondolják, hogy nekik ez jár. Olyankor visszakérdezek: ha te nyitsz egy boltot, akkor én ott összeszedhetek hatvanezer forint értékben parizert meg vajat, csak mert haver vagy? Vagy nekem nem jár?

De van egy réteg, aki ezen szocializálódott, hogy ha ő benne van ebben a szakmában, akkor minden jár neki. Zenészek, celebek, majdnem mindenki. Talán a celeb a legrosszabb... ő eleve birtokában van mindannak, ami rossz ebben a világban.

A másik, amit nehezen tudtam kezelni, az a fotózás. Amikor még nem voltak okos telefonok, akkor szerződésben nagyon komolyan kikötötték, hogy ki és mikor fotózhatja a művészt, és azt hol lehet felhasználni. És ha jött egy hobbifotós és elküldtem, akkor persze én voltam a szemét. Vagy sokszor felhívtak magyar zenekarok, hogy hadd jöjjenek előzenekarnak valamelyik sztár elé. 95%-ban rajtam csattant az ostor, ha elintéztem, mert utána megkaptam, hogy rosszul szóltak, nem voltak kedvesek, nem foglalkoztak velük eleget az angolok.

– Ma már persze nehéz megakadályozni a fotózást.

– Nem is tudnak vele mit kezdeni.

Nem vehetsz el 13 ezer telefont a bejáratnál.

Ami nagyon nagy változás a mi munkánkban: Schengen előtt nagyon nagy volt a rizikó a határon. A zenekarok tudták, hogy óriási kockázatot vállalnak, ha a koncert napján érkeznek Magyarországra. Megérkezett a 20-30 kamion Hegyeshalomhoz, és ott néha olyan nehézkes volt a beengedési procedúra (hiába „ ugrott le „ 20 zenekari póló és 20 CD ), előfordult hogy reggel 6 helyett délután 3-4-re érkeztek meg Budapestre. Háromszor annyi stage handet kellett rendelni, hogy 7-kor fél 8-kor kinyithassuk a kaput, mert a zenész és a közönség ezzel nem akar foglalkozni. A zenész és a néző szent. Mindent nekik kell alárendelni.

– Ki volt a legemlékezetesebb fellépő számodra?

– Mindegyik más miatt emlékezetes. Az első nagy áttörésem az a Rolling Stones volt. Negyven éve várták a magyar rajongók, hogy eljöjjenek a vasfüggöny másik oldalára. A legnagyobb élményem az, ami miatt azt gondolom, hogy tényleg irigyelhető vagyok, hogy valóra vált egy álmom. Hogy tíz éves koromban a padlásszobám falán ott voltak ezeknek a nagy sztároknak a poszterei, és azt álmodtam, hogy koncertet csinálok nekik. Aztán húsz évvel később személyesen dolgozhattam velük. Az is nagy öröm, amikor egy-egy személyes kedvencet sikerült elhozni, mint B. B. King, Simply Red, vagy Eric Clapton. Ugyanakkor tudni kell ellenállni a csábításnak, hogy a saját ízlésed határozza meg, kiket szerződtetsz, mert belebuksz. Például nem sikerült elhívom Aretha Franklint, Ray Charles-t, vagy a Pink Floydot.

– Aztán kiszálltál a Ticket Expressből, a Showtime-ot takarékra tetted, és elkezdtél zenélni...

– 8 évvel ezelőtt elkezdtem gitározni tanulni. Otthon építettem egy hangstúdiót. Lang Andrissal régi jó barátok vagyunk, ő régóta zenél, és elkezdtünk felvenni olyan dalokat, amelyeket az évek során írt, de egyik zenekarával sem játszott el. Én is írtam két-három dalt, ebből lett a Brandon zenekar. Kiadtunk egy CD-t, és fel is léptünk néhányszor.

– De Hobóval is játszhattál együtt, a Bob Dylan-lemezen.

