hirdetés
kisalfoldes.png

Borkai távozását követelte petícióban a Kisalföld új főszerkesztője

Werner Krisztina megbízott főszerkesztőként vezeti a megyei lapot.
Fotó: kisalfold.hu - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

Új főszerkesztő vezeti a Kisalföldet, írja a 24.hu. Győr-Moson-Sopron megye napilapjának vezetésére Werner Krisztinát kérték fel. A szakember korábban az irodalmi, kulturális melléklet szerkesztője volt a lapnál, kinevezése a szerkesztőséget is váratlanul érte.

Az új főszerkesztő néhány hete még a "Győr Igen - Borkai Nem!" néven közzétett petíció egyik aláírója volt.

A Kisalföldnél az elmúlt időszakban többször is tartalmi vezetőt váltottak: miután Andy Vajna érdekeltségébe került a lap, Nyerges Csaba főszerkesztőt Garamvölgyi István váltotta, egy újabb átszervezés alkalmával pedig a Veszprémi Naplótól igazolták az új tartalomfejlesztési igazgatót, Forgács Bernadettet.

Werner Krisztina egy 2014-es interjúban így beszél az újságírással kapcsolatos hitvallásáról:

"A sajtó legfontosabb ismérve a klasszikusan értelmezésben, hogy szabad. Ez azt is jelenti, van benne annyi szakmai potenciál, hogy a piacon úgy tud megjelenni, hogy ne legyen szüksége olyan pénzügyi mankókra, amit a politikai tesz a hóna alá. A jó közéleti sajtó – amit azért ezt emelek ki, mert ebben élek- önerejéből is piacképes tud lenni, ha függetlenül tájékoztat és igényesen szórakoztat. A közvéleményt csak ideig-óráig lehet átverni. Hosszú távon – mint mindenben -, az újságírásnál is a korrektségre, az őszinteségre, a hitelességre és a közvetlen hangra lehet építkezni."

hirdetés

A Kisalföld jelenlegi tulajdonosa a fideszközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA).

A megye legnagyobb napilapjának példányszáma egykor meghaladta a napi százezret is, manapság a MATESZ adatai alapján 42 ezer példány fogy belőle.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tanterem.jpg

1000 (azaz egyezer) forint jutalmat kaptak a veszprémi tanárok

Volt, ahol egy tanári zsebkönyv járt pedagógusnapra az oktatóknak.
Fotó: giovannacco/Piaxabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Sokféleképp lehet jutalmazni az iskolai dolgozókat pedagógusnap alkalmából, és ahhoz már az évek során hozzászoktunk, hogy az állam általában nem túl bőkezű, amikor a háláját fejezi ki. Azonban könnyen lehet, hogy most rekord született:

az alap- és középfokú oktatási intézményeket fenntartó állami szervezet, a Klebelsberg Központ veszprémi tankerületi központja fejenként ezer (1000) forint jutalomban részesítette a tanárokat, tanítókat a pedagógusnap megkoronázásaként

- írja a Magyar Narancs.

Az egyik középiskola hatvanfős tantestületében a jutalom összege így elérte a 60 ezer forintot, így ott a vezetőség úgy döntött, hogy ezer forintot érő tanári zsebkönyvekkel hálálja meg a pedagógusok egész éves munkáját. A naptárak vagy a pénzjutalom mellé járt az emberi erőforrások miniszterének buzdító levele is, amelyben megköszönte fáradhatatlan munkájukat, amint példaképként állnak a gyerekek előtt, kudarcból előnyt kovácsolnak és kiállnak magukért – ez pedig külön megbecsülést érdemel.

A város fideszes polgármestere, Porga Gyula egyébként külön posztban is megemlékezett a pedagógusokról:

hirdetés

„ [...] az idei év számos új és váratlan akadályt sodort Önök elé, melyeket sikerrel leküzdöttek és helyt álltak minden fronton. Köszönet és hála jár Önöknek ezért is! Isten éltesse a Pedagógusokat!”

