hirdetés
75402139_546545232580659_474519119417311232_o.jpg

„Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok” – Bogdán László az új nemzeti konzultációról

Cserdi polgármestere szerint minden szegregáció káros, és egy cigány ember ugyanúgy szeretheti a hazáját, mint Vona Gábor.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. február 23.


hirdetés

Bogdán László, Cserdi polgármestere a legismertebb cigány közszereplők egyike. Híres markáns kiállásáról, szókimondó fogalmazásáról. Most arra kértük, mondja el véleményét a gyöngyöspatai eseményekről és az emiatt (is) meghirdetett nemzeti konzultációról.

- A bíróság kártérítést ítélt meg a gyöngyöspatai gyerekeknek a szegregált oktatás miatt. Ezzel a kormány nem ért egyet, a kártérítést oktatás formájában akarja kifizetni nekik, sőt, most nemzeti konzultációt indít a témáról. Ön hogy látja ezt a történetet?

- Azt gondolom, itt nem az a kérdés, hogy a bíróság ítélete helytálló vagy nem helytálló. Egy normális országban egy államférfi nem áll ki, és nem beszél hülyeséget. Főleg ebben az érzékeny témában. A cigánykérdés az elmúlt 30 éve Magyarország egyik legkritikusabb szégyenfoltja.

Hozzáteszem, hogy nem vitaindítónak szánom a véleményemet. Én mindig annak mondom el a gondolataimat, aki elfogadja, aki hajlandó azt megfontolni. Nekem soha nincsenek ellenfeleim vagy ellenségeim. Én mindig tisztelem azt, akivel beszélnem kell, nem képzelem azt, hogy én vagyok a világ közepe. Nekem nyugodtan azt is megmondhatja bárki, ha egy cigánnyal baj van.

Igen, a cigánnyal is van baj, de a cigány semmivel sem deviánsabb a többségi társadalom tagjainál.

hirdetés

- Magáról a szegregált oktatásról mi a véleménye?

- Minden szegregáció káros. Akkor jövő héten kizárólag a kékszeműeket nem szabad beengedni az iskolába? Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a kevésbé okos gyerekeket, a rosszabb mozgás-koordinációjúakat, a fekete hajúakat, a körömágy-gyulladásosokat, a pattanásos homlokúakat külön iskolába járatjuk. Sok minden miatt lehetne embereket szegregálni. Mégis csak egyedül a cigányok esetében jut eszünkbe ez a megoldás. Így nem lehet a tehetséges cigány fiatalokat meggyőzni arról, hogy érdemes tanulni. Hogy érdemes jól viselkedni, mert akkor be fognak engedni a szórakozóhelyre. Nem feltételezik, hogy te lopni fogsz. Szomorú ez a helyzet, ami most uralkodik a közbeszédben.

A többségi társadalomban él egy kép, hogy a cigány élhetetlen népcsoport. Kizsákmányoló, semmirekellő, lapáttámasztó világbajnok, egy bűnöző fajta. Ezek a képek sokszorozódnak meg, ezek a képek jönnek felszínre. Versenyeztetünk embereket.

Az élet nem az olimpia, hogy össze kelljen mérni a tudást a nemtudással, a szépséget a nem szépséggel, a tehetséget a tehetségtelenséggel, az emberi jóságot az emberi gyarlósággal.

A nyugatnak megvolt az lehetősége, hogy találkozott mindenféle nációval, és a hosszú évtizedek, évszázadok alatt volt idejük ezeket a nációkat elfogadni. Vagy nézzük Amerikát, a jöttmentek országát, ahová a világ minden tájegységéről özönlöttek az emberek, és mégis együtt tudnak élni. Fekete elnöke volt az országnak.

A mi országunknak mégsem voltak olyan miniszterelnökei, aki kiálltak volna, hogy azt mondják, ne tovább! Nem mutogathatunk bűnbakokra!

- Kívülről nézve úgy tűnik, a cigányság sem egy egységes halmaz. Például találkoztam olyan cigány emberrel, aki önérzetesen mondta, hogy ő rumungró, magyar cigány, és sajnálkozását fejezte ki, hogy a médiában inkább a lováriak jelennek meg.

- Ezek olyan emberek, akiknek nem elég a tányér, hanem meg akarják beszélni, hogy lapostányér, mélytányér, kistányér... A cigányság megítélése Magyarországon egységesen nagyon gonosz. Tíz magyarból kilenc arra vár, hogy a cigány eltűnjön az országból. Nem értem azokat a cigányokat, akik kikérik magunknak, hogy ők nem lovárik, vagy nem rumungrók, vagy nem beások. Magyarországon a megítélésedet nem az fogja javítani, hogy milyen típusú cigány vagy, hanem hogy milyen ember vagy. Mit adsz az országnak?

Azt gondolja magáról a magyar nemzet, hogy ő Európa csúcsa. Mégis, ha meglát egy négert vagy cigányt, a sárga földig mocskolja. A tévében már olyan szintű kérdéseket feszegetnek, hogy lehet-e együtt élni a romákkal.

Nagyon szomorú, ami jelenleg uralkodik a közgondolkodásban. Nagyon keserű és szomorú.

Ott tartok, hogy úgy érzem, a többségi társadalom nem gondol rám emberként.

Félre ne értsenek az olvasók, és ön se, szó nincs arról, hogy én egy büdös, „köcsög” celeb vagyok, aki megengedheti magának, hogy így meg úgy beszéljek, és polgárpukkasztó gondolatokkal terheljem az országot.

Egy dolgot szeretnék: Hogy ne legyen ilyen mérhetetlenül nagy a cigánygyűlölet. Minket is süt a nap, minket is dermeszt a fagy, minket is ver az eső, minket is tép a szél – mégsem értjük egymást.

Ha azt nézzük, mi zajlik a világban – a törökök és a kurdok, a spanyolok és a baszkok, az oroszok és a csecsenek között –, akkor nem lehet azt mondani, hogy a cigányságot még jobban spektrumra kéne venni és azt mondani, hogy a beások korrektek, a kolompárok csibészek, lehet, hogy a rumungrók azok tanultak, lehet, hogy a muzsikus cigányok azok a világ közepe. Nem lehet így címkézni. Van egy népcsoport. A világon 15 millió cigány él. Nincs háttérországunk, nincs, aki mellénk álljon.

Ha én lennék a miniszterelnöke ennek az országnak, akkor bezáratnám az összes állatkertet. Érdemes elgondolkozni, hogy mit üzenek ezzel.

Soha egy állatot nem kérdeztek meg, hogy te kívánsz-e itt lenni velünk. Soha nem kérdezték meg a cigányokat az ötvenes évektől máig, hogy akartok-e jobb helyzetet. Kimaradtunk a földosztásból. Kimaradtunk a privatizációból.