– Nagy élmény volt megtapasztalni egyrészt azt, hogy mekkora energia sugárzik Hobóból, amikor egy színpadon állsz vele, másrészt az, hogy mennyire beengedett a Bob Dylan-lemezbe. Az egész műsor megszületésében a kezdetektől ott lehettem. Egy szobában, akusztikus gitárral raktuk össze a dolgokat, hogy a frazírok, a szótagok kijöjjenek, hogy a fordítást leellenőrizze egy itt élő amerikai barátunk. Óriási élmény volt, főleg, mivel Hobó az egyik legrégebbi barátom. Végtelenül hálás vagyok érte, hogy odaengedett, mert nyilván nálam sokkal jobb zenészekkel dolgozik.

– A Showtime takaréklángon működik, de működik. Milyen koncertekre készültök a közeljövőben?

– Legközelebb Hobó 50 éves életműkoncertjét csináljuk, márciusban, júniusban Dead Can Dance koncertünk lesz, az év végén pedig Zorán, mindhárom az Arénában. Aztán meglátjuk, hogy lesz-e nagy tisztulás a szakmában.

Ha a piac újra közelíteni fog a realitáshoz, bármi előfordulhat.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
És ha Jacko esetleg pedofil, Alain Delon meg egy seggfej, akkor mi van?
Mikor fogadjuk már el, hogy a tehetség nem a jófiúságért kapott jutalomfalat, hanem születési “rendellenesség”? És nem kell hozzá jó embernek lenni. Vélemény Alain Delon életműdíj-botrányáról.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 14.



Tele van vele a világsajtó, mi is megírtuk, hogy kitört a botrány Alain Delon Cannes-i életműdíja körül. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet eddig 16 ezer aláírást gyűjtött össze egy petíción azért, hogy "a rasszista, homofób és nőgyűlölő" Delon ne kapja meg munkásságáért a tiszteletbeli Arany Pálmát a kedden kezdődő filmes seregszemlén.

Bevallom őszintén, nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a legújabb trenddel, miszerint nagy és elismert művészek kizárólag gáncs nélküli lovagok lehetnek, hótiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, és rózsafüzérrel átfont, imára kulcsolt kezekkel. A most 84. életévében lévő Alain Delont még csak nem is tartom kiemelkedően zseniális színésznek (a Rocco és fivéreiben tetszett talán a legjobban), csak jónak, de azt be kell látni, hogy elképesztő mennyiségű filmmel és hat évtizednyi szex-szimbólum kultusszal a háta mögött ez a pali tényleg tud valamit.

Egész életében szerelmes volt belé a kamera, és rajta keresztül több tízmillió nő. Igen, ha a fiatal Delon rám néz a vászonról, én is egy kicsit szerelmes leszek, mert úgy érzem, hogy Isten megteremtette a Férfit, angyali szemeiből egyszerre sugárzik rám a nagy kékség meg a nagy szépség, nyegle, gyönyörű és elérhetetlen, imádom, elhiszek neki mindent, és a világ végéig is vele mennék. De legalábbis a végefőcímig.

EZT akarja most Cannes-ban egy életműdíjjal megköszönni neki a filmvilág, és teljes joggal. Mi köze van ennek ahhoz, hogy elég sok róla terjengő pletyka, sőt a saját nyilatkozatai alapján is a vásznon kívül jó eséllyel egy seggfej? Aki szerint az asszony verve jó, a homoszexualitás gáz (mellesleg anno állítólag ő maga is felfedezője, a meleg rendezőzseni, Luchino Visconti szeretője volt), és élete során háromszor nyomoztak utána gyilkosságért (!), mert három testőre is rejtélyes körülmények között “tevődött el láb alól”, az egyikük a gyanú szerint épp azért, mert elszerette Delon akkori feleségét?

Amikor kijött a Michael Jackson állítólagos pedofíliájáról szóló Leaving Neverland című dokumentumfilm – én is írtam róla – valami elképesztő világfelháborodás tört ki amiatt, hogy Jackót, a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszát holtában bemocskolják. Az emberek döbbenetesen nagy része egyszerűen képtelen volt elfogadni még a halvány teóriát is, hogy Jackson esetleg tényleg gyerekeket molesztált, ÉS KÖZBEN zseniális művész is volt. A kettő ugyanis bőven megy együtt, bármilyen sajnálatos is ez a tény.