- írta Facebook-oldalán.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
sin3-1.jpg

Nagy betondarabokat raktak a vonatsínre a csikkezők, súlyos balesetet is okozhattak volna

Hatalmas szerencse volt, hogy hajnalban az egyik vonatvezető időben vette észre a 2,1 méter hosszan a sínekre elhelyezett nagyméretű betontörmelékeket. Egy 11 éves gyerek volt az egyik elkövető.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

„Csikkezni” járt a nagykátai vasútállomásra egy 27 éves férfi és 11 éves ismerőse. Kavicsokat, köveket, betondarabokat pakoltak a sínekre, hogy megnézzék, mi történik. A helyi rendőrök két nap alatt elfogták őket - írja a Police.hu.

A nagykátai vasútállomás vasútőre július 1-én délelőtt tett bejelentést, hogy betontörmeléket talált az egyik vágánysínen. Valószínűleg egy nagyobb darabból maradt meg, amit egy azon áthaladó vonat tört össze.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset, ha elsőként nem egy megállás miatt lassabban haladó zónázó szerelvény, hanem az állomáson csak áthaladó gyorsvonat kapja telibe a betondarabokat, az akár a vonat kisiklását is okozhatta volna.

Másnap hajnalban az egyik vonatvezető időben vette észre a 2,1 méter hosszan a sínekre elhelyezett nagyméretű betondarabokat, sikerült úgy megállnia, hogy azokon ne haladjon át.

A nagykátai rendőrök emlékeztek rá, két hónappal korábban késő éjszaka az állomáson igazoltattak egy párost, amelynek tagjaira ráillett a most megszerzett személyleírás. A korábbi intézkedés alapján a 27 éves, battonyai illetőségű M. Dávidot és egy helyi 11 éves gyereket július 3-án elfogták.

hirdetés

A kiskorút törvényes képviselője jelenlétében meghallgatták. A tettét megbánta és beismerte, ahogy a szabadlábon lévő férfi is. Ellene közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság.

Fotók forrása: Police.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
2-Copy.jpg

Fán akadt egy siklóernyős, de sértetlenül megúszta, majd jött a mentőhelikopter és 20 métert zuhant a rotorszele miatt

Életveszélyesen megsérült. A leeső faágak az egyik mentőorvost is megsebezték. A honvédségi helikopter ezután inkább elment.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

Vértesszőlősön került bajba egy siklóernyős. Az ernyője becsukódott, ő pedig a fák közé zuhant. Ezt az esést sértetlenül megúszta, ám az ágak fogságából nem tudott kiszabadulni. Egy honvédségi mentőhelikoptert küldtek segíteni, de az erős rotorszele miatt a férfi lezuhant. Az eséstől súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - írta meg az Index.

A balesetet szenvedett férfi mentésére egy másik csapat is elindult. A lap szerint egy kipróbált segítség lett volna, és mivel nem volt semmi kényszerítő körülmény, lett volna mód megvárni őket. A helyzetet ismerők szerint a harci helikopterről tudható volt, hogy ilyen veszélyhelyzet megoldására nem alkalmas.

Molnár Péter, a balatonfüredi állomásról érkezett másik légi mentő orvos, helikopterpilóta szerint a riasztási láncba bele volt kódolva egy ilyen tragédia – írta a lap.

A bajbajutott O. Zs. sporttársa egy Facebook-posztban írta meg a történteket.

„A két ernyő fennakadt a 20-25 méter magas fákon. Behúzta magát az egyik fához, rögzítette a beülőjét mielőtt kiszállt, és lemászott egy Y ágba, kb 15-20 méter magasan. Nem tudott lejjebb jönni, nagyon csenevészek voltak lejjebb az ágak”.

hirdetés

A két férfi telefonon tartotta a kapcsolatot. Közben kiérkeztek a mentősök is, és egy kisebb mentőhelikopter is.

"Zsolt monda ebben a telefonbeszélgetésben az illetékeseknek, hogy ha fel tudnak neki vinni beülőt és kötelet, ő le tud jönni, képzett alpinista. A tűzoltók azt mondták, hogy nem tudnak ilyen felszerelést biztosítani.