Mi lettünk Magyarországon a mutogatható, olykor-olykor jól kitüremkedő kezdeményezések médiapöcsei.

Nem az kell, hogy engem, Bogdán Lacit dicsérjenek. Erre nincs szükség. Arra volna igény, hogy fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van. Cserdinek ez a feladat jutott, hogy erről beszéljen.

Egy biztos: nem adjuk fel a harcot. 1-1,2 millió cigány él az országban. Ebből 350-400 ezer nem azért él mélyszegénységben, mert ő ott akar kikötni. Csak gondolják végig, miért akarna egy cigány rosszat magának, miért akarna rosszat egy magyarnak?

Mi nem mondjuk senki magyarnak, hogy móri mészáros vagy te is. Én már megkaptam, hogy olaszliszkai gyilkos vagyok.

Magyarország nem fekete vagy fehér. Attól szép ez a nemzet, hogy sokszínű. Legyen már színvak ez az ország, és értse meg, hogy nem fogok eltűnni egyik napról a másikra 1,2 millió társammal.

- A közelmúltban Raoul Wallenberg-díjban részesült. Ez talán mégis azt jelzi, hogy azért van szándék a közeledésre.

- Raul Wallenberg-díjat kapni cigányként hatalmas kitüntetés. Ezek a díjak még nagyobb felelősséget tesznek a vállamra, hogy még nagyobb tisztelettel legyek másokkal szemben. Még jobban meghajoljak a szegénység előtt és a nemzet előtt.

- Az vitathatatlan, hogy ma Magyarországon ön az egyik legismertebb roma közszereplő. A sok interjú mellett újabban előadásokat is tart a Tudományos Stand Up sorozatban, olyan nevek mellett, mint Al Ghaoui Hesna, Mérő László, Lang András vagy Szendi Gábor. Miről szólnak ezek az előadások?

- Szerencsés vagyok, hogy ehhez a klubhoz tartozhatok. A felsorolt neveket mind tisztelem és nagyra értékelem.

Nagyon nehéz munka két órán keresztül több száz embert ébren tartani, és olyan aspektusból megmutatni a cigányságot és az együttélés lehetőségeit, amely nem hazugságra épül. Ami nem arra épül, hogy „én hallottam, én gondoltam, nekem mondták.”

Az előadásaim inkább a humanizmusról, az emberközpontúságról szólnak. Meg akarjuk mutatni, hogy nem vagyunk rosszak, nem vagyunk deviánsak.

Én, Bogdán Laci, mint cigányember, ugyanúgy szerethetem a hazámat, mint Vona Gábor. És nem kell hozzá árpádsávos zászlóval felvonulnom, nem kell a kokárdát a mellkasomba szurkálnom. Nem kell mindenféle hungarista és nacionalista logókkal alátámasztani az igazamat.

Hanem egyszerűen csak annyit kérdezek öntől:

Szerethetem a hazámat úgy, ahogy a hazám engem nem szeret?

Bogdán László előadásai

március 10. Szeged, Szent Györgyi Albert Agóra

március 19. Debrecen, Debreceni Művelődési Központ

március 31. Miskolc, MÜHA Művészetek Háza

április 1. Budapest, Kult13.hu

április 2. Tatabánya, A Vértes Agórája

április 24. Veszprém, Agóra Veszprém Kulturális Központ

május 12. Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális Központ

május 14. Győr, Richter Terem

október 7. Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

november 17. Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Központ

További információk itt.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
DMARC20200325006-scaled.jpg

„800-1000 olyan fertőzött terjeszti nálunk a vírust, akik ezt nem is tudják magukról”

Sokkal többet kellene tesztelni, mondja dr. Duda Ernő biológus-immunológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzora.
Szöveg:Göbölyös N. László - Fotó: MTI, Mónus Márton - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

- Mennyire igaz, hogy a koronavírussal szemben inkább az idősebbek veszélyeztetettebbek?

- Inkább azt mondanám, hogy azok, akiknek egyéb betegségük is van, mert vannak egészséges öregemberek, és beteg fiatalok is. Most már hallottunk olyan híreket is, hogy gyerekek és fiatalok is meghaltak. Nyilvánvaló, hogy ha valakinek a szíve nincsen jó állapotban, az nagyon nehezen él túl 2-3 napot 40 feletti lázzal. És az is biztos, hogy aki egész életében dohányzott, annak a tüdejét már alaposan megviselte a bagó.

Az már kiderült, hogy nemcsak Kínában, hanem Európában is sokkal több férfi hal meg, mint nő. Ez arra vezethető vissza, hogy a férfiak többet dohányoznak.

Nagyon veszélyeztetettek még a radio-, vagy kemoterápiával kezeltek és a szervátültetettek, hiszen ők immunhiányos állapotban vannak.

- A kormány, a szakemberek, de a közösségi média is folyamatosan az otthonra maradásra szólítanak fel, különösen az időseket figyelmeztetik. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy mintha a fiatalok fegyelmezettebbek lennének. Hogy saját családomat említsem: nagyfiam, unokámmal és menyemmel második hete önkéntes karanténban vannak.

hirdetés

- Nagyon helyes! Ha egy hónapig mindenki a fenekén maradna a lakásában, eltűnne a vírus. De ezt elég nehéz megoldani. Pedig ha a fertőzött ember nem tudja továbbadni a vírust, megszűnik a járvány. Ebből a szempontból lenne borzasztó nagy jelentősége annak, hogy a tünetmentes fertőzötteket felderítsük. Ennek pedig egyetlen módja van: rengeteg tesztet kell végezni.

Ha megnézzük a hivatalos adatokat, kiderül, hogy Magyarországon 4% felett van a halálozási arány. Az összes körülöttünk lévő országban 1% alatt van. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon rosszabb az egészségügy, többen halnak meg, hanem azt, hogy sokkal kevesebb fertőzöttről tudunk.

Vagyis körülbelül 800-1000 olyan fertőzött terjeszti a vírust, aki nem is tudja magáról, hogy fertőzött, és mások sem tudják. Ez nagyon nagy hiba.

- A legfrissebb adatok szerint  eddig alig több, mint 10 ezer tesztet csináltak.