Természetesen nem azt mondom, hogy köztörvényes bűnözőket, pedofilokat, gyilkosokat istenítsünk és mentsünk fel csak azért, mert sztárok. Én csak azt mondom, hogy a 21. században ideje lenne végre felhagyni ezzel az ájult, szektás bálványimádattal, amellyel kétségbeesetten kapaszkodunk vadidegen idolokba, zenészekbe, színészekbe, fotómodellekbe, és el akarjuk hinni róluk, hogy egyszersmind tökéletes emberek, mert annak KELL lenniük.

Mert ha nem azok, akkor a mi összezavarodott, sérült kis lelkünk még tovább zavarodik, úgy érezzük, elvették életünk értelmét, imádatunk tárgyát, az emberi, művészi és erkölcsi tökély egyszemélyes megtestesítőjét.

Tökély egy fenét. Nőjünk már fel, és józan, paraszti ésszel gondolkodva válasszuk szépen szét a kettőt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Pont attól üt ekkorát a Csernobil című sorozat, hogy tudod: az atomkatasztrófa megtörtént
Miért következett be? Hogyan fordulhatott elő? És mi minden történt? Erről volt szó a sorozatot berendelő HBO sajtórendezvényén.
Szegedi Éva, Fotó: HBO/Czabán Máté - szmo.hu
2019. május 16.



A radioaktív sugárzásban az a legsunyibb, hogy semmilyen módon nem érzékeled. Nem hallod, nem látod, nincsen szaga. Alattomos és veszélyes gyilkos. Nem olyan látványos, mint az erdőtűz, az árvíz vagy a jégtáblák olvadása. Vagy az, amikor kiömlik néhány tonna kőolaj. Éppen ezért a radioaktív sugárzást vagy ennek veszélyét könnyebb elbagatellizálni.

Az atomkatasztrófákról pedig, mint általában azokról a hírekről, amelyek valamikor nagy port vertek fel, egy idő után hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az ember így működik. A valaha volt legsúlyosabb atomszerencsétlenség, a csernobili katasztrófa több mint 30 éve történt, a sztorit a fiatal generációk tagjai közül sokan már csak elbeszélésekből, az évfordulókon megjelenő cikkekből, meg a Pripjatyban készített, Instagramon megosztott fotókból ismerik.

Éppen emiatt jó, hogy pont most jelent meg az HBO Csernobil című minisorozata. Most, amikor David Attenborough is kongatja a vészharangot, amikor milliószámra pusztulnak és tűnnek el a méhek, amikor lassan belefulladunk a műanyag hulladékba, és amikor kiderül, hogy legalább egymillió fecske hiányzik Magyarországról.

A Csernobil című sorozat magasra tartott mutatóujj, ami arra figyelmeztet: emberek, itt van még ez is, a katasztrófa, amelynek a következményei máig hatnak.

Mi történt pontosan az atomerőműben? Hogyan lehetséges, hogy ez a borzalmas eseménysorozat megtörténhetett? Hogy egyáltalán ilyesmi a huszadik század végén előfordulhatott? És miért kell még ma is számolnunk a hatásaival? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az HBO sajtóbeszélgetése szakértők segítségével.

A szakértők: Perger András/Greenpeace; Bedő Iván, a Magyar Rádió munkatársa, aki az első Csernobilról szóló hírt annak idején beolvasta; Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa; Szabó M. István, a Napi.hu újságírója, a beszélgetés moderátora

Az egyik legfontosabb, hogy az atomenergia a nyolcvanas években a haladás és a modern élet jelképe volt. Az erőltetett szovjet iparosításnak ráadásul hatalmas volt az energiaigénye. Békés, barátságos forrásnak ismerték az atomenergiát, amely az emberekért dolgozik. Nem alakult ki félelem az emberekben az atomenergiával kapcsolatban, és a későbbi csernobili katasztrófához hasonló precedens sem volt még, amelyről tudtak volna – mondta Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense.