Ekkor megérkezett a sárga mentőhelikopter. A mentőorvossal beszéltem, elmondtam neki is a dolgokat. Négyszemközt mondta nekem, hogy legközelebb a barlangi mentőket hívjuk, ne a 112-t. Mondtam neki, hogy tudjuk, nem mi hívtuk a 112-t. Azt mondta, hogy rádióban már hallották, hogy jön Pápáról egy MI-8as (katonai), ami szerinte nagyon rossz hír, mert az egy erre a célra alkalmatlan helikopter, elmondása szerint volt már arra példa, hogy a kollégái testi épségét veszélyeztette mentés közben a MI-8as (katonai) által keltett szél."

A tűzoltók értesítették közben a Katasztrófavédelmet, akik értesítették a Honvédelem Légi-kutató Mentőszolgálatát, így indult el Pápáról az MI-8. Mikor megérkezett, a fán ülő férfi fölé repült, és egy kötelet lógatott le. Ám a nagy rotorszél eltörte a fát. O. pedig 15-20 métert zuhant a földre. A férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

"És akkor megkezdődött az őrület. A MI-8as (katonai) a fák fölött 10-15 méterrel elkezdett bejönni a terület fölé. Olyan 100 km/h-s szelet biztosan csinált, lent elsöpört mindent. A Zsolt fája, amibe kapaszkodott kb 5-10 méteres kilengéssel hánykolódott a szélben, szerencsétlen ember kapaszkodott, ahogy tudott...

Odarohantunk, tiszta vér volt, eszméletlenül feküdt, a mentősök nekiugrottak, én annyit tudtam kérdezni a mentőstől, hogy ugye nem halt meg?! Még nem tudom. Ez volt a válasz. Másfél-két órán keresztül küzdöttek ott az életéért, mire olyan állapotba hozták, hogy szállítható legyen."

A katonai gép végül távozott. A sérültet pedig a tatabányai kórházba vitte el a mentőhelikopter. A mentőtiszt is megsérült, de több tűzoltóra is esett le faág.

A siklóernyős klubok a fáról mentésben gyakorlott ipari alpinistákat szokták rendszeresen kihívni baj esetén. A bajba jutott O. is értesítette őket. El is indultak, jelezve, hogy pár óra múlva tudnak a helyszínre érkezni, de még világosban le tudnák hozni a fáról. Ezt ugyan mondták a tűzoltóknak és a honvédségi légi mentő-kutató szolgálatnak is, de nem várták meg őket.

A Fókusz is beszámol arról, hogy Illés Viktor végignézte, amikor legjobb barátja, a 15 éve siklóernyőző Zsolt körülbelül 15-20 méter magasról lezuhan a fa tetejéről. A súlyos sérüléseket azonban nem a sportbaleset, hanem a Zsolt mentésére érkező katonai helikopter okozta. A férfit egész éjszaka műtötték, jelenleg is életveszélyes sérülésekkel kezelik a kórházban:

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

A 444.hu megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztálya azt közölte:

"a Magyar Honvédség Légi Kutató-Mentő Központját július 5-én, a kora délutáni órákban értesítették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai arról, hogy Vértesszőlős térségében egy siklóernyős balesetet szenvedett, "a kutató-mentő szolgálat a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el".

Hozzátették: "mivel a baleset körülményeit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja, így az eset további körülményeiről nem áll módunkban tájékoztatást adni."

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
sikloernyo.jpg

Honvédség: A mentésirányító utasításait követték a vértesszőlősi siklóernyős súlyos balesete során

Az ügyben a tárca nyomozást indított.
Fotó: Martin Str/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy fennakadt egy fán egy siklóernyős Vértesszőlősön. A férfi a balesetet sértetlenül megúszta, ám a segítségére érkező honvédségi mentőhelikopter rotorszele miatt lezuhant, és életveszélyes sérüléseket szerzett.

A 444.hu kérdésére a Honvédség elmondta, nyomozás indult az ügyben. A tárca tájékoztatása szerint

„a Magyar Honvédség Légi Kutató-Mentő Központját július 5-én, a kora délutáni órákban értesítették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai arról, hogy Vértesszőlős térségében egy siklóernyős balesetet szenvedett [...] a kutató-mentő szolgálat a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el”.

Hozzátették, hogy mivel a baleset körülményeit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja, így az eset további körülményeiről nem áll módjukban tájékoztatást adni.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!