- Számomra ez azért felfoghatatlan, mert a teszt olcsó. Ausztriában napi 5000 a cél! Gondoljon bele, hogy Dél-Koreában több mint negyedmillió szűrést végeztek! Ha egymillió embert letesztelnének, az is csak 2 milliárd forint kiadást jelentene. Miközben a gazdasági károk százmilliárdok lehetnek. Helyszínek is lennének hozzá: ismereteim szerint csak Szegeden van legalább 20 olyan labor, ahol ezt a tesztet meg lehetne csinálni. De nem is kellene ennyi: ha akkreditálnának országosan öt-tíz labort, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, meg lehetne ezt vidéken mindenütt oldani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kirschner01.jpg

„Lélekben már elbúcsúztam a megtakarításaimtól, két hónap, és mindent bele kell forgatnom a cégembe”

Ez vár a járvány miatti veszélyhelyzetben egy magyar kisvállalkozásra, ahonnan a tizedére visszaesett bevételek ellenére sem rúgnak ki senkit.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Kirschner Péter elsősorban gitárosnak, zeneszerzőnek és producernek tartja magát: jelenleg a Müller Péter Sziámi AndFriendsben játszik és Bródy János zenekarát vezeti, valamint van egy stúdiója, ahol a legkülönfélébb előadóknak készít hangfelvételeket.

„Zenélni 10 éves koromban kezdtem, három évvel később már punkzenekarokban gitároztam. Ez később is végigkísérte az életemet, de mivel a ‘80-as években csak úgy lehetett volna megélni ebből, ha lefekszel a rendszernek, ami számomra nem volt opció, keresnem kellett mellé egy polgári foglalkozást is”

– idézi fel, hozzátéve: “Aztán ez tette lehetővé számomra, hogy semmilyen művészi kompromisszumot ne kelljen tennem életemben pénzügyi szempontok miatt.”

Így lett belőle fazekas-keramikus, nyitott egy saját műhelyt és elkezdett vásárokra is járni. Kiderült, hogy egész jó érzéke van a kereskedelemhez, így a rendszerváltás után pár évvel első boltját is megnyitotta, direkt kézműves termékekre fókuszálva.

A kézművesség volt kezdetektől a fő profiljuk, azóta is valódi minőséggel ellensúlyozzák az utóbb megjelenő kínai tömegtermelést. Ebből nőtte ki magát a Cserépváros márka, sorra nyitották az újabb és újabb üzleteket, valamint elkezdtek Kelet-Afrikából, Indiából és Indonéziából is importálni.

hirdetés

A csúcson, a 2000-es évek közepén 17 boltjuk volt, túléltek több hullámvölgyet, még a 2008-as válságot is. Jelenleg 9 üzlet viseli ezt a nevet összesen 25 alkalmazottal, de egyelőre fogalmuk sincs, mennyi maradhat meg ebből a járvány végére.

Pétert ráadásul zenészként is sújtja a helyzet, hiszen a következő két hónapban minden koncertjét lemondták, és a nyári dátumok is erősen kérdésesek.

– Mikor kezdtél el igazán aggódni?

– A veszélyhelyzet kihirdetésekor, illetve amikor már látszott, hogy az olaszok nemhogy nem jutnak túl rajta, inkább egyre súlyosbodik a helyzet náluk. Az is ekkor lett egyértelmű, hogy valóban egy világjárvánnyal állunk szemben, aminek a méretei és következményei minden korábbi elképzelésünket meghaladják.

Az is ijesztő, milyen tempóban fejlődik az egész: mindannyian egy közeli időpontban reménykedtünk, amikorra visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, ez viszont egyre jobban kitolódni látszik.

Eleinte a zenésztársaimmal, szervezőinkkel is abban bíztunk, hogy májusban már színpadon állhatunk, aztán ebből júniusi terv lett, most pedig már a júliusban sem vagyunk biztosak.

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral

Bródy Jánossal és zenekarával

– Mik az eddigi veszteségeid?

– A zenei élet teljesen leállt, rengeteg koncertet mondtak le, és jelen pillanatban új stúdiófeladatok is kevésbé várhatók, hiszen a felvételeket mindenki a gázsikból fizeti.

A Cserépváros bevételei pedig a korábbi 15 százalékára estek le, ami brutális különbség, és szerintem ez még nem a vége. A kollégák beleegyeztek a rövidített munkarendbe és az ezzel járó fizetéscsökkenésbe, de ezekkel az áldozatokkal együtt is nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen lesz kifizetnünk a bérleti díjakat és az adókat.

Az viszont biztos, hogy amíg az utolsó fillérünk kitart, senkit sem küldünk el. Nem hagyjuk cserben azokat az embereket, akik akár már 15-20 éve velünk dolgoznak.

Sajnos eközben az egyik üzletközponttól, ahol helyiséget bérlünk, olyan levelet kaptam, hogy szó sem lehet fizetési haladékról vagy engedményről. Jelentős összegről van szó, ami „békeidőben” még kitermelhető, a jelenlegi helyzetben viszont kizárt dolog. Aki ezt várja el kereskedők százaitól, sőt, országos szinten kereskedők ezreitől, az olyan mértékű cinizmusról tesz tanúbizonyságot, amit emberileg nehéz feldolgoznom.

– Mennyire vannak tartalékai a cégnek, illetve neked személy szerint?

– Az én helyzetem könnyebb, mivel az ember nagyon alacsonyra le tudja vinni az igényeit és szükségleteit, ha ez kell a túléléshez. Ráadásul az utazásaim során egyébként is ahhoz szoktam hozzá, hogy a lehető legalacsonyabban tartsam a kiadásaimat és az igényeimet. Kelet-Afrikában vagy Indiában napi néhány dollárból kijövök, tehát egyáltalán nem idegen számomra a helyzet, ha le kell mondanom a luxusokról.

Ahhoz viszont, hogy a cégemet meg tudjam tartani, és a velünk dolgozó embereket, akikért felelősséggel tartozom, ki tudjam fizetni – még ha csökkentett összeggel is – legfeljebb két hónapra elegendő tartalékunk van.

Ez azt jelenti, hogy ha tovább tart a válság, az összes spórolt pénzemet bele kell forgatnom a cégbe, és nem lesz elég. A megtakarításaimtól lélekben már el is búcsúztam épp emiatt.

– Van B-terved?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
01.jpg

„Mindegy, ki a gyerek apja, a nőnek legyenek gyermekei, minél több, annál jobb” – a gyermektelen nők megbélyegzése Ghánában

Ghánában ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

Ahogy azt már egy ideje láthatjuk, a világ népessége folyamatos növekedésben van. Az ENSZ 2019 júniusában közzétett felmérése szerint a jövőbeli gyarapodás nagyon aránytalanul oszlik majd meg a világ különböző területein. Például Afrika szubszaharai régiójában élők 2050-re kétszer annyian lesznek, mint most, míg Európában alig számíthatunk emelkedésre a születési számokban. Mindez a statisztikákban szárazan rajzolódik ki, jelentősebb magyarázatok és emberi arcok nélkül. 2020 elején, utazásom során többek között a magas gyermekvállalási arány okait keresve kutattam a nyugat-afrikai Ghánában.