A nyugat-európai országokkal ellentétben nem szerveztek gyakorlatokat arra az esetre, ha mégis történne bármilyen incidens, nem próbálták le, nem volt forgatókönyv sem a különféle esetekre, és a lakosságot sem gyakoroltatták be ilyen incidensekre készülve.

Maga a szerencsétlenség nem egyetlen dolgon múlott. Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelős munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy

a balesetek mindig többfaktoros történetek.

Egyrészt a rendszerbe bele van kódolva az, hogy előfordulhatnak különféle incidensek. Ha műszaki problémák is adódnak, az súlyosbítja a helyzetet. Balesetek és katasztrófák pedig jellemzően akkor történnek, ha valamire nem vagyunk felkészülve, nem figyelünk oda, olyan helyzet áll elő, amellyel még nem találkoztunk.

Perger András szerint a csernobili eleve rossz típusú reaktor volt. Olyan rendszer, amelyik fel tud robbanni; az amerikaiak nem is engedélyezték ennek a típusnak a használatát.

Ráadásul tudatlanságból, sorozatos hibák elkövetése miatt sikerült fel is robbantani a csernobili reaktort. A történteket és az ezt követő fejetlenséget elég élethűen sikerült bemutatni a sorozat első két részében. Mielőtt megnéztem volna, azon gondolkodtam, szabad-e ilyen katasztrófát tévésorozatban feldolgozni, színészekkel, díszletek közt megjeleníteni. Nem számít-e szentségtörésnek? Nem bagatellizáljuk-e ezzel az események súlyát és következményeit. Arra jöttem rá, nem hogy nem baj, de egyenesen kellenek az ehhez hasonló témák, amelyek szinte arcul csapják és gyomron ütik a nézőket. Egyszerűen nem lehet elégszer beszélni Csernobilról és az ökológiai katasztrófákról.

A balesetet egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos, súlyos megszegésével végrehajtott kísérlet okozta. Ennek során lecsökkentették volna a reaktor teljesítményét, majd leállították volna. A kísérletet viszont késleltette a teherelosztó kérése, ami miatt a reaktor fél napig alacsony teljesítményen üzemelt. Ez instabil állapotba juttatta a reaktort.

Az operátorok ezután számos biztonsági berendezést kiiktatva próbálták előkészíteni a blokkot a tervezett kísérletre, ami az instabil reaktorban megszaladáshoz, vagyis a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulásához vezetett. Emiatt hatalmas energiamennyiség szabadult fel a reaktorban gőzrobbanást okozva, tönkretéve az üzemanyagot és a hűtőcsatornákat, hatalmas mennyiségű vízgőzt, hidrogént és metánt termelve.

A robbanékony gázok berobbanása után a moderátorként alkalmazott grafit meggyulladt, ez pedig a magasabb légkörbe juttatta az atomerőműből kiszabaduló radioaktív anyagokat.

A katasztrófa után is sorozatban hibákat követtek el a döntéshozók, a mentés szervezői.

Ennek oka pedig a Szovjetunió nehézkes, lomha, bürokratikus tervgazdálkodási rendszere volt, illetve az, hogy a pártapparátus megpróbálta a végsőkig titkolni, mi történt és mekkora is valójában a baj. 1985-86-ban Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára egyáltalán nem volt reformer, még arról beszélt, hogy a szocialista rendszer alapjában véve jó, csak hatékonyabban kellene működtetni – mondta Dr. Rácz András.

A Szovjetunió, az akkor még velünk szomszédos pártállam óriási adminisztratív munkaerőt mozgatott. Az ország lakói közül csak 2 millióan a pártapparátusban dolgoztak. Dr. Rácz András azt is elmondta, hogy a katasztrófával szembesülő funkcionáriusok csoportja 1986-ban még nem reformerekből, hanem ortodox kommunistákból állt, és a helyzetet külön szerencsétlenné tette, hogy Ukrajnában a párt élén az a Vlagyimir Scserbinszkij állt, aki kezdettől fogva ellenzett bármiféle pánikkeltést, és kisebbíteni próbálta a katasztrófa jelentőségét.

A baleset után nem azonnal ürítették ki a néhány kilométerre fekvő Pripjaty városát, és a legdurvábban érintett területet, csak április 27-én. A sajtó nem számolhatott be tényszerűen a történtekről, csupán akkor jelentek meg az első hírek, amikor a légkörbe kerülő radioaktív szennyeződés eljutott nyugat-Európába és ottani szervezetek, médiumok egymás után kezdtek beszámolni a veszélyről.

Az HBO Csernobil című sorozata ezt is plasztikusan szemlélteti. A vitákat, a kritikus hangok elhallgattatását, a hitetlenkedést. A hitetlenkedést a párt és a döntéshozók részéről, azt, hogy először maguk is képtelenek elhinni, hogy ez tényleg megtörténhetett, és hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt gondolták.

Végezetül néhány tény – nyilván leegyszerűsítve és érthetőbbé téve – amit érdemes ma is észben tartani. Nem csak a csernobili atomerőmű 30 kilométeres körzetében veszélyes tartózkodni. Egy ennél nagyobb sugarú körben még mindig az egészségügyi határértéknél jóval magasabb a háttérsugárzás.

A reaktort borító betonszarkofág – a 2017-ben felhelyezett új is – csak ideig-óráig, úgy 100-120 évre nyújt valamiféle megoldást. A szarkofág akkora, hogy beférne alá a Notre-Dame. Csak 1994-ben Belorussziában 200 ezer (!) terhességmegszakítást rendeltek el a csernobili baleset következményei miatt. Ma is léteznek olyan területek Európában, amelyeket nem lehet művelés alá vonni a radioaktív szennyeződés miatt. Az érintettség mértékével és a katasztrófa összes következményével máig nem vagyunk teljesen tisztában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rettegve várják a törökszentmiklósi romák a szélsőjobbosokat
Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Végh László - szmo.hu
2019. május 19.



Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára. A telepen pattanásig feszültek az idegek és rémhírek terjednek, pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt. A jobbikos polgármester szerint Toroczkai csak arra várt, hogy újra kijátszhassa a cigánykártyát.

Jöjjenek, ha nem zavarja magukat a lótrágya!

Vékás Róberték portáját semmi sem választja el a poros földúttól, csak közvetlenül a ház mellett húztak fel egy sort színes falécekből. A tövében apró virágoskert, mellette nagy hajtásban nő a szamóca. Valaha végigért a kerítés, aztán ellopták, de Róbert csak a vállát vonogatja: békés természetűnek mondja magát. Ha jó az idő, és éppen otthon van, szívesen dohányzik régi, szakadt bőrfoteljében ülve, pár lépésnyire sógora lovaitól. Nyugodt, de határozott és beszédes embernek tűnik. Megvan a véleménye arról is, hogy a Jobbikból kiszakadt, Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom rendfenntartó vonulást tartana a törökszentmiklósi romatelepen, így az ő háza mellett is.

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. Amikor egy trafikban erőszakoskodott, Toroczkaiék azonnal cigányterrort kiáltottak, és elégtételt követeltek. A pártelnök azt írta “ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”, és ha kormányon lennének, a hasonló bűnelkövetőket Szibériába küldenék. Nem sokkal később bejelentették, hogy Nemzeti Légió néven új, egyenruhás szervezetet hoztak létre, felidézve a Jobbik régi, mára feloszlatott félkatonai szervezetét, a Magyar Gárdát.

Úgy tűnik azoban, hogy a törökszentmiklósi vonulás mégsem fog összejönni, legalábbis törvényesen biztosan nem, mivel a rendőrség kétszer is megtiltotta, hogy a romák lakta házak közt meneteljenek. Harmadik próbálkozásra már csak állódemonstrációt jelentettek be a városközpontba jövő keddre, amit a rendőrség is tudomásul vett. Árgyelán János, a tüntetés mihazánkos szervezője kérdésünkre azt írta, vonulni csak akkor fognak, ha a bíróság mégis engedélyt ad rá.