Ghána számokban

Az Our World in Data felmérése szerint Ghánában a termékenységi ráta: 3,81 (2019-es adat alapján), ami azt jelenti, hogy a ghánai nők átlagosan 3-4 gyermeket szülnek életük során. Ez nagyjából az európai átlag duplája. (Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám ugyanabban az évben 1,41 volt.)

Mindennek egyik oka talán az, hogy a ghánai nőkre a társadalom óriási nyomást gyakorol úgy, hogy a kultúrájukból következően a nő elsődleges feladatának azt tekinti, hogy minél több gyermeket szüljön.

Ghánában az, hogy egy nő elérte a pubertás kort és nemzőképessé vált, már hagyományosan azt jelentette, hogy felkészült a házasságkötésre. Sokan még ma is nagyon korán mennek férjhez, különösen a muszlim közösségekben. De ez a korhatár kezd kitolódni. Ezzel együtt az elrendezett házasságok száma is csökkent.

hirdetés

A ghánai nők átlagéletkora az első szüléskor mindössze 22-23 év körül van. Számukra a gyermekek nem csupán az anyaság csodáját jelentik, hanem társadalmi státuszt nyújtanak, illetve idővel munkaerőként hozzájárulhatnak a háztartás gazdaságához is.

Épp emiatt, ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat. A megbélyegzésen felül a terméketlen nők gyakran mentális szorongással és családon belüli erőszakkal szembesülnek.

Ama, akinek neve azt jelenti: szombaton született. Ghánában, egyes népcsoportoknál a csecsemőket az alapján nevezik el, hogy a hét milyen napján születtek.

Elsőként Amával, egy helyi újságíróval beszélgettem a témában. Neki bátorkodtam feltenni a kérdést: van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy nőként valaki úgy döntsön, nem akar gyereket vállalni.

„Nem, nem, erre nincs lehetőség.

A kultúránkban mélyen gyökerezik az a tradíció, hogy a nőknek a legfőbb feladata az, hogy minél több gyereket hozzanak a világra. Az nem is igazán fontos, ha nem tudnak megfelelően törődni velük.

Egy nő értéke abban rejlik, hogy mennyire termékeny, amit pedig azzal tud kimutatni, hogy minél több gyermeket szül. Itt nincs lehetősége a nőnek, hogy úgy döntsön, ő örökké egyedülállóként fog élni, ez nálunk nem opció.”

– Mi történik abban az esetben, ha valaki nem tud teherbe esni?

„Ha egy bizonyos kor után valaki még hajadon és gyermektelen, az egy hatalmas nehézséget jelent. Lenéznek és ez megmérgezi az egész hátralévő életedet. Az esetek többségében nem fognak szemtől szembe, verbálisan vagy fizikailag bántani a falubeliek, de teljesen kiközösítenek. Az emberek kutyába se vesznek majd, levegőnek néznek. A városokban talán valamivel jobb a helyzet, de ez a berögzült szemlélet elszórtan ott is megtalálható.”

Ma már a tudományok és a technológia fejlődésének köszönhetően hozzájuk is elértek a mindenféle orvosi tesztek, amelyekkel könnyen megállapíthatóvá és bizonyíthatóvá vált, hogy sok esetben nem a nő hibája, hogy nem lehet gyereke, hanem a férje impotens. Ezt azonban a nép nagy része máig nem fogadja el, és továbbra is a nőket hibáztatják, mondván: biztos csak nem akartak eléggé teherbe esni.

„Ha egy nőnek bármi miatt nincs saját utódja, akkor rögtön elkezdődik a pletykálkodás, és kialakul a negatív megbélyegzés. A helyi szóbeszédben keresztnevük helyett „gyermektelen”, sőt „reménytelen” nőnek kezdik el hívni őket. Úgy tartják, a gyümölcstelen asszonyok erőtlenek, elveszettek a világban”

– mesélte Ama.

– Ha valakinek biológiailag nem lehet gyermeke, akkor kaphat bármilyen mentális segítséget, hogy feldolgozza ezt a traumát?

„Tudtommal erre kifejezetten nincs segítségnyújtás, hisz elég baj van így is az orvosi ellátással, de ha szerencsés az illető, és a családja nem veti meg, akkor rájuk tud támaszkodni ilyen esetben.”

Menekülés a megbélyegzés elől

A negatív beskatulyázás olykor olyan erőteljes kiközösítéshez vezethet, hogy sokan kénytelenek teljesen elszigetelődni korábbi közösségeiktől.

Ghána északi térségében gyakori eset, hogy az olyan nőkre, akiknek egy bizonyos kor után nem születik gyermekük, boszorkányként, a gonosz megtestesítőjeként kezdenek el tekinteni. Ehhez sokszor a törzsi vallás papjai is hozzájárulnak azzal, hogy felerősítik az emberekben azt a spirituális meggyőződést, mely szerint a meddőség a nő Isten iránti engedetlenségének eredménye. Erre pedig olyan megoldásokat tanácsolnak, mint a gyakori ima, bűnbánat, radikális esetben pedig a női nemi szerv megcsonkítása, mondván, hogy ez az út vezet az igazi megtisztuláshoz. (Sajnos azonban épphogy ez is eredményezhet meddőséget, számos egyéb fertőzést mellett.) Az ilyen és hasonló esetekben a nők sokszor úgynevezett „boszorkánytáborokba” költöznek, menedéket keresve az ítélkező tekintetek és a kínzás elől. Itt rajtuk kívül megtalálhatóak még mentális betegséggel küzdő emberek és olyan özvegyek is, akiket azzal vádolnak, hogy megölték a férjüket a vagyon megszerzése érdekében.

A szégyen elől menekülésnek létezhet más formája is. Beszélgetéseim során hallottam egy történetet egy ghánai nőről,

akinek egymás után több vetélése volt, idővel pedig már egyáltalán nem tudott teherbe esni. Neki abból a szempontból szerencséje volt, hogy – bár családja nem – de férje végig mellette állt és támogatta őt. Később – jó pár teszt elvégzése után - kiderült, hogy a férfinek sem voltak rendben a hímivarsejtjei.

Közösen döntöttek úgy, hogy együtt maradnak, és a megbélyegzésnek hátat fordítva kiköltöznek az USA-ba, ahol új életet tudtak kezdeni és nem kellett attól tartaniuk, hogy lenézik őket a gyermekek hiánya miatt.

Törzsi tradíciók a gyermekvállalás terén – patrilineáris & matrilineáris közösségek

Mivel [a keresztény és iszlám vallás mellett] a különböző törzsi tradíciók még itt-ott elvétve jelen vannak Ghánában, a nők a vidéki területeken eltérő kihívásokkal néznek szembe, mint azok, akik a nagyobb városokban élnek.

Az ország északi régiójában nem elég, hogy az asszonyok minél több gyereket szüljenek, még az is fontos, hogy legyen köztük fiú, mert egyes helyeken az öröklés rendszere patrilineáris, vagyis férfiágon öröklődik minden. Ha a nő nem szül fiút, akkor a férjétől jóformán nem kap semmit, sem ő, sem leánygyermekei.

Az előzővel ellentétben az Akan régióban inkább a nőágon történő öröklés a jellemző. Persze ennek is megvannak a maga hátrányai. Az egyik gyakran elforduló negatívum például az, hogy a férfiak a matrilineáris rendszerben nem vigyáznak gyermekeikre, mivel nem is igazán tekintenek magukra apaként. Nem tartoznak a teherbe ejtett nő családjához, ezért inkább a leánytestvéreik gyermekeivel foglalkoznak, mintsem a sajátjukkal. Az itt élőknek nem fontos, hogy milyen nemű gyerekek születnek, házasság sem feltétlenül szükséges – sőt az embereket még az sem érdekli, hogy ki a gyerek apja. Egyedül az számít, hogy a nőnek legyenek gyermekei – minél több, annál jobb.

A fiatalok látásmódja

Bár még mindig piedesztálra van emelve az ghánai nők körében a családalapítás szerepe, a nagyobb városokban már megindult a fiatalabb generáció körében a gyermekvállalás újradefiniálása.

A 20-as éveikben járó nők már sokkal inkább törekednek arra, hogy szerelemből kössenek házasságot, és az utódok mennyisége helyett arra fókuszálnak, hogy megfelelő jövőt tudjanak biztosítani nekik, ha tehetik továbbtanulnak, így kezd kitolódni az első gyermeket váró kismamák életkora.

Accrában, az óceánpart közeli, Művészeti Központként is emlegetett piac kellős közepén, egy csapat fiatal nővel elegyedtem beszélgetésbe a gyermekvállalás témájában.

Fiatal lányok a Művészeti Központ bazárjában, színes gyöngysorokkal a csípőjükön

Őket is megkérdeztem arról, hogy szerintük akadnak-e Ghánában olyan nők, akik nem akarnak férjhez menni és gyerekeket vállalni, mert szeretnének helyette például karriert építeni.

„Önként nem szeretnének férjhez menni, miközben meglenne rá a lehetőségük?” – kérdeztek vissza csodálkozva. „Ghánában ilyet alig találni. Az anyák, a nagyanyák is nyomást gyakorolnak lányaikra, unokáikra, azzal, hogy meg kell házasodniuk, gyerekeket kell szülniük. Persze ez már nem olyan vészes, mint korábban. Az belefér, hogy valaki 4-5 évvel később szül, mint az átlag, mondjuk mert főiskolára megy, de hogy valaki önként ne vállaljon gyereket a munka miatt, az nem szokott előfordulni. A szingli élet is csak egy ideig szórakoztató, öregen már nem az.”

– Nincs olyan ismerősötök esetleg, akinek biológiailag nem lehetett gyereke?

„Nincsen, mert mi mind ezt viseljük és a barátaink is ezt hordják” – mondták, majd megmutatták nekem a csípőjükre akasztott mindenféle színekben pompázó gyöngysorokat, amelyeket termékenységük szimbólumául hordanak, jelzésként az általuk kiválasztott férfi felé.

„Ez felfogható egyfajta modern totemként, mely szerencsét hoz az ágyban és megáldd téged sok-sok kisbabával. Olyasmi, mint az Akua'ba [fából készült, rituális termékenységi baba]. Ha ezt hordod, biztos lehetsz benne, hogy könnyen teherbe esel.” – mesélték nekem kuncogva.

Doreen a bátyja boltjában

Egy kicsivel odébb, ugyanabban a bazárban egy 22 éves lánnyal társalogtam, aki jelenleg a bátyja boltját vezeti, közben pedig informatikusnak tanul.

– Nem érzel nyomást a családod vagy a társadalom felől aziránt, hogy gyereket vállalj?

„Egyelőre még nem, mivel igyekszem a továbbtanulásra fókuszálni és ezt ők is elfogadták. Idővel persze szeretnék saját gyerekeket, de nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy ne tudjam őket eltartani. Hiszek az igaz szerelemben, és várok arra, hogy eljöjjön az a férfi, akinél majd azt érzem, hogy igen ő az, akitől gyerekeket szeretnék.”

– Tudod már, hogy hány csemetét szeretnél? Van valami, ami befolyásolja ezt?

„Hármat-négyet talán, de semmi sincs kőbe vésve. Ez függ majd attól is, hogy a leendő férjem mit szeretne. A bátyámnak van már két lánya, úgyhogy a szüleim már nagyon vágynak egy fiú unokára.

Ki tudja, lehet nekem előbb lesz fiam, mint neki, de ha lány lesz, ugyanúgy fogok neki örülni”

A riport elkészítését a Minority Rights Group International tette lehetővé.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
pexels-photo-3951600.jpeg

Nyár végéig a járvány 2.2 millió amerikaival végez a legrosszabb forgatókönyv szerint

Ed Yong tudományos újságíró szerint háromféle végkimenetele lehet a járványnak. Az egyik valószínűtlen, a másik veszélyes, a harmadik lassú.
fotó: Pexels.com - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

A theatlantic.com-on jelent meg a tudományos témákkal foglalkozó újságíró, Ed Yong cikke, melyben érthetően és nagyszerűen összefoglalta, mire számíthat az USA a koronavírus kapcsán – de sok megállapítása Magyarországra ugyanolyan igaz, és elgondolkodtató.

Három hónappal ezelőtt még senki nem tudott a Sars-CoV-2 létezéséről, amely mára több mint 600 ezer embert fertőzött meg. Megroppantotta a gazdaságokat, a kórházak megteltek, az utcák kiürültek. A legtöbb ma élő ember nem látott hasonlót. Yong egyenesen odáig megy, hogy a világjárvány hasonló nyomot hagy az amerikai nép lelkében, mint a második világháború, vagy 9/11. A most születő gyerekek már egy, a COVID-19 által megváltozott társadalomban nőnek majd fel,

Yong ezért el is nevezte őket C generációnak.

Az USA először ott hibázott szerinte, hogy a Centers for Disease Control and Prevention nevű kormányügynökség hibás tesztet állított elő és terjesztett februárban. Bár független laborok készítettek alternatív megoldásokat, ezek fennakadtak a bürokrácia hálóján. Ezért nem volt képes az ország nyomon követni a vírus terjedését, nem készülhetett fel az egészségügyi ellátórendszer, amely már így is teljes kapacitáson működik, és épp egy komoly influenza szezonon van túl.

Ott is kezdenek kifogyni a maszkok, kesztyűk, és hamarosan elfogynak az ágyak és a lélegeztető gépek is.

hirdetés

Yong számos szakértőre hivatkozva állítja, hogy Amerika a várhatónál sokkal rosszabbul reagált a helyzetre.