Ha ártó szándékkal jönnek, a válasz is agresszív lesz

A Mi Hazánk felhívása nagy port kavart a húszezer fős város romatelepén, ahol a rendőrségi tiltás híre sem csillapította a kedélyeket. Pénteken néhányan azt mondták, már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig aznap terveznek bezárkózni a házba.

“Miért akarnak rendet rakni itt? Kik ők?”

“Tegyenek rendet saját maguknál!”

János és felesége szinte egymásra licitáltak Toroczkaiék szidalmazásakor, még ha “abban igaza is van, hogy vannak romák, akik lopnak vagy koszban élnek. Én is azt mondom, legyen tisztaság mindenkinél, mert a szomszédok miatt, ha akarnám se tudnám eladni a házam. De aki a szemétben él, azt Toroczkai László se fogja tudni megváltoztatni. Ha olyan rangom lenne mint neki, inkább segítenék a romáknak, nem elnyomnám őket. Ő viszont nem úgy tekint ránk, ahogy a magyarokra”.

Szerintük megfélemlítés helyett inkább a kábítószerfüggőket kellene “megsegíteni, felkarolni”, hogy négy gyerekük és öt unokájuk ne úgy nőjön fel, hogy a környezetükben szinte mindenki drogozik. “De nem félünk, nincs félnivalónk. Mi rendes család vagyunk, rendezett az udvarunk”.

Róbert szerint a trafikos balhé csak ürügy volt Toroczkainak, hogy megmutathassa magát, pedig nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát. “A cigányok 99 százaléka itt dolgozni jár mezőgazdaságba, gyárakba, már ahová felvesznek minket”. Azzal nem is lenne baja, hogy néhányan odamennek a telepre, akár Toroczkai Lászlót is szívesen látná. “Ha idejönne tíz emberrel, megvendégelnénk egy kis szegényes birkapörkölttel vagy valamivel”.

“Ha békés szándékkal jönnek, bárkit behívok egy kávéra. De ha ártó szándékkal jönnek, és a rendőrség sem tud megvédeni minket, a válasz is agresszív lesz”. Hozzá hasonlóan minden más roma ember azt mondta, szeretnék megőrizni a békét, és nem is akarnak bemenni a belvárosi tüntetésre, de “a gyerekeket senki sem bánthatja”.

Beindult a pánik

Péntekre annyira pattanásig feszültek az idegek a telepen, hogy már meg sem lehet állapítani, melyik rémhírnek van valóságalapja, és melyik puszta riogatás. Szinte mindenki megerősítette például, hogy csütörtök éjszaka idegen autók, a romák szerint “gárdista” felderítők járták az utcákat, hogy felmérjék a házakat, udvarokat. Többen azt mondták, egész éjszaka nem aludtak, hajnali háromkor-négykor feküdtek csak le, mire sikerült megnyugodniuk.

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek. Mások egyenesen úgy értesültek, hogy több száz “betyársereges” érkezett a városba, akik helyben készülnek a keddi megmozdulásra.

Jól leírja a hangulatot, hogy az aHang nevű, nyílt levéllel tiltakozó kampányplatform csütörtöki közleménye szerint “szerdán az iskolából hazatérő gyerekek útját állták el helyi kopaszok, és a városban több helyen ‘párban és kisebb csoportokban járőröznek’ a Mi Hazánk és a Betyársereg szimpatizánsai”.

Nem tudni támadásról

Ilyen járőrözésnek pénteken nyomát sem láttuk, a belvárosban csak gyerekeiket tologató anyukákkal és olvasgató idősekkel találkoztunk, jó néhányan közülük nem is hallottak a jövő keddi eseményről, és kopaszokkal sem találkoztak. Egy középkorú nő szerint a romák valódi katonákat láthattak péntek reggel, őket keverhették össze a szélsőségesekkel. “Én is láttam őket munkába menet, leszálltak egy buszról, elsőre ijesztőnek tűnhettek, de szerintem csak a pékséget keresték. Utána továbbmentek”.

Markót Imre polgármester szerint szó sincs róla, hogy százával érkeztek volna ismeretlen emberek a városba, hiszen arról biztosan értesült volna. “Éppen húsz perce beszéltem a rendőrkapitány helyettesével. A rendőrségen sem tudnak róla, hogy csütörtök este támadás érte volna a romákat. Éjszaka több bejelentés is érkezett hozzájuk, mindent ellenőriztek, és semmit sem találtak” – mondta, amikor pénteken délután találkoztunk a polgármesteri hivatal impozáns, szecessziós épületében.

Szerinte azért terjednek ilyen hírek, mert sokan a romák közül is gerjesztik a hangulatot azzal, hogy “fogjunk össze, féljünk együtt, védjük meg magunkat”. Ezt teljesen feleslegesnek tartja, de hiába próbálta múlt szombaton egy roma fórumon megnyugtatni a helyieket, sikertelen volt. “Elmondtam, hogy a rendőrség jelen lesz, és a gyülekezési törvény szigorú előírásai miatt biztosan nem fogják engedélyezni a vonulást”.

“A romáknak szerintem le kellene nyugodniuk, meg kellene várniuk a keddet, és nem szabadna odamenniük a belvárosi demonstrációra. Otthon kellene maradniuk, a közbiztonság védelmét pedig a rendőrségre kell bízni”.

Cigánykártya

“Most mondjam azt, hogy megint előhúzták a cigánykártyát?” – kérdezte Markót, aki 2014-ben pártonkívüliként, de jobbikos jelöltként lett polgármester. Éppen ezért személyesen is ismeri Toroczkai Lászlót, akit mobilon próbált elérni, hogy lebeszélje a vonulásról, de hiába, nem vette fel neki, és nem is hívta vissza. “Ezt a kártyát a Jobbik használta a kétezres évek közepétől a néppártosodásig. Szerintem tavaly a pártból kiszakadt radikálisok csak az alkalomra vártak, hogy újra megjelenhessenek. Lehetett volna ez Dunaújvárosban, Ózdon, vagy bármelyik másik magyar településen is. Az, hogy épp nálunk történt, lehetőséget ad számukra a Jobbik bírálatára is“.

Éppen ezért úgy látja, “ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni. Valamint azokról az országos roma vezetőkről is, akik éveken át nem kérdezték meg a telepen élőktől, hogy miben segíthetnének nekik, de most hirtelen megjelentek Törökszentmiklóson” – utalt arra a szerdai roma fórumra, amelyen több ismert roma vezető és aktivista is megjelent, és ahol a RomNet beszámolója szerint félelemmel teli volt a légkör.

Szerinte ha nem jelenik meg a felvétel a trafikos támadásról, néhány nap elteltével mindenki elfelejtette volna az esetet. “A látottak brutalitása viszont sokkolta a közvéleményt, és Toroczkaiék erre a jogos felháborodásra tudtak ráugrani. Törökszentmiklóson, éppúgy, mint máshol, előfordul, hogy romák követnek el bűncselekményt, és előfordul, hogy magyarok. Eddig semmilyen roma-magyar ellentét nem volt, kérdés, hogy 21-e után lesz-e. Ezt az aznapi események is befolyásolhatják, de bízom a törökszentmiklósiak bölcsességében és önmérsékletében”.

Bezárkózom, és kész

“Harminc éve itt vettünk házat a férjemmel, azóta ők a szomszédaink. Jóban vagyunk, sőt, ők segítenek rajtam” – mondta egy telepen élő, nem roma nő. Nincs ezzel egyedül, a környéken többen emlegették, milyen gyakoriak a vegyes házasságok. Két fiatal roma nővel is találkoztunk, akik nem roma férjet választottak, és vannak más nem romák is, akik beköltöztek a telepre. Szerintük ezek az esetek mind azt bizonyítják, hogy mostanáig mindenki jól megfért egymás mellett.

Az előbb idézett nő származása ellenére is annyira fél a jövő keddi tüntetéstől, hogy még a keresztnevét sem engedte leírni. “A gyerekeim félcigányok, és ott vannak az unokáim is. Féltem őket”.