A cikk igazán érdekes része azonban az, amiben a szerző azt vázolja, mit hozhat a jövő:

1. A következő hónapok

Bizonyos szempontból a közvetlen jövő már eldőlt. A COVID-19 ugyanis lassú lefolyású betegség. Sokan, akik napokkal ezelőtt betegedtek meg, csak most kezdenek majd tüneteket mutatni, akkor is, ha időközben önkéntes karanténba vonultak.

Közülük többen április elején kerülnek az intenzív osztályra.

Az USA-ban a mai napig 124 686 fertőzöttet regisztráltak, de a valós szám ennek többszöröse lehet. Múlt hétvégén még 17000 esetről tudtak, szerdán már 54000-ről, ebből is látszik, hogy a számok exponenciálisan nőnek. Az egészségügyi dolgozók már kongatják a vészharangokat: eszközhiány fenyeget, egyre több a beteg és az olyan ápoló vagy orvos, aki maga is megbetegedett.

Ha a jövőre vagyunk kíváncsiak, elég megnézni, mi van Iránban és Spanyolországban: a kórházakban elfogytak a helyek, az eszközök, az orvosok.

Az orvosoknak mérlegelniük kell, a betegek közül kiknek jobbak a túlélési esélyeik, kit mentsenek meg, kit hagyjanak meghalni.

Az USA-ban kevesebb az egy főre jutó kórházi ágy, mint Olaszországban. Az Imperial College London tanulmánya szerint ezek az ágyak április végére megtelnek. Június végére minden intenzív férőhelyre 15 COVID-19-es beteg jut majd. Nyár végéig a járvány 2.2 millió amerikaival végez,

nem számolva a közvetett áldozatokat, akik azért halnak meg, mert a kórházak nem tudják ellátni a szívrohamot, stroke-ot, vagy például balesetet szenvedő betegeket.

Ez a legrosszabb forgatókönyv, és ahhoz, hogy elkerülhető legyen, négy dolognak kell megtörténnie, mégpedig gyorsan:

1: sürgősen maszkokat, kesztyűket és más védőfelszereléseket kell gyártani.

Ha az egészségügyi dolgozók nem maradnak egészségesek, az egész rendszer összeomlik. A hiány oka részben, hogy az utánpótlást megrendelés alapján gyártják le, másrészt olyan nemzetközi ellátó láncokra alapulnak, amelyek most eléggé bizonytalanok.

Amerikában már megkezdték a nemzeti stratégiai készletek felhasználását, amivel időt nyerhetnek, de ez sem kifogyhatatlan forrás.

(A cikk megírása óta Trump a védelmi termelési törvény értelmében utasította a General Motorst, hogy álljon át lélegeztető gépek gyártására.)

Négy gyártó magától is megkezdte védőeszközök készítését, de a kapacitásuk kicsi, és az elosztás is esetleges. Yong szerint az amerikai hadsereg külföldi bevetéseit szervező Honvédelmi Logisztikai Ügynökség bevonására lenne szükség az eszközök igény szerinti, egyenletes elosztására, ha nem akarják, hogy X városban arc elé kötött kendőben műtsenek az orvosok, miközben Y városban kupacokban állnak a felhasználatlan maszkok.

2: a COVID-19 tesztek tömeges kiosztása.

Az ügynökség ezt is megoldaná. A tesztek öt, egymástól független hiány miatt érkeznek lassan: nincs maszk azoknak, akik elvégeznék a tesztet; nincs garattampon, amivel vírus mintát vehetnének; nincs elég abból a készletből, amivel kivonhatnák a génanyagot a mintákból; nincsenek olyan vegyi anyagok, amelyek ezeknek a készletnek a részei; és nincs elég képzett ember a teszt elvégzésére.

A hiány egy részéért ismét csak az ellátó lánc sérülése a hibás: a vírus által legsúlyosabban érintett Lombardiában működik az egyik legnagyobb steril garattampon gyártó.

Trump március 6-án kijelentette, hogy mindenkit tesztelnek, aki szeretné.

Ez már akkor is valótlan volt és azóta sem változott.

De hiába siettek az illetékesek korrigálni az elnöki kijelentést, a kórházakat megrohanták a tesztet követelő emberek, sokan olyanok is, akiknek egyáltalán nem voltak tünetei.

Időbe telik, mire lehetőség nyílik széleskörű tesztelésre.

3. Itt jön a harmadik sürgős intézkedés, a szociális távolságtartás.

Yong érzékletesen magyarázza ennek a szükségességét. Jelen esetben csupán kétféle amerikai van – írja. Az A csoportba tartozik mindenki, aki érintett az egészségügyi helyzetkezelésben, akár beteg, akár vizsgálatokat végző orvos, akár utánpótlást előállító gyártó. A B csoport tagjai mindenki más,

az ő dolguk pedig annyi, hogy időt nyerjenek a B csoportnak a görbe lelapítására azzal, hogy elkülönülnek másoktól és ezzel elvágják a vírus terjedési útvonalait.

Hogy elkerüljük az egészségügy összeomlását, ezeket a drasztikus intézkedéseket meg kell hozni most azonnal, nem lehet kivárni, amikor majd a közvélemény arányosnak érzi őket.

4. Megfelelő koordináció:

Azokban a pillanatokban, amikor a közjó sokaktól kíván áldozatot, létfontosságú a világos koordináció – és ezzel el is érkeztünk a negyedik szükséglethez.

Miközben ráerőltetjük az emberekre a társadalmi távolságtartást, fontos lenne megnyugtatni és megfelelően informálni őket.

Ehhez képest Trump arról beszélt, hogy „urai vagyunk a helyzetnek”, miközben nyilvánvalóan nincs így, és azt is mondta, hogy az esetek száma „a nullához fog közelíteni”, miközben a számok folyamatosan emelkednek. Némelyik nyilatkozata, például amikor korlátlanul rendelkezésre álló teszteket ígért, csak tovább mélyítették a krízist.

A University of Pennsylvania nemrég közzétett egy analízist, amely szerint még ha társadalmi távolságtartás jóvoltából sikerül is 95 százalékkal csökkenteni a fertőzések arányát,

akkor is 960000 amerikainak lesz szüksége intenzív ellátásra.

Az USA-ban 180000 lélegeztető gép van, és csak 100000 lélegeztető gépre kapcsolt beteg ellátására elegendő szakképzett személyzet. Könnyelműség lenne feloldani a távolságtartást. Most, amikor a tesztek és a védőfelszerelések még mindig szűkösek, egyenesen katasztrofális.

Ha Trump a helyes úton marad, ha az emberek betartják a karantént, ha felpörgetik a teszteléseket, ha elég maszk készülhet, még van esély elkerülni a legrosszabb COVID-19 forgatókönyvet, és legalább átmenetileg keretek közé szorítani a járványt. Senki nem tudja, meddig fog tartani, de nem lesz gyors. Anthony Fauci, a National Institute of Allergy and Infectious Diseases (Nemzeti Allergia és Fertőzőbetegség Intézet) igazgatója szerint négy-hat héttől három hónapig bármi elképzelhető, de még erre sem venne mérget.

span class="alahuzott"> II. A végjáték

Még a tökéletes reakció sem vet véget a járványnak. Amíg a vírus létezik bárhol, fennáll a veszélye, hogy egy fertőzött utazó újra felszítja a járvány szikráját azokban az országokban is, ahol már egyszer eloltották. Máris megfigyelhető Kínában, Szingapúrban és más ázsiai országokban, ahol rövid időre úgy tűnt, megfékezték a betegséget. Ilyen körülmények között három végjáték képzelhető el.

Az egyik nagyon valószínűtlen, a másik nagyon veszélyes, a harmadik nagyon hosszú.

Az első, hogy minden ország egyszerre kényszeríti térdre a vírust, mint azt 2003-ban tetették a SARS esetében. Figyelembe véve, hogy a koronavírus járvány mennyire szétterjedt, és sok ország milyen rosszul boldogul, kimutathatatlanul kicsi az esély a világszinten összehangolt járványkontrollra.

A második lehetőség, hogy a vírus úgy viselkedik, mint a korábbi influenzavírusok: felégeti a világot, és elég immunis túlélőt hagy maga után ahhoz, hogy már nehéz lesz újabb gazdaszervezetet találnia. De ennek szörnyű ára lenne:

a SARS Cov-2 fertőzőbb és halálosabb, mint az influenza, alighanem több millió halott és összeomlott egészségügyi ellátórendszerek maradnának a nyomában.

Nagy-Britannia először ezt a nyájimmunitásos stratégiát fontolgatta, de visszakoztak, amikor a statisztikák megmutatták, milyen súlyosak lesznek a következmények.

A harmadik forgatókönyv, hogy a világ hosszan eljátszik a vírussal: mindig elfojtja az itt-ott kitörő járványokat, amíg el nem készül a vakcina. Ez a legjobb lehetőség, de a leghosszabb és legbonyolultabb is.

Elsősorban függ a vakcina elkészítésétől. A koronavírus ellen még nem létezik vakcina, úgyhogy a kutatóknak nulláról kell indulniuk.

Az első lépéseket lenyűgözően hamar megtették. A Moderna és a National Institues of Health vakcináját már el is küldték klinikai tesztelésre. Világrekord. De a kezdeti gyors lépéseket lassabbak követhetik.

A szakemberek becslései szerint 12-18 hónapba telik, mire kipróbált vakcinánk lehet.

Valószínű, hogy a koronavírus még legalább egy évig meghatározza majd az amerikaiak életét, de lehet, hogy sokkal tovább is. Ha a jelenlegi távolságtartási intézkedések beválnak, akkor idővel az élet visszatérhet a normális, vagy ahhoz hasonló kerékvágásba. De ha visszatér a status quo, visszatér a vírus is. Ami nem jelenti, hogy 2022-ig le kell zárni a társadalmat. Arra viszont fel kell készülni, hogy „újra és újra vissza kell térnünk a társadalmi távolságtartáshoz” - fogalmaz Stehphen Kissler a Harvardról.

Az, hogy milyen gyakoriak és milyen hosszúak lesznek ezek a fellángolások, a vírus két olyan tulajdonságától függ, amelyeket még nem ismerünk.

Az első: a szezonalitás. A koronavírusok téli betegségek, amelyek nyáron általában csökkennek vagy eltűnnek. Ez a SARS-ov-2-re is igaz lehet, de az évszakok változása nem biztos, hogy kellő mértékben lelassítja a vírust, ha ilyen sok immunológiai szempontból védtelen gazda áll rendelkezésre.

A második: az immunitás ideje. Amikor az emberek megfertőződőnek a megfázásos tüneteket okozó enyhébb koronavírus fajtákkal, kevesebb, mint egy évig maradnak immunisak rá. Ezzel szembe azok, akiket az eredeti – mostaninál sokkal súlyosabb – SARS vírus megfertőzött, sokkal tovább maradtak immunisak. Ha feltételezzük, hogy a mostani korona vírus a kettő közé esik, akkor

azok, akik átesnek rajta, vélhetően védettek maradnak néhány évig.

Ha a tudósoknak sikerül erről meggyőződniük, akkor az immunis polgárok visszatérhetnek dolgozni, gondoskodhatnak a veszélyeztetettekről, és vállukon vihetik a gazdaságot az újabb járványok idején.

Két felfutás között a tudósok dolgozhatnak gyógyszerek kifejlesztésén, a kórházak felhalmozhatnak készleteket, és széles körben oszthatnak teszteket, hogy a visszatérő vírust minél hamarabb tetten érjék.

Akár nyájimmunitás alakul ki, akár a vakcina lesz meg, a vírus egyre nehezebben fog terjedni, de teljes egészében alighanem akkor sem tűnik el. A jelentősége és súlyossága viszont remélhetően csökkenni fog.

III. Utána

Hatalmas ára lesz annak, hogy a lehető legkevesebb áldozattal jussunk el idáig. Mint azt egy másik újságíró Annie Lowrey írta, a gazdaságot olyan váratlan és súlyos csapás érte, amilyet senki most élő ember nem tapasztalt még.

Az USA-ban minden ötödik embernek csökkent a munkaideje, vagy elvesztette az állását.

A szállodák üresek. A repülőtársaságok a földön maradnak. Az éttermek és más kisvállalkozások bezárnak. Az egyenlőtlenségek nőnek. Az alacsony keresetűeket jobban sújtja a társadalmi távolságtartás, és nagyobb a valószínűsége, hogy olyan krónikus problémával küzdenek, ami növelik a súlyos fertőzés kockázatát.

Bár sokszor előfordult már, hogy a betegségek aláástak városokat vagy egész társadalmakat, de Elena Conis történész szerint Amerikában nagyon rég nem történt ilyesmi akkora mértékben, mint amit most láthatunk.

Ha a járvány alábbhagy, számítani kell egy második járványra, mégpedig a mentális betegségek terjedésére.

Egy ennyire rémisztő, bizonytalan időszakban az embereket elvágták a megnyugtató emberi kontaktusoktól. Az ölelések, kézfogások és más társadalmi rituálék veszélyessé váltak. A szorongással, obszesszív-kompulzív zavarral élők szenvednek. Az időseket, akik már így is nagymértékben kiszorultak a közösségi életből, arra kérik, hogy húzódjanak még inkább háttérbe, így ők még magányosabbak lesznek.