“Nekem itt van a két kutyám, ők megvédenek” – nevetett, és hozzátette, hogy esténként nincs egyedül, hiszen olyankor jön haza a férje és az egyik lánya is. “Aznap délutánra van időpontom az orvoshoz, de lehet, hogy lemondom, inkább nem járkálok. Amit lehet, bevásárolok előre, aztán bezárkózom, és kész”.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Igazolhassanak-e a szülők 3 napnál többet a gyereknek az iskolában?
Petíció indult azért, hogy a kisebb betegségek, egyebek miatt ne kelljen orvoshoz rohangálni a szülőknek, hanem igazolhassanak ők is jóval több napot az iskolának, mint eddig. Vélemény.
DPMG cikke, címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. május 19.



Nagyon sokrétű témakör az, amiről most szülők petíciót indítottak országszerte. Arról folyik a véleménycsata, vajon igazolhasson-e le egy szülő 3 napnál többet is iskolás gyereke számára. A jelenlegi szabályozás 3 napot engedélyez a szülői igazolásra (családi okból, betegségből, utazásból eredően), ami további 3 nappal kitolható, ha a szülő kérelmet nyújt be az igazgató számára.

Ez az a téma, amit ha így nézünk, így igaz, ha amúgy nézzük, amúgy is igaz - egy a biztos, hogy újra kell reformálni ezt a kérdést is, mert ami most van, sehogyan sem jó, ráadásul senkinek nem az.

Akik ellenzik és azt mondják, ezzel túl nagy volna a szülő hatalma, csupán egyetlen ellenérvet tudnak felhozni. Azt mondják, egy ilyen módosítással, engedéllyel kvázi legalizálni lehetne szülői egyetértéssel az iskolakerülést. Bennem - szülőként - azonnal felmerül a kérdés,

vajon miért gondolja azt bárki is, hogy a szülőnek érdekében áll, ha a gyereke kamu indokkal lóg?

Megmondom: nem áll érdekében. Ha valami miatt tarthatatlan a helyzet, nem jó az osztályközösség, nincsenek egy hullámhosszon a tanárral, bárkinek jogában áll iskolát váltani és

az nem megoldás, ha egy tankötelezett gyerek szülői támogatással kerüli az iskolát.

Ezt az ellenérvet tehát elvetettük. Mondok viszont néhány példát, csak hogy lássuk, mennyire komoly ez az egész.

Ismerős családnál az édesanya feladta a harcot a rettegett kórral szemben. A gyerekek 3+3 napig nem mentek iskolába, 3 napig azért, mert ezt megtehette az apa, plusz 3 napra pedig kérvényt írt az igazgatónak, aki ezt engedte.

Vajon elegendő idő egy szülő elvesztését kiheverni egy iskolás gyermeknek ez a hat nap?

Az édesapa orvosi segítséget kért, így elintézte az igazolást és a gyerekek három hétig, az édesanya temetése utáni egy-két napig otthon maradhattak.

Mondok egy olyan példát, amely szintén a környezetemben történt, de itt az igazgató nem adott plusz három napot. A külföldön dolgozó édesapa balesetet szenvedett. Az itthon élő család úgy döntött, kisiet hozzá, de az anya csak három napot igazolhatott volna, így az iskolás korú gyereket nem vitte magával, mert ennél több napot már nem kaptak.

Anyuka két hetet töltött kint, mire apukát hazaengedték a kórházból, de a nagyinál táborozó gyerek nagyon nehezen viselte ezt az időszakot, mivel rettegett ő is és nem volt vele az édesanyja, hogy elmesélje, hogyan van apuka.

Telefonon, skype-on azért valljuk be, nem ugyanaz.

Jövök a saját példámmal is. Én gyerekként migrénes voltam, de nagyon - és most itt van a lányom, aki szintén zenész. Havonta, két havonta átesik azon, hogy rendre elájul, vagy leginkább az egész napot magzatpózban töltené el az ágyában. Mit tudok tenni ilyenkor, ha már novemberben leigazoltam a három napomat? Semmit.

El tudom őt zavarni az iskolába, hogy gyerekem, ezt a 6-7 órát kibírod, majd délután fetrengsz, hátha addig el is múlik.

Nem kommentálom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x