Az ázsiaiakat rasszista támadások érik, amik alá az elnök is adja a lovat, amikor a koronavírust úgy hívja, „a kínai vírus”.

A családon belüli erőszak és a gyermek abúzus is fel fog futni, mivel az embereket bezárjuk a nem biztonságos otthonokba. A gyerekek, akiket többé-kevésbé megkímél a vírus, olyan mentális traumákat szenvedhetnek el, amelyek végigkísérik őket felnőttkorban is.

A járvány után előfordulhat, hogy azokat, akik felépültek a COVID-19-ből, megbélyegzik, megszégyenítik majd, ahogy az az Ebola, a SARS vagy a HIV túlélőivel történt. Az egészségügyben dolgozóknak is idő kell a gyógyuláshoz: Egy-két évvel azután, hogy a SARS végigsöpört Torontón, azok, akik a járványt kezelték, még mindig kevésbé produktívak voltak, és nagyobb eséllyel éltek át kiégést vagy poszt traumás stresszt.

„A vuhani kollégáim megfigyelték, hogy vannak emberek, akik nem hajlandóak elhagyni az otthonukat, és agorafóbiásak lettek” – mondja Steven Taylor, a University of British Columbiáról.

Mások szerint viszont sokkal jobbá is válhat a világ, ha sikerül kilábalnunk a traumából.

A közösségek máris találtak új megoldásokat az érintkezésre, még ha ténylegesen nem is találkozhatnak.

Az egészséggel kapcsolatos hozzáállás is változhat.

„A HIV és az AIDS megjelenése teljesen megváltoztatta azoknak a fiataloknak a szexuális viselkedését, akik a betegség csúcsán váltak nemileg éretté” – idézi a cikk Conist. „A kondom használata megszokottá vált. A nemi betegségek szűrése mainstream lett.”

Példaként hozzáteszi, a 20 másodperces kézmosás, amit eddig még a kórházakban is nehéz volt elfogadtatni, a járvány végére annyira megszokottá válhat, hogy fel sem tűnik majd.

A járványok társadalmi változásokat is okoznak. Az emberek, vállalkozások és intézmények meglepően gyorsan alkalmazkodtak olyan gyakorlatokhoz, amelyektől korábban ódzkodtak, például az otthonról dolgozás vagy a konferenciahívások.

Talán az ország megtanulja, hogy a felkészültségnek nemcsak a maszkok, a vakcinák, a tesztek képezik részét, hanem a tisztességes munkaerő-politika és a stabil, egyenlő egészségügyi rendszer is.

Talán végre megértik, hogy az egészségügyi dolgozók és a közegészségügyi szakértők jelentik az ország immunrendszerét, ami el volt nyomva.

A COVID-19 után újra kell gondolni az amerikai identitást is. Az olyan amerikai értékek, mint az individualizmus, a felsőbbrendűségi érzés és a dacosság azt jelentették, hogy amikor életeket kellett volna menteni azzal, hogy otthon maradnak, sok ember elözönlötte a bárokat és klubokat. A 9/11-et követő, intézményesített terrorizmus-ellenes hangulat azt eredményezte, hogy az amerikaiak nem voltak hajlandóak félni.

De a SARS-CoV-2-t nem érdekli, félnek-e, csak a sejtjeiket akarja.

Az izolációs retorikának is voltak buktatói. Azok a polgárok, akik Kínában egy távoli helyet láttak, ahol denevéreket esznek és elfogadott az autokrácia, meg sem gondolták, hogy ők lehetnek a következőek a járványban, vagy, hogy az ország esetleg nincs rá felkészülve.

Minden krízis után jellemző, hogy rövid ideig az emberek jobban odafigyelnek, de ha visszaáll a normalitás, a váratlan események ismét elképzelhetetlenné válnak. Szerencsére van okunk azt gondolni, hogy a mostani járvány hatásai tartósabbak lesznek.

A korábbi járványok vagy alig érintették az USA-t (SARS, MERS, Ebola), vagy enyhébbek voltak a vártnál (a H1N1 2009-eben), vagy jellemzően bizonyos embercsoportokra korlátozódtak (Zika, HIV). A COVID-19 járvány ugyanakkor mindenkit közvetlenül érint, megváltoztatja a mindennapi életet. De másban is különbözik korunk minden más, fontos rendszerszintű kihívásától. Ha egy kormányzat mellébeszél a klímaváltozásról, annak hatásai csak évekkel később érződnek, és akkor is nehéz tetten érni őket. Egészen más az, amikor egy elnök azt mondja, hogy mindenki kaphat tesztet, és egy nappal később bebizonyosodik, hogy nem igaz.

A járvány demokratikus.

Azok az emberek, akiket normál esetben megvéd a pénzük és a hatalmuk a krízisektől, ugyanúgy karanténba vonulnak, pozitív lesz a tesztjük, meghalnak a szeretteik.

9/11 után a világ az antiterrorizmusra koncentrált. A COVID-19 után talán a közegészségügyre terelődik a figyelem. Várhatóan megnövekszenek a virológiára és vakcinológiára szánt pénzek, több diák jelentkezik szűrésekre, és megnő az orvosi segédeszközök gyártása.

A cikk végén Yong kétféle jövőképet vázol fel

Az egyikben az emberek elhiszik, hogy Amerika győzte le a vírust. A sok bakija ellenére Trump megítélése javul. Sikeresen állítja be Kínát a gonoszként, aki a vírusért felel, miközben Amerika a hős. A második elnöksége alatt az USA még jobban bezárkózik. Kilép a NATO-ból és más nemzetközi szövetségekből, tényleges és képletes falakt épít, nem fektet be más országokba.

A C generáció úgy nő fel, hogy a kommunisták és a terroristák helyét a külföldi járványok veszik át, mint fő fenyegetés.

De azt is el lehet képzelni, hogy Amerika okul a történtekből. A közösségi szellem, ami ironikus módon a társadalmi elkülönülésből születik, arra készteti az embereket, hogy nyissanak kifelé, a külföldi és belföldi szomszédjaik felé egyaránt. A 2020-as választásokon megtagadják az „Amerika az első” politikát. A megváltozott gondolkodásnak és az új befektetéseknek hála az egészségügy szárnyal. A C generációs srácok azt írják a dolgozataikban, hogy ha felnőnek, epidemiológusok akarnak lenni. A közegészségügy válik a külpolitika sarokkövévé. Az USA vezetésével új, globális együttműködés jön létre olyan kihívások leküzdésére, mint a járványok és a klímaváltozás.

2030-ban megjelenik a semmiből a SARS-CoV-3, és egy hónap alatt térdre kényszerítjük.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!